Gen. 2:1-3. A szombatnap elrendelése

 

Fő kérdés: Mire adta nekünk Isten a nyugodalom napját?

Hogyan élhetünk vele helyesen?

 

Az itt leírtak tulajdonképpen egy, a nyugodalom napjára vonatkozó használati utasításként is értelmezhetők. Az első három vers az előző fejezethez tartozik. Nem ilyen volt az eredeti felosztás! Sőt, nem is voltak fejezetekre osztva a bibliai könyvek. Erre csupán a későbbiek során került sor.

 

Isten elvégezte az Ő teremtési munkáját. Mit jelent ez?

 

Megtudjuk, hogy a világ teremtése egy befejezett, lezárt folyamat! Isten a teremtés 7. napjától semmilyen új teremtményt nem teremtett. Ami ma van, az már a teremtéskor is megvolt. Ugyanakkor van olyan, amit Isten a 6 nap alatt megteremtett, de már elpusztult, kihalt és nincs többé.

 

Mit csinált Isten a 7. napon? Mi történt a 7. napon? 

 

·        Hátradőlt és kikapcsolódott? Beiktatott magának egy szabadnapot, amit teljes tétlenségben töltött el?

·        Úgy elfáradt, hogy kénytelen volt megpihenni egy kicsit?

·        Isten miután megteremti a világot, magára hagyja és félrevonul?

 

Nem, Istennek erre nem volt szüksége! Isten itt példát mutat: Ember, figyelj rám és te is így cselekedjél. Neked majd szükséged lesz arra, hogy megpihenj, (talán mert Isten előre tudta, hogy izzadtságos lesz majd a munka…?). Adok egy egész napot a pihenésre, hogy valami egész mást csinálj azon a napon, mint az előző hat napban.

 

Mit csinált még Isten a 7. napon?

 

·        Megáldotta a 7. napot. – Ez mit jelent? 

 

Áldás = jót mondani valakinek, vagy valamiről. Isten jót mond a szombatról, vagyis áldás fog származni arra az emberre, aki helyesen él azzal, aki arra használja a szombatot, amire Isten adta. Gazdagabb leszel tőle, lelkileg is felüdülsz és megerősödsz. Nagyon fontos, hogy nem azért fog megáldani Isten, mert megtartod a nyugodalom napját, hanem az által, hogy megtartod azt. Mi semmilyen jó cselekedetünkkel sem csikarhatjuk ki Isten áldásait, ő azokat teljesen szabadon, ingyen kegyelemből adja. Isten a szombatot áldásforrásként rendelte. Isten ígéretet fűz tehát a szombatnap megtartásához. Ez ma is igaz. Ránk is igaz lehet. Ezért nagyon fontos, hogy megtaláljuk a helyes választ arra, hogy mire adta az Úr a nyugodalom napját és hogyan élhetünk helyesen ezzel a nappal.

 

·        Megszentelte a 7. napot: Mit jelent ez? Mire mondjuk azt, hogy szent?

 

Isten számára elkülönített, félretett. Vagyis Isten a 7 napból egy napot a maga számára elkülönít, szentté tesz. Akkor élek tehát jól vele, ha én is Istennek szánom, én is elkülönítem az ő számára, hiszen az Övé. Nekem is meg kell szentelnem a szombatnapot.

 

 

Ez hogyan történik? Hogy szól a 4. parancsolat?

 

“Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat; de a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja [nyugodalomnapja]: semmi dolgot se tégy azon…” (II. Móz. 20:10) – Vagyis mindenki hagyja abba a munkáját és gyerünk a templomba! Valóban erről lenne szó? Nézzük meg, hogyan gondolkodtak erről a zsidók – akkoriban és ma is.

 

Kimondták: Szombatnapon semmi munkát nem szabad végezni! Rájöttek azonban arra, hogy Izraelben a templomi istentisztelet óriási munkával jár, ld. áldozati állatok levágása. Kell tehát egy törvény, mely szabályozza ezt a fajta munkavégzést. Ezért kimondták: Szent dolgokban munkálkodni szabad! Igen ám, de mi minősül szent tevékenységnek, és mi nem?  Mondhatja bárki, hogy Isten dicsőségére ássa a kertet a szomszédnál, meg hogy bevásárol egy idős néninek, szombatnapon. Maszek munkát végzek a családomért Isten dicsőségére stb. Újabb törvényt kellett kitalálni: Szombatnapon kizárólag olajat és kenyeret lehet vinni a templomba, mert ezek istentiszteleti kellékek voltak. Na, ezt az olajkereskedők kihasználták és kezdetét vette a szombatnapi olajkereskedés! Meg kellett tehát határozni az útirányt, az olaj mennyiségét stb., hogy gátat szabjanak a szombatnapi olajkereskedésnek. És így tovább. Látjuk, hogy ez zsákutca.

 

Ma hogyan állapíthatjuk meg, hogy mit szabad és mit nem szabad szombatnapon (vasárnap) végezni?

 

Erre azt mondjuk, hogy nyilván a Biblia ad nekünk eligazítást ebben a kérdésben is. Rendben, nézzük meg a Bibliát.

 

Jézus gyógyított, életet mentett szombatnapon, tehát ha valaki orvos, akkor dolgozhat vasárnap is. A lelkészek is kivételek, hisz nélkülük nem tudnánk megszentelni a vasárnapot, a nyugodalom napját…

 

Ez nem más, mint törvényeskedés! Ez az egyik véglet, amelybe a zsidók és sokan ma is beleesnek. Jézus mondja: “A szombat lőn az emberért, nem az ember a szombatért.” (Mk. 2:27)

 

Mi a másik véglet?

 

Az, hogy nem tulajdonítunk semmi jelentőséget a nyugalom napjának. Ugyanúgy dolgozok, tanulok, mint más napokon. Sőt örülök, hogy van még egy nap, amin kihajthatom magam, amin bepótolhatom az ellustálkodott hétköznapokat. Mi az eredménye? Szívinfarktus, sterssz, idegi túlterheltség, teljes végkimerülés, amíg egy komoly betegséggel a kórházban nem találom magamat.

 

Ez pedig egy fontos kérdést vet fel: Jól használod-e ki a  hétköznapjaidat? 

 

Példák:  Francia felvilágosodás – 10 napos munkahét bevezetése, eredmény: még a tehenek is kidőltek, nem bírták a tíz napon át tartó leterheltséget. Egy tudományos vizsgálat kimutatta, hogy az ún. tigroid részecskék száma hat napig nő, a 7. naptól rohamosan csökken. Ezeknek a részecskéknek a száma a szív terhelhetőségi, fáradtsági állapotát mutatja. Még biológiailag/élettanilag is a hat nap munkára - egy nap pihenésre vagyunk beállítva!&nbbsp;

 

Egy ismerősöm hegedű felvételire készült a zeneművészeti főiskolára. Megállás nélkül, még vasárnap is próbált, gyakorolt a felvételi előtti évben, nem pihent egy napot sem és lám, mégsem vették fel. Ugyanakkor egy kortársa, aki ugyanerre a felvételire készült, nem próbált vasárnaponként és mégis felvették.

 

Akkor tehát mire adta Isten a szombatnapot?

 

“Sabbath” (héber szó) azt jelenti: megszűnik valamitől. Visszavonul valamilyen munka végzésétől. Felhagy az erőfeszítéssel, megpihen. Erről kapta a nevét a nyugodalom napja.

 

Isten az ÓSZ során nagyon komolyan vette a szombatnapot (Ő féltőn szerető Isten): “Megtartsátok azért a szombatot, mert szent az ti néktek. Aki azt megrontja, halállal lakoljon. Mert valaki munkát végez azon, annak lelke irattassék ki az ő népe közül”  (II. Móz. 31,14). Vagy ahogyan a Tízparancsolatban áll: “Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt” (II. Móz. 20,8). A IV. Móz. 15,32-36-ban agyonköveznek Isten parancsára egy szombatnapi fa szedegetőt!

 

A nyugodalom napjával kapcsolatban  itt egy nagyon mély lelki dologról van szó, amit éppen ezért nem lehet törvényekkel, előírásokkal ráerőltetni senkire. Nem lehet kényszerből betartatni valakivel a 7. nap megtartását.

 

A farizeusok nem értették a szombatnap igazi lényegét, ezért ítélték meg Jézust és tanítványait, amikor szombatnapon csináltak valamit (Lk. 6:1 – búzakalászok mezgérlése szombatnapon).

 

·        Az Úr adta néktek a szombatot” (ajándékba) (II. Móz. 16,29)

·        És adám nékik szombataimat is, hogy legyenek jegyül köztem és ő közöttök; hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, az ő megszentelőjök.” (Ez. 20:12) – tehát egy jegyajándék volt, amely a vőlegény és a mennyasszony nagyon mély, bensőséges, szoros kapcsolatára utalt. Vagyis: a nyugodalom napja nem egy törvényesen beiktatott munkaszüneti nap, hanem egy ajándékba kapott ÜNNEPNAP! Ezt, attól a drága mennyei Atyától kapta Izrael – Isten népe - aki nagyon szerette az övéit. Annyira, mint vőlegény a menyasszonyát. Egy olyan napot ajándékozott nekünk az Úr, amelyet egészen Vele tölthetünk el! Ez egy óriási dolog!

 

Na de akkor mégis mire használjuk a nyugodalom napját?  Azon kívül, hogy pihenünk, meg templomba megyünk, mégis mit tegyünk és mit ne?

 

Nem szeretném ezt most megmondani, sem előírni nektek. Sőt, még azt sem szeretném parancsba adni, hogy járjatok templomba vasárnap, vagy hogy pihenjetek. Ehelyett inkább szeretnék elmondani nektek  egy szemléletes példát:

 

Tételezzük fel, hogy van valahol egy távol élő vőlegény. Ennek a vőlegénynek sok a dolga. Fontos és felelősségteljes munkát végez. Nagyon szereti a menyasszonyát, de egy héten csak egy napon látogathatja meg. Csak heti egy nap jut a randevúra. Ezt mindketten várják. Ez a jegyességi idő ez elő íze a majdani nagy találkozásnak, a házasságnak. Eljön majd a nász ideje is, amikor majd együtt élnek. De most van a heti egy alkalommal való randevú. - Pontosan ilyen ugyanis az Isten és az ember közti viszony. Jézus Krisztus mint Vőlegény távol van tőlünk. Az egyház lelkileg az Ő menyasszonya. Ezt értsük lelkileg. Egy ilyen randevúhoz hasonlítható, amikor Isten népét valamiféleképpen lelkileg meglátogatja a Vőlegény. Ez az Úrnapja, a vasárnapi istentisztelet. Mit kérdeznek a farizeusok? „Hogyan viselkedjen a menyasszony, hogyha a vőlegény eljön randevúra?” Mit tehet a menyasszony és mit nem? Ezt írjuk le egy törvénybe. Én viszont felvetem, hogy helyes-e ez a kérdés? Mit szólna egy édesanya, hogy ha a lánya azt kérdezné: „Édesanyám, jön a vőlegényem vasárnap, hogyan viselkedjem, mit mondjak neki, mit vegyek fel, hova üljek?” Mit mondana erre egy édesanya? Nemde megkérdezné: „Mond csak lányom, hát nem súgja meg neked azt a szíved? Hát teneked azt elő kell írni? Mondd csak, szereted te a vőlegényedet egyáltalán? Mindenekelőtt öltözz ünneplőbe. De ha beteg vagy, akkor maradj ágyban nyugodtan - nem kell erre törvény - a vőlegényed szeret téged, és örömmel leül a betegágyad mellé is. Nem kívánja a te vőlegényed, hogy lázasan ünneplő ruhában ugrálj körülötte. Ha valami dolgod van a konyhában, akkor végezd el nyugodtan, mert leül ő melléd a konyhában is, hogy láthasson. Persze, azért igyekezzél minden más elfoglaltság nélkül minél többet vele lenni, mert igazán nagyot nézne a vőlegény, és rosszul esne neki, hogy minden vasárnap, amikor eljön, te pont akkor mosogatsz, és minden egyéb dolgod van…”

 

Ugye, értitek a képet? Aki viszont-szereti az Úr Jézust, az tudja, hogy mit kell tennie az Úr napján és mit nem, annak megsúgja a szíve. Az tudja, érzékeli, hogy minek örül az ő Ura, vőlegénye. Aki nem szereti Istent, azon nem lehet semmilyen törvénnyel, előírással sem segíteni, mert úgysem fogja betartani.

 

Ha valaki azt kérdezi: kell nekem templomba járnom? Olyan mintha azt kérdezné: Jaj édesanyám, már megint jön a vőlegényem, kell nekem találkozni vele? Kell-e Bibliát olvasnom? Vagyis: kell nekem a vőlegényem szerelmes levelét olvasnom? Kell-e imádkoznom? Vagyis: kell nekem telefonálnom a vőlegényemnek? Kell nekem levelet írnom? Stb.

 

Egy hihetetlenül nagy ajándék a vasárnap, egész nap csak Vele lehetek, mert Ő nekem hiányzik, mert Nélküle nem ér semmit az életem, Nélküle már rég elvesztem volna ebben a világban, és Ő nagyon szeret engem. Hétközben az Ő szerelmes levelét olvashatom, üzenhetek Neki imában. Vasárnap meg Vele találkozhatom! Most ennyit ad az Úr: 1 napot, de eljön az idő, amikor minden napot – az örökkévalóságot Vele tölthetem majd el.

 

Még egy példa: Tamás nevű barátom a jogi egyetemet végezte, mindig megszentelte a vasárnapot és lám Summa Cum Laude fokozattal végzett (ez azt jelenti, hogy az öt év alatt egyetlen 5-ösnél rosszabb jegye sem volt)! Isten  megáldotta a Neki szentelt vasárnapokat és ez kihatott a tanulmányaira.

 

Miért a vasárnapot tartjuk és szenteljük meg? Miért nem a szombatot? Ahogy az ÓSZ-ben a zsidók tették (és az ádventisták is teszik ma)?

 

·        Mert nem a napot ünnepeljük, nem a nap a fontos!

·        Az őskeresztyének is a hét első napját ünnepelték: „A hétnek első napján pedig a tanítványok egybegyűlvén a kenyér megszegésére, Pál prédikál vala nékik, mivelhogy másnap el akara menni és a tanítást megnyújta éjfélig.” (Apcsel. 20:7)

 

Mit ünnepeltek az őskeresztyének vasárnap? Mi történt a hét első napján? 

 

Krisztus feltámadását! Ma is ezt ünnepeljük minden vasárnap. És mivel Jézus él, feltámadott, ezért ezen a napon különös közösségben lehetünk Vele a gyülekezetben, a hívők közösségében. Jézus azt mondta: “ a hol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.”  (Mt. 18:20)

 

Viszont ahhoz, hogy az Úrnak tudjuk szentelni a nyugodalom napját, a munkanapokat is az Úr akarata szerint kell kihasználnunk.

 

Mindennel akkor fogunk tudni helyesen élni, ha szeretjük az Úr Jézust. Tegyetek egy próbát! Hadd bíztassalak titeket is arra, hogy szenteljétek meg a nyugalom napját. Meg fogjátok látni, milyen áldások származnak majd ez által a ti életetekre is!

Hosted by www.Geocities.ws

1