Vagy vagy. És nem kötőjellel, hisz én is vagy vagyok. Maga a vagy - vagyok. Így mindig, de csakis fagyosan, két dolog közé illesztve létezem.
*
Valamiről mindig szó van. Néha magukról a szavakról is. Mit szólna a szó, ha szólna - és egyáltalán: miről volt szó, mikor még nem voltak szavak?
*
Minden olyan, mintha a tér összezsúfolódna, és a Holt-tengeri éjszaka Kiskapusra hullna rá.
Aztán az alany, aki mindezt elgondolja, meghal, a tér újból kitágul, a Holt-tenger édessé válik, Kiskapus pedig tovább feketedik a hó alatt.
*
Felfal a pillanat. Az előző és következő perc döbbenetesen távoli. Még az ezredmásodpercek is. Köztük nem létezhet pillanat, jelen, ez csupán illuzionikus szakadék, amibe csak zuhanni lehet, le az utolérhetetlen első pillanatig, aminek étvágya, köszöni szépen, megvan.
*
Még egy éjszaka tebenned. Te sötétítesz, hajnalodtatsz, havaztatsz, én teljesítek: havazok, halnalodom, sötétedem. Tebenned. És most már tudom is ezt, felszabadulok a szenvedő mód alól ...
*
Valaki szavakkal kísért. Valaki szavakat ad a számba, szavakat ad szavaimnak. Szavakkal sérteget, szavakkal halasztgat, élesztget. Megcsal, szavakkal szarvaz fel. Őfelsége, a Valaki, szavakkal vesz körül. Őfelsége határozza meg környezetem, és engemet is. Szavakkal etet, és nincsenek szavaim elutasítani. A szavak szavakká teszik a sejteket, a vért, az agyat. Szóvá nem tehetek semmit. Szóval szóvá akar változtatni. Őfelsége, a Szó. Azaz én. Mert ha csak szavak síkján is, a nárcizmust az önfelfalás követi.
*
Az idő késő húsz. Mindjárt huszonegy, huszonkettő, mindjárt sok. Mindjárt kiabálunk. A Mindjárt jön utánunk. It is late o'clock, különben is.
*
Én látok, te nem látsz. Te látsz, én nem látok. Várni kell még, fedezetten és felfedezetlen, a szemek közt alszik a látás.
*
A láthatatlan ember maga sem lát - ezt bebizonyították. A kívülállók nem láthatják őt, tehát ő sem láthatja a kívülállókat. A vakoknál fordítva van. Ő nem láthatja a kívülállókat, tehát ..
Tényleg, vajon minden vakot látunk?
*
Vonalzóval mérve, a mánusok hosszabbak, mint a percek, sőt a percek egészen eltörpülnek mellettük. A teremtett mindig is így viszonyult a teremtőhöz: törpearányban.
*
Egy kis ablakhiba: a sík összeomlik, tér lesz belőle, majd Tér, és persze mindez Időben zajlik le.
Szemed apró napokká változik a perc-szilánkokon.
*
- Miért? - kérdeztem, s hangom életet lehelt a semmibe.
- Miért ne? - válaszolta elutasítóan.
- Miért? - kérdeztem, s az élet tolakodott.
- Hm...- tűnődött, majd pilinszkysen folytatta: Igazad van fiam: akárhonnan, érkezhet mondat akárhonnan.
Lenézően mosolygott rám, pedig önirónia volt előző szavaiban.
- Miért? - kérdeztem újból.
- Miért.- válaszolta, s szava semmivé válva várt a sorban következő kérdezőre.