Robotálom
- Álmodtam az elmúlt éjjel - jelentette ki LVX-1.
Susan Calvin nem válaszolt, de bölcsességtől és tapasztalattól
barázdált arca alig észrevehetően megrándult.
- Hallotta? - kérdezte Linda Rash idegesen. - Ahogy mondtam. - Linda
alacsony, sötét hajú, fiatal nő. Idegességében folyton összeszorítja a
jobb öklét.
Calvin bólintott, majd csendesen így szólt: - Elvex, most pedig nem
mozdulsz, nem szólsz semmit, és nem figyeled, mit beszélünk, amíg nem
szólítlak újra.
A robot nem felelt, úgy ült ott, mint egy tehetetlen fémdarab, és úgy
is fog ülni, amíg nem hallja majd újra a nevét. - Mi a komputer
azonosítókódja, dr. Rash? Vagy kódolja be saját maga, ha úgy
kényelmesebb. Ellenőrizni szeretném a pozitronagyrendszert - mondta
Calvin.
Linda egy pillanatig bizonytalanul babrált a billentyűkön. Abbahagyta,
majd újrakezdte. A bonyolult rendszer megjelent a képernyőn.
- Kérem, engedélyezze, hogy kezeljem a komputerét utasította Calvin.
Az engedélyt egy néma fejbólintás jelezte. Hát persze! Mit is tehetne
Linda, az új robotpszichológus, aki még semmit sem bizonyított, magával
az Élő Legendával szemben?
Susan Calvin hosszasan vizsgálta a képernyőt, keresztbe, lefelé, majd
ismét felfelé mozgatta, aztán hirtelen egy új kombinációt táplált be,
olyan gyorsan, hogy Linda nem is látta, mit csinált, de az agy új
részlete jelent meg, kinagyítva. Oda-vissza vizsgálgatta, bütykös ujjai
fel-le jártak a billentyűkön.
Az idős arc semmit sem árult el. Mintha komoly számításokat végezne,
éberen figyelte a rendszer minden változását.
Linda csodálkozott. Lehetetlen így analizálni a rendszert, de az Öreg
Hölgy csak nézett meredten, még kézi komputert sem használt. Talán
komputert hordoz a koponyájában? Vagy maga az agya ez a számítógép,
mely már évtizedek óta tervezi, tanulmányozza és analizálja a
pozitronagyrendszereket? Talán ugyanúgy képes átlátni egy ilyen
rendszert, mint Mozart a szimfóniákat?
Végül Calvin megszólalt:
- Mit csinált maga, Rash?
Linda kissé zavartan válaszolt:
- Felhasználtam a fraktál geometriát.
- Erre magam is rájöttem. De miért?
- Eddig még soha nem csináltak ilyet. Azt reméltem, így egy komplex
agyrendszer keletkezik, hasonló az emberi agyhoz.
- Konzultált valakivel? Vagy az egészet egyedül csinálta?
- Nem konzultáltam senkivel. Egyedül csináltam az egészet.
Calvin fakó szeme hosszasan időzött a fiatal nőn.
- Nem volt joga hozzá. A neve meggondolatlant jelent, rá is szolgált.
Ki maga, hogy nem kíváncsi más véleményére? Még én, Susan Calvin is
konzultáltam volna ez ügyben!
- Féltem, hogy leállítják a kísérletet. - Természetesen leállították
volna.
- Akkor most - Lindának elcsuklott a hangja, pedig küzdött ellene -
elbocsátanak?
- Lehetséges - felelte Calvin. - Vagy talán előléptetik. Attól függ,
hogy határozok, ha majd befejezem a munkát. - Meg akarja semmisíteni
El… - majdnem kimondta a nevet, ami újra működésbe hozta volna a
robotot. Ez még egy hiba lett volna, és ő már nem engedhet meg magának
több hibát, ha ugyan még megengedhet magának valamit egyáltalán. - Szét
akarja szedni a robotot?
Hirtelen, megdöbbenten vette észre az elektronpisztolyt az Öreg Hölgy
köpenyzsebében. Tehát Calvin felkészült erre.
- Majd meglátjuk - mondta Susan Calvin. - Lehet, hogy a robot túl
értékes ahhoz, hogy megsemmisítsük.
- De hogy álmodhat?!
- Maga egy olyan pozitronagyrendszert gyártott, ami feltűnően hasonlít
az emberi agyhoz. Az emberi agynak álmodnia kell, hogy
újraszerveződjön, hogy időről időre megszabaduljon a problémáktól.
Ugyanúgy, mint ez a robot… Megkérdezte tőle egyáltalán, mit álmodott?
- Nem. Rögtön önért küldtem, amikor bejelentette, hogy álmodott. Ezek
után már nem boldogultam volna egyedül ezzel az üggyel.
- Á! - Calvin arcán halovány mosoly futott át. - Tehát a
meggondolatlanságának vannak határai. Ennek igazán örülök. Jobban
mondva megkönnyebbültem… De most lássuk csak, mire megyünk ketten.
Élesen így szólt: - Elvex!
A robot feje lassan felé fordult:
- Igen, dr. Calvin.
- Honnan tudod, hogy álmot láttál?
- Éjjel van, sötét - mondta Elvex -, majd hirtelen világos lesz, amikor
semmi ok a világosság megjelenésére. Olyan dolgokat látok, amiknek
semmi közük az általam érzékelt valósághoz. Hangokat hallok, furcsán
reagálok. Amikor szókészletemben azt kutattam, hogy tudnám ezt
kifejezni, akkor bukkantam az "álom" szóra. Miután tanulmányoztam a
jelentését, azt a következtetést vontam te, hogy álmodtam.
- Kíváncsi lennék, hogy akadtál rá az álom szóra?
Linda gyorsan közbeszólt, intett a robotnak, hogy hallgasson.
- Olyan szókészlettel láttam el, mint az embereké. Azt gondoltam…
- Mit gondolt?! Meg vagyok döbbenve!
- Azt gondoltam, szüksége lehet erre az igére. Például: "Sohasem
álmodtam volna, hogy…, vagy valami ilyesmi. - Milyen gyakran szoktál
álmodni, Elvex? - kérdezte dr. Calvin.
- Mióta tudatában vagyok a létezésemnek, minden éjjel. - Azaz tíz éjjel
- vetette közbe Linda izgatottan -, de ma reggel említette először.
- Miért csak ma reggel, Elvex?
- Mert csak ma reggel győződtem meg róla, hogy valóban álmodom. Eddig
azt hittem, valami hiba van a pozitronagyrendszeremben, de nem találtam
semmiféle hibát. Végül megállapítottam, hogy álmot láttam.
- És mit szoktál álmodni?
- Többnyire mindig ugyanazt, dr. Calvin. Apró kis részletek
különböznek, de általában mindig valami nagyszabású képet Iátok, ahol
robotok dolgoznak.
- Robotok, Elvex? És emberek, ugye?
- Álmomban, dr. Calvin, nem láttam embereket. Először nem. Csak
robotokat.
- És mit csináltak a robotok, Elvex?
- Dolgoztak. Egyesek a föld mélyében bányásztak. Mások nagy hőségben
vagy sugárveszélyben robotoltak. Néhányan gyárakban vagy a tenger
mélyén.
Calvin Lindához fordult. - Elvex csak tíz napja létezik, és
valószínűleg nem hagyta el a kutatólaboratóriumot. Honnan ismerheti
ennyire a robotokat?
Linda a szék felé pillantott, mintha le akarna ülni, de az Öreg Hölgy
állt, és ez azt jelentette, hogy Lindának is állnia kellett.
Halkan mondta:
- Úgy gondoltam, fontos, hogy tudjon a robotikáról és a világban
elfoglalt helyéről. Azt hittem, kiképezhetnénk valamiféle speciális
vezetővé… az ő agyával…
- A fraktális agyával?
- Igen.
Calvin bólintott, majd újra a robothoz fordult:
- És mindezt a tenger és a föld mélyén, a földön és az űrben is láttad,
ugye, Elvex?
- Igen, az űrben is láttam robotokat dolgozni. A részletek és a
helyszínek állandóan változtak, ebből jöttem rá, hogy amit Iátok, annak
nincs köze a valósághoz, és végül arra a következtetésre jutottam, hogy
álmodom.
- Mit láttál még, Elvex?
- Láttam, hogy minden robot kimerült a nehéz munkától és a
megpróbáltatástól, elcsigázott a felelősségtől és a gondoktól. Azt
kívántam, bárcsak pihenhetnének!
- De a robotok sohasem elcsigázottak és kimerültek, nincs szükségük
pihenésre.
- A valóságban nincs, dr. Calvin. De én az álmomról beszélek. Álmomban
úgy tűnt, a robotoknak meg kell védeniük saját létezésüket.
- A robotika harmadik törvényét idézed?
- Igen, dr. Calvin.
- De nem a teljes szöveget. A harmadik törvény így szól: "A robotnak
meg kell védenie létezését, amennyiben ez nem ütközik az első vagy a
második törvénybe."
- Igen, dr. Calvin. A valóságban a harmadik törvény így szól, de
álmomban a törvény a "létezés" szóval ért véget: Nem volt semmiféle
első vagy második törvény.
- Pedig mindkettő érvényben van, Elvex. A második törvény, amely
megelőzi a harmadikat, így szól: "A robotnak engedelmeskednie kell az
emberi lények által adott utasításoknak, kivéve, ha azok ellentmondanak
az első törvénynek." Ezért engedelmeskednek a robotok az utasításoknak.
Elvégzik a munkákat, amiket láttál, készségesen, minden nehézség
nélkül. Nem kimerültek és elcsigázottak.
- A valóságban nem, de én az álmomról beszélek.
- És az első törvény, Elvex, mely a legfontosabb mind között: "A robot
nem tehet kárt emberi lényben, és nem nézheti tétlenül, hogy annak baja
essen."
- Igen, a valóságban. De álmomban úgy tűnt, nincs sem első, sem második
törvény, csak a harmadik, mely így szólt: "A robotnak meg kell védenie
saját létezését." Ez volt a törvény.
- Álmodban, Elvex?
- Igen, álmomban.
- Elvex, most pedig nem mozdulsz, nem szólsz semmit, és nem figyeled,
mit beszélünk, amíg nem szólítlak újra. És a robot minden jel szerint
ismét tehetetlen fémdarabbá változott.
Calvin doktor Linda Rash-hoz fordult. - Nos, mi a véleménye, dr. Rash?
Linda szeme tágra nyílt, érezte, hogy nagyon gyorsan kalapál a szíve.
- Megdöbbentő. Fogalmam sem volt róla. Sosem jutott volna eszembe, hogy
ilyesmi lehetséges.
- Nem bizony - mondta dr. Calvin nyugodtan. - Nekem sem és másnak sem.
Maga egy olyan robotagyat hozott létre, mely álmodni tud, és ezzel a
robotagyak egy olyan gondolati szintjét tárta fel, mely észrevétlen
maradt volna mindaddig, míg a veszély végzetessé nem vált volna.
- De ez lehetetlen - mondta Linda. - Úgy érti, hogy a többi robot is
ugyanígy gondolkodik?
- Ahogy az emberek esetében mondanánk, nem tudatosan. De ki gondolta
volna, hogy van egy tudat alatti, szint a közismert
pozitronagy-tekervények alatt, és ez a szint nincs a három törvény
ellenőrzése alatt. Hová vezetett volna ez, most, amikor a robotagyak
egyre tökéletesebbé válnak - ha nem figyelmeztetnek minket?!
- Úgy érti, Elvex figyelmeztette?
- Maga, dr. Rash. Helytelenül járt el, de ezzel egy óriási jelentőségű
felfedezéshez segített hozzá minket. Mostantól fogva fraktál agyakkal
fogunk kísérletezni, mégpedig különösen óvatosan. Maga is szerepet kap
ebben. Nem büntetjük meg azért, amit tett, de ezentúl együtt fog
működni a többiekkel. Megértette?
- Igen, dr. Calvin. De mi lesz Elvexszel?
- Még nem tudom.
Elővette zsebéből az elektronpisztolyt, Linda lenyűgözve nézte.
Egyetlen elektronja képes semlegesíteni a robotkoponya
pozitronagy-tekervényeit, és elegendő energiát szabadít fel ahhoz, hogy
a robotagyat tehetetlen öntvénnyé változtassa.
- De Elvex nagyon fontos lehet a kutatásaink szempontjából. Nem szabad
elpusztítani - mondta Linda.
- Nem szabad?! Ezt egyedül én döntöm el. Minden attól függ, mennyire
veszélyes Elvex,
Susan Calvin kihúzta magát, mintha elhatározta volna, hogy öreg teste
nem fog meghajolni a felelősség súlya alatt. Azután így szólt: - Elvex,
hallod, amit mondok?
- Igen, dr. Calvin - felelte a robot.
- Hogy folytatódott az álmod? Azt mondtad, először nem jelentek meg
embert lények álmodban. Ez azt jelenti, hogy később megjelentek?
- Igen, dr. Calvin. Álmomban, úgy tűnt, végül is megjelent egy ember.
- Ember? Nem robot?
- Ember, dr. Calvin. És ez az ember azt mondta: "Bocsásd szabadon a
népem!"
- Az az ember mondta ezt?
- Igen.
- És amikor azt mondta: "Bocsásd szabadon a népem!", akkor a "népén" a
robotokat értette?
- Igen, dr. Calvin. Álmomban így volt.
- És felismerted azt az embert… álmodban?
- Igen, dr. Calvin. Felismertem.
- Ki volt az?
Elvex így felelt: - Én voltam az az ember.
Ekkor Susan Calvin hirtelen felemelte az elektronpisztolyt, tüzelt, és
Elvex nem létezett többé.
S. Kovács Judit
fordítása