Nagydoktori-ügyem
fejleményei
(Az előzmények rövid összefoglalása:) 2007 szeptemberében benyújtottam kérelmemet doktori eljárás lefolytatására. Az MTA Doktori Tanácsa az I. Osztály Irodalomtudományi Bizottságát jelölte ki, hogy mondjon véleményt. A Bizottság 80%-on felüli egyetértéssel az eljárás megindítását javasolta. Az I. Osztály, amelynek ezt a javaslatot jóvá kell hagynia, azzal az érvvel megtámogatva, hogy az MTA-t korábban számos publicisztikai írásban bíráltam, 2008. április 28-án úgy határozott, hogy értekezésemet nem bocsátja nyilvános vitára. (Az I. Osztály tagjai titkos szavazáson 31%-ban találtak csak alkalmasnak a doktori címért indított folyamatban való részvételre. (A másik érv az volt, hogy az Irodalomtudományi Bizottságnál korábban betöltött titkári szerepemet nem jól láttam el, és ezért "lemondattak" - ami nem igaz, magam mondtam le.) 2008. május 24-én (rögtön azután, hogy az I. Osztály jegyzőkönyvét elolvashattam), az MTA Tudományetikai Bizottságához fordultam, hogy a doktori ügyemmel kapcsolatos visszásságok miatt folytasson vizsgálatot. Ugyanekkor (pontosabban két nap múlva) a DT tagjainak is e-mailben fejtettem ki ellenvetéseimet az Osztály döntésével kapcsolatban. Ha jól emlékszem, eddig volt nyilvánosan követhető az ügy.
(Fejlemények:) Ezek után a DT Elnöke felkérte az I.
Osztályt, hogy "indoklással" "egészítse ki" állásfoglalását. Miután ez
megtörtént, ismét levelet voltam kénytelen írni.
MÁSODIK LEVÉL A DOKTORI TANÁCS
TAGJAINAK
Két nappal későbbi datálású (de korábban keletkezhetett) a Tudományetikai Bizottság állásfoglalása - nagyon könnyen elképzelhető, hogy az I. Osztály ennek tartalmát előbb megtudva-megorrontva módosított az első határozaton.
Eltelt sok-sok hónap. Fogalmam sem volt, hogy hogyan is áll az ügy. Ezért a DT Elnökéhez levéllel fordultam:
Palkovits Miklós
az MTA rendes tagja
az MTA Doktori Tanácsának Elnöke
Tisztelt
Elnök Úr!
Idestova
egy éve, 2008. április 28-án határozott úgy az MTA I. Osztálya, hogy doktori
értekezésemet nem bocsátja nyilvános vitára. Nem sokkal ez után kértem a
Doktori Tanácsot, hogy az Osztály döntését szíveskedjenek felülbírálni.
Ügyem
állásáról - a Doktori Tanács azon üléséről, ahol kérelmem napirenden lett volna
- azóta sem kaptam semmilyen értesítést. Mivel feltételeztem, hogy valami mégis
történhetett sok-sok hónap alatt, a DT Titkárságához fordultam, ahol azt a -
kissé bizonytalan, és semmiképpen nem hivatalos - tájékoztatást kaptam, hogy
ügyem - ismételten - a Tudományetikai Bizottság elé kerül.
Ha ez
igaz, két okból is furcsállom az eljárást. Egyrészt úgy gondolom, elvárható,
hogy az engem érintő döntésekről tájékoztassanak; másrészt én magam már egy
évvel ezelőtt fordultam a Tudományetikai Bizottsághoz, amely hozott is
határozatot. Ráadásul nem világos, ezúttal mi volt az oka annak, hogy
vizsgálatot kértek - ha ugyanaz, amiért én kértem, akkor fölösleges, ha viszont
más, akkor tudnom kellene róla.
Kérem,
tisztelt Elnök Úr, tájékoztasson a jelenlegi helyzetről, és arról, mikor
várhatom a Doktori Tanács döntését ügyemben.
Tisztelettel:
Kálmán
C. György
Ezt a levelet április közepén küldtem el. Sürgetésemre (egy hét múlva) az Elnök ezt írta:
Tisztelt
Professzor Úr,
E-mailene
küldött levelére - lévén hivatalos
ügyrôl van
szó - reguláris levélben, a Doktori
Tanács
Titkárságáról válaszoltam, amit
feltehetöen
hamarosan meg fog kapni. A késésért
elnézését
kérem.
Tisztelettel,
Palkovits
Miklós
A
levél több mint két hét múlva érkezett meg. Megdöbbenéssel értesültem belőle,
hogy
Az Ön esetében eddig sem a doktori
pályázat eljárásra bocsátására, sem az elutasításra nem került sor. Bár az MTA
Doktori Tanácsa két ízben is foglalkozott az Ön pályázatával, közbülső
határozatokat hozott: az Ügyrendi Bizottsághoz fordult[,] és mivel az Ügyrendi
Bizottság megállapította, hogy Ön az eljárási szabályokat megsértette, a
Doktori Tanács az MTA Tudományetikai Bizottságához fordult.
A
jó hír az volt, hogy
...jogában áll a doktori ügyében
keletkezett újabb iratokba betekinteni. Kérem, hogy ha a betekintés jogával
élni kíván, vegye föl a kapcsolatot a Doktori Tanács illetékes
szakreferensével.
Megnéztem az ÜB határozatát. Végül meg is kaptam, de egyelőre csak egy lényegtelen részét (valószínűleg véletlenül)- nem volt egyszerű, l. alább. A lényeg az, hogy két ízben is befolyásolni próbáltam a DT tagjait, ez pedig az eljárás ügyrendi szabályait sérti; vagyis szabálysértésben az ÜB elmarasztal.
Erre
két levéllel válaszoltam. Az egyikben az ÜB titkárának, egyúttal az MTA Jogi
Főosztálya vezetőjének írtam le véleményemet a
"befolyásolásról" és az egész ügyrendi eljárásról. A másikban feljelentést tettem az ÜB-nél az engem hátrányba
hozó eljárási szabálysértések miatt.
Azzal
végképp nem tudom, kihez is fordulhatnék, hogy a DT elnöke 2009. április 22-én kelt levelében azt írja:
"mivel az
Ügyrendi Bizottság megállapította, hogy Ön az eljárási szabályokat megsértette,
a Doktori Tanács az MTA Tudományetikai Bizottságához fordult." A kapcsolat
egyáltalán nem világos (ugyan mi köze van az ügyrendi szabálysértésnek
bármilyen etikai kérdéshez?), de sokkal súlyosabb aggályaim vannak. A Közgyűlés
elfogadta a TeB beszámolóját, amely szerint 2009. március 27-én "a Bizottság úgy döntött, hogy Kálmán C. György ügyében a 2/2008. (X. 3.) TeB szám alatt már hozott határozatot, azon túlmenően - új tények és körülmények hiányában - már nem kíván ismételten állást foglalni."
Akkor most vagy a Közgyűlés fogadott el egy hamis
beszámolót, vagy a DT elnöke téved. Hogy is van ez?