Mit jelent igyekezni?

(Esti alkalom, Abádszalók, Filemon közös hét, 2003.VIII.29.)

Lk. 13:22-30

Az emberi  kíváncsiság nagyon szeretné Isten titkait kifürkészni. Kevesen vannak-é, akik üdvözülnek? – kérdezi valaki a tömegből. Úgy bekiabál Jézusnak: „Jézus, úgy mégis hányan fognak üdvözülni? Sokan vagy kevesen?”  Kiderül Jézus válaszából, hogy ez amolyan kíváncsiskodó kérdés volt, olyan akadémikus, amilyeneket mi is szeretünk Jézustól kérdezni. Mint például: Mi lesz a hottentottákkal? Üdvözülnek-e a négerek, mi lesz azokkal,a kik soha nem hallottak Jézusról? Stb. Ugye ismerős?

Nem tudunk semmit erről az érdeklődőről, nem tudjuk, hogy szimpatizált-e Jézussal vagy sem? Azt sem tudjuk, hogy valójában mennyire volt fontos számára a saját üdvössége. Voltak, akikről tudjuk, hogy fontos volt, ezek az emberek mindenüket elhagyván követték Jézust. Egyáltalán honnan derül az ki, hogy a számomra fontos-e az üdvösség vagy sem? Hamarosan választ kapunk erre a kérdésre is.

Erről az emberről tehát annyit tudunk, hogy kiáltott egyet, kérdezett egyet, aztán eltűnik a képből. Jézus azonban nem hagyja szó nélkül ezt az általános, akadémikus kérdést.

Azt mondja: „Igyekezzetek bemenni a szoros kapun: mert sokan, mondom néktek, igyekeznek bemenni és nem mehetnek.”  (24) – Jézus azonnal a lényegre tér. Mögé lát a kérdésnek. Azonnal észreveszi a kérdező szándékát. Ez az érdeklődő nem az üdvösséget keresi, hanem csak úgy általánosságban érdeklődik az üdvösség felől, az üdvözültek száma felől. Megpróbál időt nyerni. Egy ilyen kérdéssel próbál meg kitérni a lényeg, a leglényegesebb kérdés elől: Van-e nekem örök életem? Én üdvözülök-e? Hogyan üdvözülhetek én?

Jézus azonban lényegre tapint. Jézust nem lehet csőbe húzni, Ő nem sétál be ebbe a zsákutcába. Nem nyit filozófiai vitát az üdvözülők számának kérdéséről, kiválasztásról, elvettetésről. Rögtön átforgatja a gyakorlatba a kérdést (ld. a Nikodémussal való beszélgetést – Jn. 3). Annyira szeretném ezt én is megtanulni az Úr Jézustól, hogy felismerjem a kérdező igazi szándékát és azt leleplezve azonnal a lényegre tudjak térni és a kérdező legfontosabb legéletbevágóbb problémájára tudjak térni.

Három olyan fontos szó van ebben a mondatban, amit ha nem értünk helyesen, félre fogjuk érteni Jézus válaszát. Ha nem értjük helyesen ezeket a szavakat, akkor egy olyan kép fog kialakulni bennünk Istenről, mint aki a menny felé igyekvő óriási embertömegből csupán néhány embert engedne belépni a szoros kapun. A többieket pedig, igyekezzenek akárhogy is, meg fogja gátolni abban, hogy bemenjenek. Ez a három szó a következő: Igyekezzetek, igyekeznek (UFO - akarnak), nem mehetnek.

Mit jelent igyekezni?

Az itt szereplő görög szót úgy is lehetne fordítani, hogy agonizáljatok! Azt a küzdelmet fejezi ki ez, amit egy haldokló folytat a halálos ágyán a halálát megelőző pillanatokban, amikor a haláltusáját vívja. De használják ezt a kifejezést az olimpiai játékokon versenyző résztvevők küzdelmének a leírására is. Kitartó, folyamatos, hősies, minden erőbedobással folyó harc, ádáz küzdelem, tusakodás valaminek az elérése, elnyerése érdekében. Azt mondja tehát Jézus, hogy mintha haláltusát vívnátok, mint egy olimpiai játékokon résztvevő futó, úgy küzdjetek, tusakodjatok azért, hogy bemenjetek a szoros kapun! Egy mindhalálig tartó agóniával küzdjetek azért, hogy bejussatok a mennybe! Ez mindjárt keményebben hangzik, ugye, mint az, hogy igyekezzetek?

Mit jelent a második szó: akarnak?

Keres, kutat, vágyakozik elméletileg! Meditál, filozofál, érdeklődik, gondolkozgat, elmélkedik valamin és így keres. Ezt jelenti ez a görög szó. Vagyis pontosan azt fejezi ki, ahogy ez az érdeklődő kereste a választ az üdvösséggel kapcsolatos akadémikus kérdésére. Látjátok mennyire érdemes megnézni az eredeti szöveget. Kezdjük már érteni Jézus válaszát.

Mit jelent az, hogy nem mehetnek be?

Az UFO úgy hozza, hogy nem tudnak bemenni. Tehát nem Isten az, aki kizárja őket, nem Isten az, aki engedi be ezeket az embereket, hanem ők maguk zárják ki magukat azzal, hogy nem agóniával törekszenek a cél felé, hanem csak úgy filozofálgatnak róla. Így nem lesznek képesek eljutni még a szoros kapuig se.

Tehát Jézus ennek a bekiabálónak az egész tömeg hallatára azt mondja, hogy ne filozofálgasson, hanem feltéve mindent egy lóra feltéve feszüljön neki és így keresse, így akarja elérni a szoros kaput, így törekedjen tusakodjon az örök életéért, mert különben örökre el fog veszni.

Miért szoros ez a kapu?

Mert oda nem férünk be csak úgy, ha mindent leteszünk a kapu előtt. Az a kapu annyira szűk, hogy oda csak „meztelenül”, oldalazva férünk be. Ha rajtunk van egy hátizsák tele a bűneinkkel, fent fogunk akadni, kint fogunk rekedni.

Arról már beszéltünk, hogy milyen az, aki agóniával küzd. Na, de milyen az, aki csak úgy elméletileg akar bemenni a szoros kapun? Milyen az, aki nem igyekszik, vagy nem helyesen igyekszik?

Megmondja Jézus: „Akkor kezditek mondani: Te előtted ettünk és ittunk, és a mi utczáinkon tanítottál” (26) – vagyis ezek az embereknek az életében valamilyen szinten jelen volt Jézus, hallották az ő tanítását az utcájukban. Eljártak templomban, jó vallásos életet éltek, úgy elméletileg követték Jézust, elméletileg elismerték őt talán, mint nagy tanítót, sok érdekes dolgot hallottak tőle, amin jól elfilozofálgattak miközben ettek ittak, de nem követték Őt, nem lett új életük, nem tértek meg teljes szívvel Őhozzá. Ezért örökre kívül rekednek a mennyek országán.  

Egy másik helyen azt mondja Jézus, hogy vannak akik csak azt hiszik, hogy igyekeznek, azt hiszik, hogy bementek már a szoros kapun, de valójában el fognak kárhozni, s ez talán egy még veszélyesebb állapot:

„Azért az ő gyümölcseikről ismeritek meg őket. Nem  minden, a ki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába; hanem a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! nem a te nevedben prófétáltunk-é, és nem a te nevedben űztünk-é ördögöket, és nem cselekedtünk-é sok hatalmas dolgot a te nevedben? És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek  titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők.” (Mt. 7:21-23) – ezek az emberek nagy dolgokat tettek „Jézus nevében”, de valójában nem követték Jézust. Az utolsó napon ez le fog lepleződni.

Hadd kérdezzem meg most egészen őszintén, te hogyan akarsz bemenni a szoros kapun? Igyekezel, agóniával küzdesz, mindent félretéve futsz a hervadhatatlan koronáért, vagy csak úgy érdeklődsz, filozofálgatsz az élet nagy kérdésein, úgy sétálgatsz a szoros kapu felé? Talán megrekedtél valahol?

Talán az a téves elképzelés él benned a hívő életről, hogy a megtérésig tart a küzdelem és aztán hátra lehet dőlni és ezért dőltél hátra te is és érzed, hogy ez így nem oké, valami nem stimmel, pedig már egyszer megtértem. Jézus azonban azt tanítja, hogy egy mindhalálig tartó küzdelem, tusakodás a hívő élet.

Mit fog majd mondani a Gazda neked, amikor megállsz majd a színe előtt? Jól van hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután. Menj be a te Atyádnak örömébe. vagy azt, hogy Sohasem ismertelek  titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők ?

Na jó-jó, de ki tud ilyen agóniával igyekezni, ki tud mindvégig állhatatosan kitartani? Hát mindannyian meg-meglankadunk (én is), sokunkban néha alább hagy az odaszánás. Tudja ezt nagyon jól az Úr. Tudja nagyon jól Jézus, hogy amit mond, amit kér, az ember feletti dolog. Tudja nagyon jól, hogy erre senki sem képes önmagától, hogy ehhez nem kevesebbre, mint az ő kegyelmére van szüksége minden embernek.

„Mert Isten az, a ki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből.” (Fil. 2:13) – Az ő kegyelme az, ha képesek vagyunk így küzdeni, így tusakodni, ahogy Jézus mondja.

Ne filozofálgass tovább, félre az okoskodó, intellektuális, a lényeget megkerülni akaró kérdésekkel! Indulj el, menj, meg se állj a szoros kapuig! Nem érünk rá! Nincs időnk hezitálni! Nem tudhatja egyikünk se azt, hogy mennyi ideje van még arra, hogy belépjen a szoros kapun, azért hát menjetek, lépjetek be minél előbb, amíg még nem késő.

Olvastam valahol két hegymászóról, akik egyszer a Mont Everestet akarták megmászni és az egyik hegymászó menet közben meghalt. Az utolsó pillanatig a csúcs felé tört, így ezt írták a sírjára: „Felfelé menetben halt meg”. Na nekünk is erre a sírfeliratra kell törekednünk, hogy az Úr Jézus így értékelje az életünket: felfelé menetben halt meg. Nem pedig a lejtőn lefelé csúszva.

Nagyon nagy ára volt annak, hogy ez a szűk kapu megnyittassék: Jézus vére. Különben még ez a szűk kapu se lenne. Ám Jézus az ő vére árán utat készített nekünk, egy keskeny utat, amelyen ő ment végig legelőször. Őt követni ezen az úton azt jelenti, hogy olvasom az Igét és aszerint élek. Ez az egyetlen biztosíték arra, hogy megtaláld a szoros kaput és hogy belépj rajta.