VAJDAKAMARÁSI ÁLTALÁNOS ISKOLA

* Bemutatkozás * Tanügyi káderek * Diákok * Eredményeink * Projektek * Támogatók * Elérhetőség*
* Helytörténet * Földrajzi fekvés * Helyi közigazgatás * Helyi szokások * Fényképek * Hírek *


2006. november 1-jén és 2-án a Falusi Oktatási Program keretén belül kétnapos kirándulást szerveztünk, melyen a programban aktívan résztvevő jelenlegi diákjaink, a tavalyi tanévben végzett VIII. osztály tanulói, a faluközösség néhány tagja, valamint a tanárok vettek részt. A kirándulás célja elsősorban a könyvek világáról eddig szerzett ismeretek elmélyítése volt.


Első állomásunk a kolozsvári Ardealul nyomda volt, ahol a tanulóknak lehetőségük nyílott a könyvkészítés folyamatának végigkísérésére. A nyomda látogatását követően az Octavian Goga Megyei Könyvtár központi épületébe látogattunk. Könyvtárlátogatás céljával indultunk Marosvásárhelyre is, ahol a Teleki-Bolyai Könyvtárat tekintettük meg.


Marosvásárhelyről szálláshelyünk fele, Gyergyószentmiklósra indultunk. Innen másnap folytattuk a kirándulást - ezúttal nem kulturális intézmények, hanem turisztikai érdekességek megtekintése volt célunk. A Gyilkos-tó és a Békási-szoros mellett hazajövet Szovátán is megálltunk, s megtekintettük a Medve-tavat is.

* * *

A 2006/2007-es tanév 2006. szeptember 15-én kezdődik. A tanügyminiszteri rendelet értelmében a tanév két félévre tagolódik:

I. félév
(2006. szeptember 15 - 2007. február 6.)
II. félév
(2007. február 12.- 2007. június 15.)
- tanítás: 2006. szeptember 15 - 2006. december 22.;
- vakáció (elemi osztályok): 2006. október 30 - 2006. november 5.;
- téli vakáció: 2006. december 23 - 2007. január 7.;
- tanítás: 2007. január 8 - 2007. február 2.
- tanítás: 2007. február 12. - 2007. április 6.;
- tavaszi vakáció: 2007. április 7 - 2007. április 15.;
- tanítás: 2007. április 16 - 2007. június 15.

* * *

A VIII. osztályt sikeresen végző diákjaink mindenike jelentkezett a szakaszzáró vizsgára, melyre 2006. június 19-22. között került sor. A tanulók román, valamint magyar nyelv és irodalomolvasásból, matematikából, illetve egy választott tantárgyból (Románia földrajzából vagy történelméből) vizsgáztak. A vizsga eredményeit június 25-én függesztették ki a vizsgaközpontban, Apahidán. Örömünkre szolgál, hogy minden diákunk sikeresen vizsgázott. Gratulálunk nekik, és kívánjuk, hogy a továbbiakban is sok sikerben legyen részük!

* * *

2006. június 16-án került sor a tanévzáró ünnepélyre. Idén - tekintettel a lezárt tanév jelentőségére - a megszokottól eltérően nem csak a kiváló tanulmányi eredményeket elérő diákokat, hanem a faluközösség azon tagjait is díjaztuk, akik aktívan résztvettek a Falusi Oktatási Program keretén belül kitűzött céljaink megvalósításában: FARKAS József Attila, KUTAS Erzsébet, LőRINCZ Mária, SZÉKELY Vilmos szülőket, valamint TÓTH Árpád református lelkészt.

* * *

Június 1-je a gyermekek napja. Ekkor kirándulni szoktunk menni az erdőre vagy Kolozsvárra. Ebben az évben azonban az időjárás miatt a gyermeknapot kivételesen június 5-én ünnepeltük meg.

Órák után négyes csoportokba szerveződtünk, s így versenyeztünk egymással. Először két idegen személyt kellett megkeresnünk: Aurora Militarut és Victor Sãlãjant. A negyedik csoport tagjai találták ki leghamarabb, hogy az egyik a magyartanárnő (Katona Hajnal), a másik pedig a biológiatanár (Szilágyi Győző) volt - pusztán neveiket fordították le román nyelvre. A következőkben azon versenyeztünk, hogy ki tudja a legtöbb nevet román nyelvre fordítani. Ezután egy kiskanállal kellett hordani a vizet egy üres pohárba, majd minden csoport két tagja egy-egy lufit vitt egymásnak háttal, és megpróbálta azt egy kosárba helyezni.

Nagyon jól telt a gyermeknap - szeretnénk, ha egy évben több is lenne!

Dezső Melinda Eszter, VII. osztály

* * *



2006. június 5-én ellátogattak iskolánkba a magyarországi Pilis testvérváros képviselői, s közösségük nevében értékes könyveket adományoztak könyvtárunknak. Szeretnénk ezúton is megköszönni a főként irodalmi és történelmi tárgyú könyveket, melyekhez különben diákjaink nehezen juthattak volna hozzá.

* * *

2006. május 19-én ismét meglátogatták iskolánkat wimpassingi támogatóink. Mint minden évben, diákjaink többnyelvű műsorral fogadták vendégeinket. Ezt követően osztrák partnereink ajándékokkal lepték meg az óvodásokat és iskolásokat, majd az iskola vezető tanárával, a szülői bizottság elnökével, Varró Istvánnal, valamint Tóth Árpád református lelkésszel megbeszélést folytattak az iskola és az óvoda fejlesztésével, illetve szükségleteivel kapcsolatban, s felajánlották, hogy anyagilag támogatják az új könyvtárhelyiség fűtésgondjának megoldását.

Iskolánk és a falu lakosai immár több mint tíz éve részesülnek a wimpassingi közösség támogatásában, melynek köszönhetően nemcsak a tanítás-tanulás folyamata vált könnyebbé és hatékonyabbá, de a falu is látványosan fejlődött.

* * *

2006. május 12-én a Falusi Oktatási Program keretén belül szerveztük az ÍRÓK ÉS KÖNYVEK című rendezvényt, melynek célja az volt, hogy diákjaink jobban megismerjék a könyvek világát, illetve a könyveknek az emberiség fejlődésében játszott szerepét.

A rendezvényt, melynek helyszíne a VIII. osztályosok tanterme és az új könyvtár volt, Simona ITU vezető tanár nyitotta meg, aki meghívottainknak a Falusi Oktatási Programról és az ennek keretén belüli A könyvtár a kultúra forrása alprojektünkről beszélt. Ezt követően KATONA Hajnal magyartanárnő és UDVAR Elza tanítónő magyar, illetve román nyelven röviden ismertették a rendezvény programját.

Műsorunk a VIII. osztályosok előadásával kezdődött, akik Vörösmarty Mihály azon kérdésére próbáltak válaszolni, hogy "Ment-e a könyvek által a világ elébb?" őket a V-VI. osztályosok követték, akik a falu múltját és lehetséges jövőjét, illetőleg a könyvtárnak az egyén és a közösség fejlődésében játszott szerepét mutatták be.

A bemutatók után megnyitottuk új könyvtárunkat, ahol meghívottainknak az V. osztályosok a könyv szerkezetéről és típusairól, a hatodikosok, illetve a hetedikesek a hagyományos és digitalizált könyvnek az írótól az olvasóig vezető útjáról beszéltek. Előadásaikat követően ismét a VIII. osztályosok léptek színre, akik Eminescu-versek vizuális elemei alapján készített rajzaikat mutatták be. A műsort a IV. osztályosok zárták könyvekről szóló angol versekkel.

Meghívottaink többek között a helyi önkormányzat és a szülői bizottság képviselői, valamint Rodica RUS és Mihaela RÃSINARU programvezetők voltak. Rendezvényünkön résztvettek ugyanakkor a román nyelvű Ziarul Clujeanului napilap és a Kolozsvári Rádió szerkesztői is.

Több kép a Falusi Oktatási Program keretén belül szervezett tevékenységekről




Vissza a főoldalra

* Românã * English * Francais*