Május 11-iki számukban írtak a kecskeméti Kocsis Pál Szakképző Iskola egyházi kézbe adásának zavaros ügyeiről. Csakhogy az iskola, illetve a neki jelenleg otthont adó épület története sokkal régebbre nyúlik vissza. Életem első 18 évét magam is ott töltöttem (mint alkalmazott gyereke), és még az illusztrációként közölt homlokzat minden egyes ablakához is személyes élményeim fűződnek.

Az egyik mögött könyvelt az édesanyám (én pedig ismerkedtem az írógéppel), a másik mögött volt a tanári szoba, ahol a rádión a Phenjan feliratnál süvítő zajról azt hittem, hogy a koreai háborút közvetítik, az emeleten néztük az első fekete-fehér tévét, ott vallottam először szerelmet, a bal oldali ablak mögötti színpad pincéjében bujkáltunk a többi alkalmazotti gyerekkel, még az emeleti karzat kerek ablaka is fontos volt: azon keresztül láttam, ahogy 1956 novemberében napokig vonultak a tankok Pest felé.

Az intézménynek fordulatokban gazdag a múltja, de a mezőgazdasági szakiskolának dehogy is van 86 éves története. Az Országos Tanítói Árvaházat 1897-ben alapították, 1926-ban felvette Faragó Béla nevét, 1951-től a Ságvári Endre Szakérettségis Kollégium működött ott (a növendékek közül valamiért csak a Puskáshoz hasonlító, ördöngősen cselező Dibuz nevét jegyeztem meg, de az akkor épült atombunker körül is lábatlankodtam), néhány évre a Katona József Gimnázium kollégiumát helyezték el ott, közben az U alakú, terjedelmes épület északi szárnyában (az eredeti "lány oldalon") a Kecskeméten állomásozó szovjet tisztek gyerekeinek alakítottak ki általános iskolát (a park feléjük eső oldalán tangazdaság működött). Ez az észak-déli felosztás fennmaradt az 1957-ben megnyitott - és a pedagagógus árvákat még mindig előnyben részesítő - Országos Nevelőintézet idején is. Egy ideig ez a téma variálódott (Országos Pedagógus Gyermekotthon, Gyermek- és Ifjúsági Otthon, Faragó Béla Gyermek- és Ifjúsági Otthon), míg anyátlanná nem vált az intézmény. A valaha általam is naponta használt sportpálya helyét a SZÜV kapta meg, és az épület egyes részein kisebb átalakításokat végeztek (például lebontották azt a kis összekötő folyósót, amelyiken naponta hordtam az ételt "kis lábaskában"a központi konyhából). A mai helyzeten már nem nagyon tudok kiigazodni. A szakközépiskolán kívül talán még ott működik a Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola, valamint a Németh László Gimnázium is.

A háború előtti és utáni növendékek, illetve a tanárok között több később híressé vált ember akadt, ezek közül csak néhányat említek meg: a falukutató, majd kormánytisztviselő Kerékgyártó Elemér, a gépészmérnök-professzor Vágó Géza, az újságíró és politikus Király Zoltán, valamint a képzőművész Palkó-család (Palkó tanár úr újrafestette az aula freskóját, de még árvaházi növendékként a díszterem fafaragványainak elkészítésében is közreműködött). És bár nem lett híres, az Árvaházban nevelkedett a saját apám is. Az árvaház az ostromot a balatonlellei üdülő-ingatlanban vészelte át. Én is, anyám hasában, végül a hazafelé tartó úton, Tabon születtem meg (egy szükségkórházzá átalakított Zichy-kastélyban, amiből azóta már csak egy díszes kovácsoltvas kapu maradt meg). Az igazgató úr, Mares Géza lett a keresztapám, aki a detronizálása után és a család megélhetése céljából nem szégyellt a mezővárosi villa-szerű házának udvarán disznókat tartani .

Szomorú látni, hogy a hajdani óriásból az utódok hogy csináltak törpét, és ma a Földművelésügyi Minisztérium és a katolikus egyház között hányódva az egykori híres árvaház maga is elárvul.

Nem közölt olvasói levelek

Publicisztikai írásaim

Magyar menü