Mándy Gábor

Szankciók és zsarolási potenciál

(rövidítve és más címmel megjelent a HVG 2014. augusztus 9-iki számában, 2-3. old. A kihagyott részeket döltbetűs szedéssel jelzem.)

Cikkírójuk (a HVG augusztus 2-iki számában Németh András) szerintem kissé optimistán írta le az Oroszországgal szemben alkalmazható gazdasági szankciók várható hatását. Tényleg új hidegháború kezd kibontakozni, de ez másmilyen lesz, mint amit a hatvanas-nyolcvanas években láttunk. Akkor szovjet részről ott volt a világforradalom eszméje, míg most egy hatalmi csoport érdekeit látjuk, amit megtámogat a nacionalista és vallási propaganda. A nemzeti méretű agymosás eredményei lemérhetők a hazánkba látogató turisták véleményén is, akik minden kritika nélkül visszhangozzák az állami médiában hallottakat. Gyakori téma a vitaműsorokban: "miért kritizál bennünket a világ?" A konklúzió természetesen mindig az, hogy a világgal szemben Oroszországnak van igaza. A Krím visszatérését országszerte, egészen a távoli Szibériáig, tömeggyűlések üdvözölték, és a piros-sárga szalag a Duma képviselőinek is kötelező ruházati kelléke lett.

Oroszország a világ második legerősebb katonai hatalma, ebből adódóan nagy zsarolási potenciálja van. A világ kénytelen volt lenyelni a Krím annektálását (annak ellenére, hogy egy éppen Budapesten aláírt egyezmény szerint az Ukrajnában lévő szovjet atomfegyverek visszaszolgáltatása ellenében Oroszország szavatolta Ukrajna területi integritását.). A Putyinhoz közel álló egyik kommentátor a hírek szerint megjegyezte: nem szabad elfelejteni, hogy Oroszország az egyetlen, amelyik órák alatt nukleáris hamuvá tudná változtatni Amerikát.

Képzeljük el, mi történne, ha Oroszország bekebelezné Kelet-Ukrajnát. Vagy az egészet. Megér Ukrajna egy világháborút? Nyilván nem (mint ahogy már az 1956-os magyar felkelés sem ért meg). Mi történne, ha Oroszország visszacsatolná a Baltikumot (mint Sztálin tette 1940-ben)? Lássuk be, hogy ezek megvalósítható célok. Csak éppen értelmük nincs (gazdaságilag és külpolitikailag erősen veszteségesek). De nem kell, hogy értelmük legyen, elég, ha táplálják a nemzeti öntudatot és növelik a kormány hazai népszerűségét. És ez folyik. A tévébenn gyakran mutatják a legújabb fegyvereket - a győzelem napja, majd az orosz haditengerészet napja kiváló apropó volt erre - és a rakétacirkálók, repülőgéphordozó anyahajók, a pópa által felszentelt óriástengeralattjárók, a közönség előtt tartott éleslövészeti bemutatók azt sugallják: nincs Oroszországnál erősebb. Putyin újra és újra feltűnik a TV-ben, szakemberekkel tárgyal (látjuk és halljuk, ahogy osztja az észt), és mindenekelőtt erőt sugároz. A hazafiakat felháborítja az ukrán "fasiszták" terrorja (valljuk be, erre a Právij szektor handabandázása és a nemzetiségek elleni nyelvtörvény alkalmat is adott), az ország a szeparatistáknak szurkol. Hogy közben lelőnek egy utasszállító repülőgépet (az eredetiben: lelövődik egy utasszállító repülőgép), az nem olyan nagy dolog (és különben is biztosan az ukránok műve volt). Az orosz külpolitika új "arca" az arc nélküli, maszk mögé bújó népfelkelő, aki felségjelzés nélküli katonai járművön érkezik, hanggránátja, géppisztolya, vállról indítható rakétája van, sőt, már komoly kiképzést igénylő komplex légvédelmi rendszere is. Az orosz katonai beavatkozást közben az időről időre ukrán területekről érkező, kérdéses eredetű tüzérségi lövedékek készítik elő.

A szankciók természetesen gyengíthetik az orosz gazdaságot, és bonyolultabbá tehetik hozzáférést a nyugati pénzforrásokhoz. De a gazdaság nem minden. A hatalmat gyakorló, ideológia nélküli posztszovjet elitet nem lehet megtörni holmi korlátozásokkal. Az új hidegháborúra a provokációk, az egyoldalú akciók lesznek jellemzőek. (Oroszország máris tervezi a kubai lehallgató állomás megnyitását, és dacból megakadályozhatja az Irán vagy Észak-Korea elleni embargót.) Az a szerencse, hogy Putyin nem a világkapitalizmust akarja legyőzni, csak egy kicsit többet akar markolni Európából. De hát Sztálin is csak az első világháborúban elveszített cári területek egy részét akarta visszaszerezni (és figyelemreméltó mérsékletet tanúsított Finnország esetében). A Nyugat szempontjából ez területszerzés és agresszió, de az orosz geopolitika szempontjából pusztán a normális (birodalmi) viszonyok helyreállítása, történelmi igazságtétel, amit sajnálatos módon nem ért meg a világ. A Szovjetúnió léte megmutatta, hogy mire képes a modernizált birodalom. Annak felbomlása, nagy létszámú orosz népesség leszakítása, traumaként érte az egyszerű állampolgárokat (és itt gondoljunk a mi trianoni traumánkra). Az önsajnáltató nemzeti büszkeség fontos forrása Putyin népszerűségének. A szankciók miatt lehetnek gazdasági problémák, de ezekhez a szovjet rendszer már nemzedékekre kihatóan hozzászoktatta a lakosságot. A megoldás: egy kicsit többet kell adagolni a nacionalizmusból. Nem véletlen, hogy az orosz tévécsatornákon olyan gyakran feltűnik a xenofób Zsirinovszkij (a krími válság idején egyenesen katonai zubbonyban). Legutóbb azt fejtegette, hogy itt az ideje a vacak nyugati áruk helyett igazi hazai termékeket vásárolni.

Persze lehet, hogy nem mindenki ért vele egyet.




  • Publicisztikai írásaim
  • Magyar menü