A hívő ember harca

(Neszmély, Jonathán-hét, délutáni előadás, 2002.VII.28., 16:00)

Ha odajönne hozzátok egy hívő testvéretek, barátotok, aki teljesen megreccsent hitbelileg, úgy is mondhatnánk, hogy a padlóra került, s egyszerűen nem képes felállni, mert sorozatos bukásokon, sikertelenségeken ment át, sorozatos kudarcok érték, mit mondanátok neki, mivel próbálnátok meg vigasztalni őt? Mit tanácsolnátok neki?

A hívő ember harca, lelki tusakodása a megszentelődés folyamatának nagyon fontos része. Amikor a hívő ember harcáról beszélünk, két fontos dolgot kell tisztáznunk:

1. Ki az, aki harcol, mit mond Isten a hit harcát vívó keresztyén emberről, vagyis milyen állapotban van az újjászületett ember? (indikatív)

2. Ki vagy mi az ellenség, ki vagy mi ellen kell egy újjászületett embernek harcolnia, ki vagy mi ellen vívjuk a harcot? Miben áll ez a harc?

Ha e fenti kérdésekre nem tudunk válaszolni, nem fogunk tudni megállni a harcban. Ha viszont mindezzel tisztában vagyunk, akkor egy győzelmes, felszabadult keresztyén életet élhetünk. Nem egy nehézségektől, próbáktól mentes életet! Ezekre a kérdésekre a legvilágosabban a Rm. 6. válaszol. Ezt fogom kifejteni ma nektek Isten segítségével.

Az újjászületett ember Isten előtti állapota

Ige: Rm. 6: 1-14

Pál az 5. fejezetben a kegyelemről beszél, mely által megigazultunk Isten előtt. A 6. fejezetben pedig arról kezd el beszélni, hogy mi következik és mi kell, hogy következzen abból, ha valakit Isten ingyen kegyelemből igazzá tett.  Most próbáljuk meg fölvenni Pál gondolatmenetének a fonalát.

Pál egy kérdéssel indít:

Róm. 6.1

Mit mondunk tehát? Megmaradjunk-é a bűnben, hogy a kegyelem annál nagyobb legyen?

Nem teszi-e a kegyelem könnyelművé, szabadossá a keresztyén embert a bűnnel szemben, mondván, hogy Isten úgyis minden bűnömet megbocsátotta, sőt minél nagyobb bűnös vagyok, annál nagyobb kegyelmet gyakorol rajtam Isten, tehát nem számít, hogy hogyan élek ezután, teljesen szabadon vétkezhetek. Haj de sokan élnek ún. világias hívő életet a kegyelemre és a hívő ember szabadságára hivatkozva. Mit mond erre Pál?

Róm. 6.2

Távol legyen: akik meghaltunk a bűnnek, mimódon élnénk még abban?

Álljon meg a menet, ti már egyszer s mindenkorra meghaltatok a bűnnek (ez egy ténymegállapítás), hogyan élhetnétek akkor továbbra is abban? Ez egy óriási ellentmondás! Nagyon nagy gixer van a gondolkodásotokban. Ez egyrészt óriási hálátlanság lenne a részetekről, másrészt ez egyszerűen lehetetlen! Vagy megtértél és akkor többé már nem élsz a bűnnek, mert egyszer s mindenkorra meghaltál a bűnnek, vagy még a bűneidben halott vagy és mindenestől a bűnnek élsz.

Jézus Krisztus áldozata nem csupán a bűn büntetésétől (vagyis az örök kárhozattól) szabadított meg, hanem annak hatalmától is! Halottnak lenni valaminek = szabadnak lenni attól a valamitől (Gal. 2:19, “a törvénynek halott”, 1 Pét. 2:24, “halott a bűnöknek” Rm. 7:4; Kol. 2:20; Gal. 6:14, stb. A bűn elveszítette a hatalmát a hívők felett. Egyszerűen nem képes többé arra, hogy uralkodjon a hívők felett.

Róm. 6.3

Avagy nem tudjátok-é, hogy akik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusba, az ő halálába keresztelkedtünk meg?

Mi volt a célja a mi keresztyénné lételünknek? Az, hogy teljesen megszabaduljunk a bűntől és egészen Istennek éljük, vagyis, hogy felszabaduljunk az Isten szolgálatára! Jézus azt mondja, hogy Ő valóságos szabadulást szerzett (Jn. 8:36). Megtörtént vagy nem történt meg ez a szabadulás? Ha nem ezért tértél meg, ha nem ezért a szabadításért fogadtad be Jézust az életedbe, ha nem ez volt a célod, csupán egy boldogabb, könnyebb életet akarsz élni, csupán a bűneid evilági következményétől akartál megszabadulni, akkor könnyen lehet, hogy még a bűneidben vagy.

Mi történt a keresztségkor? A Krisztusba való keresztség által eggyé váltunk Krisztussal (vele egy test vagyunk – I. Kor. 12:13, Krisztust öltöttük magunkra – Gal. 3:27). Egy teljesen új identitásunk lett. Ez a Krisztussal való egység az alapja, a lényege a hívő ember életének, ez az egység az alapja a megszentelődésünknek. Ez az új identitás tudat kell, hogy meghatározza az egész életünket. Aki nincs tisztában az identitásával, vagyis azzal, hogy kicsoda ő Krisztusban, az nem fogja tudni eredményesen vívni ezt a bizonyos harcot, amiről most beszélünk. Az ilyen ember számára a megszentelődés egy értelmetlen, megfoghatatlan fogalom lesz csupán. Mit jelent az, hogy mi a keresztség által Krisztussal eggyé váltunk, mit jelent az, hogy Krisztusban vagyunk?

Vele együtt mi is valósággal meghaltunk! Mit jelent ez? Benne az Ő halála által teljes felmentést nyertünk az ítélet alól, olyan mintha mi is elszenvedtük volna Vele együtt a bűneink büntetését. Ezért mondja ránk a Biblia azt, hogy szentek vagyunk. Tehát nem élhetünk többé a bűnnek, hiszen:

Róm. 6.4

Eltemettettünk azért ővele együtt a keresztség által a halálba:

Amiképpen egy eltemetett halott teljesen ki van rekesztve ebből a világból, ugyanúgy egy megtért ember teljesen ki van zárva a Sátán birodalmából.

 hogy miképen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által, azonképen mi is új életben  járjunk.

Azért haltunk meg Krisztussal (vagy Krisztusban), hogy Ővele és Őbenne éljünk, vagyis, az ő halálában való részesedés az ő szent életében való részesedést is jelent. Az előbbi a megigazulás, az utóbbi a megszentelődés. Nincs egyik a másik nélkül! Lehetetlen, mondja Pál, hogy valaki megigazuljon, de meg ne szentelődjön (vagyis hogy ne éljen Krisztusi, tiszta szent életet). Mint ahogy lehetetlen az is, hogy valaki Istennek tetsző szent életet éljen megigazulás (megtérés) nélkül. Sőt, Krisztus halála és feltámadása biztosítja az ő választott népe számára a megigazulást és a megszentelődést.

A megtéréskor valami egészen új jött létre: új szív (Ez. 36:26), új teremtés(), új ember, amely már egyszerűen a természeténél fogva nem viselkedhet úgy, mint a régi. „élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus” (Gal. 2:20) – Ha Ő él bennem (vagy én élek Krisztusban), akkor az életemnek értelem szerűen az ő életére kell hasonlítania!!!

Róm. 6.5

Mert ha az ő halálának hasonlatossága szerint vele eggyé lettünk, bizonyára feltámadásáé szerint is azok (eggyé) leszünk.- ez vonatkozik nem csak e hátralévő földi, hanem a mennyei örök életre is.

Róm. 6.6

Tudván azt, hogy a mi ó emberünk ő vele megfeszíttetett,  - Ó ember = régi, romlott, természet Krisztussal együtt megfeszíttetett. Ef. 4:22, 24: Vetkőzzétek le az ó embert és öltözzétek fel az új embert! (ld. még Kol. 3:8, 9. Az újjászületéskor a régiek elmúltak és ímé újjá lett minden. Most jön a lényeg: Egy egészen új ember jött létre!!! Tehát nem egy ó és egy új keveréke a hívő ember!!!

hogy megerőtelenüljön  (helyesen: megsemmisüljön) a bűnnek teste (egy másik kifejezés az ó emberre), hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek: - vagyis, megszűnt, legyőzetett a gonosz hatalma. Azért, ha ez így van, akkor ne szolgáljunk többé annak, aminek nincs hatalma felettünk!!!

Róm. 6.7

Mert aki meghalt, felszabadult a bűn alól. - Szabadok vagyunk, miért viselkedünk mégis úgy, mint akik még mindig rabszolgák vagyunk?

Róm. 6.8

Hogyha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy élünk is ő vele. – Ha megigazultunk az Ő halála által, akkor hisszük, hogy meg is fogunk szenteltetni, hisszük, mert hinnünk kell, hogy olyanná is fog válni az életünk, mint az övé! Krisztus halála nem csupán a bűn büntetésétől és a bűn hatalmától való szabadulást biztosította számunkra, hanem egy szent, krisztusi életet is. Isten nem végez félmunkát. A megigazulásban Isten biztosítja az övéi számára a megszentelődést is, ezt kell szilárdan hinnünk. Ha egyszer Isten ingyen kegyelemből megigazít bennünket, akkor nem fogja hagyni, hogy továbbra is romlott életet éljünk. Aki továbbra is szabadosan és bűnben él, akinek nem világít, nem változik meg gyökerestől az élete és magát mégis keresztyénnek vallja, az nem tagja a Krisztus testének, hiszen lehetetlen, hogy máshogy viselkedjen egy testrész, mint a Fej, nem is beszélve arról, hogy az ilyen álhívő meghazudtolja Istent, hiszen hamis színben tünteti fel az egész evangéliumot, Krisztus szabadítását, bűn feletti teljhatalmát. Olyan nincs, hogy magadat keresztyén embernek tartva továbbra is jól érzed magadat ebben a világban és nem keresed vagy nem találod a helyedet Isten országában.

Róm. 6.9-11

Tudván, hogy Krisztus, aki feltámadott a halálból, többé meg nem hal; a halál többé rajta nem uralkodik, Mert hogy meghalt, a bűnnek halt meg egyszer; hogy pedig él, az Istennek él. Ezenképen gondoljátok ti is (vegyétek komolyan, higgyétek is el azt), hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a mi Urunk Jézus Krisztusban.

Amiképpen a halál többé nem uralkodik a feltámadt, élő Krisztuson, akivel ti egyek vagytok, ugyanígy rajtatok sem uralkodik többé a bűn, a gonosz, az ó emberi természet, amely Krisztussal együtt megfeszíttetett, meghalt és eltemettetett, ugyanúgy ti, akik, Krisztussal együtt új, szent életre támadtatok fel őbenne, sem halhattok meg újra, nem térhettek vissza a szentségtelenségbe, hiszen Krisztus sem tér vissza soha többé a halál állapotába! Krisztus „egyetlenegy áldozatával örökre tökéletesekké tette a megszentelteket.” (Zsid. 10:14) Ha pedig mindez igaz, ha ezek megingathatatlan tények, akkor

Róm. 6.12

Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedjetek néki (a bűnnek) az ő (test) kívánságaiban: - Ne engedjetek annak, aminek nincs hatalma fölöttetek. Ne szolgáljatok többé annak, amitől egyszer s mindenkorra szabadokká lettetek.

Róm. 6.13

Se ne szánjátok oda a ti tagjaitokat hamisságnak fegyvereiül a bűnnek; hanem szánjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek, és a ti tagjaitokat igazságnak fegyvereiül az Istennek.

Éljetek úgy, vagyis annak megfelelően, amilyenek vagytok, amilyennek Isten nyilvánított titeket! Egyszer s mindenkorra megtisztíttattatok a bűntől, éljetek is tisztán. Meghalt az ó emberetek, ne éljetek az ó ember módjára. Szentek vagytok ezért legyetek is szentek! Vetkezzétek le az ó embert, ami halott (Ef. 4:22). De sokan vannak, akik egy hullát hordoznak magukkal! Vessétek már végre le ezt a hullát a vállatokról! Öltözzétek már föl végre azt az új embert (Ef. 4:24)! Vegyétek már végre komolyan, hogy meghalt a régi és él az új és éljetek e szerint! Halott az ó ember, Haljon is meg! Mi az ördög célja, az, hogy elhitesse veled, hogy mindaz, amit itt Pál mond, nem igaz s azáltal kerít a hatalmába, hogy te bedőlsz neki. De sokan élnek keresztyén létükre az ördög igézetében! Valóban meg van írva, hogy az ördög ordító oroszlán módjára csahol a nyomunkban (I. Pét. 5:8), de vedd már észre, hogy ez egy olyan oroszlán amelynek nincsen foga!

Róm. 6.14

Mert a bűn ti rajtatok nem uralkodik;

Egy óriási kijelentés, ténymegállapítás, sőt bíztatás hangzik el itt. Nem azt mondja Pál, hogy ne engedjétek, hogy a bűn uralkodjék rajtatok, hanem kijelenti, hogy a bűn ti rajtatok nem uralkodik. Még jelen van, még hat, de nem uralkodik. A szent életre való felszólítás, a harcra való buzdítás tehát egy megingathatatlan, objektív tényen alapszik: legyőzetett a bűn, teljesen megszabadultatok a bűn uralma, hatalma alól, ezért álljatok is ellene neki. Tehát nem egy reménytelen, bizonytalan kimenetelű küzdelemre hívja itt Pál a Krisztusban hívőket, hanem egy olyan harcra, amelynek biztos a kimenetele, amelynek a végén biztos a győzelem. Megtört a bűn hatalma, Krisztus végső győzelmet aratott a bűn felett. Ezt a boldog meggyőződést akarja Pál a hívők szívébe vésni. És most jön egy újabb lényeges pont:

mert nem vagytok törvény alatt, hanem kegyelem alatt. – Hát ez meg mit jelent?

Az mindenki számára világos, hogy kegyelemből tartattunk meg, hogy ingyen kegyelemből igazíttattunk meg egyszer s mindenkorra, Jézus Krisztus érdeméért. Az azonban már kevesek számára világos, hogy mit ért Pál azalatt, hogy kegyelem alatt is vagyunk. Sokan tisztában vannak azzal, hogy kegyelemből van üdvösségük, de kevesen értik azt, hogy mit jelent az, hogy kegyelemből is élünk.

Mit jelent a törvény alatt lenni? Azt a kényszert, hogy a cselekedeteink által kell megfelelnünk Isten mércéjének azért, hogy elnyerjük az üdvösséget és hogy egyáltalán bármi jót is kiérdemeljünk Istentől. Nekünk kell megdolgoznunk az üdvösségünkért és Isten áldásaiért. Nem vagyunk a kegyelem alatt, vagyis nem vagyunk a törvény kárhoztató erejének kiszolgáltatva.

Mit jelent az, hogy kegyelem alatt vagyunk? Azt, hogy amiképpen egykor minden érdemünkre való tekintet nélkül, minden bűnünktől függetlenül egyedül Jézus érdeméért igazzá tett minket Isten, úgy most is (miután igazakká lettünk), minden érdemünkre való tekintet nélkül, minden bűnünktől függetlenül adja az ő kegyelmét és az ő áldásait naponként egyedül Jézus érdeméért.

Mi a baj a mi gondolkodásunkkal? Ugyanaz, mint a Galatabeliekével: „Ennyire esztelenek vagytok? Amit Lélekben kezdtetek el, most testben fejeznétek be?” (Gal. 3:3)

Miért engedelmeskedsz Istennek? Miért akarsz szentebb életet élni? Hogy ne haragítsd magadra Istent, megúszd a bűneidért járó büntetéseket, hogy nehogy eljátszd az Isten áldásait, hogy utólag mégis megdolgozz Isten áldásaiért és a kegyelemért? Ha ezért engedelmeskedsz, akkor úgy élsz, mintha törvény alatt élnél.    

Hadd tegyek fel néhány keresztkérdést:

Érezted-e már azt, hogy egy alkalom előtt nem imádkoztál (eleget) és attól tartottál, hogy Isten nem fogja megáldani az alkalmat, mert te nem vagy méltó rá?

Érezted-e már azt, hogy nem sokkal azután, hogy egy óriási bűnt követtél el Isten ellen, egy óriási lehetőséged nyílt arra, hogy egy nem-keresztyén barátodnak bizonyságot tegyél Jézusról és óriási lelkiismeret furdalás tört rád amiatt, hogy pont egy ilyen nagy bűn után adódott ez a lehetőség, ezért hát ne is várjam azt, hogy Isten megáldja a bizonyságtételemet, mert nem érdemlem meg, nem vagyok méltó rá?

Éreztél-e már olyat, hogy már két v. három napig nem tartottál csendességet, kezedbe se vetted a Bibliát és attól rettegtél, hogy Isten nem fog téged megsegíteni a dolgozatírás közben, egy hirtelen adódott nehéz helyzetben, mert te ilyen lusta voltál? Vagy egyszerűen, szokott-e lelkiismeret furdalásotok lenni amiatt, ha kihagyjátok a napi csendességet? Egyáltalán mit szoktatok érezni ilyenkor? (lelkiismeret-furdalás - kötelességtudat).

Ha éreztél már hasonlóan, az azt jelenti, hogy hívő létedre a teljesítményed alapján akarod naponként elnyerni Isten kegyelmét és áldásait. Miért, jogosan várhattad volna Isten segítségét, áldásait, kegyelmét, ha „eleget” imádkozol az alkalom előtt, ha nem vétkeztél volna épp a bizonyságtételi lehetőség előtt, vagy ha megszakítás nélkül olvastad volna a Bibliát? Akkor kiérdemelted volna Isten kegyelmét? De sokan vannak, akik megkegyelmezett bűnös létükre meg akarnak dolgozni utólag a kegyelemért. Ha jót teszek, jogosan várom Isten jóindulatát, áldásait. Ha rosszat teszek, jogosan várom Isten büntetését, félek, hogy valami rossz történik velem, félek, hogy Isten megvonja az ő áldásait. Érdemekre alapozott keresztyén élet- zsákutca!!!

Vegyétek végre tudomásul azt, mondja Pál, kegyelemből van üdvösségetek és kegyelemből is éltek, továbbra is kegyelem alatt vagytok!!! Tehát szabadok vagytok a törvénytől, azaz nem vagytok az alatta a kényszer alatt, hogy a törvény betartása által kelljen elnyernetek az üdvösségeteket, nem kárhoztat többé a törvény. Vigyázat, nem a törvény betartásától vagyunk szabadok! Csupán a motiváció változott meg. Király gyermekeit éppúgy kötik az általa érvénybe léptetett törvények, mint az alattvalóit, csupán míg az utóbbiak kényszerből, addig az előbbiek szeretetből, hálából engedelmeskednek a királyi törvényeknek.

A további versekben Pál arról beszél, hogy a hívő ember a bűn szolgaságából az igazság szolgaságába került át. Ez az új rabszolgaság valójában nem más, mint igazi szabadság, hiszen már önként, örömmel, hálából engedelmeskedünk Isten törvényének. Ez a hálából való engedelmesség a legfényesebb bizonyítéka annak, hogy Isten megigazított, újjászült gyermeke vagyok. Korábban egy olyan befolyás alatt álltam, amely a gonosznak való engedelmességemet biztosította, most egy olyan befolyás alatt állok, amely az Istennek való engedelmességemet biztosítja.

Mindezek ismeretében hogyan vigasztalnánk ezt a megtört szívű, padlóra került testvérünket, aki hozzánk jött segítségért?

Először is, örülj annak, hogy tudatában vagy annak, hogy harcolsz, hogy ilyen kemény tusákat vívsz. Egy hitetlent nem érdekel az, hogy mit csinál, milyen bűnöket követ el. Egyedül a Szentlélek jelzi azt, hogy bűnt követtél el, a Sátán nem.

Ha egyszer már újjászülettél, ha egyszer már Isten gyermekévé lettél, akkor kelj fel, szabad vagy. Megbocsáttattak a bűneid, az is ami most téged így padlóra küldött. Ne görcsölj heteken, hónapokon át azért, hogy megszabadulj ebből a bűnből, ami által téged így padlóra küldött az ördög, mert már szabad vagy! Valld meg Istennek, hogy vétkeztél, ne próbáld elrejteni előle és vedd komolyan, hogy szabad vagy, hogy Isten Jézus Krisztus érdeméért, nem a te teljesítményeidért egyszer s mindenkorra megbocsátotta ezt a bűnödet is! Adj hálát ezért. (Cigizés, rejtett bűnök stb.)

Jézus egyszer kimutatta a szeretetét irántad a Golgotán és ez azóta sem változott meg. Jézus változatlanul szeret téged.

Isten azt akarja, hogy megszentelődjél. Ez pedig szenvedés, harcok nélkül nem megy. Isten törődik veled. Ő az, aki megszentel.

Isten Jézus Krisztusért, Őbenne szüntelenül igaznak lát téged. Meg vagy igazulva, meg vagy váltva, üdvösséged van. Legalább olyan lehetetlen elveszíteni Isten kegyelmét és jóindulatát az engedetlenségeid által, mint amilyen lehetetlen volt a jó cselekedeteiddel elnyerni azt.

Isten nem haragszik rád, hiszen az ő haragját egészen kitöltötte Jézusra és általa örökre megbékéltetett téged önmagával. 

Senki és semmi sem vádolhat téged Isten előtt, Isten sem vádol téged a bűneidért, hiszen meg van írva: „Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak” (Rm. 8:1) Ne higgy a Sátánnak, amikor vádolni próbál téged és te se vádold magadat.

Miben áll tehát a hívő ember harca? Abban, hogy mindezt elhiggyük, hogy komolyan vegyük a szabadságunkat, komolyan vegyük, hogy meghaltunk a bűnnek és éljünk is e szerint, maradjunk is meg a szabadságban! Ezen kell, hogy alapuljon minden lelki tusakodásunk.