Leírt pár sort, hangosan felolvasta, leírta, olvasta. Óráját is megnézte: sötétedett. A parkból az utolsó pár is rég széjjelcsókolta már magát, de Ő ült és trombitálva fújta bele orrát a zsebkendő lepedőjébe. Fényesen írt a fénytelenségben, átkozta talán hangjában a világot. Elfogadta a szál virágot tőlem. Rezzenve hajtotta ketté a lapot, lassan nyálazta meg, borotvált arcából beugró szemeiben világított valami, ami csak rá lehetett jellemző. Jó estét. Írt tovább, megszagolta, felnézett a háta mögötti templomra, lapjára tette. Írt.
*
- Sálom! Kiáltotta a távozóknak a férfi, vigyázállásban és kinyújtott, egyenes karral. Heil... Megtört csont-emberek hagyták el maguk után a drótokat. Búcsúztatójuk zöld munkaruháján a felirat: KAPUS.
*
Kellene már nagyon egy másik Én, aki végsősoron ugyanaz volna, mint én, ugyanazt tenné, ugyanazt tudná, de akivel mindezekről el tudnék beszélni, nem úgy, hogy csak mondok magamnak és válaszolgatok, hisz válaszom szintén én vagyok, hanem egy másik Én személy, akivel szép nyugodtan vitatkozni lehetne a dolgokról. Mindegy. Ki kellene találni.
*
A Hold kinyiffant. Igen, kinyiffant. Elöntötték a felhők. Árvíz lett és megfulladt. Előbb csak a víz-felhők háborították, de a felhők vize lassan-lassan maga alá temette. Pára lett a sírhelye. A felhők hullámzását követve még fel-fel pislákolt, de a víz legmélyén, a felhők sűrűjén már nem bírta tovább. Egyszerűen nem fért el az ég térképén. Hát így történt.
*
Hörgésére talán megnyílt alatta a föld. Nem akart felkelni a járdáról, jól érezte magát lent. Véres homloka, szeszbűze egybefolyt, mosolygott. A felszínen vagy a mélyben...
*
Száraz kenyeret, gumicsizmát, rothadt zöldséget kapartak ki a kukából. Az öregasszony szedte, a fiú tartotta a zsákot. Megkötötték, a sarokba rakták, oda, a többi szatyor mellé. Az öregasszony elindult még a lépcsőházba kéregetni. De előtte hátraszólt a fiúnak:
- Aztán vigyázz a csomagokra!
*
Lesegítette a lányt a vonatról, gondosan becsukta a rozsdás ajtót. Az olajos vágányokon áthaladva elmentek a mezítlábas, batyus öregasszony és az üres tehervonat mellett. Aztán eltűntek a ház mögött.
*
Akárcsak a hegyek a ködbe, úgy burkolózunk mi is az életbe, ürügyként használjuk ezt fel, hogy ne kelljen kitisztulni. Nem akarjuk megtudni, mi van a ködön túl. Így kényelmesebb. És különben is...
*
Mellém ült az Ember. Vitatkozni kezdett velem. Mondtam, hogy igaza van. Nem hitte el.