Az Az imádság a Szent Egyed Közösség szíve és legelsõ feladata. A nap végén minden Szent Egyed Közösség, akár kicsi, akár nagy, összegyűlik az Úr köré, hogy meghallgassa Szavát. Isten szavának hallgatásából és az imádságból tör ugyanis elõ a Közösség egész élete. A tanítványok nem tehetnek mást, mint hogy Jézus lábaihoz ülnek, ahogy a betániai Mária tette, hogy szeretetében részesüljenek és ugyanaz a lelkület töltse el õket, mint õt. (Fil 2, 5).

A közösség ezért minden este, amikor leül az Úr lábaihoz, sajátjává teszi a névtelen tanítvány kérését: "Urunk, taníts meg minket imádkozni!" És Jézus, az imádság mestere, most is válaszol: "Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Abba, Atyánk". Ez nem egyszerü buzdítás. Sokkal több annál. Ezekkel a szavakkal Jézus a saját maga és Atyja közti viszony részeseivé teszi tanítványait. Az imádságban ezért, még mielõtt a szavak szóhoz jutnának, az számít, hogy gyermekek vagyunk, a mennyei Atya gyermekei. Imádkozni - ez mindenek elõtt létezésmódot jelent, vagyis, hogy úgy élünk, mint a gyermekek, akik bizalommal fordulnak Apjukhoz, tudva, hogy meghallgatja õket.

Jézus arra tanít, hogy Istent így szólítsuk: "Mi Atyánk", nem pedig pusztán "Atyánk", vagy "Atyám". A tanítvány még személyes imádságban sem elszigetelt vagy árva; mindig az Úr családjának tagja. A közös imádságban nyilvánvalóvá válik a gyermekség titkán túl a testvériség misztériuma is. A régi egyházatyák ezt mondták: "Nem lehet az ember Atyja Isten, ha nem Anyja az Egyház". A közös imádságban a Szentlélek összegyűjti a tanítványokat "az emeleti teremben", Máriával, Urunk Anyjával együtt, hogy tekintetüket az Úr arcára emeljék és megértsék szívét.

A Szent Egyed Közösségek a világ sok pontján összegyűlnek imádságra, s az Úr elé viszik az evangéliumban említett "elcsigázott és kimerült " tömegek reményeit, fájdalmait (Mt 9, 37). Azokban az egykori tömegekben jelen vannak a mi korunk városainak sokaságai, menekültek milliói, akik most is kénytelenek elhagyni földjüket, szegények, akik az élet peremére szorultak, és mindazok, akik várják, hogy valaki gondjaiba vegye õket. A közös imádság egybegyűjti az emberek kiáltásait, imáit, fohászait, vágyakozásit, a békéért, gyógyulásért, üdvösségért. Az imádság soha nem üres. Szüntelenül száll fel az Úrhoz, hogy a félelem reménnyé változzék, a sírás örömre váljon, a reménytelenség vidámsággá, a magány közösséggé. És hogy Isten országa hamar eljöjjön az emberek közé.