Nagy írók szokása, hogy a sok párbeszéd közé beiktatnak ilyen-olyan kis filozófiai traktátus-szerű szöveget. Mondjuk, valaki beszél a szerelemről, és ebből kikerekedik az érzelem, a lélek, és aztán még beszélnek egy darabig, amíg ki nem derül, hogy az illető öngyilkos akar lenni.
De ha nincs is ilyen párbeszéd, akkor van monológ, és ha ez sincs, akkor az egyszerű emberek életéből, viselkedéséből is lehet következtetni valamilyen hasonló filozófiát.
Minden kis dologban ott a világ, és ennek örök kérdései, úgyhogy nem lehet elkerülni,hogy valamilyen módon ne bölcselkedjünk. És ha már így állunk, akkor tegyünk mindent tudatosan, előre eltervezve, ahogy egy becsületes regényhez illik.
Legyünk, mondjuk idealisták: "Egy szép májusi reggel..." máris részünk van egy részesedésből. A szép ideája, a pejkanca ideája, a vágóhíd ideája (Mészáros Péter esetében), a sípé (Sípos Lajos esetében).
Habár a vásár, mint a polgári világ lényeges attribútuma, a materializmus jelképe is lehetne. A pénz birodalma. Az anyag birodalma.
Máris találkozunk egy másvilággal (ideák birodalma) és egy másikkal, amely nem más, mint a mienk. Találkát ad tehát az én regényemben Platón bácsi és mondjuk Comte. Bölcseleti szempontból nem is kevés...
FIGYELEM ! A szerző felhívja a tisztelt olvasó és irodalomkritika figyelmét, hogy ebben a regényben a főszereplőnek több neve van ugyan, de a szereplő mindig ugyanaz. Azaz, ha valamilyen névvel találkozik a leírtakban, az mind a főszereplőre vonatkozik. Tehát, reálosok számára: MP elment a vásárra = KP elment a vásárra = SL elment a vásárra = ....., n, .... elment a vásárra.