Mándy Gábor
Időzavar
Minden azzal kezdődött, hogy Béládi az unokatestvérének
címzett levelében eltévesztette a dátumot: 1997 helyett
1979-et írt. Feladta a levelet, majd elment, hogy
felkeresse a barátnőjét. Útközben vett egy csokor
virágot. Meglepődött, milyen drágán adták. Befordult
az ismerős utcába, de a park sarkán nem találta a
megszokott újságos standot. Megérkezett a ház elé.
A kaputelefonra más név volt írva. Megdöbbent.
Hogy lehet ez? Hiszen a múlt héten még itt találkoztak.
Nem mert becsöngetni. Visszafordult, és a virágokat
beledobta egy kukába. Vett egy újságot (annak is felment
az ára), és abból végre megtudta, hogy rossz időzónába
tévedt.
Ilyen esetek később is megtörténtek, sőt, egyre
gyakrabban. Elég volt egy évszámra gondolnia,
és máris abban az esztendőben találta magát.
Az egyik nap ennél a cégnél dolgozott, a másik
nap egy másiknál. Egyik nap Kriszti volt a
barátnője, a másik nap Bea. Az egyik nap házas
volt, a másik nap elvált, a harmadik nap pedig
még csak udvarolt a későbbi feleségének.
Aztán már évszámokra sem kellett gondolnia,
elég volt hozzá egy ismerős utcasarok, egy
zeneszám a rádióból vagy egy jellegzetes
felhőrajzolat. Béládi végleg eltévedt, úgy
bolyongott az időben, mint egy stoppos, akit
ide-oda visznek, és már elfelejtette, hogy
melyik városba is akart menni.
Állapota fokozatosan súlyosbodott, és az orvosok
nem tudtak segíteni rajta.
Halálos ágyánál megjelent az összes ismerőse,
barátja és szeretője. Az Ausztráliába kivándorolt
unokatestvére is. A felesége is, aki a házasságuk
második évében autóbelesetben halt meg. Béládi már
nem tudott beszélni, de arcán örök mosoly ragyogott,
láthatóan elégedett volt.
Én is így szeretnék meghalni.