Gen. 27:1-29: Nincs, aki jót cselekedjen, nincs aki keresse az Istent, nincs egy sem!

A Szentírás egyik legsötétebb, legdöbbenetesebb fejezetéhez érkeztünk. Nincs ebben a fejezetben egyetlen ember sem, aki Isten akaratát cselekedné, aki ne vétkezne. Nem mintha nem olvasnánk ennél vadabb dolgokat a Biblia egyéb helyein, mert vannak ennél még durvább, még szélsőségesebb történetek, csakhogy ebben az esetben Isten választottjairól, a választott családról van szó, nem holmi pogány istentelen emberekről!

És tudjátok mi olyan döbbenetes még ebben a fejezetben? Az, hogy minden emberi gonoszság, engedetlenség, csalás, ügyeskedés ellenére mégis az megy végbe, amit Isten eleve eltervezett, mégis minden úgy történik, ahogy Isten előre kijelentette! Isten örök, bölcs tökéletes tanácsvégzése és az ember felelőssége, az ember cselekedetei egyszerre, egymás mellett vagy inkább egymásba ágyazódva jelennek meg ebben a fejezetben. Éppen ezért hihetetlenül érdekes ez a fejezet! Hogy hogy jön össze a kettő, az rejtély, de valahogy mégis végbemegy az Isten terve. Ki látta közületek a Mátrixot? Abban is ezt a kérdést feszegetik: vajon a döntéseink megváltoztatják-e az előre elrendelt jövőt, vagy sem…

Tudtok-e még olyan eseményről, ahol az emberi gonoszságból, vagy annak ellenére Isten a maga tervének megvalósulását hozta ki?

József eladása – a család megmentése (Gen. 50:20)

Jézus kereszthalála – a bűnösök megváltása (ApCsel 2:23)

Nézzük akkor ezt a jól ismert történetet. Izsák szemei meghomályosodtak, elvesztette a látását. Ebből ő arra a következtetésre jutott, hogy halálának órája elközelgetett. Előhívatta hát az idősebbik fiát, Ézsaút, hogy atyai kötelességének eleget téve, megáldja őt: „Most tehát vedd fel kérlek a te fegyvereidet, tegzedet és kézívedet, és menj ki a mezőre, és vadászsz énnékem vadat. És csinálj nékem kedvem szerint való ételt, és hozd el nékem, hogy egyem: hogy megáldjon téged az én lelkem minekelőtte meghalok.”  (3, 4) – Izsák továbbra is a hasa után megy. Nem javult semmit idős korára. Izsák itt nyíltan ellenszegülni készül Isten világos, kijelentett akaratának: „a nagyobbik szolgál a kissebbiknek” (25:23). Úgy tűnik, mintha Izsák se lenne különb Ézsaúnál, aki korábban szintén a hasától vezettetve lemondott az elsőszülöttségi jogáról. Volt kitől „örökölnie” ezt a hozzáállást! Ez nagyon szomorú, mégis, ennek ellenére Izsák Isten választottja.

Persze azt is mondhatnánk, hogy Izsák a kor szokásait követi, hiszen az elsőszülöttet szokták megáldani, neki jár a jobb, nagyobb rész. Mi azonban tudjuk, hogy Izsák itt engedetlen Isten akaratával szemben. Mert ha egyszer Isten belenyúl a szokásainkba, a hagyományainkba, a régi, megszokott beidegződéseinkbe, az Isten gyermekének akkor is feltétel nélkül engedelmeskednie kell. A keresztyén ember semmit sem tehet rutinból, meg a hagyományokra való tekintettel. Mi Isten szavára figyelünk, s ha az ellene mond a mi hagyományainknak, szokásainknak, akkor nem az Istennek való engedelmességet, hanem a hagyományainkat fogjuk elhagyni. Jákób ment a hasa, meg a hagyomány után. Mégis ő az ígéretek örököse.

(Csak zárójelben jegyzem meg, hogy Izsák az áldások után több 10 évvel halt csak meg, annyira tehát nem voltak jók a megérzései. – Honnan tudjuk ezt? 35:28, 29!)

Ézsaú szó nélkül engedelmeskedik apja kérésének. Még csak meg sem említi, hogy ő már eladta az elsőszülöttségi jogát. Ha Ézsaú legalább gerinces ember lenne, akkor nem az lenne a tisztességes, ha odaállna az apja elé és elmondaná neki a történteket? Ézsaúnak kellett a lencse is, meg azért most jól jönnének neki az áldások is! Csakhogy a kettő együtt nem megy!

Rebeka „véletlenül” épp a fültanúja volt annak, amit Izsák mondott Ézsaúnak (5). Mivel pedig ismerte Isten kijelentését, vagyis tisztában volt a prófécia jelentésével, ezért akcióba lép. Tudjuk, hogy mellesleg az ő kedvence meg Jákób volt.  Hogyne tenne meg egy anya mindent a kedvenc fiáért! Villámgyorsan kieszel egy tervet:

„Szóla Rebeka Jákóbnak az ő fiának mondván: Ímé hallám, hogy atyád szóla bátyádnak Ézsaúnak mondván: Hozz nékem vadat, és csinálj nékem kedvem szerint való ételt, hogy egyem; és megáldjalak téged az Úr előtt, minekelőtte meghalok. Most azért fiam, hallgass az én szavamra, a mit én parancsolok néked. Menj el, kérlek, a nyájhoz, és hozz nékem onnan két kecskegödölyét a javából, hogy csináljak azokból a te atyádnak kedve szerint való ételt, a mint ő szereti. Te pedig beviszed atyádnak, hogy egyék, azért, hogy téged áldjon meg, minekelőtte meghal.” (6-10) – A cél szentesíti az eszközt – gondolja Rebeka. Majd ő besegít az Istennek. Ha az Isten azt mondta, hogy Jákób nagyobb lesz, mint Ézsau, akkor ezért neki is meg kell tennie a magáét. Sajnos azonban Rebeka tisztátalan eszközökhöz folyamodik és óriási árat fog fizetni ezért az ügyeskedéséért.

Ti mit tettetek volna Rebeka helyében, amikor azt látjátok, hogy Izsák Isten akaratával ellenkező tettre készül?

Talán nem véletlen az, hogy Rebeka épp meghallotta, hogy mire készül Izsák. Lehet, hogy Isten gondviselése volt ez. Rebeka, mint Izsák segítőtársa, köteles lett volna figyelmeztetni a férjét, hogy vigyázzon, mert amire készül, az nem egyezik Isten akaratával.

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem összeszorul a szívem annak láttán, hogy mi lett Rebekából. Egykor hűségesen itatta a tevéket és végezte a rábízott feladatokat, készséggel engedelmeskedett a szolga kérésének és kész volt otthagyni a családját egy ismeretlen férfiért, aki egykor olyan szeretetre méltónak találta őt. Most pedig azon trükközik, hogy hogyan vezethetné félre megvénhedt, gyengén látó férjét. Egyedül az Úr képes megőrizni minket attól, hogy ennyire megváltozzunk idős korunkra, csak az Úr tudja megőrizni a szíveinket olyannak, amilyenné Ő egykor újjáteremtette.

De ha már Rebekáról beszéltünk, ejtsünk egy pár szót Izsákról is. Milyen is volt ő azelőtt?   Kijárt a mezőre imádkozni, komoly, imádságos lelkülettel tusakodta végig a párválasztást. Beszélgetett Istennel, fontos volt számára az Istennel való kapcsolat. És most? A hasát szerető, a fiait megkülönböztető vénember lett belőle, aki már nem kérdezi meg Istent egy-egy döntése előtt, sőt, ismeri ugyan Isten akaratát és mégis szemrebbenés nélkül kész arra, hogy annak az ellenkezőjét tegye. Szomorú. Az Úr őrizzen meg minket, hogy ilyen vénasszonyokká vagy vénemberekké váljunk!

Mi Jákób reakciója az anyja ötletére?

„Ímé az én bátyám Ézsaú szőrös ember, én pedig sima vagyok. Netalán megtapogat engem az én atyám s olyan leszek előtte, mint valami csaló, és akkor átkot és nem áldást hozok magamra.” (11, 12) – Nem azt mondja, hogy édesanyám, hogy juthat eszedbe ilyen! Hogy csaphatnám én be a saját apámat meg a testvéremet! Jákób nem a bűn elkövetésétől, a bűn gondolatától irtózik, hanem a következményétől! Jaj, mi lesz, ha lebukom? Ez újabb bizonyítványt állít ki Jákóbról. Ő se külömb, a „kegyes” ember. Neki is kellene az áldás, az elsőszülöttségi jog már megvan. Őt érdeklik az Isten dolgai, neki kellenek az Isten ajándékai, de ő sem riad vissza a tisztátalan eszközök használatától, csak annak következményétől.

Na, ilyen a vallásos ember. Kellenének neki az áldások, kellenének a hívő élet „kellemes” velejárói, de azokat pogány módon akarja magának bebiztosítani. Nem tudja még, hogy mindez Istentől jövő ajándék, amelyet Isten annak ad, akinek akar és hogy akit Ő meg akar áldani, meg akar ajándékozni, az ezeket meg is fogja kapni. Nem kell ezért ilyen óemberi, pogány praktikákat bevetni.

Azt is érdemes megfigyelni, hogy senki sem gondolja végig a következményét annak, amit tenni készül. Nem gondolják végig és meglátjuk majd, hogy nincs is hatalmuk a bűn következményei felett! Elindítják a bűnlavinát, erre van hatalmuk, de megállítani már nem tudják. Itt egy olyan bűnlavina indul el (amely tulajdonképpen már akkor elindult, amikor a két szülő elkezdett kivételezni egy-egy gyerekével), amely majd 2 generációval később kis híján József megöléséhez vezet! Tudod, hogy a te meg nem vallott, el nem rendezett bűneidből is ilyen bűnlavinák keletkezhetnek? Sohasem tudhatod, hogy mikor, milyen gyümölcsöket fogsz aratni.

„És monda néki az ő anyja: Reám szálljon a te átkod fiam, csak hallgass az én szavamra, és menj és hozd el nékem.” (13) – Nem is sejti Rebeka, hogy milyen keserű ítéletet mond itt ki maga felett! Rebeka nem sokára el kell, hogy küldje majd a szeretett fiát és soha többé nem is látja viszont őt. Vigyázzatok a könnyelmű fogadkozásokkal!

Mit hisz, hogyan gondolkodik Rebeka?

Rebeka ugyanakkor, lekicsinyli Isten hatalmát és túlbecsüli az áldás jelentőségét. Hiszen azt hiszi, hogy ha a férje a „nem megfelelő” fiút áldja meg, akkor ezzel Isten kezét megköti. Jaj, mi van, ha Izsák engedetlensége meggátolja Istent abban, hogy véghezvigye, amit ígért?! – eképpen aggódik magában Rebeka. Gyerünk, tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy az áldásokat Ézsaú helyett Jákóbra „irányítsuk”! Ez már-már a babonaság határát súrolja! Lehet hívő ember is babonás? Igen, sajnos mi is eshetünk ilyen tévedésbe, amikor bizonyos vallásos dolgoknak nagyobb erőt, jelentőséget tulajdonítunk, mint magának Istennek. Pl. ha valamelyik reggel úgy indulok útnak, hogy nem olvasok Bibliát, akkor Isten biztosan nem fog megsegíteni azon a napon, akkor ne csodálkozzak rajta, ha valami baj ér. Vagy balesetet szenvedek a kocsival és az első dolog, ami eszembe jut, hogy biztos azért történt, mert nem imádkoztam indulás előtt. Nem voltam vasárnap templomban, ezért biztos, hogy nem lesz  áldott a hetem. Csakhogy Isten áldásai nincsenek ezekhez a dolgokhoz kötve! Ezek nem feltételei az áldásoknak, csupán csatornái! Ezért nem is manipulálhatom Istent ezekkel a dolgokkal! Nem azért áldja meg a napomat az Úr, mert olvasom reggel a Bibliát, hanem azáltal, hogy olvasom azt.

Jákób se a tesójával beszéli meg a dolgot (talán mert sejti, hogy nem járna sikerrel), hogy kedves bátyám, te eladtad nekem az elsőszülöttségi jogodat, és ráadásul a szavadat adtad, sőt megesküdtél, hogy nekem adod azt, s akkor talán most az lenne fair tőled, ha az azzal járó áldást is átengednéd nekem. Jákób azonban ismét sunyi módon akarja elérni a célját és ezért engedelmeskedik anyjának s ez által maga is bűnrészessé válik. S tudjuk, hogy ő is keserű gyümölcsét fogja aratni tettének.

„Elméne azért, és elhozá, és vivé az ő anyjának; és az ő anyja ételt készíte, a mint szereti vala az ő atyja. És vevé Rebeka az ő nagyobbik fiának Ézsaúnak drága ruháit, melyek ő nála otthon valának, és felöltözteté Jákóbot az ő kisebbik fiát. A kecskegödölyék bőrével pedig beborítá az ő kezeit, és nyakának simaságát. És az ételt a melyet készített vala, kenyérrel együtt adá Jákóbnak az ő fiának kezébe.” (14-17) – Rebeka minden apró részletre ügyel. Nagyon jó ismeri az ő férjét, tudja előre, hogy mi az, amire számíthat Jákób, ha Ézsaúnak kiadva magát, az apja elé lép. Nem bíz semmit a véletlenre, precízen végiggondol minden részletet. Kecskegödölye hallatán ne a nálunk honos, sprőd szőrű kecskékre gondoljunk, mert azzal aligha tudták volna átverni Izsákot. Hanem a keleten tenyésztett, ún. teve-kecskére, melynek selyemszerű szőrét a rómaiak is emberi szőrzet helyettesítésére használtak (K&D). Ettől függetlenül azért lehetett bőr Jákób arcán, hogy végig merte csinálni ezt az álnok színjátékot.  Egyetlenegy aprócska baj volt csupán, Jákób hangja nem egyezett Ézsaújéval. Ez azonnal fel is tűnik Izsáknak. Az első kérdése, miután Jákób megszólítja őt, hogy „Ki vagy te fiam?” (18) – Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem biztos, hogy már elcsuklott volna a hangom. Jákób azonban, kiderül ebből az epizódból is, született csaló volt, ő elemében volt, amikor azt tette, amit a természete diktált. Mindent feltesz egy lapra, s nyíltan az apja szemébe hazudik:

„Én vagyok Ézsaú a te elsőszülötted, aképen cselekedtem a mint parancsolád, kelj fel, kérlek, űlj le és egyél vadászatomból, hogy megáldjon engem a te lelked.”  (19)  Hogy-hogy ilyen hamar találtál vadat? – kérdezi Izsák. Döbbenetes válasz: „Mert az Úr, a te Istened hozta előmbe.” (20) – Ennyire gátlástalanul álnok ez a Jákób, nem riad vissza még attól sem, hogy Isten nevét is belekeverje ebbe az aljasságba. Hát ennyire volt ő istenfélő. Talán már kezdjük látni azt az érthetetlen kegyelmet és szeretetet, amellyel Isten megajándékozta még a születése előtt ezt az embert. Talán már kezdjük látni, hogy Jákóbnak nem volt elég kevesebb, mint Isten kegyelme, hogy megmeneküljön Isten teljesen jogos ítéletétől! Ezen a Jákóbon csak az Isten kegyelme segíthetett! És minden ma élő Jákóbon itt közöttünk is csak az Isten érthetetlen, végtelen kegyelme segíthet. A te álnokságaidat, aljasságaidat, sunyi dolgaidat, amelyekről azt gondolod, hogy senki sem tud, a te Istennel szembeni vakmerőségedet egyedül Isten kegyelme fedezheti el. Ha nem akarsz elveszni, ha nem szeretnéd learatni mindezek következményét, akkor kiálts Istenhez ezért a kegyelemért, talán megkönyörül rajtad!

Izsák ezután odahívja magához a fiát, hogy megtapogassa őt. Jákób szíve talán már a torkában dobog, persze ez kifelé nem látszik. Közelebb lép, az apja megtapogatja, de még a szőrös karok sem elég meggyőzőek számára: „A szó Jákób szava, de a kezek Ézsaú kezei.” (22) – mondja Izsák. Nem rég beszélt Ézsaúval, még a fülében kellett, hogy csengjen a hangja, a hanghordozása. Nem is beszélve arról, hogy egy szülő általában meg tudja különböztetni egymástól a gyermekei hangját, pláne, ha csak kettő van neki. Nem csoda, hogy Jákób továbbra is gyanakszik. Sőt, az a csoda, hogy egyáltalán kész beadni a derekát! Újra megkérdezi tőle: „Te vagy fiam Ézsaú? Felele: Én vagyok.” (24)

Ezután Izsák enni kér, majd odahívja fiát, hogy csókolja meg őt: „Oda méne azért, és megcsókolá őt: s megérezvén ruháinak szagát, megáldá őt” (27) – miután Jákób a „szagpróbát” is kiállta, Izsák végül megáldja őt:  „és monda: Lám az én fiamnak illatja olyan, mint a mezőnek illatja, a melyet megáldott az Úr. Adjon az Isten tenéked az ég harmatából, és a föld kövérségéből, és gabonának és bornak bőségét. Népek szolgáljanak néked és nemzetségek hajoljanak meg előtted; légy úr a te atyádfiain, és hajoljanak meg előtted a te anyádnak fiai. Átkozott, a ki téged átkoz, és a ki téged áld, legyen áldott.” (27-29) – És ezzel az áldással Izsák az ő akarata ellenére, mégis Isten tervének megvalósulását segíti elő. Mindent elkövetett azért, hogy ne úgy legyen, ahogy Isten azt előre kijelentette, Isten akaratával ellenkezően Ézsaút akarta a testvére fölé helyezni és neki adni az Ábrahám áldását is (12:3), de Isten ezt nem engedte meg. Saját testi és lelki vaksága vezette félre őt. Isten ennyire szuverén ura még az emberek álnokságának is! Amit ő eltervezett, azt véghez is viszi.

Ilyen hatalmas Istenünk van. Amit felőled eltervezett, azt is véghez fogja vinni! Azt sem ronthatja el senki, azt sem húzhatják keresztül emberi álnokságok és csalások. De ez semmiképpen sem jogosíthat fel arra, hogy akkor nosza rajta vétkezzünk bátran, mert Isten úgyis véghez viszi az ő akaratát. Így reagál erre a hitetlen, a még újjá nem született ember. Minket azonban ez, épp ellenkezőleg, óriási alázatra és hálára kell, hogy kötelezzen. És álljanak ott figyelmeztetésül azok a keserűségek, amelyeket a csalóknak kellett viselniük éveken át bűneik következményeként.