Benjámin ifi-2002.IX.29. (vasárnap)

(Jakab 1:1-12)

(vázlat)

Mi a célja a megpróbáltatásoknak?

Hány boldogmondást ismertek?

(9-et – Mt. 5:3-11) Én egy 10. boldogmondásról fogok ma beszélni nektek!

Jakab 1:1-18: „1.Jakab, Istennek és az Úr Jézus Krisztusnak szolgája^, az elszórtan * levő tizenkét nemzetségnek; üdvözletemet.

 * 1 Pét. 1,1.

^ Az ÓSZ-ben is megtalálható az „Isten szolgája” kifejezés, vagyis Isten rabszolgája. A rabszolga szó számunkra negatív értelmű, valami megalázó dologra gondolunk, amikor ezt a szót halljuk. Egy zsidó számára Isten rabszolgájának lenni a legnagyobb megtiszteltetés volt. Ebben a szóban az is benne van ám, hogy Isten azt tehet velem, amit csak akar! Ilyen szolga volt Mózes (Józs 14:7), Dávid (Zsolt. 89:3; vö. II. Sám. 7:5, 8) and Illés (II. Kir. 10:10). (Berkhof)

Kinek szól a címzés?

Az elszórtan lévő hívő zsidóknak. Vagy minden Krisztusban hívő embernek (tehát az igazi Izraelnek – Gal. 6:16), akik a pogányok között éltek.

2. Teljes örömnek * tartsátok, atyámfiai, mikor különféle kísértésekbe (peirasmoi/j

riod or process of testing, trial, test, I. Pt. 4:12,13, temptation, enticement) estek, - vagyis, amikor nehézségek, próbák, üldöztetések, testi bajok és egyéb megpróbáltatások érnek titeket.

 * 1 Pét. 1,6.  Róm. 5,3.

Mit ért Jakab „különféle kísértések” alatt?

Sejthető a történelmi háttérből is, hogy elsősorban a keresztyének üldözését érthette alatta (legalább is az első 12 versben), illetve azt a csábítást, amely bűnre akarja vinni az embert, (ld. 13-16).

Figyelitek, nem azt mondja, mint amit mondjuk egy pszichológus, vagy egy hindu guru mondana, hogy próbáljátok meg elnyomni, leküzdeni a szenvedést, próbáljátok meg elterelni róla a figyelmeteket és valami másra összpontosítani, hanem azt, hogy teljes örömmel viseljétek!!! Hát ez egy mazochista! Tudja ez egyáltalán, hogy miről beszél? – mondanák sokan. Azt hallottam, hogy az első keresztyének, dicsőítő énekeket zengve mentek az oroszlánok elé az arénába!

Mi a következménye a kétféle viszonyulásnak?

Egy hindu érzéketlenné válik a szenvedések közepette a szenvedések iránt, míg egy keresztyén mások szenvedésével együtt érző emberré válik. Figyeld csak, hogy folytatja:

3. Tudván, hogy a ti * hiteteknek megpróbáltatása (doki,mion, testing, act of testing; genuineness) – vagyis tesztelése, valódiságának kiderítése kitartást szerez.

Vagyis mit viseljünk örömmel a szenvedésben?

Azt mondja, hogy a végeredményre nézzetek előre és annak örüljetek, amikor kísértettek. Ugyanis, amikor kísértettek, az annak a jele, hogy Istennek gondja van a ti hitbeli fejlődésetekre, Isten törődik veletek! Ez Isten törődésének, gondviselésének, atyai szeretetének a kézzel fogható jele! Ő azt akarja, hogy kitartóak, állhatatosak legyetek. Nem hagy magatokra! A megszentelődéseteken munkálkodik. Edzi, teszteli, erősíti a hiteteket és belé vetett bizalmatokat!

Mi előre akarunk lépni a megszentelődés útján, amely csak szenvedések, megpróbáltatások által lehetséges, hiszen ezek által tisztít, erősít, tesz egyre szentebbé bennünket Isten. Nekünk azonban semmi kedvünk nincs a szenvedéshez, nem akarunk szenvedni! Szeretnénk egy kényelmes, gondtalan hívő életet, hiszen végül is ezért döntöttünk Jézus mellett, nem? Ugyanakkor szeretnénk megszentelődni is. Hadd ábrándítsalak ki titeket. A kettő együtt nem megy! Megmondta Jézus, hogy aki „én utánam akar jőni, tagadja meg magát és vegye fel a maga keresztjét, és kövessen engem.”  (Mk. 8:34)

Szeretnénk türelmesek, kitartóak, hosszútűrők, állhatatosak lenni, amely az érettség jele, szeretnénk érett, felnőtt keresztyének lenni, azonban ennek eléréséhez a szenvedésen keresztül vezet az út. És ez nem csak a lelki élet terén van így. Nem válik felnőtté az az ember (legyen akárhány éves), aki burokban él, aki nem hordoz terheket, akit óvnak minden bajtól és aki pánikszerűen óvakodik minden nehézségtől, konfliktustól, megpróbáltatástól. Az ilyen embert onnan lehet fölismerni, hogy állandóan nyavalyog, nyüszög, ha valami realtíve „kis” megpróbáltatás éri, mert soha sem akar beállni a teher alá, vagy mert nem akarja viselni egy-egy akár rossz döntése nehéz következményeit (pl. egy lánnyal való szakítás) vagy a munkahelyről való elbocsátást, egy szerette elvesztését stb. Ahhoz lehetne hasonlítani ezt, mint amikor valaki már egy tüsszentésre is antibiotikumot vesz be, mert annyira fél a megbetegedéstől. Nem fog megerősödni a szervezete, sőt tönkremegy az immunrendszere. Belőled se lesz érett hívő keresztyén, ha kerülni akarod a szenvedéseket, ha amikor szenvedsz, az egyetlen kérésed, kívánságod csupán az, hogy minél előbb legyen vége.

A Fil. 1:29-ben még meredekebb dolgot állít Pál: „Néktek adatott az a kegyelem a Krisztusért,… hogy szenvedjetek is Ő érette.”  – Kegyelem, hogy szenvedhetsz Jézusért.  Na ez a kegyelem nekünk nem kell!

 * Róm. 5,3.

Mit is mond Pál: „sok háborúságon által kell + nékünk az Isten országába bemennünk.” (ApCSel. 14:22 ) Be szeretnénk jutni az Isten országába, de nem akarunk háborúságot szenvedni. El akarjuk érni a célt, de nem akarunk a célhoz vezető egyetlen úton járni! Hogy engedheti meg az Úr, hogy velünk ilyen szörnyűségek megtörténjenek? Ah, de sok kényelmes, happy keresztyén van ebben a gyülekezetben is! Próbáljál csak meg feladatot bízni rájuk…

Mit mond tehát Jakab és Pál és az Úr Jézus?

Ha szenvedsz, ha megpróbáltatások, kísértések, fájdalmak érnek, akkor örülj, mert ezek mind azt jelzik, hogy Isten útján vagy, azaz az örök élet felé vivő úton! Lehet, hogy meredeken hangzik, amit most mondok, de úgy gondolom, igaz. Aki semmilyen terhet nem hordoz, aki már évek óta gondtalanul éli hívő életét, az lehet, hogy nem is az Isten által kijelölt úton jár. Ne feledjük, a kereszt csak egy ideig tart (néhány 10 év), a korona örökké. Nem nyerheted el az örökkévalót az ideig való nélkül!

Istennek tehát bizony nagyon komoly célja van az ilyen fajta kísértésekkel. Elég lenne, ha most csak arra az egy dologra gondolnánk, hogy Isten éppen az üldöztetéseket használta föl arra, hogy az evangélium elterjedjen az egész világon! Olyan hatása volt az üldözéseknek, mint amikor valaki egy állóvízbe behajít egy követ. Rögtön felkavarodik és koncentrikus hullámok indulnak szerteszét. Így terjedt az evangélium. Mert Isten az állóvizeket felkavarja!!! Megmondta az Úr Jézus a tanítványainak, hogy vigyék el az evangéliumot széles e világra. Ők azonban ott akartak maradni Izraelben. Gyönyörűen virágzott a keresztyénség Izraelen belül, de a pogányok még nem hallották az örömhírt. Na ekkor csapott bele az Úr az állóvízbe.

Nem azért lettél keresztyén, hogy belesüppedj a lelki jólétbe, Isten bőséges áldásaiba és hogy élvezd, hogy neked már rendben van az életed és hogy ebbe belekényelmesedjél. Hanem azért, hogy szolgálj, hogy elmenj és elmondd másoknak is, mit tett veled az Úr! Az aratnivaló sok a munkás oly kevés! Menj és mond. Nem ülhetsz szótlanul, karba tett kézzel megváltott keresztyén létedre!!! Állj talpra és hirdesd az Igét! Akár szóval, akár tettel.

4. A kitartásban pedig tökéletes cselekedet legyen (végződjön tökéletes eredménnyel a kitartásotok, ne érjétek be kevesebbel, tehát ne adjátok fel idő előtt), hogy tökéletesek és épek legyetek minden fogyatkozás nélkül. – Ez a végcél! (Mitől leszünk még tökéletesek? – II. Tim. 3:16,17)

Erre szokták azt válaszolni, hogy „könnyű azt mondani, hogy tartsunk ki a kísértésben”. Na éppen ezért van szükségünk a szenvedések között első renden bölcsességre, hogy meg tudjuk látni, fel tudjuk ismerni azt, hogy a nehézségek, kísértések, próbák, üldöztetések is a javunkat szolgálják és hogy miben szolgálják a javunkat. Azt hiszem, általánosan igaz az, hogy ami ellen tiltakozik a test, vagyis a testiesen gondolkodó, a testét féltő ember, az hasznára válik a léleknek, vagyis a lélek vezetése alatt álló új embernek. A bölcsesség az, hogy mindennek tudatában vagyok, miközben mint Isten gyermeke szenvedek.

5. Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége (amely ahhoz is kell, hogy a kísértéseket felismerjük és ellen tudjunk állni neki, azaz hogy helyesen, keresztyén emberhez méltóan tudjuk viselni a próbákat, és hogy meglássuk mögöttük a minket végtelenül szerető Isten kezét, hogy Isten szemszögéből tudjuk látni a minket érő méltatlan helyzeteket), *kérje +Istentől, aki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja; és megadatik néki (azért kell kérni, mert nekünk nincs).

Figyelitek nem azt mondja Jakab, hogy aki szenved, az imádkozzon azért, hogy minél előbb múljanak el a nehéz körülmények, meg hogy az Úr adjon ebből kiutat, hanem azt mondja, imádkozz mindenek előtt bölcsességért! Érdekes tanács. Az szokott a bajok elmúlásáért könyörögni, aki nem tudja, nem látja és nem akarja megérteni, hogy Istennek a szenvedésekkel célja van! Arra bíztat tehát az Ige, hogy ne elkerülni, megúszni, valhogy túlélni akarjuk a próbákat, hanem kiállni. Na, ehhez kell kérnünk a bölcsességet! És van egy ígéretünk is, hogy Isten meg fogja adni!

 * Márk 11,24.  + Péld. 2,6.

6. De kérje * hittel, semmit sem kételkedvén: mert a ki kételkedik, hasonlatos a tenger habjához, a melyet a szél hajt és ide s tova hány.

7. Mert ne vélje az ilyen ember, hogy kaphat valamit az Úrtól;

8. A * kétszívű, a minden útjában állhatatlan ember.

Vagyis az olyan emberről beszél itt Jakab, aki nem teljes szívvel bízik az Úrban, akinek megosztott a hite, bizalma, figyelme Isten és valami más között. Azt mondja, az ilyen ember nem fog kapni bölcsességet! Miért? Mert az valójában belül nem meri teljesen kiszolgáltatni magát Istennek, valójában továbbra is a saját megoldásaiban bízik. Annak nem mint egyetlen mentőöv kell Isten bölcsessége, hanem csak mint egyik segédeszközt a sok közül akarja igénybe venni Isten segítségét. Mondhatnánk úgy is, hogy nem képes az ilyen ember átvenni azt amit kér.

9. Dicsekedjék pedig az alacsony sorsú (szerény körülmények között élő) atyafi az ő nagyságával (Isten előtti méltóságával, mennybéli helyével, Isten számára becses drága voltával);

10. A gazdag pedig az ő alacsonyságával (megalázott voltával): mert elmúlik, mint a * fűnek virága.

11. Mert felkél a nap az ő hévségével, és megszárítja a füvet; és * annak virága elhull, és ábrázatának kedvessége elvész: így hervad el a + gazdag is az ő útaiban.

Hogy hangzik tehát a 10. boldog mondás?

12. Boldog ember az, a ki a kísértésben (peirasmo,n ld. fent) – vagyis a megpróbáltatások, üldöztetések közepette az Istenbe vetett hitében kitart; mert minekutána megpróbáltatott (do,kimoj - approved, genuine ( stand the test Jas 1.12)- vagyis kiállta a próbát, amely azt jelenti, hogy valódinak, igazinak találtatott a hite;  respected, valued), elveszi az életnek koronáját, amit az Úr ígért az őt szeretőknek.

Nem azért kell boldognak lennünk, mert szenvedünk, hanem azért, mert azon az úton vezet, visz bennünket az Úr, amely az örök életre visz. Az élet koronájáért kűzdünk, és ígéretünk van rá, hogy meg is fogjuk kapni azt. Ez kell, hogy boldogsággal töltsön el minket! Erre kell gondolnunk mindig, amikor szenvedünk! Aki nem akarja viselni a szenvedést, az tulajdonképpen azt mondja, hogy neki nem kell az élet koronája!

Mindezeket hallva, egy dolog mindenképpen eszünkbe kell, hogy jusson. Van ám még egy nagyon komoly ígéretünk Istentől a kísértésekkel kapcsolatban. Hogy is hangzik ez? „Nem egyéb, hanem csak emberi kísértés esett rajtatok: de hű az Isten, a ki nem hágy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek; sőt a kísértéssel egyetemben a kimenekedést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek.” (I. Kor. 10:13) – Miért? Azért, mert az Úr nem tönkretenni akar bennünket a kísértések, próbák, nehézségek által, hanem nemesebbé, erősebbé, élőbb hitűvé tenni. Nem arra adja Isten a kísértést, hogy elszakítson minket magától (az ördögnek és az ő kísértéseinek ez a célja), hanem hogy még inkább Magához vonjon, még inkább megerősítse a Belé vetett bizalmunkat.

Felfigyeltetek-e arra, hogy Jakab egy szóval sem említi azt, hogy azért lehetnek szenvedések, üldöztetések az életünkben mert valami rosszat tettünk, hogy mindez Isten büntetése lenne. Ne feledjük, Jézus már bűnhődött a mi bűneinkért, Isten már soha többé nem büntet meg minket ezekért, de fedd, fegyelmez, formál, tanít, edz…, mint az apa az ő gyermekét.

Mi a kísértés lényege az ördög szempontjából? Ugyanaz, mintha az Ördög azt kérdezné tőlünk, amit Évától, hogy csakugyan azt mondta az Isten, hogy…? Csakugyan vigyáz rád az Úr, csakugyan szeret téged az Isten, csakugyan a javadat akarja? Csakugyan meg akar gazdagítani, nem inkább elvenni akar? Minden kísértés egy ilyen feltett kérdés az ördög részéről! Milyen jó azonban tudni azt, hogy még az ördög is csupán egy eszköz Isten kezében a mi formáltatásunkra. Egy csaholó, vicsorgó kutya, amelynek csak addig érhet a póráza amíg Isten engedi.

Hogyan védekezhetünk a kísértő támadásai, a kísértések ellen? Vannak lelki fegyverzeteink (Ef. 6:11-17)! Vegyük fel azokat! Naponta!

Hallottuk tehát az elméletet. Ez mind nagyon szép, meg talán érdekes is volt. De nem ér semmit, ha nem ültetjük át a gyakorlatba.