Az Evangélikus Élet 2003/17. számának vezércikke a következő bevezetéssel indít:
Hosszú, hideg tél után vagyunk. Hetek óta vártuk a napsütéses tavaszt. De még váratlanul, április első napjaiban is fagyott, megcsípte a gyümölcsfákat, szőlőt, virágokat. Van, ahol már le is vonták a szomorú következtetést: idén nem lesz gyümölcs. Sok hosszú, hideg fagyos év után, a II. vatikáni zsinatot követően a szent tavasz jelei mutatkoztak az ökumenében. Joggal vártuk a gyümölcsöket, ám a közelmúltban még mindig fagyhullámokat éltünk át. Féltjük a gyümölcsöket. Az utolsó, egészen friss fagy nagycsütörtök estéjén ért bennünket, amikor II. János Pál pápa meghirdette új enciklikáját a Vatikánban. Április 17-ét írtunk, ökumenikus tavaszt vártunk, de fagykárt szenvedtünk…” - Írja Dr. Hafenscher Károly, a Magyarországi Evangélikus Egyház ökümenikus tanácsadója, aki egyházi körökben az ökumené egyik leglelkesebb híve Magyarországon.
Én ebből a cikkből értesültem a legutóbbi „ökumenikus botránkozást” okozó pápai megnyilatkozásról, melyről mindenképpen érdemes néhány szót ejtenünk.
A dokumentum megszületésének kiváltó oka a pápa útjai során tapasztalt, az eucharisztia szentségével kapcsolatos rengeteg visszaélés volt.
A pápa nem véletlenül időzítette április 17-re a dokumentum meghirdetését: Nagycsütörtök – az úrvacsora szereztetésének ünnepe, Berlini Kirchentag előtti időszak (május 28-júni 1.), ahol várhatóan protestánsok és katolikusok közös úrvacsorázására kerülne sor.
Ecclesia de eucharistia, vagyis „Az eucharisztia egyháza” vagy „az Egyház az eucharistiáról”. Jelenleg még nincs magyar fordítás, én az angol szöveget veszem alapul.
„Enciklika” – az egyház egészének címzett levél, melyben a pápa különös fontossággal bíró kérdéseket tisztáz.
„eucharisztia” görög szó, jelentése hálaadás. A szentmisének (vagyis a mise áldozat bemutatásának) és az Úr teste és vére szentségének egyaránt ez a neve. (Új áldás, 2003 május 4.)
Felépítése
A harmincoldalas enciklika a bevezetővel és konklúzióval együtt 8 fejezetből, 62 paragrafusból áll, és 104 jegyzet szolgál magyarázatként.
A pápa a dokumentumban határozott álláspontot fogalmaz meg az eucharisztia (katolikus úrvacsora) központi jelentőségével, lényegével, az ökumenikus egységtörekvésben elfoglalta szerepével, helyes értelmezésével és gyakorlatával kapcsolatban.
A dokumentum semmi újat nem mond ki, csupán újra megerősíti ill. felidézi a Tridenti Zinaton (TZS) megfogalmazott katolikus tanítást az eucharistiára vonatkozóan és többször is hivatkozik ezen zsinat végzéseire, mint mindmáig érvényes, mérvadó és etalon értékű tanításokra!
Mit tanít a TZS és az enciklika az úrvacsoráról:
- Transzubsztanciáció: A kenyér és bor lényegileg is átalakul Krisztus testévé és vérévé, amikor a felszentelt pap, Krisztus személyében ezt előidézi (konszekráció). Tehát Krisztus testileg is jelenvalóvá lesz a kenyérben (ostyában) és a borban és mindaddig az is marad, amíg a kenyér és a bor el nem fogy. (Ecumenical Council of Trent, Session XIII, Decretum de ss. Eucharistia, Chapter 4: DS 1642.), ld. 15. paragrafus.
Hogy ez milyen dogmatikai problémákat vetett fel a kat. egyházon belül a TZS után, azt elolvashatjuk Szalay Szilárd Morzsácskák c. tényszerű, igen szellemes tanulmányában.
- Megismételt, vér nélküli áldozat: „egy és ugyanaz az áldozat kerül bemutatásra a pap szolgálata során itt [az eucharistiában], mint amely a kereszten bemutatásra került; csupán a bemutatás módjában van különbség [a lényegét tekintve nincs]”. (Ecumenical Council of Trent, Session XXII, Doctrina de ss. Missae Sacrificio, Chapter 2: DS 1743), ld. 13. paragrafus.
- Az átváltoztatott kenyér és bor (oltári szentség) imádása (adoráció): A katolikus híveknek (naponta) le kell róniuk a tiszteletüket az oltári szentség előtt. (Ecumenical Council of Trent, Session XIII, Decretum de ss. Eucharistia, Chapter 5 ) ld. 25. paragrafus.
A TZS azokat, akik a fenti tanítások bármelyikét nem vallják, átokkal sújtja, mely mindmáig érvényben van!!! (Ecumenical Council of Trent, Session XIII, Canons on the Holy Eucharist)
Az enciklika tanítja továbbá:
- Mária „az eucharistia asszonya”: Mária már azelőtt eucharistikus hitben élt, hogy Jézus az eucharistiát érvénybe léptette volna, azáltal hogy felajánlotta szűz méhét az Isten Igéjének testtélétele végett (55. par.), Az eucharistiában újra és újra elfogadjuk Máriát a mi anyánknak, Mária is jelen van az eucharistia megünneplésekor, Máriára is megemlékezünk az eucharistia alkalmával. (57. par.).
Ami sokakat kiakasztott:
A Dominus Iesus óta tudjuk, hogy mi, azaz a nem katolikus gyülekezetek Róma szerint nem vagyunk egyházak, hanem csupán részegyházak ill. egyházi közösségek vagyunk, hiszen nem vagyunk teljes (lelki, tanításbeli) egységben az Egyházzal, amely a pápa által vezetett katolikus egyház.
Ebből fakadóan az enciklika „egyértelműen elhatárolja magát más felekezetektől az úrvacsora tanítását és gyakorlatát illetően, ugyanakkor fegyelemre szólítja fel saját egyháza tagjait, jelezvén, hogy az eucharisztia gyakorlata a protestáns egyházakban érvénytelennek tekintendő!” (Evangélikus Élet vezércikke) (44. par.) – Nesze neked ökumenikus közeledés!
Az új évezredben nincs szüksége új missziós programra a katolikus egyháznak, hiszen a program (immár 2000 éve) adott: az Evangélium és az élő Tradíció. (60. par.) – vallja a pápa.
A református (biblikus) úrvacsora értelmezés
Múlt vasárnap világos tanítást kaphattunk az úrvacsoráról, amelyet nem szeretnék most megismételni (Bővebben ld. Heidelbergi Káté 28-30. Úrnapja). A Szentírásból világosan kiderül, hogy nem alakul át a kenyér és a bor Jézus testévé és vérévé.
Jézus a Jn. 6-ban tanít az ő testének evéséről és az ő vérének ivásáról, mellyel kapcsolatban azt mondja: „A ki eszi az én testemet és iszsza az én véremet, örök élete van annak” (6:54). Ha ezt szó szerint kellene értelmeznünk, akkor ez azt jelentené, hogy bárki, aki részt vesz az úrvacsorán, automatikusan örökéletet nyer, függetlenül attól, hogy milyen indíttatásból vesz részt azon. Csakhogy Jézus sehol sem tanította azt, hogy bármilyen cselekedetünk által elnyerhetnénk az örökéletet. Jézus testének evése, vérének ivása a Benne való hitet jelképezi, tőle való teljes függőséget, a Belé vetett feltétel nélküli bizalmat, a Vele való teljes, valódi egységet. „Bizony, bizony mondom néktek: A ki én bennem hisz, örök élete van annak.” – mondja Jézus egy korábbi versben (6:47). S mintha Jézus előre tudta volna, hogy mennyire el fogják ferdíteni ezt a tanítását, a gondolatmenetét a következő mondattal zárja le: „A lélek az, a mi megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, a melyeket én szólok néktek, lélek és élet.” (6:63) – Itt egy lelki dologról, lelki igazságról van szó! A test, az anyag, a matéria nem használ semmit, nem ezen van a hangsúly, ez csak szemlélteti a lelki igazságot. Nem az evéstől lesz üdvösségetek, hanem attól, amit az szemléltet, kifejez: a Bennem való hit által! – Mondja Jézus.
A Szentírás világosan tanítja azt is, hogy Jézust, Istent semmilyen kiábrázolt formában sem szabad imádni, sem tisztelni (ld. II. parancsolat – II. Móz. 20:4,5), kenyér és bor formájában sem! „Az Isten lélek: és a kik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják.” (Jn. 4:24) – Azaz lelkiképpen és az Igének megfelelően.
Krisztus áldozata, a Szentírás tanúsága szerint, egyszeri és tökéletes volt, s az éppen ezért nem szorul ismétlésre, vagyis megismételhetetlen: „A kinek nincs szüksége, mint a főpapoknak, hogy napról-napra előbb a saját bűneiért vigyen áldozatot, azután a népéiért, mert ezt egyszer megcselekedte, maga-magát megáldozván.” (Zsid. 7:27), „És nem bakok és tulkok vére által, hanem az ő tulajdon vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve.” (Zsid. 9:12), „Mert egyetlenegy áldozatával örökre tökéletesekké tette a megszentelteket.” (Zsid. 10:14)
Összefoglalásul álljon itt a Heidelbergi Káté 80. kérdés-felelete:
„Mi különbség van az Úr vacsorája és a római katholikus mise között?
Felelet: Az úrvacsora arról tesz nekünk bizonyságot, hogy minden bűnünkre tökéletes bocsánatot nyerünk Jézus Krisztusnak amaz egyetlen áldozatáért, amelyet a keresztfán Ő maga egyszer vitt véghez (Zsid 7:27, 9:12, 25-28, 10:10, 12-14, Jn 19:30, Mt 26:28, Lk 22:19-20), és hogy mi a Szentlélek által Krisztussal egyesüljünk (1. Kor 6:17, 12:13, 10:16), aki most a maga valóságos testével a mennyekben az Atyának jobbján van (Kol 3:1, Zsid 1:3, 8:1-2) és azt akarja, hogy ott imádjuk Őt (Jn 4:21-24, 20:17, Lk 14:52, Csel 7:55-56, Kol 3:1, Fil 3:20, 1. Th 1:10). A mise ellenben azt tanítja, hogy az élők és a holtak bűnei nem bocsáttatnak meg a Krisztus szenvedéséért, hacsak érettük a misemondó papok naponként nem áldozzák meg Krisztust; és hogy Krisztus a kenyérnek és bornak színe alatt testileg jelen van és azért ezekben kell Őt imádni (Zsid 9:6-10, 10:19-31). Ezért a mise nem más, mint megtagadása Jézus Krisztus egyetlenegy áldozatának és szenvedésének, és kárhozatos bálványimádás.”
Pál apostol eképpen figyelmeztet bennünket:
„Most azért azt írom néktek, hogy ne társalkodjatok azzal, ha valaki atyafi létére parázna, vagy csaló, vagy bálványimádó, vagy szidalmazó, vagy részeges, vagy ragadozó. Az ilyennel még együtt se egyetek.” (I. Kor. 5:11)
A teljesség kedvéért az evangélikus (luteránus) úrvacsoratan:
Az evangélikusok is vallják Krisztus testi jelenlétét az úrvacsora jegyeiben, de ugyanakkor elítélik Róma álláspontját. Ők transsubstatiatio helyett consubstantiatio-t vallanak. Szerintük Krisztus valósággal testet ölt a kenyérben és borban, de úgy, hogy közben a kenyér kenyér marad a bor pedig bor. (Ld. a Kis káté, Nagy káté, Ágostai hitvallás ide vonatkozó részeit) Át is lényegül Krisztus testévé és vérévé a kenyér és a bor, meg nem is.
Az enciklika az ökumenikus események láncolatában
A Lutheránus Világszövetség és a katolikus egyház kijelenti a következőket: „Az evangélikus egyházak e nyilatkozatban bemutatott tanításai nem esnek a Tridenti Zsinat elmarasztaló ítéletei alá. (KNY 41.) „Együtt valljuk meg: Egyedül kegyelemből, Krisztus üdvözítő munkájába vetett hitben és nem a mi részünkről meglévő bármely érdem szerint fogad el minket az Isten és kapjuk a Szentlelket, aki megújítja szívünket, és egyúttal felkészít és felhív a jó cselekedetekre.” – A tridenti átkok nem lettek visszavonva, azok továbbra is érvényben vannak!
“Ökumené szakértők középkorinak tartják II. János Pál bűnbocsánattal kapcsolatos rendelkezését, amely szerint a katolikusok többek között istentiszteleteken való részvétel által is elnyerhetik a bűnbocsánatot… A Lutheránus Világszövetség Német Nemzeti bizottsága “szerint a meghirdetett bűnbocsánat “ökumenikus botránkozás”, de nem szabad, hogy a lutheránus-katolikus kapcsolatok megszakításához vezessen...” (Ref. Lap. „Ökumené és szentévi bűnbocsánat” c. cikk, 2000. Március 26. 5. old) – Ennyit ér róma adott szava a kegyelemből, hit által történő megigazulással kapcsolatban. Első hidegzuhany!
DI. 17.: „Azok az egyházi közösségek ellenben, melyek nem őrizték meg az érvényes püspökséget és az Eucharisztia misztériumának eredeti és teljes valóságát, [61] nem egyházak a szó sajátos értelmében” – második hidegzuhany!
Csak a katolikus úrvacsoratan és –gyakorlat az érvényes, a protestánsoké érvénytelen (44. par.). – Harmadik hidegzuhany!
Ami várható:
„Június 28-án, Szent Péter és Pál ünnepének vigíliáján jelenik meg az Ecclesia in Europa című pápai dokumentum, amely az 1999. október 1-23-ig tartott Európa Szinódus eredményeit foglalja össze… Az Európa Szinódus záró üzenetében a püspökök többek között a földrész újraevangelizálásáról szóltak, fontosnak tartották a katekizmus tanításán alapuló párbeszédet hit és ész, hit és tudomány között.” (Új pápai dokumentum: „Ecclesia in Europa”, Magyar Kurír, 2003. május 22.) – Negyedik hidegzuhany…?
Róma tehát nem enged semmilyen téren sem. Nem ismer semmiféle kompromisszumot, ugyanakkor továbbra is az ökumené a világ újraevangelizálásának elkötelezett híve. Ha eddig nem is, de talán a mostani enciklika révén már mindenki számára világossá vált, hogy milyen módon szeretné a katolikus egyház létrehozni az egységet a keresztyén felekezetek között: egy nyáj (római katolikus világegyház), egy pásztor (a római pápa)!
S miközben feltett szándékától egy csipetnyit sem hajlandó eltérni, álnok és képmutató módon nevetséges szemrehányásokat tesz nem katolikus felekezetek azon tagjaira, akik nem rohannak önfeledten, gondolkodás nélkül Róma karjaiba, akik hezitálni merészelnek. Idézet Seregély Istvántól, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökétől: „…Ezért alakult ki az a törekvés, amely a keresztyének egyetértését próbálja előmozdítani a sok kereszténységű Európában. Ezt a célkitűzést sokszor sajnos az egyházi vezetők régi és jelenlegi korlátozottsága – nem akarom mondani, hogy korlátoltsága – biztos, hogy befolyásolja, mert a saját szemléletükhöz és főleg nyelvi és tradicionális értékeikhez ragaszkodva, az elfogadott értékek láttán sem tudnak egységre jutni.” (A Magyar Katolikus Egyház hangja c. előadás, Ökumenikus tanulmányi füzetek, 2003. március, 18. sz. 26. old.) – Ezt hívják öngólnak. Mintha csak a saját egyházát minősítette volna. A bagoly meg a veréb esete jut az eszembe…
Hát ilyen a Róma által elképzelt ökumené! S ha valaki az eddigiek ismeretében sem eszmél, ha valaki számára az eddigi események sem szolgáltatnak elegendő bizonyítékot Róma igazi, mondjuk ki, antikrisztusi mivoltát illetően, annak nem számít majd mentségként odaát a tudatlansága (Apcsel 17:30), mert az tudatosan csatlakozik egy Isten és Biblia ellenes mozgalomhoz és egy Isten ellenes valláshoz.
Hafenscher Károly ennek ellenére a következőket írja fent idézett cikkében:
„A római egyház kizárólagosságát érzékelteti a szöveg, amelyen híveink nagy része már túllépett, egységre és testvéri kapcsolatokra vágyik, és nem érti a „szakemberek óvatoskodását”. Őszintén remélem, hogy a közös úrvacsorázás akadályai hamarosan, még a 21. század első felében megszűnnek, és a Hittani Kongregáció nagyobb megértéssel és pasztorális érzékkel fogalmaz már a közeljövőben is. Hiszem, hogy az áprilisi fagykár nem tette egészen tönkre a Lélek gyümölcstermését… Lehmann római katolikus bíboros úrral, a német püspöki kar elnökével együtt vallom, hogy az ökumenikus mozgalom megy tovább [ez így igaz, méghozzá Róma irányában – saját kieg.]… Evangélikus dialóguspartnerként hozzánk az méltó, hogy sajátos értékeinket megtartva (identitásunkat megőrizve) továbbra is nyitottak maradhatunk római katolikus testvéreink felé.” – Sok meglepetésben lesz még része.
Konklúzió
- Ismerjük meg minél jobban a Szentírást és hitvallási iratainkat!
- Nézzünk utána mindennek személyesen, ne hagyjuk, hogy prominens egyházi vezetők hangzatos szólamokkal félrevezessenek minket!
- Ragaszkodjunk olyan szilárdan, eltántoríthatatlanul a Szentíráshoz, mint ahogy Róma ragaszkodik a szent hagyományaihoz!
- És véssük jól az eszünkbe, hogy Róma mindig ugyanaz marad!
„többé ne legyünk gyermekek, kiket ide s tova hány a hab és hajt a tanításnak akármi szele, az embereknek álnoksága által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által; Hanem az igazságot követvén szeretetben, mindenestől fogva nevekedjünk Abban, a ki a fej, a Krisztusban” (Ef. 4:14,15)
„Senki titeket meg ne csaljon üres beszédekkel; mert ezekért jő az Isten haragja a hitetlenség fiaira. Annakokáért ne legyetek részesei ezeknek” (Ef. 5:6,7)
Suhai György
2003. május 28.
Pasaréti Ref. Egyház