Egy tavaszi napon a hétfejű sárkány elrabolta Bodrogfalvi Klárát. Aki nem ismeri, annak elmondom, hogy nincs őnála szebb nő az egész világon. Vagy ha van, azt biztosan nem Bodrogfalvi Klárának hívják.

Sírt-rítt a falu népe, mert már nagyon hozzászoktak a szépségéhez, a ringó járásához. Neki volt a legringósabb járása a járásban.

Hát ahogy ott búslakodnak, arra vetődik Dragomán Jancsi. Azért nevezték így, mert már bölcsödés kora óta nagyon érdekelték a sárkányok, minden sárkányos mesét elolvasott, minden sárkányos filmet megnézett, és már épp egy monográfiát készült írni e tárgyban, tele volt a zsebe jegyzetekkel.

Megkérdi, miért sírnak-rínak. Hát hogy a sárkány elrabolta a kislányt, aki nélkül nem ér semmit a helyi közélet.

Na jó, mondja Dragomán Jancsi. Segítek a bajotokon. Azzal kotorászni kezdett a zsebében, és hamarosan meg is találta a megfelelő cédulát. Azon az volt leírva, hogy hogy kell bánni a hétfejű sárkányokkal. A biztonság kedvéért a tizenkét- és a huszonnégyfejű sárkányokra vonatkozó jegyzeteit is elővette, mert sose lehet pontosan tudni, hogy hány feje is van egy sárkánynak. Van ám olyan is, amelyiknek úgy szaporodnak a fejei, mint süldőlány arcán a szeplők.

Elég az hozzá, hogy Jancsi tökéletesen fel volt készülve a nagy viadalra. Valakitől kért még egy karót is, de több fegyverre nem volt szükség. Az ellenfelet mindenekelőtt eszmeileg kell legyőzni, utána elég, ha egy kicsit megbökjük, akkor már eldől magától.

Elindult Jancsi, ment, ment, mint a gyergyói vicinális, és már másnap reggel meg is érkezett a hétfejű sárkány portájára. A sárkány nem volt otthon, de a szegény világszép Bodrogfalvi Klára kinn dolgozott a tornácon, és a sárkány köntösét mosta egy teknőben. De irtózatosan nagy ruha volt ám az, legalább hét XL-es méretű. Mire Klára a végét kimosta, addigra már az eleje újra bepiszkolódott.

Odaugrott Jancsi. - Érted jöttem, világszép Bodrogfalvi Klára! Ütött a szabadulásod órája, nem kell már tovább raboskodnod. Én megvívok a sárkánnyal is, de mégis csak jobb lenne gyorsan megszökni. Csomagolj, és megyünk!

- Nem megyek - mondta Bodrogfalvi Klára.

- Nem-é? Ne félj, én megvédelek, szabad leszel, mint a madár, a végén még el is veszlek feleségül.

- Nem kellesz te nekem - mondta Bodrogfalvi Klára, és Jancsi elbizonytalanodott.

- Hát ha én nem kellek, majd feleségül vesz más. Kérnek majd királyok, hercegek, grófok, naplopók és burzsoák. Csak menjünk innen, választani ráérsz.

- Nem megyek vissza, nekem tök jó itt - kötötte az ebet a karóhoz Klára.

- Tök jó?! Ezzel a gusztustalan, bűzös leheletű, pikkelyes bestiával?! Hát ki fogja ezt nekem elhinni a faluban? Azt fogják gondolni, hogy meghibbantam. De te hibbantál meg. Vagy legalábbis teljesen elromlottak a preferenciáid.

- De gustibus non est disputandum - mondta Bodrogfalvi Klára, mert humán gimnáziumba járt. Ettől Jancsi még jobban elbizonytalanodott. Ő inkább az angol nyelvet bírta. - Well, well - jegyezte meg félénken.

- But of course! - vágott vissza a lány, jelezve, hogy az angolban is otthon van.

Ekkor nagy robajjal egy buzogány csapódott be a kert végébe.

- Na, mindjárt hazajön az uram. Menekülj! A falubelieknek meg mondd meg, hogy mást már ne is küldjenek. Én itt maradok.

- De ha kérdik, hogy magyarázzam meg? - könyörgött Jancsi.

- Hát nézd. A sárkány erős. Határozott. Tüzes. Nem jár kocsmába, nem udvarol más lányoknak. És megvan közöttünk az a bizonyos szikra., ami nekünk, nőknek annyira fontos. .

Prózai írásaimból