Előző Start oldal Következő

Az AL-76-os robot elkeveredik
 
 
Jonathan Quell szeme a foglalat nélküli szemüvege mögött összeszűkült az aggodalomtól, amikor berontott a Vezérigazgató feliratú ajtón.
A kezében levő összehajtott papírt ledobta az íróasztalra, és ezt lihegte:
- Főnök, ezt nézze meg!
Sam Tobe átügyeskedte a szivart a szája egyik sarkából a másikba, és megnézte. Kezével odanyúlt borotválatlan állához, megdörzsölte és kitört:
- Az ördögbe! Mit mondanak ezek?
- Azt mondják, hogy öt AL robotot küldtünk - magyarázta Quell teljesen feleslegesen.
- Hatot küldtünk - mondta Tobe.
- Persze, hatot. Ők odaát azonban csak ötöt kaptak meg. Megküldték a sorozatszámokat, és az AL-76-os hiányzik. Tobe széke hátrasiklott, amint súlyos teste felemelkedett.
Úgy ment keresztül az ajtón, mintha olajozott kerekeken járt volna. Öt óra múlva a gyárat darabokra szedték az összeszerelő szobáktól kezdve a légmentesítő kamrákig. A gyár mind a kétszáz alkalmazottját harmadfokú vallatásnak vetették alá. Ekkor a verejtékező, kócos Tobe sürgős üzenetet küldött Schenectadyba, a gyárközpontba.
A gyárközpontban csaknem kitört a pánik. Az Amerikai Robot és Gépember Rt. történetében első alkalommal szabadult ki egy robot a külvilágba. Nem annyira arról volt szó, hogy törvény tiltotta a Földön bármilyen robot jelenlétét a vállalat engedéllyel működő gyárán kívül. A törvényeket mindig meg lehet kerülni. Sokkal lényegesebb volt az a bejelentés, amelyet az egyik matematikus kutató tett.
Ezt mondta:
- Ezt a robotot azért alkották meg, hogy egy Disintót irányítson a Holdon. Pozitronagya a Hold környezetére van műszerekkel felszerelve, mégpedig kizárólag a Hold környezetére. A Földön hetvenötmillió-egynéhány érzelmi benyomást fog kapni, amelyekre soha nem készítették fel. Nem lehet előre megmondani, milyenek lesznek a reakciói. - Ekkor a matematikus kézfejével megtörölte a homlokát, amelyet hirtelen elöntött a verejték.
Még ebben az órában egy nagy magasságban szálló repülőgép indult Virginiába, a gyárba. Az utasítások egyszerűek voltak:
- Kapják el azt a robotot, és gyorsan kapják el!
 
 
AL-76 össze volt zavarodva. Valójában a zavar volt az egyetlen benyomás, amelyet kényes pozitronagya kapott. Akkor kezdődött, amikor ebben a furcsa környezetben találta magát. Fogalma sem volt róla, hogyan került erre sor. Minden úgy össze volt keveredve.
Itt a talaj zöld volt, körülölte mindenütt barna törzsek meredeztek, tetejükön megint zöldek voltak. Az ég pedig kék volt ott, ahol feketének kellett volna lennie. A nappal nem volt semmi baj, kerek, sárga és meleg volt - de hol voltak a talaj porhanyós habkő sziklái, hol voltak a magas, szirtfalakhoz hasonló krátergyűrűk?
Nem volt semmi más, csak a zöld odalent és a kék odafent. A körülötte levő zajok is furcsák voltak. Keresztülment a derekáig érő folyóvízen, amely kék, hideg és nedves volt. Azok az emberek, akik mellett időnként elhaladt, nem viseltek olyan űrruhákat, mint amilyeneket hordaniuk kellett volna. Amikor meglátták őt, ordítoztak és elfutottak.
Az egyik férfi puskát emelt rá, és a golyó a füle mellett fütyült el, azután ez a férfi is elszaladt.
Fogalma sem volt róla, meddig bolyongott odáig, amíg belebotlott Randolph Payne kunyhójába, Hannaford városától kétmérföldnyire az erdőben. Maga Randolph Payne az ajtó előtt kuporgott, egyik kezében csavarhúzóval, a másikban pipával, egy viharvert porszívó romjaival a két térde között.
Payne éppen dudorászott, mert nagyon gondtalan volt olyankor, amikor a kunyhójában tartózkodott. Volt ugyan neki egy sokkal tekintélyesebb lakása Hannafordban, de azt a tartózkodási helyet főleg a felesége foglalta el, mely tényt csendben, de nagyon őszintén sajnált. Talán ezért töltötte el a megkönnyebbülés és szabadság érzése olyankor, amikor vissza tudott vonulni "különleges luxuskutyaházába". Itt békében dohányozhatott, és hódolhatott kedvtelésének: a háztartási készülékeket bütykölt.
Nem volt ez tisztán kedvtelés. Néha valaki idehozott egy rádiót vagy ébresztőórát, és a belsejük megbűvöléséért kifizetett pénz volt kizárólag az az összeg, amelyet úgy kapott meg, hogy nem csorgott szét hitvese sóvár kezei között.
Ez a porszívó például könnyen hozhat pénzt.
A reménytől dalra fakadt, feltekintett, és elöntötte a verejték. Az éneke elhalt, a szeme kidülledt, és még erősebben izzadt. Pokoli futását előkészítendő megpróbált felállni, de nem tudta engedelmességre bírni a lábát.
Ekkor AL-76 lebotorkált mellé, és így szólt: - Mondja, miért futottak el a többiek?
Payne nagyon jól tudta, miért futottak el mindnyájan, de a rekeszizmából előtörő gurgulázó hang ezt nem árulta el. Megpróbált elaraszolni a robot mellől.
AL-76 aggódó hangon folytatta:
- Egyikük még rám is lőtt. Egyetlen hüvelykkel lejjebb már megkarcolta volna a váll-lemezemet.
- Bo-bo-bolond lehetett - dadogta Payne.
- Lehetséges. - A robot hangja bizalmasabbra változott. Hallgasson ide, mi baj van itt mindennel?
Payne gyorsan körülnézett. Meglepte, mennyire lágy hangon beszél a robot súlyos, durva, fémes megjelenéséhez képest. Az is eszébe jutott, hallotta valahol, hogy a robotok szellemileg képtelenek ártani az embereknek. Kissé megnyugodott.
- Nincs itt semmivel sem baj.
- Nincs? - AL-76 vádlóan tekintett rá. - Mindnyájukkal baj van. Hol van az űrruhájuk?
- Nekem nincs is.
- Akkor miért nem halott? Ez elgondolkodtatta Payne-t.
- Nos… nem tudom.
- Látja! - mondta a robot diadalmasan. - Mindennel van valami baj. Hol van a Kopernikusz-hegy? Hol van a 17. Holdállomás? És hol van a Disintóm? Igazán el akarok már kezdeni dolgozni. - Zavartnak látszott, és a hangja megcsuklott, amikor folytatta: - Órák óta járkálok, hogy találjak valakit, aki megmondja, hol van a Disintóm, de mindenki elszalad. Mostanra már valószínűleg jócskán lekéstem az időrendet, és a körzeti főtisztviselő bizonyára dühöngeni fog. Micsoda helyzet!
Payne lassan eloszlatta az agyát ellepő ködöt, és ezt mondta:
- Ide hallgasson, hogy hívják magát?
- AL-76 a sorozatszámom.
- Rendben van, AL, megfelel nekem. Nos, AL, ha a 17. Holdállomást keresed, az a Holdon van, tudod?
AL-76 nehézkesen bólintott.
- Persze. De hát kerestem…
- De az a Holdon van. Ez nem a Hold.
Most aztán a robot volt zavarban. Egy pillanatig elgondolkodva nézte Payne-t, azután lassan megszólalt: .
- Mit értesz azon, hogy ez nem a Hold? Persze hogy ez a Hold. Mert ha nem ez a Hold, akkor ugyan micsoda? Erre felelj!
Payne torkából furcsa hang tört fel, és nehezen lélegzett. Egyik ujjával a robot felé bökött.
- Nézd - mondta, és ekkor a század legjobb ötlete jutott eszébe.
- Remek! - fejezte be fojtott hangon.
AL-76 szigorúan nézett rá.
- Ez nem válasz: Úgy gondolom, jogom van udvarias válaszra, ha udvariasan kérdezek valamit.
Payne nem figyelt oda. Még mindig el volt ámulva. Hiszen ez világos volt, akár a nap. Ezt robotot a Hold számára készítették, de valahogy elszabadult a Földön. Természetesen teljesen összezavarodott, mert pozitronagya kizárólag a Hold környezetére volt beállítva. Így a földi környezet teljesen értelmetlen volt a számára.
Ha most itt tudná tartani a robotot addig, amíg kapcsolatba lép a gyárban dolgozó emberekkel Petersboróban! Hiszen a robotok pénzt értek. Egyszer hallotta, hogy a legolcsóbb 50 000 dollárba kerül, de némelyik milliókat ér. Gondoljunk a jutalomra!
Ember, ó, ember, gondolj csak a jutalomra! És minden cent az övé. Egy megveszekedett fitying sem Mirandáé! Ekkor felállt, és így szólt:
- AL, te és én pajtások vagyunk! Cimborák! Úgy szeretlek, mint a testvéremet. - Kezet nyújtott. - Csapj bele!
A robot fémmarka elnyelte a feléje nyújtott kezet, és gyengéden megszorította. Nem teljesen értette meg a helyzetet. - Ez azt jelenti, meg fogod mondani nekem, hogyan jutok el a 17. Holdállomásra?
Payne kissé elbizonytalanodott.
- Ne…nem éppen. Ami azt illeti, annyira kedvellek, hogy azt akarom, maradj velem egy ideig.
- Ó nem, ezt nem tehetem! El kell kezdenem dolgozni. A fejét rázta. - Hogy tetszenék neked, ha lemaradnál a normádról óráról órára és percről percre? Dolgozni akarok. Dolgoznom kell.
Payne fanyalogva gondolta el, mennyire különbözőek az ízlések, és így szólt:
- Rendben van, akkor most el fogok neked magyarázni valamit, mert a pillantásodból látom, hogy értelmes vagy. Utasításom van a körzeti főtisztviselődtől, aki azt akarja, hogy tartsalak itt egy ideig. Lényegileg addig, ameddig elküld érted.
- Miért itt? - kérdezte AL-76 gyanakodva.
- Nem mondhatom meg. Titkos kormányzati anyag. Payne bensőleg hevesen imádkozott azért, hogy a robot bevegye ezt. Tudta, hogy némelyik robot okos, de ez a korai modellek egyikének látszott.
Mialatt Payne imádkozott, AL-76 fontolóra vette a dolgot. A robot agya egy Disinto holdbéli kezelésére volt beállítva, és nem a legjobb formájában volt, amikor elvont gondolatokra alkalmazták. Mégis, amióta elkeveredett, AL-76 azt találta, hogy gondolatmenete furcsább lett. Az idegen környezet hatott rá.
A következő megjegyzése csaknem agyafúrt volt. Szerényen ennyit mondott:
- Mi a körzeti főtisztviselőm neve?
Payne nyelt egyet, és villámgyorsan gondolkodott.
- AL, bánt engem a gyanakvásod. Nem tudom megmondani a nevét. A fáknak is fülük van - mondta megbántott hangon.
AL-76 egykedvűen szemügyre vette a legközelebbi fát, és ezt mondta:
- Nincs.
- Tudom. Úgy értem, mindenütt kémek vannak körülöttünk.
- Kémek?
- Igen. Tudod, gonosz emberek, akik el akarják pusztítani a 17. Holdállomást.
- Miért?
- Mert gonoszak. És téged is el akarnak pusztítani, ezért kell egy ideig itt maradnod, hogy ne találjanak meg.
- De hát… nekem egy Disintót kell kapnom. Nem maradhatok le a normámtól.
- Meg fogod kapni. Meg fogod kapni - ígérte meg komolyan Payne, és ugyanolyan komolyan elátkozta a robot egyetlen vágányon mozgó észjárását. - Holnap fognak küldeni egyet. Eegen, holnap. - Így rengeteg, idő jutna arra, hogy idehívja az embereket a gyárból, és begyűjtse a százdolláros bankók gyönyörű, zöld halmait.
AL-76 azonban csak még makacsabb lett a körülötte levő furcsa világnak a gondolkodó mechanizmusára gyakorolt lehangoló hatásáról.
- Nem, most kell kapnom egy Disintót - mondta. Mereven kiegyenesítve csuklóit felegyenesedett. - Jobb, ha tovább keresem.
Payne utánalódult, és megragadott egy hideg, kemény könyököt.
- Figyelj ide! Itt kell maradnod! - rikoltotta.
Valami kattant a robot agyában. Az őt körülvevő összes furcsaság egyetlen apró gömbbe gyűlt össze, amely felrobbant, és egy különlegesen megnövelt hatékonysággal ketyegő agyat hagyott hátra. Visszafordult Payne-hez.
- Mondok neked valamit. Itt helyben tudsz építeni egy Disintót, és akkor dolgozhatom vele.
Payne kétségekkel eltelve habozott.
- Nem hiszem, hogy tudok építeni egyet. - Azon töprengett, jó lenne-e, ha azt színlelné, hogy tud.
- Rendben van. - AL-76 majdhogynem érezte, amint agyának pozitrontekervényei új mintába kanyarodnak, miközben furcsa vidámságot tapasztalt. - Én tudok építeni egyet. - Bepillantott Payne luxuskutyaházába, és így szólt: Itt valamennyi olyan anyagod megvan, amelyre szükségem van.
Randolph Payne szemügyre vette a kunyhóját megtöltő kacatot: kibelezett rádiók, egy tető nélküli hűtőszekrény, rozsdás autómotorok, egy lerobbant gáztűzhely, többmérföldnyi vedlett drót. Mindent összevetve úgy ötven tonna körüli lehető legkülönfélébb ócskavas, amely valaha elakasztotta egy ócskás lélegzetét.
- Igazán van? - kérdezte elgyöngülten.
 
 
Két órával később két dolog történt gyakorlatilag egyszerre. Az egyik az volt, hogy Sam Tobe, az Amerikai Robot és Gépember Rt.-nak Petersboróban levő ágazatánál videofonhívást kapott bizonyos Randolph Payne-től, Hannafordból. Ez a hiányzó robotra vonatkozott, és Tobe rekedt üvöltéssel félbeszakította a kapcsolást. Egyben elrendelte, hogy valamennyi következő hívást irányítsanak át a telefonhívások megakadályozásában illetékes hatodik elnökhelyettes titkárához.
Valójában Tobe ezt nem ok nélkül tette. Ámbár AL-76 teljességgel eltűnt a láthatárról, az elmúlt héten az Államszövetség minden részéből özönlöttek a jelentések a robot hollétéről. Még tizennégy is érkezett egyetlen napon - rendszerint tizennégy különböző államból.
Tobe rettenetesen belefáradt ebbe, nem is szólva arról, hogy félig megőrült az általános irányelvektől. Még kongresszusi vizsgálat is szóba került, pedig a Föld valamennyi tiszteletre méltó robotszakértője és matematikus-fizikusa megesküdött, hogy a robot ártalmatlan.
Ebben a lelkiállapotában nem meglepő, hogy a vezérigazgatónak három órájába került, amíg megnyugodott, és fontolóra vette, valójában hogyan tudott arról Randolph Payne, hogy a robot a 17. Holdállomásra volt kiszemelve, és ami azt illeti, hogyan tudhatta, hogy a robot sorozatszáma AL-76. Ezeket a részleteket nem adta ki a vállalat.
Ezen mintegy másfél percig töprengett, azután cselekvésbe lendült.
A telefonhívás és a cselekvés közötti három óra alatt azonban megtörtént a második esemény. Randolph Payne helyesen elemezte ki, hogy telefonhívása váratlan megszakítása a gyári tisztségviselő általánossá vált kétkedésének tudható be. Ezért fényképezőgéppel ment vissza a kunyhójába. Egy fényképpel nem nagyon vitatkozhatnak, és címeres ökör, ha az eredetijét megmutatja nekik, mielőtt leteszik a készpénzt.
AL-76 a saját dolgaival volt elfoglalva. Payne vityilója tartalmának fele jó kétezer négyszögölön volt szétszórva. Ennek közepén guggolt a robot, és rádiócsövekkel, nagy vasdarabokkal, vörösréz dróttal és mindenféle limlommal babrált. Nem figyelt Payne-re, aki hasra feküdve beállította a fényképezőgépet egy gyönyörű felvételre.
Ennél a pontnál fordult be az útról Lemuel Oliver Cooper, és földbe gyökerezett a lába, amikor felfogta az eléje táruló képet. Jövetelének oka elsősorban egy gyengélkedő elektromos kenyérpirító volt. Ez azt az idegesítő szokást vette fel, hogy a teljességgel megpirítatlan kenyérdarabokat erőteljesen kidobta. Távozásának az oka sokkal nyilvánvalóbb volt. Lassú, kedélyes, tavaszi reggeli lődörgéssel érkezett. Olyan sebességgel távozott, hogy ez bármelyik egyetemi futócsapat edzőjét szemöldökének felhúzására és ajkának elismerő megnyalására késztette volna.
A sebesség nem csökkent észrevehetően, amíg kalap és kenyérpirító nélkül Cooper be nem robbant Saunders seriff irodájába, keményen a falnak vágódva.
Gyengéd kezek emelték fel. Fél percen keresztül eredménytelenül próbált beszélni, amíg megnyugodott annyira, hogy lélegzetet vegyen.
Whiskyt adtak neki, és legyezgették; amikor végre beszélt, valami ilyesmi hallatszott: - …szörny… kétméteres, … kunyhó felforgatva… szegény Ronnie Payne… - és így tovább.
Fokozatosan kiszedték belőle a történetet: hogy Randolph Payne kunyhója mellett van egy nagy fémszörnyeteg, két, talán két és fél-három méter magas - szegény Randolph Payne hogyan feküdt a hasán - egy "szegény, vérző, szétmarcangolt hulla" -, a szörny puszta rombolási vágyból hogyan foglalatoskodott szorgosan a kunyhó elpusztításával - hogyan fordult a szörny ellene, Lemuel Oliver Cooper ellen, és hogyan sikerült neki hajszál híján megmenekülnie.
Saunders seriff szorosabbra kapcsolta tekintélyes derekán az övet, és így szólt:
- Ez az a gépember, amelyik megszökött a gyárból Petersboróban. Múlt szombaton kaptunk figyelmeztetést. Jake, szedj össze Hannaford megyében minden olyan férfit, aki lőni tud, és tűzz ki rájuk egy seriffhelyettesi jelvényt. Délre hozd ide őket. Jake, ide hallgass, mielőtt ezt megteszed, ugorj be Payne özvegyének a házába, és gyengéden suttogd el neki a rossz hírt.
Úgy hírlik, Miranda Payne az esemény ismeretében habozás nélkül megbizonyosodott arról, hogy a férje biztosítási kötvénye rendben van-e. Ezt követően néhány sajnálkozó megjegyzést tett saját ostobaságára, hogy nem vette rá a férjét kétszeres összeg biztosítására. Ezután azonban hosszan tartó és szívfacsaró gyászos jajgatásban tört ki, amint az egy tisztes özvegyhez illik.
 
 
Néhány órával később Randolph Payne, akinek fogalma sem volt megcsonkításáról és haláláról, elégedetten szemlélte pillanatfelvételei eléhívott negatívjait. Ezek egy dolgozó robot portréinak sorozataként nem bíztak semmit a képzeletre. Így lehetett volna címkézni őket: "Robot eltöprengve nézeget egy vakuumcsövet", "Robot összeköt két drótot", "Robot ügyesen kezeli a csavarhúzót", "Robot nagy erővel szétszed egy hűtőgépet" és így tovább.
Miután már csak a másolatok rutinmunkája volt hátra, kilépett a rögtönzött sötétkamra függönye mögül, hogy cigarettaszünetet tartson, és elcsevegjen AL-76-tal.
Eközben szerencsére fogalma sem volt arról, hogy a szomszédos erdőkben ideges farmerek nyüzsögtek. Fegyverzetük a gyarmati időkből hátramaradt tűzköves puskától a hordozható géppuskáig terjedt, utóbbit maga a seriff cipelte. Ami azt illeti, arról a tényről sem volt sejtelme, hogy Sam Tobe vezetésével fél tucat robotszakértő száguld felé Petersboróból az autópályán. Kizárólag azért vezettek óránkénti 200 kilométer feletti sebességgel, hogy a vele való megismerkedés megtiszteltetésében részesülhessenek.
Így azután mialatt az események a csúcspont felé vágtattak, Randolph Payne elégedett sóhajjal gyújtott meg egy gyufát a nadrágja fenekén, pöfékelve szívta a pipáját, és élvezettel nézegette AL-76-ot.
Már jó ideje kitűnt, hogy a robot nem kevéssé bolond volt. Randolph Payne maga is szakértő volt a házi készítésű szerkentyűkben. Számos olyat csinált, amelyet nem lehetett volna napvilágra hozni anélkül, hogy ki ne verte volna tulajdonosa szemét; még csak gondolatban sem tudott volna kitalálni azonban ahhoz a szörnyűséghez hasonlót, amilyet AL-76 kutyult össze.
Ezt látva napjaink Rube Goldbergjei meghaltak volna az irigységtől. Ha megéri, ez arra késztette volna Picassót, hogy hagyjon fel a művészettel, miután behozhatatlan túlszárnyalásának tudatára ébredt. Ez félmérföldes körzetben bármelyik tehén tőgyében megsavanyította volna a tejet.
Ez egyszerűen borzalmas volt.
Az alap egy rozsdás, tömör vas volt, amely halványan hasonlított valamire, amit Payne látott egyszer egy használt traktorhoz kapcsolva. Ebből emelkedett ki kackiás, részeges kanyarokban drótok, kerekek, csövek és megszámlálhatatlan névtelen szörnyűség ijesztő halmazán át, egy határozottan baljóslatú hangszóró berendezésben végződve az izé.
Payne késztetést érzett a hangszóróba való bepislogásra, de tőrtőztette magát. Sokkal értelmesebb gépeket is látott már váratlanul, nagy erővel felrobbanni.
Így szólt:
- Hé, Al!
A robot felnézett. A hasán fekve éppen egy vékony fémlapocskát illesztett a helyére.
- Mit akarsz, Payne?
- Ez micsoda? - Olyan hangon kérdezte ezt, mintha undorító, oszlásnak indult valamiről érdeklődne, amit két, tíz láb magas oszlop között tartanak óvatosságból.
- Ez a Disinto, amelyet azért csinálok, hogy elkezdhessek dolgozni. Ez a szabványmodell javított kiadása. - A robot felkelt, zörögve leporolta térdét, és büszkén nézett alkotására.
Payne megborzongott. "Javított kiadás!" nem csoda, hogy az eredetit barlangokba rejtették el a Holdon: Szegény bolygó! Szegény, halott bolygó! Mindig tudni akarta, milyen a halálnál is rosszabb végzet. Most megtudta.
- Működni fog? - kérdezte.
- Hogyne.
- Honnan tudod?
- Kell neki. Én csináltam, nem? Most csak egyre van szükségem. Van zseblámpád?
- Azt hiszem, van valahol. - Payne eltűnt a kunyhóban, és csaknem azonnal visszajött.
A robot lecsavarta a feneket, és dolgozni kezdett. Öt perc alatt végzett. Hátralépett, és így szólt:
- Minden a helyén van. Most dolgozni kezdek. Nézheted, ha akarod.
Némi szünet következett, ami alatt Payne megkísérelte méltányolni az ajánlat nagylelkűségét.
- Ez biztonságos?
- Egy kisbaba is tudná kezelni!
- Ó! - Payne halványan mosolyogva a szomszédban álló legvastagabb fa mögé ment. - Rajta! Teljes mértékben bízom benned - mondta.
AL-76 a lidércnyomáshoz hasonló romhalmazra mutatott, és így szólt:
- Figyelj! - Keze munkára lendült és…
 
 
A Virginia államban található Hannaford megye viharvert farmerei lassan szűkülő körben hömpölyögtek fel Payne kunyhójához. Miközben ereikben hős gyarmati őseik vére lüktetett - gerincükön pedig lúdbőr száguldott fel és alá -, fától fáig osontak.
Saunders seriff kihirdette:
- Tüzeljetek, amikor jelt adok, és a szemekre célozzatok. Jacob Linker - Cingár Jake a barátai és SERIFFHELYETTES a saját számára - közelebb húzódott.
- Gondolod, hogy talán megfutamodik ez a gépember? Nem sikerült teljesen elnyomnia hangjában a vágyakozó reménykedést.
- Tuggyafene. Asszem nem. Tanálkoztunk vóna vele az erdőben, de nem tanálkoztunk.
- De hát rettentő nagy a csönd, és úgy tűnik, nagyon közel vagyunk Payne otthonához.
Az emlékeztetésre nem volt szükség. Saunders seriff torkában akkora gombóc volt, hogy három részletben kellett volna lenyelnie.
- Eriggy vissza, és tartsd az ujjad a ravaszon! - parancsolta.
Most voltak a tisztás szélén. Saunders seriff összehúzta a szemét, és az egyiknek éppen csak a sarkát kidugta a fa mögül. Miután semmit nem látott, habozott, azután újra próbálkozott, most nyitott szemmel.
Az eredmény természetesen jobb volt.
Pontosabban látott egy termetes gépemben, amint háttal feléje ráhajol egy bizonytalan eredetű és még bizonytalanabb rendeltetésű, lélekdermesztő, lélegzetelállító különös masinériára. Egyvalamit nem látott csak, Randolph Payne reszkető alakját, amint átöleli a közeli, de tőle északnyugatra álló harmadik fát.
Saunders seriff kilépett a szabadba, és felemelte a géppisztolyt. A robot, széles hátával még mindig feléje fordulva, nagy hangon odaszólt egy ismeretlen személynek:
- Figyelj! - Amikor a seriff kinyitotta a száját, hogy kiadja a tűzparancsot, fémujjak húztak meg egy kapcsolót.
 
 
Hetven szemtanú jelenléte ellenére sincs megfelelő leírás arra, hogy mi történt ezután. Ennek a hetven férfinak egyike sem mondta el egyetlen szóval sem a következő napokban, hetekben, hónapokban és években azt, hogy mi történt néhány másodperccel azután, hogy a seriff kinyitotta a száját a tűzparancs kiadására. Ha erről kérdezték őket, csak elzöldültek és tovatántorogtak.
Közvetett bizonyítékokból azonban bizonyos, hogy nagy vonalakban ez történt.
Saunders seriff kinyitotta a száját; AL-76 meghúzott egy kapcsolót. A Disinto működött, és hetvenöt fa, két csűr, három tehén és a Kacsacsőr-hegy csúcsának háromnegyede ritkított légkörbe burkolózott. Azt lehet mondani, hogy eggyé váltak a tavalyi hóval.
Saunders seriff szája meghatározatlan ideig nyitva maradt ezután, de semmi, sem tűzparancs, sem más nem jött ki belőle. És akkor…
És akkor valamilyen mozgolódás volt a levegőben, valamilyen sustorgás megsokszorozódása. Randolph Payne kunyhójából, mint központból, lila sugarak villantak a légkörben, a fegyveres csapat tagjainak pedig nyoma sem maradt.
A környéken különféle fegyverek voltak szétszórva, köztük a seriff szabadalmazott, nikkelbevonatú, gyorstüzelésű, szavatoltan elakadásmentes, hordozható géppisztolya, továbbá a felfordulás közepette elvesztett néhány kacat, de emberi lények közül egyetlenegy sem volt ott.
Ezen emberi lények közül három napon belül senki nem került emberi látótávolságon belül, kivéve Cingár Jake-et. A javára szolgáló kivétel úgy esett meg, hogy üstökösszerű röptét megszakította a petersborói gyárból jövő fél tucat férfi, akik jókora sebességgel hajtottak az erdőben.
Sam Tobe volt az, aki megakasztotta őt, gyomorszájával ügyesen felfogta Cingár Jake fejét. Amikor lélegzethez jutott, Tobe megkérdezte:
- Hol van Randolph Payne otthona?
Cingár Jake megüvegesedett szeme egyetlen pillanatra felengedett.
- Testvér, csak kövesd azt az irányt, amelyikbe nem megyek - mondta.
Ezzel csodák csodájára eltűnt. Volt egy zsugorodó pont, amely a láthatár szélén súrolta a fákat, és lehet, hogy ez ő volt, de Sam Tobe nem esküdött volna meg rá.
Ennyit a különítményről, de itt van még Randolph Payne, akinek reakciója más jellegű volt.
A kapcsoló meghúzását és a Kacsacsőr-hegy eltűnését követő öt másodperc Randolph Payne számára teljes űrt jelene. Az elején egy fa mögül leselkedett a sűrű aljnövényzeten keresztül; a végén vadul himbálózott az egyik legmagasabb ágon. Ugyanaz a hatás, amely vízszintesen sodorta el a különítményt, ót függőlegesen dobta fel.
Nem tudta, hogyan tette meg a gyökerektől a tetőig levő tizenöt métert - kapaszkodott, ugrott vagy szállt, és fikarcnyit sem törődött vele.
Amit tudott, az az volt, hogy az átmenetileg birtokában levő robot lerombolta az ingatlanát. A jutalom látomása szertefoszlott, és ellenséges polgárok, üvöltöző, lincselő csőcselék, perek, gyilkossági vádemelések látomásával lett behelyettesítve, és felmerült a kérdés, mit fog szólni Miranda Payne. Főleg és elsősorban mit fog szólni Miranda Payne?
Elkezdett vadul és gorombán kiabálni:
- Hé, te robot, törd össze azt a dolgot, hallod? Törd össze teljesen! Felejtsd el, hogy valaha közöm volt hozzá. Teljesen ismeretlen vagy a számomra, érted? Egyetlen szót se szólj rólam. Felejtsd el, hallod?
Nem számított rá, hogy az utasításainak eleget tesznek, amit mondott, csak reflex volt. Nem tudta, hogy egy robot mindig végrehajtja az embertől származó utasításokat, kivéve, ha kivitelezésük veszélyt jelentene egy másik embernek.
AL-76 ezért csendben hozzákezdett, hogy Disintóját ficnikbe rombolja össze.
Amint éppen az utolsó köbhüvelyket taposta szét, megérkezett Sam Tobe és kísérete. Randolph Payne pedig megérezve a robot igazi tulajdonosainak a megérkezését, fejjel lefelé lepottyant a fáról, és lábbal előre eltűnt ismeretlen vidékeken.
Nem várta meg a jutalmát.
 
 
Austin Wilde robotmérnök odafordult Sam Tobe-hoz, és ezt mondta:
- Kiszedtél valamit a robotból?
Tobe a fejét rázta, és mélyet horkantott.
- Semmit. Egyetlen dolgot sem. Mindent elfelejtett, ami azután történt, hogy elhagyta a gyárat. Utasításokat kellett kapnia, hogy mindent felejtsen el, különben nem maradt volna ennyire blankon. Mi volt az a rakás limlom, amit piszkált?
- Annyi. Egy rakás limlom! Mielőtt azonban összezúzta, egy Disintónak kellett lennie, és meg szeretném ölni azt a fickót, aki parancsot adott az összezúzására, mégpedig lehetőleg lassú kínzással. Nézd csak meg ezt!
A Kacsacsőr-hegy lankáira felvezető út egy része volt az, pontosan annál a pontnál, ahol a csúcs elkódorgott. Wilde rátette a kezét arra a tökéletes simaságra, amely átvágta mind a földet, mind a sziklát.
- Micsoda Disinto! Leszelte a hegyről a csúcsát - mondta. - Mi késztette a megépítésére?
Wilde vállat vont.
- Nem tudom. Nem lehet ezt tudni, talán valamilyen tényező a környezetében hatott Hold típusú pozitronagyára, hogy Disintót készítsen hulladékokból. Egy az egymilliárdhoz az esély arra, hogy ráhibázunk erre a tényezőre most, hogy a robot is elfelejtette. Soha nem lesz olyan Disintónk.
- Ne törődj vele. Fő, hogy megvan a robot.
- Nyavalyakórságot! - Wilde hangjában őszinte sajnálkozás vegyült. - Volt valaha dolgod a Holdon levő Disintókkal? Úgy falják az energiát, mint ugyanannyi villanymozdony, és meg sem moccannak, amíg ki nem fejlesztettél több mint egymillió voltnyi energiát. Ez a Disinto azonban másként működött. Mikroszkóppal mentem keresztül az apró roncsokon. Szeretnéd látni, mi az egyetlen energiaforrás, amit találtam? - Mi az?
- Csak ez. És soha nem fogjuk megtudni, hogy csinálta. Azután Wilde felmutatta azt az energiaforrást, amely képessé tett egy Disintót arra, hogy fél másodperc alatt felfaljon egy hegyet - két zseblámpaelem volt!

Előző Start oldal Következő