Gen. 8:1-14: Az özönvíz lefolyása
A múlt alkalommal láttuk azt, hogy hogyan borította el szép fokozatosan az özönvíz az egész Földet. Szó volt arról, hogy milyen az, amikor Isten véget vet a kegyelmi időnek és hogy milyen rettenetes az, ha valaki számára még életében lezárul a megtérésre adott kegyelmi idő. Beszéltünk arról is, hogy Isten még egyszer meg fogja ítélni az egész világot a gonoszság miatt, amire Jézus második eljövetelekor kerül majd sor. Az utolsó ítélet ugyanolyan globális esemény lesz, mint amilyen az özönvíz volt. Beszéltünk arról, hogy Isten ma is időben szól, hogy Noéhoz hasonlóan mi is megtehessünk minden óvintézkedést annak érdekében, hogy megmeneküljünk az utolsó ítélet alól. Hallottuk azt is, hogy még nyitva van a bárka ajtaja, még ma is be lehet menni abba.
Hogyan mehetek be ma a bárkába, hogyan menekülhetek meg Isten ítélete alól, mik azok az óvintézkedések, amit meg kell tennem ennek érdekében?
„Higgy az Úr Jézus Krisztusban és üdvözülsz mind te, mind a te házadnépe” (Apcsel. 16:31)
Láttuk azt is, hogy az Úr egyetlen emberért, Noéért, az egész házanépét is megmenti. Amiből azt a csodálatos reménységet merítettük, hogy ha mi újjászületünk és Jézus Krisztusnak engedelmes életet élünk a családunkban, akkor az Úr Isten az egész családon könyörülhet. Hiszen látva a mi példamutató életünket, a családtagjaink is megkívánják azt és Isten kegyelméből hitre juthatnak.
Ma az özönvíz lefolyásáról fogunk beszélgetni és egy-két érdekes kérdést is tisztázunk majd az özönvízzel kapcsolatban.
Hoztam egy szemléltető ábrát, aminek a segítségével könnyebben megérthetjük a Biblia tudósítását arról, hogy hogyan ment végbe az özönvíz. Nézzük meg ezt az ábrát.
Az első versben azt olvassuk, hogy Isten megemlékezett Noéról és a vele levő állatokról, és szelet bocsátott a Földre, hogy felszárítsa a hatalmas víztömeget, mely több km vastagon beborította a Föld golyót. 360 napig tombolt az Isten haragja a Földön, de itt az ítélet közepette ismét felragyog a kegyelem! Az Isten megemlékezett Noéról! „Haragodban emlékezzél meg kegyelmességedről!” (Hab. 3:2) – kiált fel Habakuk próféta. Az Isten elzárta a mélység forrásait és az ég csatornáit. 150 nap múlva végre apadni kezdtek a vizek és a bárka egyszer csak megfeneklett az Ararát hegyein (az eredetiben t.sz. van).
Az „Ararát” egy ország neve volt illetve egy hegységé, amit a Földközi-, Fekete- és Kaszpi-tenger zárt körül a Kaukázus szomszédságában, a mai Törökország, Örményország, Azerbajdzsán és Irán területét is érintve.
114 nappal azután, hogy a bárka megfeneklett, Noé (egy ablakot nyitott a bárkán, ami nem volt azonos az Isten parancsára a bárka építésekor készített nyílással, hiszen a 6:16 más szóval fejezi ki az ablakot, mint a 8:6) kiengedett egy madarat a Bárkából.
Miért pont egy hollót engedett ki először és azután miért galambbal kísérletezett vajon Noé?
A holló dögevő madár. Ha a víz már leapadt volna, akkor a rengeteg állat- és embertetem is ott hevert volna a föld felszínén, amiből a holló jól belakmározhatott volna és így élelemre találván az már valószínűleg vissza se ment volna a bárkába. A holló visszajöveteléből Noé megtudhatta tehát, hogy még nem apadt le a víz a föld színéről, ezért kiküldött egy galambot, ami meg magokkal táplálkozik. Vagyis Noé azt remélte, hogy ha előtűnnek a maghozó fák, akkor a galamb eledelre találva már nem tér vissza a bárkába.
Most próbáljunk meg egy kicsit belegondolni abba, hogy hogyan élhette meg Noé ezt az egész özönvizet onnan bentről, a bárkából. Noénak annak ellenére, hogy végül megmenekült, nem lehetett könnyű mindezt átélni. Mi mindent hallhatott? Égszakadás földindulás, mennydörgések, a föld is megrendülhetett a csapások következtében. A pánik hangjai beszűrődhettek a bárkába. Halálsikolyok, kétségbeesett sikítozások, rémülettel teli ordítások és segélykiáltások. Aztán egyszer csak csend lett. Elnémult a teremtett világ, minden élőlény elpusztult és csak a bárka ringatózott csendesen a víz felszínén.
Mit tudhatott Noé az özönvíz lefolyásával kapcsolatban az Istentől?
Mindössze annyit, hogy 40 napig fog esni az eső. Azt azonban nem árulta el az Úr, hogy meddig fog tartani az özönvíz. Képzeljétek el, milyen lehetett egy egész évet eltölteni abban a sötét, büdös, állatokkal teli bárkában. Miután elnémult a teremtett világ, még jó néhány hónapig nem történt semmi különös. A türelem, bizalom és a hit próbája lehetett ez az időszak Noé és családja számára. Noé tudta, hogy a saját érdekében jobb, ha csendesen és türelmesen kivárja, míg az Isten azt nem mondja neki, hogy kijöhet a bárkából. Nem lehetett könnyű Noénak ez a várakozás.
Sokszor nekünk se könnyű az Úrra várni. Amikor sokáig nem történik semmi az életünkben és már jó ideje egy nehéz élethelyzetben vagyunk, amiből jó lenne már szabadulni, (ha még nem voltatok ilyen helyzetben, majd lesztek), akkor szokott megkísérteni az a gondolat, hogy talán már elfelejtkezett rólunk az Isten. Talán ottfelejtett minket a bárkában. A saját érdekünkben mégis akkor cselekszünk helyesen, ha ilyenkor nem vesszük kezünkbe a sorsunk irányítását, hanem mi is Noéhoz hasonlóan kivárjuk az Úr szabadítását és az Ő időzítését.
Hadd mondjam azt ma neked: Az Isten nem felejtkezett el rólad!! Ha nem is érzed, látod, hallod Őt cselekedni éppen a te életedben, ő akkor is szemmel tart téged és meg fog emlékezni rólad a rendelt időben.
„Hát elfeledkezhetik-é az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián? És ha elfeledkeznének is ezek, én terólad el nem feledkezem.” (Ésa 49:15) –ezt mondja az Úr. Bármilyen körülmények között legyél is, bármi érjen is téged, az Isten azt ígéri neked, hogy Ő terólad soha el nem felejtkezik!
(Lásd még Józsefet a börtönben, vagy Jóbot a szenvedések közepette. Nekik is sokáig kellett tűrniük abban az állapotban és ők sem tudták, hogy mikor lesz annak vége, de láttuk, hogy róluk sem felejtkezett meg az Úr!)
Mi mindenből láthatjuk azt, hogy Noé bizony nagyon nehezen viselte a bezártságot és a várakozást?
Nézzük meg a madarak kieregetését. Nem olvassuk azt, hogy Noé ezt Isten parancsára tette volna. Csupán kíváncsiságból és türelmetlenségből cselekedett. Amikor már nem tért vissza a galamb, Noé még izgatottabb lett. Azt olvassuk, hogy még a bárka fedelét is megbontotta, ezzel is jelezvén, hogy bizony már nagyon ki szeretne szabadulni a bárkából.
Nem úgy volt az, hála az Úrnak, hogy Noé akkor jött ki a bárkából, amikor ő úgy látta jónak vagy amikor ő úgy tapasztalta a madarak viselkedéséből, hogy vége az özönvíznek, hanem meg kellett várnia az Isten világos parancsát. Addig nem jöhetett ki Noé a bárkából bármennyire is nehezen viselte már a bezártságot. Noé már ment volna kifelé, de az Úr még jónak látta őt benntartani addig, míg a föld felszíne teljesen ki nem szárad.
Higgyétek el, „Jó várni és megadással lenni az Úr szabadításáig” (Jersir. 3:26)
Alkalmazás:
Van olyan, hogy mi is nagyon szeretnénk valamit, de még nincs itt az Istentől rendelt ideje. Mi már mennénk, tennénk, csinálnánk, megszereznénk stb., de az Úr még várat minket. Például a lányokkal vagy egy lánnyal kapcsolatban. Valószínű, hogy az Úr neked is szánt segítőtársat, de még nem vagy készen arra, hogy egymáséi legyetek, hogy egymásra találjatok. Még nem jött el az Istentől rendelt ideje az ismerkedésnek, annak, hogy megkapd a párodat, csakúgy, mint a bárkából való kiszállásnak, bármennyire is úgy ítéled meg a helyzetet, hogy szerinted már jöhetne a barátnő, már lehetne nekem is párom, én már készen állok a házasságra és az azt megelőző komolyabb ismerkedésre és szerelmi kapcsolatra.
Higgyétek el, az Isten nem szórakozik velünk, amikor várat minket. Hanem inkább ezáltal is a javunkat munkálja, hiszen felkészít bennünket, előkészít bennünk vagy körülöttünk valamit annak érdekében, hogy a Tőle rendelt időben valóban örülni tudjunk annak, amit Tőle kapunk és hogy igazán meg tudjuk becsülni azt (legyen ez akár a mi társunk).
Nézd, kimászhatsz a tetőn át is a bárkából a sártengerbe idő előtt, hogy azután nyakig elmerülj az ingoványban, de hidd el, jobb ha megvárod míg az Úr megnyitja a bárka ajtaját és a Tőle rendelt időben az ajtón keresztül száraz, biztos, szilárd talajra léphetsz.
Ne feledd, az Úr nem felejtkezik meg rólad soha!
Mit tudhatunk meg Istenről? Milyennek ismerhetjük meg Őt ebből az igeszakaszból?
Az Isten teljhatalmú Ura az egész teremtett világnak, a természet erőinek és törvényszerűségeinek, az időjárásnak, az esőnek. Minden de minden ezen a világon Neki engedelmeskedik, az Ő akaratát teljesíti!
Honnan volt ennyi víz a földön?
Menjünk csak vissza a teremtés 2. napjára, mi is történt akkor?
„Legyen boltozat a vizek közepén, hogy elválassza egymástól a vizeket. Megalkotta tehát Isten a boltozatot és elválasztotta a boltozat alatt levő vizeket a boltozat felett levő vizektől.” (Gen. 1:6,7) Annak idején beszéltünk arról, hogy a 2. napon teremtette meg Isten az atmoszférát (boltozatot), ami arra szolgált, hogy különválassza a vizeket. A bibliakutató (hívő) tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy az atmoszféra feletti vizek vastag vízgőzréteg formájában vehették körül a Földet, melynek jellemzői a következők lehettek:
1. Óriási víztömeg lehetett.
2. Különleges célja lehetett a teremtés rendjének keretein belül (ld. pl üvegházhatás, egyenletes klíma, ideális körülmények az élővilág számára stb.).
3. Ma már nem található ott
4. Hova tűnt?
Az egyik igen valószínű magyarázat szerint ez a vízgőzburok „rázúdult” a Földre az özönvíz során, majd az É-i ill. D-i sarkon gyűlt össze jég formájában. A tudósok egyet értenek abban, hogy ha a sarkokon található jégtömeg megolvadna, az elegendő lenne arra, hogy az egész földgolyót beborítsa a víz. Valószínű tehát, hogy a boltozat feletti vizek tették ki az özönvíz legnagyobb részét.