Gen. 8:15-9:7: Noé áldozata, Isten áldásai és rendelkezései a megújult világ számára

Az özönvíz véget ért, a föld teljesen kiszáradt. Végre elhangzik a mennyei parancs: Noé, jöjj ki a bárkából feleségeddel, fiaiddal és azok feleségeivel együtt és hozz ki minden állatot is magaddal.

Mit nem csinált Noé? (próbáljátok beleképzelni magatokat a helyzetébe. Az egész földgolyót megkapja ajándékba, minden elpusztult, ott áll nyolcad magával meg azzal a rengeteg állattal.)

Nem kezd el aggodalmaskodni, nem pánikol be, hogy most mihez kezdek, nem kezd el azonnal intézkedni a saját boldogulása érdekében, nem kezd el házat építeni, nem magára gondol első renden, hanem:

Mindenek előtt oltárt épít az Úrnak és az összes vele levő tiszta állatból (amelyikből 3-3 párt + egyet-egyet, tehát hetet-hetet vitt be magával az Isten parancsára a bárkába) fogta az egyiket (valószínűleg az egyik hímet) és feláldozta azt az Istennek égőáldozatként. Nem úgy gondolkodott, hogy jobb lenne még várni ezzel az áldozattal addig, míg egy kissé elszaporodnak ezek az állatok a földön, amikor már biztosan lesz belőlük éppen elég ahhoz, hogy biztos nem árt majd meg a fajoknak, ha egy-egy állatot leölök belőlük. 

Mi szokta megkísérteni egy ilyen helyzetben az embert? (Mi szokott megkísérteni bennünket, amikor valami végre sikerül, amikor valami nagyon nagy veszélytől megmenekülünk, vagy egy nagyon nehéz helyzetből, súlyos betegségből sikerül kilábalni stb.?)

„Hát igen, ezt megcsináltam!” – büszkeség, önmagunk felmagasztalása és vállon veregetése. Mondhatná azt Noé, hogy hát valahol mégiscsak az én érdemem, hogy megmenekültem, hiszen én készítettem el a bárkát, hiszen 120 éven át elhittem és komolyan vettem az Isten figyelmeztetését és minden tőlem telhetőt elkövettem annak érdekében, hogy megmeneküljek. Azért milyen frankó fiú vagyok én, az egész világ elpusztult, csak én maradtam meg! Azért mégis csak van valami részem abban, hogy megszabadultam, nem...?

Így gondolkodott Noé?

Nem! Hanem teljes alázattal és hódolattal leborul az Isten előtt és hálát ad Neki a szabadításért és egyedül Neki adja a dicsőséget.

Mondd csak, te hogyan gondolkodsz az üdvösségre jutásodról? Te hogyan tekintesz az örök kárhozattól való megmenekülésedre? Szerinted kinek az érdeme az, hogy megtértél, hogy Isten mellett döntöttél?

„Igen, ezt megcsináltam! Igen, én döntöttem az Isten mellett! Hát mégiscsak benne van az én döntésem és választásom abban, hogy üdvözülök, nem? Hát mégiscsak én voltam az, aki az életem egy adott pontján úgy határoztam, hogy átadom az életemet Jézusnak! Az a 10%-20% mégis csak az én részem a 100%-ból, vagy nem?”

Csakhogy a Biblia nem erről beszél. A valóságban ez éppen hogy nem így néz ki. Hadd hozzak egy-két Igét ennek megerősítéseként és most figyeljetek nagyon:

„Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket” (Jn. 15:16)

„Senki sem jöhet én hozzám, hanemha az Atya vonja azt”  (Jn. 6:44)

„Azért mondtam néktek, hogy senki sem jöhet  én hozzám, hanemha az én Atyámtól van megadva néki.”  (Jn. 6:65)

„A tanítványok pedig ezeket hallván, felettébb álmélkodnak vala, mondván: Kicsoda üdvözülhet tehát? Jézus pedig rájuk tekintvén, monda nékik: Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges.”  (Mát. 19: 25, 26)

„Mert Isten az, a ki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből.” (Fil. 2:13)

Kinek az érdeme tehát a mi üdvösségre jutásunk a Biblia szerint? Egyedül az Istené!! Hány százalék az én részem? 0%!! Hogy dönthettem Jézus mellett, az azért volt, mert Isten már előzőleg döntött mellettem. Semmi érdemem nincs az én megmenekülésemet illetően! Az is óriási kegyelem, hogy hihetek Istenben! Egyedül Istent illeti meg minden hála, tisztelet és dicsőség mindezért.

„Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez.” (Ef. 2:8)

„Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna?” (I. Kor. 4:7)

Isten nem azt mondta Noénak, hogy: „Noé, akarsz-e megmenekülni az özönvíz elől?” Hanem egyszerűen kijelentette az Ő akaratát Noéra vonatkozóan: „Én szövetségre lépek veled, megmentelek téged, azért hát menj és készítsd el a bárkát, hogy megmeneküljél.”

Akkor mi az én részem ebben az egészben? – kérdezhetnéd.

Pál azt mondja: „Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul” (Rm. 12:1)

Vagyis az Isten iránti hálából azért, hogy ezt a hatalmas dolgot megtette érted, hogy megmentett az örök kárhozattól és téged az Ő drága gyermekévé tett, az egész életeteket szánjátok oda Neki és éljetek úgy, hogy Ő kedvét lelje mindabban, amit tesztek.

Azt mondja az Úr: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak, enyém vagy!” A mindenható Isten igényt tart rád, kellesz Neki, ezért elküldte érted az Ő egyszülött Fiát és most nagyon nagy szeretettel hív téged. Gyere, mert megváltottalak, megvásároltalak magamnak az ördög rabságából az én Fiam vére által. Halld meg az Úr hívását!

Amikor Isten megérezte a kedves illatot, ezt mondta magában: „Nem átkozom meg többé a földet az ember miatt, bár gonosz az ő szívének szándéka ifjúságától fogva és nem írtok ki többé minden élőt, ahogyan most cselekedtem.” (21.)

Mit jelentsen ez?

Azt jelenti, hogy nem lesz többé özönvíz a földön? De hát már mennyi árvíz volt azóta, csak ebben az évben itt Magyarországon mekkora területeket árasztott el a víz. Nyilván arról beszél az Úr, hogy nem lesz többé világméretű özönvíz, a földön élő összes élőlény kipusztítására. Erre utal a 15. vers is.

„Nem átkozom meg többé a földet” – Nem átkozom meg jobban, mint amennyire a bűnesetkor megátkoztam. Nem teszek hozzá ahhoz az átokhoz. Bár szüntelenül gonosz az ember és minden generáció rászolgálna egy világméretű özönvíz által való elpusztításra, Isten mégis úgy dönt, hogy meghagyja az ember életét, engedi, hogy élvezze a teremtett világot. Ez az Isten ún. általános kegyelme. „Ember, tudd meg, hogy bűnös vagy, méltó az ítéletre, de én megengedem, hogy az én teremtett világomban élhess és nem töröllek el a föld színéről...”

24. vers: „Ennekutánna míg a föld lészen, vetés és aratás, hideg és meleg, nyár és tél, nap és éjszaka  meg nem szűnnek.”  - Nem borítom fel a napszakok, évszakok váltakozását sem soha többé (az özönvíz ideje alatt ez a rend valószínűleg felborult).

„Ha az özönvíz során eltűnt az akkori éghajlatot meghatározó vízgőz burok, akkor komoly éghajlatváltozásnak kellett bekövetkezni. Az egyenletes és enyhe éghajlat helyébe különböző éghajlati zónák léptek, szélsősége hőmérsékleti viszonyokkal. Az özönvíz alatt és közvetlenül utána keletkezett fosszilis lerakódások olyan növényvilágról tanúskodnak, mely a mai feltételek között nem maradhatna fenn (pl. stigmaria, glossopteris, lepidofiták). A dinoszauruszok kihalásának tudományos rejtélye is azonnal megoldódik.” –állítja Werner Gitt (A teremtés bibliai tanúságtétele, Evangéliumi Kiadó 1996, 117. old.).

Ne felejtsük el azt sem, hogy az Éden kert legkésőbb az özönvízzel eltűnt a Földről.

Milyen parancsokat kap Noé és családja? Mik az eltérések az egykor Ádáméknak adott parancsokhoz képest?

Mire vonatkozott a vérevési tilalom?

Minden élőlénynek a vérében van az ő élete, a vére jelképezi az életét. Folyassátok ki a vért, mielőtt az állatot megeszitek! – mondja az Úr. Akkoriban például Abesszíniában volt olyan barbár szokás, hogy az állatokat elevenen ették meg, vagy elevenen kivágtak belőlük egy-egy darabot. Ettől a kegyetlen barbár szokástól akarta elhatárolni Isten az embert. Nem véletlen, hogy rögtön az állatok eledelül adása után beszél erről Isten Noénak. Nektek adom az állatokat, de nem engedem meg, hogy kínozzátok azokat, és hogy brutális módon bánjatok velük!

Volt egy pogány babonás hiedelem, mely szerint, ha más vérét megiszom, annak az élőlénynek az életereje belém száll. Ettől a babonától is óv ez a rendelkezés.

Ezen kívül, a későbbi áldozati kultuszban is nagyon fontos szerepe van a vérnek, mint az emberi élet jelképének. (Ld. III. Móz. 17:11, 14...)

Az apostolok végzése az ApCsel. 15: 20, 29-ben és a 21:25-ben szintén előírja a vértől való tartózkodást. Meggyőződésem szerint ez a tilalom nem az ÓSZ-i ceremoniális ételtörvények pogányokból lett keresztyének részéről kötelező megtartását írja elő, hanem az akkoriban igen népszerű pogány bálvány istentiszteleteken (Aphrodité kultusz, Kybele- Magna Mater) való részvételtől tiltja el az ezekből megszabadult keresztyéneket. Ezeknek a kultuszoknak az alkotóelemei közé tartoztak az olyan dolgok, mint a kultikus paráznaság (porneia), a vér ivása és a tenger istenének felajánlott áldozatként embereknek vagy állatoknak a tengerbe való fojtása, azért hogy az ilyen áldozatot bemutatók mentesüljenek a tengerbe fúlástól. Ilyen „bálványoknak áldozott dolgok”-tól tiltatnak el a pogány keresztyének, ami kitűnik az ApCsel. 15:29 és 21:25 megfogalmazásából is, ahol a vér is mint „bálvány okozta dolog” (a bálványok tiszteletével kapcsolatos dolog) szerepel! Tehát nem az ÓSZ-i zsidó rendelkezésekhez és ezek által a zsidókból lett keresztyénekhez való alkalmazkodásról, hanem a pogányoktól és azok istentiszteleti szokásaitól való gyökeres elszakadásról van szó.

Azt mondja az Úr, hogy annyira drága neki az ember élete, hogy annak kioltását, mind az állattól, mind az embertől számon fogja kérni (9:5) Az embergyilkosságot szigorúan meg fogja büntetni!

Itt kell, hogy megemlítsük a Jehova Tanúi egyik nagy tévedését. Ők a vért ugyanis (ami az Ige szerint az életet jelképezi) fontosabbnak tartják magánál az életnél, amit Isten védeni akar! Éppen azáltal vétenek a Szentírás egésze és Isten vérrel kapcsolatos rendelkezései ellen, amikor inkább hagyják elvérezni magukat vagy a saját gyereküket, minthogy idegen vért kapjanak vérátömlesztés útján (vér evése által). Így a „Ne ölj!” parancs ellen vétenek. Isten számon fogja kérni rajtuk a saját vagy a gyermekük vérének kiontását. Hiszen ahogy a 9:6-ban olvassuk: „Aki ember-vért ont annak vére ember által ontassék ki!” Ők a törvény szó szerinti betartását komolyabban veszik, mint annak a valódi értelme szerint való cselekvést. Célt tévesztenek, ugyanúgy, ahogy a farizeusok és az írástudók. Az emberért vannak a rendelkezések és nem az ember van a rendelkezésekért! „A betű öl, a Lélek az, ami megelevenít!” (II. Kor. 3:6)

„Aki ember-vért ont annak vére ember által ontassék ki!” (9:6)

Ti hogyan vélekedtek a halálbüntetésről?

Beszélgetés a témáról....

Korábban is rendelkezett Isten a gyilkossággal kapcsolatban. Mi a külömbség a két rendelkezés között?

4:15: „Aki megöli Káint, hétszeresen megbüntettetik” – Isten saját maga bünteti meg a gyilkost és hétszeres a büntetés mértéke.

9:6:  „Aki ember-vért ont annak vére ember által ontassék ki!” - Isten a gyilkosság megbüntetését az ember hatáskörébe rendeli és a büntetés mértéke arányban áll a bűnnel. DE, csak az arra Isten által rendelt felsőbbség ítélheti el és hajthatja végre a kivégzést. Ez a „bírói testület” eleinte a családfő, majd a törzsfő lehetett, később a papság, illetve az államhatalom töltötte be ezt a tisztet. Pál részletesen ír erről a Rm. 13 1-7-ben. Nagyon fontos azt látni, hogy a halálbüntetés elrendelése nem az izraeli nép ceremoniális rendelkezéseinél lett elrendelve, hiszen akkor az ÓSZ lezárulásával érvényét vesztette volna. Hanem az egész emberiségre nézve lett kötelezővé téve. Ezért tekinti azt Pál apostol még az ÚSZ (tehát a Törvény után élő keresztyének és emberek számára) népére is kötelező érvényűnek. A Törvény (Torah) ceremoniális és polgári rendelkezéseit Jézus eltörölte. Ezek csak „árnyékai a jövendő jóknak” (Zsid. 10:1).Ezek az ÓSZ-ben élő zsidó nép életére vonatkoztak és nem vihetők át az ÚSZ népére (Zsid. 9:10), hiszen már nincs intézményes papság, áldozati kultusz, nincs Jeruzsálemben templom, se szent sátor stb. Sőt, az ezekhez való ragaszkodás egyenesen a Krisztustól való elszakadás veszélyét hordozza magában (Kol 2:16-18, 20-23, Zsid. 13:9). A törvény erkölcsi rendelkezései, azonban mindmáig érvényben vannak (ld. Tízparancsolat.) az imént olvasott ún. Noahida rendelkezésekkel együtt, hiszen azok az egész özönvíz utáni világ számára rendeltettek, melynek akkori képviselője Noé és családja volt, akik közül később az összes népcsoport származott, melyek közül csak az egyik volt az izraeli nép.

A gyilkosságot tiltja meg az Isten, nem az igazságszolgáltatás keretében történő kivégzést!

Méghozzá azért, mert: „Isten a maga képére teremtette az Embert” (6.) – Különleges értéke van Isten szemében az embernek.