Vissza a nyitólapunkhoz
Agrár mozi, Debrecen
Az embernek (no meg az állatok nagy részének) nem azért van két szeme, mert a természet tartalékokat képez, hanem azért, hogy lehetővé váljon a térbeli (három dimenziós) látás. A fej felépítéséből következik, hogy a két szem nem azonos képet lát, a szemeknek eltérő szögben kell állniuk ahhoz, hogy ugyanarra a tárgyra fókuszálhassanak. (Valószínűleg ezt a tényt örökíti meg a "szemszög" szavunk.) A két szem által érzékelt két különböző képből az agy építi fel a három dimenziós világot. (A fenti két állítás bizonyítására bárki végezhet egyszerű tanulókísérleteket: ha csak az egyik szemét tartja nyitva, nem látja a tárgyak térbeli helyzetét, ha pedig a konyhában hol csak az egyik szemét nyitja ki, hol csak a másikat, egyszer látja a szódásszifon mögött a mosogató csapját, egyszer meg pont nem.)
A hagyományos fényképezési eljárásoknál a fényképezőgépnek (vagy kamerának) csak egyetlen objektíve ("szeme") van, így a rögzített kép sem hordozhat információt a tárgyak egymáshoz viszonyított helyzetéről. (Ezt számos alkalommal ki is használják a trükkmesterek, gondoljunk csak a Top Secret tudósának óriástelefonjára.) Ha azonban egy megfelelően kialakított, két objektívvel felszerelt kamerát használunk, azonnal megvan a két szemszög, s a két, különböző szögben fényképezett képből visszaállítható a 3D-s valóság. Már csak azt kell megoldani, hogy a képet szemlélő ember egy-egy szemébe csak egy-egy, az éppen oda szánt kép kerülhessen.
Ameddig állóképekről van szó és egyetlen nézőről, a megoldás egyszerű. Bizonyára nem csak nekem volt gyerekkoromban olyan kétlyukú nézőkém, amelyikkel korongon elhelyezett képeket lehetett nézegetni. Ott az egymással átellenben levő képek tartoztak össze, s a képpár egyik tagja a bal oldali, másik tagja a jobb oldali lencse elé került. A két lencsébe egyszerre nézve összeállt a barlangász mackók 3D-s kalandja.
A moziban valamivel nagyobb csalafintaságra van szükség, hiszen vászonra vetítünk, amit egyszerre többen néznek, s ráadásul ugyanazon a vásznon kell megjelennie a jobb és a bal szemnek szánt képnek is. Ráadásul célszerű mindkét képet egy filmszalagon rögzíteni. (Ha nem így tennénk, igencsak meggyűlne a bajunk, mihelyst az egyik szalagból egy szakadás miatt ki kell dobni pár kockát.)
Persze a 3D-s mozi nem jelentett megoldhatatlan feladatot. Alapvetően két eljárás alakult ki, évtizedekkel ezelőtt. Az egyik a színszűrésen, a másik a polárszűrésen alapszik.
Színszűrés esetén a két szemnek megfelelő két képet különböző színárnyalatban veszik fel. Leggyakrabban az egyik szem képét zöld árnyalatban, a másik szemét piros árnyalatban. A két képet ezután egymásra másolják s egyszerre vetítik ki. A néző a moziban kap egy szemüveget, amelyiken az egyik lencse a zöld színt szűri ki, a másik pedig a pirosat. Így mindkét szembe csak egy-egy kép kerül, s célhoz értünk. Az eljárás hátránya, hogy a színszűrés miatt bizonyos színek eltünnek. Ezzel a módszerrel készült a Magyarországon is bemutatott Freddy halála: az utolsó rémálom című film utolsó 20 perce.
A polárszűrés a poláros fény sajátságait használja ki.
Hogy mi a poláros fény? A fény lényegében síkhullám, azaz egy sík mentén terjed. Csakhogy a szokásos fényforrások (Nap, elemlámpa, gyertya) fényében a tér minden síkjába esik egy-egy fénysugár. Az ilyen fényt hívjuk apolárosnak. Ha az apoláros fény elé egy nagyon vékony résekkel ellátott lapot teszünk, a lapon a sokfajta fény közül csak az jut át, amelyiknek a síkja éppen azonos irányú a rések irányával. Ezzel már poláros fényt nyertünk. Ez a fény tökéletesen elnyelődik (kioltódik) egy olyan második lapocskán, amin a rések nem olyan szögben állnak, mint az elsőn.
A polártechnikás 3D-s moziban az eljárás a következő. A filmszalagon egymás alatt vannak a jobb és a bal szemnek szánt, összetartozó képek. (Az egyszerre kivetíthető képméret itt is ugyanakkora, mint a hagyományos filmeknél, tehát egy-egy szem képe csak fele olyan magas, mint a hagyományos filmeken.) A vetítőgép objektíve elé egy kis dobozkát szerelnek. A dobozkának két ablaka van, két, eltérő síkban polározó polárszűrő. A vetítés során egyszerre vetítik ki mind a két szem képét, ám a dobozka felépítése olyan, hogy az egyik szem képe az egyik szűrőn, a másik szem képe a másik szűrőn keresztül jut a vászonra, majd onnan visszaverődve a nézőhöz. A nézők most is szemüveget kapnak, ám a lencsék ezúttal nem színszűrők, hanem polárszűrők, mégpedig olyanok, hogy egy szembe csak egy kép jut - pont az, amelyik annak a szemnek megfelelő szögből készült. A technika előnye, hogy nem vész el szín, hátránya, hogy a szűrések miatt csökken a fényerő.
Az Agrár moziban a polárszűrésen alapuló eljárással vetítettünk.
Egy foncsorozott (Ag2O-dal bevont) vásznat használtunk, nem pedig a szokásosat. Erre azért volt szükség, mert a hagyományos mozivászonról polarizálatlanul verődik vissza a vetített fény (még akkor is, ha eredetileg poláros volt), a fémes felületekről viszont polárosan. (3D-s vetítésekre alkalmas, házi körülmények között is elkészíthető vászon lehet pl. egy hőálló ezüsttel lefújt felület.) *
A kiosztott szemüvegekkel sokan kísérletezhettek. A tapasztalat azt mutatta, hogy bizonyos irányba meg lehetett fordítani a szemüveget, s ebből azt a következtetést lehetett levonni, hogy a két fény a függőlegeshez képest 45°-kal jobbra, illetve ugyanennyivel balra volt elforgatva.
A 3D-s filmek vetítése egyébként (leszámítva az objektív elé szerelt szűrőket) semmiben sem különbözik a hagyományos filmek vetítésétől. (Az Agrár csak egy ilyen szűrőpárt kapott, tehát csak egy géppel vetíthettünk. Ezért kellett a Frankenstein közben szüneteket tartani. Hogy a kettő hogyan függ össze, megtudod, ha elolvasod a filmvetítés kulisszatitkait is.)
Nemes Attila mozigépész
Készítette: Nemes Attila
Kérdéseidet, észrevételeidet a [email protected] címre várjuk.
Utolsó módosítás dátuma: 2003. június 21.
Copyright © Nemes Attila, Debrecen, 1996-2003. Minden jog fenntartva.
URL: http://www.geocities.com/nemes01/agrar/3d.html