Mi a helyzet a rockzenével?
1. Bevezetés
A fiatalok és nem fiatalok körében mindig is kedvelt szórakozási lehetõség volt a zene és a tánc. A XX. sz. második felében különösen sok új, ma is kedvelt zenei irányzat született, melyek mindegyike erõs befolyással volt (és van) a szórakozni vágyók életfelfogására és életmódjára; ill. fordítva is igaz ez: a fiatalok vágyainak, életfelfogásának kifejezésére a zene mindig is kiváló eszközként szolgált.
“Az amerikai négerek ‘Rythm & Blues’ és a fehérek ‘Country & Western’ zenéjébõl ötvözõdött egy odáig ismeretlen zene: a ‘Rock ,n’ Roll’. A ‘Rythm & Blues’ a maga kemény átütõ ritmusával az afrikai, bálványimádással kapcsolatos zenébõl eredeztethetõ. (Elvben ez érvényes az egész jazz-zenére is.) A ‘Country & Western’-nel való összekapcsolódása által ez a zene a fehér ifjúság számára is rendkívül vonzóvá lett....” - olvashatjuk egy a rockzenérõl írt könyv bevezetõjében. A ‘Rock ,n’ Roll’-ból az idõk folyamán számos más zenei stílus keletkezett, melyet összefoglaló néven rockzenének hívnak ”
Megvizsgálva az egyes irányzatok egyénekre és a közösségekre gyakorolt hatását megállapíthatjuk, hogy az éppen hódító és divatos zenék nyíltan vagy burkoltan megpróbálták támadni vagy leépíteni az éppen aktuális társadalmi körülményeket, értékeket, korlátozásokat vagyis az õsök értékrendjét és ezzel párhuzamosan addig a társadalom által elfogadhatatlannak tartott (szabadosabb), abnormális erkölcsi szokásokat ill. értékrendet próbáltak meg népszerûsíteni, elfogadhatóvá, sõt követendõ példává tenni, kivívva a szülõk botránkozását (ld.: Elvis Presley, Doors, Beatles, stb). Mikre gondolok itt? Egyre szabadosabb, erotikus táncok, az ezekhez illõ egyre kihívóbb öltözet, az obszcén beszéd a dalszövegekben és a rajongók körében, kivetkõzés önmagunkból, az önkontroll elvesztése, a szabad szerelem, túlzott mértékû alkohol és kábítószer fogyasztás. Vagyis félre a korlátokkal, hadd legyek végre önmagam, hadd bontakozzam ki. A konzervatív szülõk és a társadalom persze, az idõ múlásával egyre megértõbbekké váltak: “Végülis, hadd érezze jól magát a gyerek. Nagy baj nem történhet, hisz mindenki ezt csinálja.” Az emberek vagy jódolgukban, vagy sokszor nyomasztó és szinte elviselhetetlen körülményeik miatt menekültek a zenéhez és választották az éppen ellenzett de annál inkább elterjedõben lévõ zenés szórakozási lehetõségeket és összejöveteleket. (Ma világszerte ugyanez a helyzet!)
Az USA-t, mint a legtöbb irányzat születésének és kibontakozásának helyét mindenképpen meg kell említenem, már csak azért is, mert ami Amerikában történik, az hosszabb-rövidebb idõn belül Európába és így Magyarországra is begyûrûzik. A demokrácia elferdülésével megnyíltak a kapuk a félreértelmezett szabadság, azaz a szabadosság irányában, (Svédország is kiváló példa ma erre). A vietnámi háború nyomasztó körülményei pedig belehajszolták a harcképes fiatalokat egy olyan világba, ahol a valóságról elfelejtkezve, ha csak ideig óráig is, de legalább “önmaguk lehettek”, kiélhették magukat és kifejezhették lázadásukat a fennálló rend és a körülmények ellen. Mindennek kifejezésében sok más egyéb dolog között a zene kiemelkedõ szerepet játszott (ld. pl.: HAIR c. híres musical).
Egy fontos momentumról azonban, nem szabad megfelejtkezni, amikor a XX. sz. második felének fõbb könnyûzenei irányzatairól van szó. Ez pedig nem más, mint az okkultizmus sötét világának és az ahhoz szorosan kapcsolódó keleti, misztikus vallásoknak zenére gyakorolt hatása. Egészen a kezdetekig, a gyökerekhez kell visszamennünk ahhoz, hogy az egyéb zenei irányzatok, de legfõképpen a rockzene és az ördögi eredetû dolgok közötti mély, ám létezõ összefüggéseire fényt deríthessünk, és hogy annak közvetlen vagy közvetett következményeit világosan láthassuk. Akkoriban ugyanis, a spiritizmus, fekete mágia, keleti vallásfilozófiák és egyéb ördögi tudományok, ha sokszor csak rejtetten is, de egyre felkapottabbá, “divatosabbá” váltak; érdekes, izgalmas, sõt jól jövedelmezõ és éppen ezért veszélyesen vonzó lehetõségnek számítottak a filmrendezõk, írók és egyéb mûvészek számára is. Természetesen, a zene világát sem hagyta érintetlenül ez a félelmetes behatás. 1966-ban megalakult a San Francisco-i elsõ sátánista gyülekezet. Ezzel beharangozták a sátánimádat korát. Sok régebbi és mai zenész is elõszeretettel foglalkozik ördögi mesterségekkel, vagy a keleti misztikus vallásokkal és az üzenetüket természetesen, tovább akarják adni az embereknek. Az okkult jelenség a kezdetektõl máig egyre szembetûnõbben mutatkozik meg a Hard Rock és a Heavy Metal világában, melyek néhány éve a rockzene legaggasztóbb és hatásukat tekintve legfélelmetesebb irányzatainak számítanak. (A továbbiakban a rockzene fogalmát fõként e fenti két rockzenei mûfajra használom.) Ebben a rövid tanulmányban ezen két zenei stílusirányzat megvizsgálását tûztem ki célul, nem hagyva figyelmen kívül az ezeket megelõzõ vagy modernebb, ártatlanabbnak tûnõ irányzatokat sem.
Nézzük meg ezek után, hogy honnan indult és hová vezet a rockzene rögös útja. Mi áll a dolgok hátterében és milyen eligazítást kaphatunk Isten Igéjébõl ezzel kapcsolatban.
(Ahol nincs forrásmegjelölés, ott vagy U. Bäumer, Csak a lelkedet akarjuk!, Evangéliumi Kiadó 1996. c. könyvet vettem alapul, vagy saját információt közlök. Ha nem ebbõl a könyvbõl idézek, akkor a forrást zárójelben feltûntetem.)
2. A gyökerek
Tömören megfogalmazva, a rockzene elfertõzõdése tulajdonképpen egyetlen emberre vezethetõ vissza. A 60-as 70-es években alakult és egyre inkább elburjánzó rockzenekarok egy a XIX.sz. végén és a XX. sz. elején élt spiritiszta varázsló és sátánimádó, Aleister Cowley (1875-1947) mûveibõl és szellemiségébõl merítették az ihletést számaik megkomponálásához vagy az együttes megalakulásához.
Cowleyt a XX. sz. legnagyobb sátánimádójának tartják. 1896-ban Stockholmban állítólag olyan látomása volt, melyben azt a bizonyosságot nyerte, hogy õ az Antikrisztus. Ettõl kezdve magát a “Nagy fenevadnak” nevezte. Küldetésének célja saját bevallása szerint, egy új korszak bevezetése, mely elsöpri az életképtelenné vált keresztyénség maradványait. Ennek érdekében okkult erõket kell megmozgatni. Azt nyilatkozta továbbá, hogy a Sátán nem az ember ellensége, õ az élet, a szeretet..., a világosság..., stb. A fekete mágia, sátánizmus és a kábítószerek élvezete mellett Cowley pályafutásában a szexuális perverzió is fontos szerepet játszott. Az indiai tantra kultuszból is vett át bizonyos elemeket. Az évek múlásával egyre nagyobb élvezetet talált a testi szadizmusban is. 1904-ben Cowley megfogalmazta sátáni tanításait, melynek összefoglaló alapgondolata így hangzik: “Tedd, amit akarsz, ez az egész törvény!” Az õ tanításai nyomán bontakozott ki a XX. sz-i okkultizmus sötét világa, mely egészen napjainkig közvetve vagy közvetlenül, burkoltan vagy nyíltan szerves részét képezi a rockzenének. A zenészek és zenekarok pedig rajongók millióival ismertetik és barátkoztatják meg ezt a sötét világot. A XX. sz. okkultizmus atyja kalandokban bõvölködõ élet után 1947-ben halt meg a kábítószer rabjaként, szellemi sötétségben és elhagyatva angol hazájában.
2.1. Tények a rockzene világából
Nézzünk meg most egy-két ismertebb együttest, melyekre Cowley szellemi öröksége, vagy egyéb okkult irányzatok nagy hatást gyakoroltak.
A világhírû Beatles együttest mindenképpen elsõnek kell említenem. 1968 tavaszán a négy liverpooli srác ellátogatott Maharishi Mahesh jógihoz, hogy bevezetést nyerjenek a transzcendentális meditációba. John Lennon ezután kijelentette: “Minden rendelkezésünkre álló eszközzel igyekszünk a transzcendentális meditációt elterjeszteni.” John Lenon 1973-ban a Mind Games c. nagylemez egyik számában szó szerint az Antikrisztust imádja. Egy hírhedt sátánimádó két Beatles-dalból (Helter Skelter, Blackbird) merített ihletet hétszeres gyilkosság-sorozatához...
A Doors világhírû együttes énekese, Jim Morrison különös vonzódást érzett a keleti vallásfilozófiák és egyéb okkult dolgok iránt. A kábítószer, abnormális szex, botrányok rövid életének szerves részét képezték. A “kígyót” is megidézte egyik számában (Ride the snake [Lovagold meg a kígyót]…), “akitõl” az együttes az erejét merítette. J. Morrison élete jelentõs részét egyfajta elragadtatott állapotban (transzban) töltötte, ami a zenéjében és a koncerteken tanúsított viselkedésében is világosan megmutatkozott. 27 évesen, szívroham következtében halt meg. (“The Doors” c. amerikai film, 1991 )
Az okkult rock egyik elsõ nyílt képviselõje 1969-ben a Black Sabbath együttes volt. Egy horrorfilm hatására okkult keresztelési szertartással kötelezték el magukat az ördögnek. Szokatlan mûsorukban a fekete mise, ördögidézés, boszorkánykultusz fontos szerepet kapott. Céljuk a hard rock és a sátánizmus összevegyítése volt. Az elsõ nagylemezükön megidézték a Sátánt, aki valóban meg is jelent, világsikert ígérve az együttesnek azzal a feltétellel, hogy minden évben játszanak a nagy fekete szombaton. Mindkét fél betartotta ígéretét. Rengeteg botrány és rajongó, hamarosan megjelenõ hat sikeres nagylemez, koncertek a világ minden táján. Ezzel egyidõben ugrásszerûen megnövekedett az okkult témájú könyvek iránti kereslet is.
Az 1978-ban kivált Ozzy Osbourne (“Lucifer” kedvence, ahogy egy zenei újság nevezte) megkezdte szólóénekesi pályafutását. Élõ showmûsoraiban madarak fejét harapta le, amibe egy alkalommal kishíján bele is halt. Egy veszettség elleni inyekciókúra mentette meg az életét. Egyik klippjében pl. egy katedrálisban énekel különbözõ állatok társaságában.
Ronnie James Dio a Rainbow együttes volt énekese lépett be Osbourne helyett a Black Sabbath-ba. Õ már Rainbow-s idõszakában is komoly kapcsolatban volt az okkultizmussal. De pár év után õ is otthagyta az együttest és szintén szólóénekes lett. Helyette Ian Gillan, a Deep Purple egykori énekese ugrott be. Az együttes tovább folytatta pokoli turnéit.
Crowley legismertebb, leghûségesebb tanítványa azonban, a Led Zeppelin vezetõ gitárosa, Jimmy Page. (Az együttes Magyarországon legutóbb 1998. febr. 23-án koncertezett a Petõfi csarnokban, ahol “a Led Zeppelin szelleme töltötte be az elõadótermet” - fogalmazta meg nagyon találóan egy mûsorvezetõ a Juventus rádióban.) J. Page Cowley volt házában lakik, itt merít erõt a koncertekhez. Van egy okkult könyvesboltja és valószínûleg õ rndelkezik Cowley mûveinek, emléktárgyainak legnagyobb gyûjteményével. Érdemes meghallgatni Jimmy P. nyilatkozatát:
“Egy rockkoncert a valóságban nem más, mint egy szertartás, amikor a pszichikai erõ felszabadul és átalakul. A Led Zeppelin koncertjei lényegében a hangerõn az ismétlésen és a ritmuson nyugszanak. A koncertek célja a zenészek és a közönség közti energia felgerjesztése. Ennek eléréséhez a mágikus erõ forrásához kell folyamodni, bármilyen veszélyekkel jár is.”
A Rolling Stones a kezdetekben szintén kapcsolatba került a sátánizmussal. 1967-ben megjelent nagylemezüknél (Their Satanic Majestics Request [Sátáni Õfelségének kívánságára]) az együttest nem kisebb személyiség, mint Anton La Vey, a San Francisco-i Sátán Egyháza fõpapja ihlette meg. A Rolling Stones-tól származik az a hírhedt szám is, amely késõbb Amerika sátánimádóinak himnuszává vált: Sympathy for the Devil (Rokonszenv az ördög iránt). Az együttes veszélyes játszadozásai azonban rövid idõn belül véres tragédiába torkolltak. Az Altmont Speedway-en 1969. dec. 6-án tartott turnézáró koncertjük egy rajongó meggyilkolásával, három további halálesettel és számtalan sebesülttel zárult. Akkora volt a megdöbbenés, hogy az együttes a tragédiát követõen azonnal elhatárolta magát Cowley mágiájától és visszavonult a kevésbbé kockázatosnak tûnõ showbusiness világába, így továbbra is megõrizhette elõkelõ helyét a rockzene óriásai között.
Az AC/DC együttes 1979-ben szerzett magának hírnevet a “Highway to hell” (Autóút a pokolba v. Egyenesen a pokolba) c. lemezével. A címadó dal a rock rajongóinak egyfajta himnuszává vált. “A rock ‘n’ roll egyenes út a pokolba” - bizonygatta Angus Young, az együttes gitárosa.
A Meat Loaf nevû hard rock együttes komponistája mondta el a következõket: “Engem mindig is vonzott a természetfölötti, és tudom, hogy a rock ideális eszköz erre...Amikor a színpadra lépek, megszállott leszek.”
Az okkultan fertõzött együttesek közé tartozik még: Alice Cooper, Kiss, Iron Maiden, Judas Priest, Mötley Crüe, Demon, Venom, Mass, Deep Purple, Pink Floyd, Rainbow, Who, Metallica, Eagles, Nazareth, Saxon, Motörhead, Def Lepard stb.
Az eddigieket figyelembe véve egy fontos megállapítást kell tennünk. A “nagyok” többsége, akiknek egy részét itt most megemlítettem még ma is mûködõ zenekarok. Az utóbbi években alakult rockbandák is az õ nyomdokaikban járnak, hisz õket tekintik példaképüknek, s az õ szellemiségüket viszik tovább. Ebbõl azt a következtetést kell levonnunk, hogy az egész rockzenei mûfaj, szellemiségét tekintve okkultan fertõzött, annak hallgatása olyan világba vezetheti képviselõit és hallgatóit, amit Isten az ember elõl a saját érdekében elzárt. Világosan figyelmeztet bennünket ma is az Ige, hogy ami csak gonosznak látszik, attól tartózkodjunk (I. Thess 5:22), itt pedig egyértelmûen gonosz dolgokról van szó!
3. További ismertetõjegyek
A zenének megvan az a tulajdonsága, hogy az embert képes érzékfeletti tapasztalatokhoz juttatni. Az okkult mûvészetek, sõt a különbözõ vallások is tisztában vannak ezzel. Ezért elõszeretettel alkalmaznak bizonyos zenei formákat önkívületi állapot elõidézésére, azaz, hogy olyan légkört teremtsenek, ami megkönnyíti az idegen szellemek (démonok) mûködését. Wilder Penfield, híres amerikai agysebész, kutatásai során arra az érdekes megállapításra jutott, miszerint az emberi agy egy olyan géphez hasonlítható, amely általában egy az ember saját szellemétõl különbözõ “másik szellemmel” is mûködtethetõ. Sir John Eccle, Nóbel-dijas idegfiziológus kutatásai is megerõsítik ezt. (R. Liebi, Rockzene!-NewAge! Evangéliumi kiadó)
Kikapcsolt tudati állapotban az ember elveszti az uralmat önmaga felett, és olyan viselkedésmódokra is képessé válik, amelyekre normális (józan) állapotban képtelen lenne. Ezt az állapotot transz - nak szokták hívni. A nagy mágus, Aleister Cowley, transz elõidézésére 3 fõ módszert javasolt:
1. Ismétlésekre és fokozódó ritmusra épülõ zene,
2. kábítószer,
3. a szexuális mágia különbözõ formái.
Ami a rockzene világában a jól ismert és számos rockegyüttes szövegében fellelhatõ : “Sex, Drugs, Rock and Roll” c. jelmondatban jut kifejezésre (Ian Dury, Shotgun Messiah stb.). Cowley öröksége tehát tovább él!
Szertartásos szellemidézéseknél, megszállottságra épülõ vallásoknál és sok más egyéb pogány vallásban újra és újra megmutatkozik az ismétlésekre épülõ monoton zene fontos szerepe, melyet azért alkalmaznak, hogy a démonok emberre gyakorolt befolyását megkönnyítsék. Brazíliában, ahol különösen is elterjedt dolog a spititizmus, az egyes szeánszokat többnyire szilaj táncok, vad dobpergés és ének kíséri, ami egészen az eksztázisig fokozódik. A táncosok igen gyors, intenzív és bonyolult mozdulatsorokat hajtanak végre, míg végül önkívületi állapotba nem kerülnek. Itt az ún. vallásos elragadtatás állapotában lebegnek. (Hasonló módon zajlanak a Kundalini (=Kígyó) jóga vagy más néven dinamikus meditáció tréningek is, melynek nem titkolt célja az õsi kígyó erejének felgerjesztése, s amely irányzat igen nagy népszerûségnek örvend pl. az Egyesült Államokban.) Egyes ázsiai vagy afrikai népeknél megfigyelték, hogy a halottidézõk úgy idézik meg “isteneiket”, hogy kibontják hajukat és monoton dobkíséret mellett olyan sokáig rázzák fejüket, hogy teljesen elszédülnek és értelmük kikapcsol. A végeredmény mindkét esetben ugyanaz: a démoni megszállottság állapota.
Vajon nem ugyanezekkel a mozdulatokkal találkozunk sok hard rock rajongó fejrázásánál (headbanging, pogózás)? Talán nem alaptalan ezek után az Encyclopedia Britannica azon megállapítása (7. kötet, 1965), mely szerint “Afrika megszállottságot elõidézõ táncai elérték az újvilágot...Az ilyen táncok közben egy afrikai istenség keríti hatalmába a táncolót, aki az istenség természetének megfelelõ táncba kezd.” (Bõvebben errõl U. Bäumer könyvében.) Nem is beszélve arról, hogy a pogózás orvosi szempontból sem veszélytelen!
Tegyük fel a kérdést. Vajon furcsa dolog-e az, ha egy olyan módszert vagy “segédeszközt”, amit egyes benszülött népek célirányosan transz elõidézésére alkalmaznak, az új világban rockzenének elnevezve (vagy rockzeneként alkalmazva) ugyanazok az eredmények születnek, mint ezeknél a népeknél. Vagyis, valóban meglepõ-e az, ha esetleg megszállottságra utaló jeleket tapasztalunk a rajongók körében is egy-egy rockkoncerten vagy buliban?
Fontos azt kihangsúlyozni, hogy akármilyen szándékkal kerül kapcsolatba valaki ördögi természetû dolgokkal (kíváncsiság, szórakozás, játék, üzleti fogás stb.), ha az ember nem is, az ördög biztosan komolyan fogja venni a próbálkozásait. A Sátánról azt tanítja a Szentírás, hogy embergyilkos (Jn 8:44), és olyan, mint egy órdító oroszlán (I. Pét. 5:8), aki prédára vár! Õ azonban mindezek mellett nem más, mint egy legyõzött ellenség, aki utolsó leheletéig azért kûzd, minden erejét latba vetve, hogy akit csak tud, azt mind magával rántsa a kárhozatba. (Egyébként az influenzát akkor is el lehet kapni, ha nem hiszek benne, hogy én is megkaphatom, vagy ha nem veszem komolyan a fertõzés veszélyét...!)
Ha mi eddig még nem is szenvesültünk ilyen esetekkel, és nem is igazán foglalkoztat bennünket a rockzene világa, azzal a ténnyel biztosan számolnunk kell, hogy a gyerekeink ebbe a sötét rokkultúrába fognak belenõni, ez veszi majd körül õket, s ha mi nem fordítunk már most kellõ figyelmet az õ érdekükben arra, hogy komolyan felülvizsgáljuk a rockzene és az okkultizmus közti mély összefüggéseket, könnyen lehet hogy õk is áldoztaivá válnak ennek a sötét befolyásnak. Inkább legyünk óvatosabbak, mintsem felelõtlenül felszínesek!
4. Három fontos megállapítás
Az eddigiek ismeretében tehát, 3 dolgot kell világosn látni a rockzenével kapcsolatban:
1. Az általam használt értelemben vett rockzene, mint mûfaj, annak szellemisége, vagyis az üzenet, amit hordoz okkultan fertõzött. Ez sokszor a számok szövegében, egyes videoklippekben és az elõadások módjában nyilvánul meg a legvilágosabban.
2. A rockzene a tartalmától függetlenül is sok hasonlóságot mutat az afrikai és egyéb kultikus, bálványimádó vallások extatikus zenéivel, akik a rockzenében is alkalmazott stíluselemeket (monotónia, gyakori ismétlések, off-beat, dirty notes, extatikus kiáltozások stb.) kifejezetten transz elõidézésére alkalmazzák, vagyis démoni lelkeket idéznek meg, azok tevékenységét segítik. Tehát a rockzene, stílusát tekintve is az ördög eszköztárába sorolható.
3. A zenészek és rajongók magánéletében félreérthetetlenül meg is jelennek azok a gyümölcsök, amelyek az elõzõ két megállapítást alátámasztják. Ez nem feltétlenül egyértelmûen okkult következményeket jelent, hanem a legtöbb esetben az erkölcsi élet negatív irányban történõ megváltozását, az abnormális szex, az erõszak és a kábítószer élvezet propagálását. Egyik párkapcsolatból a másikba bonyolódik bele az illetõ, a sexualitás teljesen az elõtérbe kerül, természetesen az alkohol és a kábítószer is fontos szerephez jut az ilyen ember életében. (ld. pl. a Pepsi sziget esetét, ahová a komoly ellenõrzések ellenére is vittek be kábítószert a résztvevõk).
Érdekes az a megfigyelés, hogy a rockzene egy olyan eszköz, amely megteremti a légkört a Cowley által javasolt, fentebb felsorolt további két “módszer” (kábítószer, szexuális perverzió) alkalmazására is. Azt hiszem nem nehéz elképzelni, hogy egy-egy mai vadabb bulin mind a három dolog jelen van. Itt most gondolok a legmodernebb, egyéb stílusú zenékre is, mint pl.: TECHNO, HOUSE, RAVE, ACID stb., amelyekben én, éppen a stílusuk miatt legalább olyan veszélyt látok, mint a rockzenében. Ugyanaz a “módszer”, ugyanaz az eredmény! Annyi a különbség, hogy ezeknél a zenéknél kifejezetten a szellemi passzivitást szeretnék elérni. Az ACID zenei stílus megalapítóinak például, az volt a kifejezett szándékuk, hogy egy olyan zenét komponáljanak, amelynek segítségével kábítószer alkalmazása nélkül ugyanaz az állapot idézhetõ elõ, mint kábítószer segítségével!
Jézus Krisztus világosan mondja: “gyümölcsérõl ismerik meg a fát” (Mt 12:33), “Nem jó fa az, amely romlott gyümölcsöt terem”!(Lk 6:43).
5. További adalékok a rockzene világából
Lássuk hát ezeket a gyümölcsöket:
· Egy hazai jól ismert rockbanda, az EDDA életébõl is hadd említsek két dolgot. Az egyik a zenekar egyik tagjának halálos kimenetelû autóbalesete (ittasan vezetett). A másik az a szomorú tény, hogy Attila elhagyta a feleségét egy 20 éves lány miatt.
Meg lehetne azonban még említeni itt a Rock ‘n’ Roll királyának, Elvis Presley-nek a halálát, aki, mint köztudott, kábítószer túladagolásban halt meg, vagy Jimi Hendrix kábítószerrel és altatóval elkövetett öngyilkosságát, aki halála elõtt nem sokkal mélyen belekeveredett a spiritizmusba.
Ki tudja, hány rockzenekar “büszkélkedhet” még hasonló esetekkel, és hány rockrajongó élete került komoly válságstádiumba, vagy hányan vesztették el életüket a rockzenének és a kábítószernek köszönhetõen. A fenti esetek világos figyelmeztetések arra vonatkozólag, hogy ki áll valójában a dolgok hátterében és hogy hova (milyen mélyre) vezet a rockzene útja, amin fiatalok ezrei hömpölyögnek lefelé és nagyon sokan közülük már csak késõn eszmélnek.
“Van olyan út, mely helyesnek látszik az ember elõtt, és vége a halálra menõ út”, olvashatjuk a Példabeszédek könyvében (Péld 14:12).
2.2. Két speciális eset
2.2.1. Keresztyén számszövegek okkult háttérrel rendelkezõ zenekaroknál
Vannak olyan rockegyüttesek, melyek a kaméleont is megszégyenítõ átváltozásra képesek. Ami azt jelenti, hogy okkult mondanivalójú és szövegû számaik között egyszercsak feltûnik egy szám, amely keresztyén mondanivalójú, sõt néha még lágy dallamú is. Ne tévesszen meg minket ez a szemfényvesztés, hisz tudjuk jól, hogy az ördög képes átváltoztatni magát a világosság angyalává is (II. Kor 11:14), hogy gonosz célját elérje, “nem nagy dolog azért, ha az õ szolgái is átváltoztatják magukat az igazság szolgáivá” (15. vers). Ezek a zenekarok pontosan azt szeretnék elérni az ilyen típusú számok segítségével, hogy a szkeptikusabb, ám mégsem eléggé óvatos érdeklõdõket is megnyerjék a zenekaruk és a rockzene számára. (Példa erre a Black Sabbath “After Forever” c. száma.) Vannak emberek (keresztyének is), akik beleesnek ebbe az alattomos csapdába. Hisz ezekre a számokra hívatkozva kelnek kedvenc együtteseik és a rockzene védelmére: “Azért mégsem olyan sötétek és veszélyesek ezek, mint amilyennek elsõ látásra tûnnek. Tessék itt egy keresztyén szám!” - mondják. Ám ha valaki, (akár hívõ akár nem) ezeken a számokon keresztül kerül komolyabb kapcsolatba az egyes együttesekkel, akkor annak igen valószínû következménye lesz az, hogy elõbb vagy utóbb az együttesek egyéb számait is meg fogja hallgatni, míg végül egészen belemerül a rockzene világába. Ravasz módszer, de nem szabad bedõlni neki!
2.2.2. Keresztyén rockzene?
A fenti módszer még félrevezetõbb, ravaszabb és kifinomultabb változata az ún. “keresztyén rockzene”. Fontos hogy errõl is beszéljünk, mert bizony a hívõk körében is sok téves elképzelés él és sok esetben nagy a bizonytalanság a rockzene ezen különleges válfajával kapcsolatban.
“Vannak keresztyén témájú operák, komolyzenei mûvek, könnyûzenei számok, spirituálék, sõt az ifiken is elõkerül a gitár és ott is sokszor könnyed, modern, élettel teli dallamokkal dicsõítik az Urat. Miért ne lehetne a rockzenét is ilyen célokra felhasználni?” - teszi fel a kérdést sok keresztyén, akik a rockzenét elõszeretettel hallgatják, arra hivatkozva, hogy végül is az a lényeg, hogy mindent az Isten dicsõségére cselekedjünk! (I. Kor 10:31).
Annak érdekében, hogy a kérdésre világos, igei választ kaphassunk idézzük föl a Filippi beli jövendõmondó lányka és Pál esetét az ApCsel. 16. részébõl (16-18. versek). Figyelmesen végigolvasva a történetet, két meglepõ dologra kell, hogy felfigyeljünk:
Miért teszi ezt Pál? Hisz a jövendõmondó lányka nagy népszerûségnek örvendett a városban és nagyon sokan hittek neki és hallgattak is arra, amiket mondott, amiket az embereknek jósolt és sok pénzt fizettek érte. Mennyire megkönnyíthette volna az evangélium terjedését, ha ez a népszerû lány is “besegít” Páléknak és õ is velük együtt hirdeti az igazságot. Ez lenne az emberi logika. Csakhogy világosan kiderül már az ÓSZ-bõl is, hogy a jövendõmondás egyértelmûen az okkult bûnök közé tartozik (V. Móz. 18:10), és rendkívül súlyos büntetés alá esik az, aki ilyet cselekszik, aki ezt az ördögi mesterséget ûzi: “hogyha ígézõ vagy jövendõmondó lesz közöttök, halállal lakoljanak; kõvel kövezzétek azokat agyon; vérök rajtok.“ (III. Móz 20:27). Pál tehát, átlátva a helyzetet, teljes határozottsággal le is állítja az ördög álnok mesterkedését. A világot teremtõ, mindenható és mindenek felett való Isten ugyanis, nem szorul rá az ördög segítségére, nem akar ördögi csatornákat felhasználni az evangélium terjesztéséhez, nincs szüksége ilyen eszközökre.
Ha tehát a rockzene, mint mûfaj ördögi befolyás alatt áll (vagyis a Sátán eszközévé vált, ahogy ez az eddigiekbõl világosan kiderült), akkor nekünk egészen világosan és egyértelmûen el kell utasítani minden olyan, akár jóhiszemû vagy kevésbbé jóhiszemû törekvést, mely a rockzenét Isten dicsõítésére vagy evangelizációs célokra akarja felhasználni. “Mert mi közössége van a világosságnak a sötétséggel...!” (II. Kor. 6:14) és “aki Engem követ (Jézus Krisztust), nem járhat a sötétségben”! (Jn 8:12) Istennek van hatalma arra, hogy kizárólag egyértelmûen tiszta, és az evangélium üzenetéhez méltó (illõ) eszközökkel elérje azokat, akiket el akar érni.
Ha valaki mégis ún. rockevangelizáción keresztül próbálna meg közelebb kerülni a keresztyénséghez, akkor a következõ eredményekre lehet számítani:
Élõ példája ennek egy rockénekes: Víg Mihály és felesége, akik a Hit gyülekezetében “tértek meg”, ahol köztudottan elõszeretettel alkalmazzák a hangosan dübörgõ rockzenét evangelizációs célokra. Nem tudni, mennyi idõvel a megtérésük után a felesége öngyilkos lett, Víg Mihály pedig otthagyva a Hit gyülekezetét megalapította a Balaton nevû rockegyüttest. Az általuk komponált számok szövegei rendkívül sötétek és negatív tartalmúak. Alternatív rockot játszanak.
Egyébként két számunkra légenyes különbség van a rockzene és a komolyzene között, amelyre fel kell, hogy figyeljünk. Míg az általam értelmezett rockzene, mint mûfaj fertõzött, addíg pl. az opera mûfaján belül csak egyes operák bírnak okkult tartalommal (Wágner mûvei, Mozart: A varázsfuvola, Verdi: Magbeth stb.). Ezen kívül egy komolyzenei mûben állandóan váltja egymást a csúcspont (a feszültség) és a feszültséget feloldó nyugodtabb rész, így a hallgató újra meg újra “kipihenheti” magát. A rockzenében azonban minden, vagy majdnem minden a csúcsponton játszódik le, ami monotóniájával a szellem passzivításához, kikapcsolt tudati állapothoz vezethet.
6. Összefoglalás
Az eddigiek alapján remélhetõleg egyértelmûen kiderült, hogy a rockzene és a mai modern zenék többsége sokkal nagyobb veszélyt jelent a ma szórakozni vágyó fiatalokra, mint azt sok szülõ (keresztyén szülõ is) sejti. Mindenki a kábítószerben és az alkoholban látja a legnagyobb veszélyt, de csak kevesen gondolnak arra, hogy a zene is képes az embert legalább olyan mélyre juttatni, mint a kábítószer vagy az alkohol.
De talán már kezd az is világossá válni, hogy a rockzenében, valójában nem is az élet a társadalmi, erkölcsi szokások vagy az õsök értékrendje elleni lázadásról van szó! Hanem, mint oly sok egyéb területen is az ember õsi és mind máig tartó Isten és az isteni rend elleni lázadása jut egyre nyíltabban kifejezésre. Hadd idézzek most a Beatles együttes ill. John Lenon egyik ide vonatkozó nyilatkozatából: “A rock ‘n’ roll több, mint zene: a rock ‘n’ roll egy új kultúra és a világforradalom energiaközpontja...A mi zenénk alkalmas arra, hogy érzelmi labilitást idézzen elõ a hallgatónál, patológikus viselkedést váltson ki, sõt még felkelést és forradalmat is képes kirobbantani.” (Hart Lowell, Satan’s Music Exposed, Huntingdon Valley, Pensylvania, 1980, 81, 101,102. old.) De mi is valójában a cél? “A keresztyénség lassan eltûnik. Egyre hanyatlik, és elõbb utóbb szétmorzsolódik. Kár is rá szót vesztegetni, - állította John Lenon - nekem van igazam, és a történelem majd igazol. Mi már népszerûbbek vagyunk Jézus Krisztusnál. Kérdem én, mi tûnik el elõbb, a rock ‘n’ roll vagy a keresztyénség?” (Regimbal, J.-P., Il Rock ‘n’ Roll, Varese, 1987. 22. old.) Az ilyen fajta törekvéseket támogató és sürgetõ New Age nevû (szinkretista, különb. vallási és egyéb irányzatokat egybemosó) mozgalom különösen jó hasznát veszi az itt tárgyalt zenei irányzatnak (irányzatoknak). A rockzene sûrû sötét világa csak egy a “nagy polip” karjai közül!
Az Úr azonban számtalan helyen józanságra és éberségre int bennünket. “legyünk éberek és józanok!”(1 Thess 5-6), “De te józan légy mindenekben”(2 Tim 4:5), “Mert nem félelemnek lelkét adott nékünk az Isten; hanem erõnek és szeretetnek és józanságnak lelkét.”(2 Tim 1:7), ld. még: 1 Péter 1:13, 4:7, 5:8 stb. Világosan megmondja azt is az Úr, hogy “aki engem követ, nem járhat a sötétségben” (Jn 8:12), “mint világosságnak fiai úgy járjatok.” (Ef 5:8). Mert Jézus Krisztus azért jött, hogy az ördög munkáit lerontsa (Jn 3:8); s ha mi valóban az Õ követõi akarunk lenni, akkor nekünk is hasonló módon kell cselekednünk. Õ egyszer az életével fizetett értünk. Neked mennyit ér meg Jézus Krisztus és a Tõle ajándékba kapott új, boldog, értékes és teljes élet? Képes lennél elhagyni a rockzenét is Õérte...? Megvan-e benned is az az indulat, az az odaadás Krisztus iránt, ami Pál apostolban volt: “annakfelette most is kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt: a kiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem” (Filippi 3:8)
6.1. További megjegyzések, zárógondolatok
Van, aki azt hiszi (azt állítja), hogy õ úrrá tud lenni a kedvenc zenéje felett, mert csak akkor hallgatja azt, amikor akarja. De valójában akkor hallgatja, amikor csak tudja, amikor csak alkalma nyílik rá. Ami azt jelenti, hogyha meghallja a zenét, elindul a bizsergés a testében, és máris elkezdi verni az ütemet a lábával, vagy a kezével. Ha akarja, ha nem, õ máris, autómatikusan rámozdul a zenére, a zene azonnal táncra perdíti. Valójában tehát, a zene diktál! Biztosan ismerõs ez a szituáció. Csak akkor derül ki, hogy az illetõ saját magát is félrevezette, ha megpróbál önerõbõl szabadulni az õt megkötözõ rockzenétõl. Nem valószínû, hogy sikerrel jár.
Megdöbbentõ eset volt számomra az is, ami egy közeli ismerõsömmel történt, akin nemrégiben ördögi megszálottság lett úrrá és különbözõ belsõ hangok irányították az életét egy pár hónapon keresztül, amíg Jézus Krisztusban teljes szabadulást nem nyert. Amikor ilyen állapotban volt, ez a belsõ hang elvezette õt egy Rock koncertre a Petõfi csarnokba, ahol a Sing-Sing rockegyüttes játszott, majd nem sokkal késõbb azt az indíttatást érezte, hogy neki Ákost kell hallgatnia, akirõl azelõtt még õ is tudta, hogy nem éppen veszélytelen az a zene sem, amit õ játszik. Félelmetes volt látni, hogy milyen mélyre vitte õt ez a zene is!
Mi a teendõ akkor, ha egy kedves barátom, ismerõsöm vagy családtagom keveredik bele a rockzenébe? Hogyan segíthetünk rajta?
Természetesen, ha már ismeri Krisztust, mindenképpen érdemes vele a mélyebb összefüggésekrõl beszélgetni, és rámutatni a fenti 3 fõ ismertetõjegyre, hagyva hogy a maga számára is lehulljon a lepel errõl az egészrõl. Ha azonban nem hívõ az illetõ, a rockzenérõl való beszélgetés könnyen ítélkezésként hathat a számára. Ezért mindenképpen Jézus Krisztusról kell beszélgetni vele és Õhozzá kell elvezetnünk õt, és engednünk kell, hogy az Úr húzza meg a határt annak az illetõnek az életében is, hogy milyen zenéket hallgathat és melyek azok, amelyek veszélyt jelenthetnek az életére nézve.
Hadd elevenítsek fel ismét egy szemléletes történetet a Bírák könyvébõl (Bír. 3:12-26), és hadd hívjam fel a figyelmet egy apró, semmitmondónak tûnõ momentumra. (Csak az új fordítású Biblia adja vissza jól ezt a részt!) Ebben a szakaszban arról van szó, hogy az Izraelt éppen megszállás alatt tartó moábita király (Eglon) felett a nép könyörgésére, Isten ítéletet gyakorol. Egy bírát támaszt az Úr, Ehudot, akit Eglon kivégzésével bíz meg. Ehud egy kardot rejt el az oldalán és elindul Eglon palotájába, hogy az Úrtól vett parancsot végrehajtsa. A 19. és a 26. versben kétszer olvashatjuk azt az érdekes megállapítást, (amit biztos, hogy nem véletlenül említ kétszer is az Írás), hogy Ehud elhaladt a bálványszobrok mellett, akkor is amikor megölni ment a királyt, meg a palotából visszafelé jövet is. Vagyis Ehud nem kezdett el útközben vadul bálványokat döntögetni, hanem minden rossznak, bálványimádásnak a forrásához, gyökeréhez ment oda és arra mért megsemmisítõ csapást, megölve a megszálló hatalom vezérét! Nagyon jól tudta, hogy a bálványok majd dõlnek maguktól!
Nem szoktunk mi is sokszor abba a hibába esni, hogy valaki másnak az életében kezdünk el erõszakosan bálványokat döntögetni, megítélgetve az õ tetteit, szokásait, holott az illetõ még Jézust sem ismeri. Ha azonban az illetõ személyesen is talkálkozik Krisztussal, és megtörténik a “hatalomátvétel”, akkor attól kezdve az Úr maga fogja elvégezni a bálványrombolást, amire sem mi sem õ saját maga nem lenne képes Krisztus hatalma és segítsége nélkül. Mert “nagyobb az aki bennetek van (Jézus Krisztus), mint az aki e világban van (a Sátán)” (I. Jn 4:4).
Hadd búzdítsak végül mindenkit Pál szavaival:
“Amik csak igazak, amik csak tisztességesek, amik csak igazságosak, amik csak tiszták, amik csak kedvesek, amik csak jó hírûek;... ezekrõl gondolkodjatok. Amiket tanultatok is, el is fogadtatok, hallottattok is, láttatok is éntõlem, azokat cselekedjétek; és a békességnek Istene veletek lesz.” (Fil. 4:8,9). Azt hiszem ennél világosabb útmutatást nem lehetne adni a rockzenével kapcsolatban.
Amirõl nem esett szó
Fontosságuk ellenére nem beszéltem az alábbi dolgokról:
1997.XII. 15.
Ref. Gyülekezeti tag
Szabadság tér
U. Bäumer: Csak a lelkedet akarjuk!, Evangéliumi Kiadó, 1996
Roger Liebi: Rockzene, Evangéliumi Kiadó, 1996
Demokrata 1998/7 sz. “A halhatatlan léghajó” c. cikk
Tardos Péter: Rock lexikon, Zenemû Kiadó, 1982
Ungvári Tamás: Beatles Biblia, Zenemû Kiadó, 1982
Ki kicsoda a külföldi rock zenében? Ifjúsági lapkiadó vállalat, 1982
Corrado Balducci: Sátánizmus és Rockzene, Bencés-Piemme Kiadó Pannonhalma, 1992 – (az adalékoktól és tényektõl eltekintve a könyv egyes részleteivel, következtetéseivel kapcsolatoban komoly fentartásaim vannak)