Egy magas, szikár, hajlott hátú, sötét szemüveges alak állt az aluljáróban, az arcán keresztben vékony szürke sál, a fején füles sapka, a kezében bot.

Egy ideig nem történt semmi.

Aztán megjelent egy hölgy, rápillantott a férfira, de nem állt meg. A férfi ácsorgott tovább.

A hölgy néhány perc múlva visszatért, körbetekintett, az órájára nézett. A lépcsőt figyelte, szemlátomást várt valakit.

A férfi egyszer csak odalépett hozzá, és diszkréten megszólította.

- Bocsánat. Kegyed beszélt meg randevút Kormorán Szilveszterrel?

A nő bizalmatlanul ránézett. - Igen. Rá várok. Baj van? Történt valami Kormorán Szilveszterrel?

- Rosszabb - mondta a férfi. - Én vagyok Kormorán Szilveszter.

- Maga?! - lepődött meg a nő. - A profilképe alapján egészen másra számítottam.

- Mindenki jobbra számít - jegyezte meg a férfi. - Elmondaná. milyen elképzelése volt Kormoránról?

A nő sokáig hezitált.

- 178 centi magas.

- Stimmel - mondta a férfi.

- Nyolcvan kiló.

- Stimmel.

- Pedagógus.

- Stimmel. Azazhogy nyugdíjas pedagógus. Tavaly hagytam abba.

- És... egészséges.

- Ez annyira fontos?

- Hát... fontos. Nem betegápolónak jelentkeztem.

- Értem, értem. De tudja, mit? Üljünk be egy presszóba, itt, a közelben. Már lefoglaltam az asztalt.

- Lefoglalta? Annyira biztos volt benne, hogy beülök magával?

- Reméltem.

A férfi kihúzta magát, levette a sálat és a füles sapkát, sőt, a sötét szemüveget is, a botját a kezében tartva és kettesével szedve a fokokat, felrohant a lépcsőn. A nő vonakodva követte. Nem tudta mire vélni ezt az átalakulást.

- Úgy nézett ki az előbb, mint egy vén kripli. Megnyugtat, hogy mégsem beteg.

- Ez nem olyan egyszerű. Attól függ, hogy definiáljuk a betegséget.

- De legalább nem sánta - mondta a nő, kissé bizalmatlanul.

- Pillanatnyilag nem. Mint ahogy pillanatnyilag maga sem az. De nem tudjuk, mit hoz a jövő.

- Az ember vigyázzon magára! - szögezte le a nő.

- Persze. De ha betegen nem érdekelném, mi lesz, ha egyszer tényleg megbetegszem? Akkor szakít velem?

- Az más. Akkor már esetleg megkedvelem. Egy-két év boldog házasság mindent megváltoztat.

- Én akkor is kitartanék maga mellett, ha beteg. Ápolnám, főznék, mosnék magára, takarítanék és bevásárolnék. De hát nem vagyunk egyformák.

Beléptek a presszóba. A férfi maga mellé tette a botot, a sapkát és a sálat odatette a mellette lévő székre, és odaintette a pincért. Az visszaintett.

- Magát itt ismerik a pincérek? - kérdezte a hölgy. Valahogy olyan érzése volt, hogy szélhámossal van dolga.

- Igen. Fél órája. Azóta, hogy lefoglaltam az asztalt.

- Nem volt nagyon kockázatos - jegyezte meg a nő. - Alig vannak.

Leültek.

- Mit rendelhetek? - kérdezte a férfi.

- Egy kávét. De a magamét én fizetem. Nehogy azt higgye, hogy rászorulok egy férfi istápolására!

- Nem hiszem azt. Dehogy is hiszem!

A férfi odahívta a pincért.

- Két kávét kérünk.

- Tejjel? Cukorral?

- Nekem üresen - mondta Kormorán, majd kérdően nézett a nőre.

- Nekem tejszínnel, de cukor nélkül - mondta a nő.

- Milyen süteményük van? - kérdezte a férfi.

- Sajnos, már csak islerünk van.

- Akkor abból hozzon kettőt!

A pincér bólintott és távozott.

- Az egyiket nekem rendelte? - kérdezte a nő.

- Persze. Jár a kávé mellé.

- De én nem mondtam, hogy kérek. És mivel a saját fogyasztásomat én fizetem...

- Nem kéri? Semmi baj. Akkor én eszem meg mind a kettőt. Egy férfi vállalja a kockázatot!

Egy ideig hallgattak. Aztán megszólalt a nő.

- Biztosan egészséges?

- Mint a makk.

- És akkor miért játszotta meg a görnyedt hátú sántát?

- Kíváncsi voltam, mit szól hozzá.

- Ez egy beteg ötlet.

- Lehet. De mondja, ha megtudja, hogy van egy titkolt betegségem, attól nagyon visszariadna?

- De nincs, ugye? - kérdezte a nő.

- Nem válaszolt a kérdésre.

- Mi volt a kérdés?

- Visszariadna-e tőlem, ha kiderülne, hogy beteg vagyok, de titkolom?

- Persze. Ha titkolna valamit, nem lenne őszinte. És őszinteség nélkül semmit sem ér egy kapcsolat.

- Jó. De miből tudná meg, hogy valamit titkolok?

- Megérezném. Látnám a szemén.

- És most mit lát?

- Nem tudom. Miért? Hát mégis beteg?

- Egészségesen barátkozna velem?

- Erről majd később nyilatkozom.

Közben a pincér kihozta a két kávét és a két süteményt. Kormorán az egyik süteményes kistányért a nő elé tolta.

- Elfogadja?

- Nem tudom. Én nem rendeltem.

- Ajándék.

- Miért vesz nekem ajándékot? Mit akar vele elérni?

- Semmit. Nincsenek hátsó szándékaim. Csak szeretem látni, ahogy a hölgyek süteményt esznek. Az olyan... érzéki.

A nő iszogatta a kávéját, és közben nézte a süteményt.

- Nem. Nem kérem - mondta végül.

Kormorán kornyolt egyet a kávéból, és közben felfalta a saját adagját. Aztán a másikat villával ketté vágta, az egyik felét áttolta a maga tányérjára, a másikat ott hagyta, és azt mondta: - Megfelezzük?

A nő tovább töprengett, végül megrázta a fejét.

Kormorán a másik süteményt is bekebelezte, majd megtörölte a száját a szalvétával, és elégedetten nézett a nőre.

- Jó étvágya van - jegyezte meg a nő, egy csöpp szarkazmussal a hangjában.

- Nem mehet semmi pocsékba - mondta a férfi, majd hátradőlt. - Most pedig meséljen magáról és az elvárásairól!

És a nő elmondta a szokásos dolgokat. Hogy nőből van, romantikus társat keres, aki tudja, hogy hogyan kell bánni egy hölggyel, legyen rendezett hátterű, ne hagyja el magát, fontos, hogy létrejöjjön az a bizonyos szikra - és a többi, és a többi.

- És legyen egészséges - emlékeztette Kormorán.

- És legyen egészséges. Mit gúnyolódik ezen? Ez olyan nevetséges?

- Nem nevetséges. Csak szomorú.

- Azt mondta, hogy egészséges.

- Túloztam.

- Szóval mégsem egészséges?

- Ahogy vesszük. Semmilyen szervi bajom sincs.

- Hát akkor?

- A pszichiátriai klinikán kezelnek.

A nő hátrahőkölt, elhúzódott a férfitól, az arcán viszolygás jelent megt.

- Ne ijedjen meg, nem vagyok közveszélyes - nyugtatta a férfi.

- Tudtam! - mondta a nő. - Már amikor megláttam, tudtam, hogy valami nincs rendben magával. Hogy nincs ki mind a négy kereke.

- Halkabban, az isten szerelmére! Ide néznek.

A nő felállt, és elindult az ajtó felé.

- Pardon - mondta Kormorán. - Azt mondta, hogy kifizeti a saját fogyasztását.

A nő elővette a pénztárcáját, kivett egy ezrest, odadobta az asztalra, majd kiviharzott.

Kormorán felvette a pénzt, és mosolygott.

A pincér odajött.

- Megint, Kormorán úr? Megint?

- A naccsága egy kicsit ijedős. Józsi, most kihozhatja a konyakomat.

- De Kormorán úr, miért csinál ilyeneket? Az egész ideje elmegy ezekre a macákra!

- Az ember sosem tudja, mikor akad rá az igazira - mondta Kormorán.