Mándy Gábor
Szankciók és zsarolási potenciál
(rövidítve és más címmel megjelent a HVG 2014. augusztus 9-iki számában, 2-3. old. A kihagyott
részeket döltbetűs szedéssel jelzem.)
Cikkírójuk (a HVG augusztus 2-iki számában Németh András) szerintem kissé optimistán írta le
az Oroszországgal szemben alkalmazható gazdasági szankciók várható hatását. Tényleg új
hidegháború kezd kibontakozni, de ez másmilyen lesz, mint amit a hatvanas-nyolcvanas
években láttunk. Akkor szovjet részről ott volt a világforradalom eszméje, míg most
egy hatalmi csoport érdekeit látjuk, amit megtámogat a nacionalista és vallási propaganda.
A nemzeti méretű agymosás eredményei lemérhetők a hazánkba látogató turisták véleményén is,
akik minden kritika nélkül visszhangozzák az állami médiában hallottakat. Gyakori téma
a vitaműsorokban: "miért kritizál bennünket a világ?" A konklúzió természetesen mindig
az, hogy a világgal szemben Oroszországnak van igaza. A Krím visszatérését országszerte,
egészen a távoli Szibériáig, tömeggyűlések üdvözölték, és a piros-sárga szalag a Duma
képviselőinek is kötelező ruházati kelléke lett.
Oroszország a világ második legerősebb katonai hatalma, ebből adódóan nagy zsarolási
potenciálja van. A világ kénytelen volt lenyelni a Krím annektálását (annak ellenére,
hogy egy éppen Budapesten aláírt egyezmény szerint az Ukrajnában lévő szovjet atomfegyverek
visszaszolgáltatása ellenében Oroszország szavatolta Ukrajna területi integritását.).
A Putyinhoz közel álló egyik kommentátor a hírek szerint megjegyezte: nem szabad
elfelejteni, hogy Oroszország az egyetlen, amelyik órák alatt nukleáris hamuvá tudná
változtatni Amerikát.
Képzeljük el, mi történne, ha Oroszország bekebelezné Kelet-Ukrajnát. Vagy az egészet.
Megér Ukrajna egy világháborút? Nyilván nem (mint ahogy már az 1956-os magyar felkelés
sem ért meg). Mi történne, ha Oroszország visszacsatolná a Baltikumot (mint Sztálin
tette 1940-ben)? Lássuk be, hogy ezek megvalósítható célok. Csak éppen értelmük nincs
(gazdaságilag és külpolitikailag erősen veszteségesek). De nem kell, hogy értelmük
legyen, elég, ha táplálják a nemzeti öntudatot és növelik a kormány hazai népszerűségét.
És ez folyik. A tévébenn gyakran mutatják a legújabb fegyvereket - a győzelem napja,
majd az orosz haditengerészet napja kiváló apropó volt erre - és a rakétacirkálók,
repülőgéphordozó anyahajók, a pópa által felszentelt óriástengeralattjárók, a közönség
előtt tartott éleslövészeti bemutatók azt sugallják: nincs Oroszországnál erősebb.
Putyin újra és újra feltűnik a TV-ben, szakemberekkel tárgyal (látjuk és halljuk,
ahogy osztja az észt), és mindenekelőtt erőt sugároz. A hazafiakat felháborítja az
ukrán "fasiszták" terrorja (valljuk be, erre a Právij szektor handabandázása és a
nemzetiségek elleni nyelvtörvény alkalmat is adott), az ország a szeparatistáknak
szurkol. Hogy közben lelőnek egy utasszállító repülőgépet (az eredetiben: lelövődik
egy utasszállító repülőgép), az nem olyan nagy dolog (és különben is biztosan az
ukránok műve volt). Az orosz külpolitika új "arca" az arc nélküli, maszk mögé bújó
népfelkelő, aki felségjelzés nélküli katonai járművön érkezik, hanggránátja,
géppisztolya, vállról indítható rakétája van, sőt, már komoly kiképzést igénylő
komplex légvédelmi rendszere is. Az orosz katonai beavatkozást közben az időről
időre ukrán területekről érkező, kérdéses eredetű tüzérségi lövedékek készítik elő.
A szankciók természetesen gyengíthetik az orosz gazdaságot, és bonyolultabbá tehetik
hozzáférést a nyugati pénzforrásokhoz. De a gazdaság nem minden. A hatalmat gyakorló,
ideológia nélküli posztszovjet elitet nem lehet megtörni holmi korlátozásokkal. Az
új hidegháborúra a provokációk, az egyoldalú akciók lesznek jellemzőek. (Oroszország
máris tervezi a kubai lehallgató állomás megnyitását, és dacból
megakadályozhatja az Irán vagy Észak-Korea elleni embargót.) Az a szerencse,
hogy Putyin nem a világkapitalizmust akarja legyőzni, csak egy kicsit többet
akar markolni Európából. De hát Sztálin is csak az első világháborúban elveszített
cári területek egy részét akarta visszaszerezni (és figyelemreméltó mérsékletet
tanúsított Finnország esetében). A Nyugat szempontjából ez területszerzés és
agresszió, de az orosz geopolitika szempontjából pusztán a normális (birodalmi)
viszonyok helyreállítása, történelmi igazságtétel, amit sajnálatos módon nem
ért meg a világ. A Szovjetúnió léte megmutatta, hogy mire képes a modernizált
birodalom. Annak felbomlása, nagy létszámú orosz népesség leszakítása, traumaként
érte az egyszerű állampolgárokat (és itt gondoljunk a mi trianoni traumánkra).
Az önsajnáltató nemzeti büszkeség fontos forrása Putyin népszerűségének.
A szankciók miatt lehetnek gazdasági problémák, de ezekhez a szovjet rendszer
már nemzedékekre kihatóan hozzászoktatta a lakosságot. A megoldás: egy kicsit
többet kell adagolni a nacionalizmusból. Nem véletlen, hogy az orosz
tévécsatornákon olyan gyakran feltűnik a xenofób Zsirinovszkij (a krími válság
idején egyenesen katonai zubbonyban). Legutóbb azt fejtegette, hogy
itt az ideje a vacak nyugati áruk helyett igazi hazai termékeket vásárolni.
Persze lehet, hogy nem mindenki ért vele egyet.
Publicisztikai írásaim
Magyar menü