Gen. 27:41-28:10: Amikor egy családban az asszony irányít
A bűnlavina elindult és egyre nagyobb sebességgel hömpölyög. Rebeka tovább folytatja az ügyeskedéseit, csakhogy míg a fejezet elején a céljai elérése érdekében folyamodott mindenféle csalárd emberi praktikához, addig most a csalárdsága következményeinek elkerülése végett kell újabb cselekhez folyamodnia. Az elején még saját elhatározásból, „szabadon” vétkezett és vezette félre a saját férjét, most azonban már kényszerűségből teszi ugyanezt, hogy meggátolja azt a bajt, amit ő szabadított a saját fejére. Ilyen a bűn lélektana. Ez a bűn törvényszerűsége. Ma is hajszál pontosan így működnek a dolgok. Nézzük, mit csinál Rebeka.
Rebeka talán egy kissé naivan, de azt gondolja, hogy elérte célját, az atyai áldás a kedvenc fiára szállt és ezzel el is van intézve minden, mindenki élhet továbbra is úgy, ahogy eddig. Csakhogy hamarosan kiderül, hogy egy időzített bomba ketyeg a családban. A következő híreket viszi neki valaki:
„Gyűlöli vala azért Ézsaú Jákóbot az áldásért, a melylyel megáldotta vala őt az ő atyja, és monda Ézsaú az ő szívében: Közelgetnek az én atyámért való gyásznak napjai, és akkor megölöm az én öcsémet Jákóbot.” (41) – Csak idő kérdése tehát, hogy a tragédia bekövetkezzék. Most mi legyen? Rebeka, ha eddig nem is, most mindenképpen rá kell, hogy döbbenjen arra, hogy milyen gyilkos indulatokat gerjesztett álnok tettével Ézsaúban, ebben a vad természetű, felbőszített, becsapott emberben. Csak azért nem törtek elő Ézsaúból eddig ezek az indulatok, mert tisztelte az apját. Mivel pedig Izsák még élt, Rebeka némi időt nyert arra, hogy kiagyaljon egy újabb furfangos megoldást a bajok elkerülésére. Szorul a hurok, de úgy látszik Rebekát nem kell félteni, találékony asszonyság ő.
Már rég nem keresi ő Isten akaratát, nem kéri ki férje véleményét se, hanem teljesen önállóan dönt. Most hogy gyülekeznek a viharfelhők, még lázasabban kezd el tevékenykedni. Ilyenkor általában mi is elkezdünk kapkodni és egyre kevésbé kérjük ki az Úr véleményét, egyre kevésbé vagyunk képesek arra, hogy legalább az egyes megoldási lehetőségek esetleges következményeit előre végiggondoljuk. Bonyolódik a helyzet, szorít az idő, de még mindig oda lehetne borulni az Úr elé, még mindig megvallhatnánk a bűnünket, hogy „Uram, bocsáss meg, hogy nélküled vágtam bele ebbe a dologba, nélküled és engedetlenül intéztem el ezt a dolgot, szereztem meg valamit.”
Azonban van egy pont, amin ha átlépünk, akkor az engedetlenségünknek már visszafordíthatatlan következményei lesznek. Még itt is utolérhet Isten kegyelme, még ekkor is megbocsáthatja Isten a bűnömet, de az evilági következményeket, vagy azoknak egy részét sajnos már le kell aratnom. Rebeka túllépett ezen a ponton, de úgy látszik még mindig nem képes felmérni tettének súlyosságát. Mihez folyamodik? Hol hibádzik Rebeka terve?
„Mikor pedig hírűl vivék Rebekának, az ő nagyobbik fiának Ézsaúnak beszédit, elkülde és magához hívatá az ő kisebbik fiát Jákóbot, és monda néki: Ímé Ézsaú a te bátyád azzal fenyeget, hogy megöl téged. Most azért fiam, hallgass az én szavamra, és kelj fel és fuss Lábánhoz az én bátyámhoz Háránba, És maradj nála egy kevés ideig, míg a te bátyád haragja elmúlik; Míg elfordul a te bátyád haragja te rólad, és elfelejtkezik arról a mit rajta elkövettél: akkor elküldök és haza hozatlak téged: miért fosztatnám meg mindkettőtöktől egy napon?” (42-45) – Van egy szó, amely mindent elárul arról, hogy Rebeka mennyire nincs tisztában a következmények súlyosságával: „kevés ideig”.
Hogy gondolkodik Rebeka?
Majd az idő begyógyítja a sebeket. Nem olyan mérges ám Ézsaú, hogy örökre megtartaná a haragját. Ha egy kicsit elmész itthonról és hagyod, hogy Ézsaú lecsillapodjon, akkor majd békességben jöhetsz vissza és nem lesz semmi baj. Ez most egy olyan időszak, amit valahogy át kell vészelned.
Nem arra bíztatja a fiát, miért is tenné, hogy „menj fiam, kérj bocsánatot a te bátyádtól”, hanem, ha nem is szánt szándékkal, de jól becsapja őt. Rebeka ugyanolyan rosszul gondolkodik, mint nagyon sok ma élő ember. Az hiszi, hogy a bűnre az idő a megoldás, a feledés és nem tudja, hogy egyedül a bűnbocsánat segíthet egy ilyen helyzetben. Hány ember él így, lelkileg teljesen megnyomorodva, megkeseredve a tíz vagy húsz évvel ezelőtt elkövetett bűne következménye miatt, még mindig terheli őt a lelkiismeret furdalása, még mindig nem tudott felszabadulni a teher alól, nem képes felejteni, nem képes megbocsátani sem magának, sem másoknak. A volt barátnőm is hasonló helyzetben van, nem tud felejteni, máig nem tudta teljesen feldolgozni a szakítást, mert nem vitte az Úr elé, nem kért bocsánatot ezért az engedetlen, Isten nélküli, parázna kapcsolatért, hanem arra vár, hogy majd az idő múlásával, meg újabb próbálkozásokkal sikerül majd mindent elfelejtenie. Nem mondom, hogy bennem annak idején nem hagyott mély nyomokat ez a kapcsolat és a szakítás (én is nagyon sokat sírtam akkoriban emiatt), de Hála az Úrnak, én odavihettem mindent az Úr elé és ő csodálatosan felszabadított, megerősített és megvigasztalt engem. Hadd mondjam nektek is, hogy a bűneitekre nem az idő, vagy a felejtés a megoldás, hanem a bűnbocsánat.
Érdekes, hogy Jákób sem kérdez semmit, hanem úgy látszik, szó nélkül engedelmeskedik anyjának. Ti hogyan reagáltatok volna erre a mentőötletre Jákób helyében?
Mi van, ha utánam jön Ézsaú, miután meghal az apánk? Miből gondolod anyám, hogy nem fog utánam jönni? Honnan tudod, hogy hamarosan elmúlik Ézsaú haragja? Stb. Jákób sem gondolkodik, mert ő is érzi, hogy itt valamit sürgősen tenni kell.
Hogyan adja be a tervét a férjének? Mire épít Rebeka?
Nem azt mondja, hogy az Ézsaú haragjától való félelem miatt elküldtem a fiunkat, Jákóbot Mezopotámiába a bátyámékhoz, te pedig legyél szíves beszélj a nagyobbikkal, hogy csillapodjon le és próbáld meg elrendezni vele ezt a dolgot. Rebeka hátulról, kerülő úton közelíti meg a férjét. Micsoda kapcsolat lehetett kettejük között! Rebeka már nem beszélgetett a férjével, hanem mindig valamit megpróbált elérni nála és természetesen ügyelt arra, hogy úgy állítsa be a dolgot, mintha továbbra is Jákób lenne a család feje, mintha végül is ő döntene a családot érintő kérdésekben.
„Izsáknak pedig monda Rebeka: Eluntam életemet a Khitteusok leányai miatt. Ha Jákób a Khitteusok leányai közűl vesz feleséget, a milyenek ezek is, ez ország leányai közűl valók; minek nékem az élet?”
Rebeka nagyon ügyel arra, hogy még véletlenül se keverje bele Jákób csalását a dologba. Próbálja azt a látszatot kelteni, mintha a mostani kérésének meg a múltban történteknek az égvilágon semmi köze se lenne egymáshoz.
Mi van Izsákkal?
Nem olvastunk eddig sehol arról, hogy a csalás óta Izsák beszélt volna Jákóbbal, hogy megbeszélték volna a történteket. Most olvassuk először azt, hogy Izsák magához hívatja Jákóbot:
„Előhívatá azért Izsák Jákóbot, és megáldá őt, és megparancsolá néki és mondá: Ne végy feleséget a Kananeusok leányai közűl.” (28:1)
Egyetlen szóval sem említi meg a csalást! Nem szidja össze Jákóbot, nem fenyíti meg a fiát. Mire utal ez? Hogy nem is szereti őt igazán („Mert a kit szeret az Úr, megdorgálja” – Zsid. 12:6). Ő sem akarja bolygatni a múltat, ő is azt gondolja, hogy azért mert látszólag nem történik semmi, minden el lett simítva valahogy. Izsák is már rég elveszítette lelki látását. Rebeka kéréseit teljesíti. Rebeka az, akinek ötletei, javaslatai, elgondolásai, tervei vannak, Izsák pedig passzívan engedelmeskedik Rebekának. Teljesen felborult a rend a családban. Csak zárójelben hadd említsem meg, hogy amennyire a mostani főnököm megjegyzéséből érzékelhető, náluk odahaza ugyanilyen „rendetlenség” van, már ami a szerepeket illeti. És el kell hogy mondjam nektek, hogy az előbb említett régi kapcsolatomban is sajnos hasonlóan mentek a dolgok...
Mit beszél még Izsák Jákóbbal?
„A mindenható Isten pedig áldjon meg, szaporítson és sokasítson meg téged, hogy népek sokaságává légy; És adja néked az Ábrahám áldását, tenéked, és a te magodnak te veled egybe; hogy örökség szerint bírjad a földet, melyen jövevény voltál, melyet az Isten adott vala Ábrahámnak.” (3-4) – Nem hogy nem szidja össze azért az aljasságért, amit tett, hanem még meg is áldja!!! Mintha ezáltal azt mondaná, hogy jól van édes fiam, ügyes vagy, nagyon okosan megszerezted az áldást, büszke vagyok rád, örülök, hogy ilyen szemfüles fiam van, az Úr áldjon meg téged ezért, fiam. Olaj a tűzre!!! Érzitek ugye ti is, hogy ez meglehetősen rossz pedagógia, hiszen ha volt is Jákóbban valamiféle egészséges lelkiismeret-furdalás tette miatt, azt most az apja biztos, hogy kitörölte belőle. Sőt ezzel mintegy igazolja Jákób gaztettét. Megerősíti őt abban, hogy amit tett, abban nincs semmi kivetni való, azért nem kell magát szégyellnie, az helyes volt.
Majd meglátjuk azonban, hogy ami a családi házban kimaradt Jákób életéből, ti. az atyai feddés, nevelés, tanítás, azt majd a mennyei Atya fogja elvégezni Jákób életében az otthonától távol. Mert az Úr örök, változhatatlan, el nem múló szeretettel szereti az ő választottját és ezért méltóvá is fogja őt tenni az áldásra és a kegyelemre. Mert az Úr ilyen türelemmel bánik az ő választottaival, ma is. Ahhoz lehetne hasonlítani Isten kegyelmét, mint amikor mi kitakarítjuk a lakást. Minél nagyobb a kosz és a rendetlenség, annál több időt és energiát fordítunk annak rendbetételére és az eszünkbe se jut, hogy megváljunk tőle, csak mert óriási benne a felfordulás, hiszen drága áron vásároltuk meg. Megér nekünk annyit az a lakás, hogy újra és újra rendbe tegyük, akármilyen nagy legyen is benne a felfordulás.
Izsák mostanra már egészen bizonyosan tudta azt, hogy Isten kijelentése szerint Jákób az örökös, Jákób a választott, ezért természetesen helyesen cselekszik azáltal, hogy újra megerősíti a neki adott áldást. Csakhogy egy óriási lehetőséget szalaszt el! Egy egészen egyedülálló helyzet lehetett volna ez arra, hogy az öreg Izsák beszélhessen az ő fiának Isten érthetetlen kegyelméről. Szerintetek hogyan tehette volna ezt meg Izsák? Ti mit mondtatok volna annak a Jákóbnak, aki csaló, de mégis az Isten választottja, az áldás örököse?
Hát nem azt kellett volna-é mondania Izsáknak, mint szerető édesapának, hogy fiam, amit tettél, az óriási gaztett volt, mélyen megbántottad a testvéredet, az édesapádat és Istent. Méltó lennél arra, hogy büntetésből visszavegyem tőled az áldást, sőt te is átkot érdemelnél, de tudd meg, hogy Isten annyira szeret téged, hogy gonoszságod ellenére neked fogja adni az áldást és ő kész megbocsátani neked. Bánd meg, amit tettél és adjál hálát ezért a kegyelemért és élj a kegyelemhez méltóan.
Izsák súlyos mulasztást követett el itt a fiával szemben. Ha majd egy napon nektek is gyermekeitek születnek és fájdalmat okoznak nektek, ti ne szalasszátok el azt az óriási lehetőséget, hogy beszéljetek nekik Isten meg nem érdemelt szeretetéről. Meglátjátok, egy életre beléjük fog ivódni az, amit egy ilyen helyzetben mondotok nekik.
Mit szólt vajon ehhez Ézsaú?
Bizonyára Ézsaúban is komoly sebeket okozott apjának ez a következetlen viselkedése. Hiszen mit árul ez el az apjáról számára? Azt, hogy nem igazán szereti őt.
Miből derül ez ki? Abból, hogy megpróbál a kedvében járni. Megpróbálja kivívni az apja szeretetét: „És látá Ézsaú, hogy a Kananeusok leányai nem tetszenek Izsáknak az ő atyjának: Elméne Ézsaú Ismáelhez, és feleségűl vevé még az ő feleségeihez Ismáelnek az Ábrahám fiának leányát Mahaláthot, Nebajóthnak húgát.” (28:8,9) – Bevallom őszintén, a szívem hasad meg, amikor Ézsaúnak ezt a kétségbeesett próbálkozását olvasom. Ha emberileg nézzük, akkor ez a fiú sokkal jobban szereti az apját, mint a testvére: a főztjeivel próbált mindig a kedvében járni, tiszteli őt, egyszer sem csapta be őt, most, hogy megtudta, hogy nem örül az apja a hitteus feleségeinek, megpróbál ő is a saját rokonságából választani egy feleséget (az más kérdés, hogy az Isten által elküldött és a választottak vonalától elkülönített, az Isten ígéreteiből kirekesztett Ismael családjából vesz magának feleséget, mely ismét az Isten dolgaival szembeni közönyéről, megvetéséről tanúskodik). Már önmagában az is elgondolkoztató, hogy hogyan lehetséges az, hogy csak most tudta meg Ézsaú az apjától, hogy nem helyesli a pogány asszonyokkal való házasságot?
Jákób ezzel szemben becsapta az apját és mégis ő az, akit megáld Izsák. Emberileg ezt nem értjük, de hadd idézzem ismét a jól ismert mondatot a Római levélből: „Jákóbot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem.” (Rm. 9:13) – Látjátok már, értitek már? Nem az az érthetetlen, hogy miért gyűlölte Isten Ézsaút, hanem az, hogy miért szerette Jákóbot, aki az égvilágon semmivel sem érdemelte ki Isten kegyelmét és szeretetét!
„Jákób pedig kiindula Beérsebából, és Hárán felé tartott.” (28:10)
Jákób tehát útnak indul, szíve tele félelemmel és szorongással Ézsaúval kapcsolatban és a jövőjével kapcsolatban. Azt sem tudja, mikor fog visszatérni otthonába és hogy egyáltalán viszontlátja-e még valaha az édesanyját. Nem szívesen lennék Jákob helyében. Jákóbra most kezd el szép fokozatosan ránehezedni a bűnei súlya. Jákób egy nap leforgása alatt minden biztos talajt elveszít a lába alól. S Jákób távozásával Rebeka is elkezdi learatni bűnei következményét. Sikerült egy életre megfosztania magát szeretett fiától és teljesen magára maradt a testi-lelki értelemben vak férjével, és gyűlölséges fiával, akik közül gyakorlatilag egyiküket sem szereti már és egyikük sem szereti őt.