Gen. 24:28-67: A lánykérés

Miután Ábrahám szolgája hálát adott annak a hatalmas Istennek, aki ilyen csodálatos módon előkészítette és megszervezte ezt a találkozást az Izsáknak Istentől rendelt feleség jelölttel, Rebeka hazaszaladt és elmondta odahaza mindazt, ami vele történt a kútnál (1). Érdekes: „az ő anyja házában” – Nem az apjához megy a nagy hírrel, hanem az anyjához. Külön sátora, háztartása lehetett az anyjának. Vajon miért történik ez így? Hamarosan választ kapunk erre. (Izsák is az ő „anyjának sátorába” viszi be később Rebekát.)

Itt jön be a képbe Lábán, Rebeka bátyja. Itt kapcsolódik be az üdvtörténetbe ez a meglehetősen  ellentmondásos személyiség, aki szintén az anyja házában/sátorában volt. Amikor Lábán meglátta az aranyfüggőt, meg a karperecet, vagyis a sok csillogó villogó, valószínűleg igen értékes ajándékot és hallotta Rebeka beszámolóját, azonnal kiszaladt a házból és meg sem állt egészen a kútig (29, 30). Jaj, nehogy elmenjen ez a dúsgazdag idegen! Nehogy elszalasszuk ezt a nagyszerű lehetőséget. Ez egy jó partynak ígérkezik. Mondhatjuk úgy is, hogy Lábán vérszemet kap.

Figyeljétek a megszólítást: „Jőjj be Istennek áldott embere” (31) – Hű de jó party vagy te édes öregem, jól megáldott téged az Isten, gyere csak be hozzánk, meséld csak el mi járatban vagy. Hozd csak be hozzánk ezt a sok-sok ajándékot. Lábán, látva a nagy gazdagságot, és a gazdag idegen Rebeka iránti nagylelkűségét, rendkívüli vendégszeretetet tanúsít a szolga iránt (talán azt remélve, hogy ő is kap majd valamit tőle a vendégszeretetéért). Sem Rebeka, sem Lábán nem tudja még, hogy a rokonaik házából való ez a szolga. Számukra ő még egy idegen, de egy jó gazdag idegen. Nem véletlenül domborítja ki már itt az Ige Lábán pénzszeretetét. Jákób történetében ennek a lábáni hozzáállásnak nagyon fontos szerepe lesz.

A szolga elfogadja a szívélyes invitálást. Mikor megérkeznek, Lábán, mint igazi keleti házigazda „lenyergelé a tevéket, és ada a tevéknek szalmát és abrakot; és vizet az ő lábai megmosására és az emberek lábainak, kik ő vele valának.” (32) (ld. Ábrahám vendégszeretetét – 18:4) – tehát voltak Ábrahám szolgájának kísérői is, nem egyedül jött.

„És enni valót tevének eleibe, de ő monda: Nem eszem, míg el nem mondom az én beszédemet. És szóla: Mondd el.” (33) – A szolga egy percet sem akar késlekedni, ezért mielőtt enne, feltárja küldetése célját. Most árulja csak el, hogy honnan jött, hogy Ábrahám szolgálatában áll. Miután bemutatkozik, bizonyságot tesz arról a hatalmas Úrról, akit Ábrahám családjában megismert: „Az Úr pedig igen megáldotta az én uramat, úgy hogy nagygyá lett: mert adott néki juhokat, barmokat, ezüstöt, aranyat, szolgákat, szolgálóleányokat, tevéket, szamarakat. És Sára az én uramnak felesége fiat szűlt az én uramnak, az ő vénségében, és annak adá mindenét, a mije van.”  (35, 36) – Nem azt mondja, hogy Ábrahám jól megszedte magát, hanem egy ajándékozó Istenről tesz bizonyságot és arról az óriási csodáról, hogy Sárának vénségére fia született. Lábánnak minden bizonnyal felcsillan a szeme, na nem a hatalmas Isten, vagy a csoda hallatán, hanem Ábrahám gazdagsága hallatán.

A szolga szinte szóról szóra ugyanúgy mondja el az előzményeket, mint ahogy azt a korábbi versekben olvastuk. Ezt most nem fogjuk újra elismételni. Elmondja Izsák párválasztásának kritériumait, beszél az esküjéről ill. arról, hogy mit válaszolt neki Ábrahám arra a kérdésére, hogy mi van akkor, ha a leány nem akar eljönni, bizonyságot téve ezáltal az ő ura hitéről. Lábán és a többiek hallhatták, mennyire bízik Ábrahám az ő Istenében. Egy apró dolgot azonban megváltoztat a szolga a beszámolója során. Nem azt mondja itt, hogy „ha nem akar eljőni” (8), hanem azt, hogy „ha nem adják oda” (41) – Ezzel is mintegy jelzi, hogy Lábánon és Bethuélen múlik, hogy mi lesz a lány sorsa. Elbeszéli nekik azt is, hogy hogyan, milyen csodálatosan, milyen biztos kézzel vezette őt ez a hatalmas Isten ebben a párválasztásban és hogy ő tényleg egyedül neki tulajdonítja azt, hogy rátalálhatott Rebekára és nem a véletlennek, meg nem az ő saját ügyeskedésének.

Érdekes, hogy amikor imádkozott, azért áldotta Istent, hogy az „Úr vezérlett engem ez útamban az én uram atyjafiainak házához.” (27). Most azonban úgy számol be erről az imádságáról, hogy ő azért adott hálát Istennek, hogy „igaz úton vezérelt, hogy az én uram atyjafiának leányát vegyem az ő fiának feleségűl.” (48) – Ezzel pedig már egészen konkrétan arra céloz, hogy ő meg van győződve arról, hogy Rebekát szánta Isten Izsáknak feleségül. Fel van tehát dobva a labda, vajon elfogadjátok-e Isten rendelését, vagy ellenszegültök neki (ebben ez van):

„Most azért, ha szeretettel és hűséggel akartok lenni az én uramhoz, mondjátok meg; ha pedig nem, adjátok tudtomra, hogy én vagy jobbra vagy balra forduljak.” (49) – Ha ti (a hallottak és történtek ellenére) nem-et mondotok, akkor már megyek is tovább és majd Nákhor másik 7 gyerekének, Bethuél testvéreinek családjaiban keresek Izsáknak feleséget (Gen. 22:20-24).

„És felele Lábán és Bethuél, és mondának: Az Úrtól van e dolog: Nem mondhatunk neked sem jót, sem rosszat. Ímé előtted van Rebeka, vegyed, menj el; és legyen felesége a te urad fiának, a mint az Úr elvégezte.” (50, 51) – Ezek szerint Bethuél is végighallgatta a szolga beszámolóját, melyből azt a következtetést vonták le, hogy bizony az Úrtól lett ez a dolog, nincs mit tenni, el kell, hogy bocsássák Rebekát. A beszámoló alapján ezek az emberek mindnyájan felismerték, hogy ez az Isten akarata.

Nem úgy van, hogy majd én választok magamnak egy párt! Bevallom őszintén, én nem találom szerencsésnek a párválasztás kifejezést. Szerintem jobban hangzik a társkérdés. Isten az, aki párt választ, én csupán felismerem/felismerhetem az Istentől rendelt társamat. Isten majd gondoskodik arról, hogy összetalálkozzunk egymással. Majd ő egymáshoz vezet bennünket, csak győzzük kivárni!

„És lőn, a mint hallja vala az Ábrahám szolgája azoknak beszédét, meghajtá magát a földig az Úr előtt.” (52) – Mindenek előtt az Úrnak köszöni meg a szolga, hogy kimunkálta Lábán és Bethuél szívében a hajlandóságot. Majd pedig: „hoza elő a szolga ezüst edényeket és arany edényeket és ruhákat, és adá azokat Rebekának: drága ajándékokat ada az ő bátyjának is és az ő anyjának.” (53) – És Bethuéllel mi van? Az apának vajon miért nem ad semmit?

Ez érdekes. Mi lehet a megoldás? Egyes magyarázók szerint itt nem az idős Bethuélről van szó, tehát nem Rebeka apjáról, mert lehetséges, hogy ő már meghalt. Hanem a fiatalabbról, vagyis Lábán és Rebeka testvéréről, ld. később: „Elbocsáták azért Rebekát, az ő húgokat…és mondák néki: Te mi húgunk!” (59, 60). Az idősebb báty, Lábán vette át az apa feladatait és kötelességeit. Kitűnik az egész történetből, hogy végig Lábán dönt és intézkedik.

„Evének azután és ivának, ő és a férfiak, a kik ő vele valának, és ott hálának. Mikor pedig felkelének reggel, monda: Bocsássatok el engem az én uramhoz.” (54)

Lábán és Rebeka anyja megpróbálják marasztalni a lányt néhány napig (ami érthető és a kor szokásainak is megfelel), de a szolga nem enged a kérésüknek: „Ne késleljetek meg engem, holott az Úr szerencséssé tette az én útamat; bocsássatok el azért engem, hogy menjek az én uramhoz.” (56) – A küldetés még nem ért véget, nem lazsálhatunk, nem késlekedhetünk. Ábrahám/Izsák már várnak minket. A szolga nagyon eltökéltnek tűnik.

Előhívják tehát Rebekát és megkérdezik tőle, hogy el szeretne-e már menni. „és monda: Elmegyek.” (58) – Nem volt egy könnyű kérdés, hiszen olyan távolra megy, hogy szinte biztos, hogy most látja utoljára a családját. Gondoljatok bele, egyik nap még otthon vagy a családod között, végzed a teendőidet, minden a megszokott rendben folyik. Aztán egyszer csak feltűnik valaki, megkéri a kezedet és másnap már búcsúzkodsz a családodtól annak tudatában, hogy lehet, hogy most látod utoljára őket.

Azért annyi tanulságot mindenképpen levonhatunk Rebeka példájából, hogy azért, mert sokáig nem történik semmi, nem tűnik föl senki a színen, nem feltétlenül kell azt a következtetést levonnunk, hogy bizonyára sokáig nem is fog történni velem semmi. Azért mert nem kavarognak a dolgok körülötted, csend és nyugalom van már egy jó ideje, nem jelenti az, hogy ne bojdulhatna fel az életed egyik pillanatról a másikra, csakúgy mint Rebekának. Ha elérkezik az Istentől rendelt idő, meglátod, be fognak indulni a dolgok! Csak győzd majd követni az eseményeket. A múltból ne vonjatok le messze menő következtetéseket a jövőtökre vonatkozólag! Erről beszél Jézus a Hegyi beszédben, amikor azt mondja: „Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől; mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja.”  (Mt. 6:34)

Egy áldással bocsátják el a lányt: „Te mi húgunk! szaporodjál ezerszer való ezerig. És bírja a te magod az ő ellenségeinek kapuját.” (60) – Az áldás első fele beteljesedett: az edomiták és izraeliták anyja lett. Az áldás második fele kísértetiesen hasonlít arra, amit Isten ígért Ábrahámnak Izsák feláldozása után, amikor megáldotta őt (22:17) Az biztos, hogy Lábánék nem vehették innen ezt az áldást, hisz ők erről nem tudhattak. Mindenesetre érdekes, hogy amit itt Lábánék kívánnak, azt Isten már megígérte és be is teljesítette később Krisztusban (ld. A 22:17 magyarázatát).

„És felkele Rebeka és az ő szolgálóleányai, és felűlének a tevékre, s követék azt a férfiút. Így vevé a szolga Rebekát, és elméne.” (61)

Izsák a déli tartományban lakott (62), tehát együtt az édesapjával. Miről nevezetes a Lakhai Roi forrása?

Itt szólította meg az Úr az otthonról elűzött Hágárt és itt ígérte meg neki, hogy az ő gyermekét is nagy néppé teszi (ld. izmaeliták) (Gen. 16:14).

Mit csinált mindeközben Izsák?

Imádkozott, elmélkedett. „kiméne Izsák este felé elmélkedni a mezőre” (63) – Nem csak a szolga könyörgött tehát az akció sikeréért, hanem a leendő férj is. Izsák ugyanis, míg a szolga távol volt esténként kijárt a mezőre elmélkedni. Ma úgy mondanánk, hogy Izsák esténként tartott csendességet. Bizonyára központi témája volt ezeknek a csendes óráknak a társkérdés. A 67. versből tudjuk, hogy Izsákot nagyon fájdalmasan érintette az édesanyja elvesztése, bizonyára ezt is az Úr elé vitte s ki tudja még mi mindenről beszélgethetett azzal a hatalmas mennyei Atyával, akit odahaza megismerhetett.  

Izsák itt egy imameghalgatást él át, hiszen megpillantja a jövendőbelijét: „és felemelé szemeit és látá, hogy ímé tevék jőnek.”

„Rebeka is felemelé szemeit s meglátá Izsákot, és leszálla a tevéről (lepattanat róla – ld. eredeti szó). És monda a szolgának: Kicsoda az a férfiú, a ki a mezőn előnkbe jő? A szolga pedig monda: Az én uram ő. Akkor fogta a fátyolt és elfedezé magát.” (64, 65) – Rebekának is bizonyára a torkában doboghatott a szíve. Vajon milyen az a férfi, akinek így látatlanban igent mondtam? Miben bízva mondhatott igent Rebeka?

Csak abba kapaszkodhatott, hogy a szolga beszámolója alapján igen egyértelművé vált, hogy ez az Isten akarata. Ebből pedig kiderül az, hogy Rebeka bizonyára istenfélő volt. Erre abból is következtethetünk, hogy nem ment hozzá eddig egy helyi (pogány) legényhez, noha a személyleírása alapján biztos akadt már kérője. Ez volt talán az egyetlen kapaszkodója. Másban nem bízhatott. És nekünk mi a kapaszkodónk? Mi nem ugyanabban a hatalmas, ma is élő mennyei Atyában bízunk, aki Rebekát és Izsákot ilyen csodálatos módon egymáshoz vezette? Azzal, hogy várod a párodat és nem flörtölgetsz jobbra-balra, tulajdonképpen te is ugyanazt teszed, mint Rebeka: így, látatlanban te is teljesen rábízod magadat Istenre, kimondva azt, hogy hiszed, hogy akit Isten készít az valóban tökéletes, az valóban hozzám illő, arra megéri várni, az biztos, hogy sokkal jobb, mint amit én szerezhetnék magamnak. Nem tudsz semmit a jövendőbelidről, mégis látatlanban igent mondasz rá Istennek. Ezt teszed, amikor vársz. 

Az arc elfedezése arra a keleti szokásra utal, mely szerint a menyasszonyt mindig befedett arccal mutatták be a vőlegénynek. Hát, mit ne mondjak, örülök, hogy nem keleten élek…

„Elbeszélé azután a szolga Izsáknak mindazokat a dolgokat, a melyeket cselekedett vala.” (66) – Ez óriási megerősítést jelenthetett Izsák számára is.

„Izsák pedig bevivé Rebekát Sárának az ő anyjának sátorába. És elvevé Rebekát és lőn néki felesége és szereté őt. megvigasztalódék Izsák az ő anyja halála után.” (67) – Bizonyára Ábrahámnak is bemutatta, valószínűleg beszélgettek is egymással, mielőtt egyé lettek volna, és azt látjuk, hogy igen jól sikerült ez a párválasztás, mert Izsák szerette őt, vagy úgy is mondhatnák, hogy megszerette őt. Tehát nem egy koloncot kapott a nyakába, nem egy házisárkányt, hanem egy olyan segítőtársat, akit igazán tudott szeretni. S aki őt az édesanyja elvesztéséért is kárpótolta.

Izsák esetében is igaznak bizonyult az az Ige, amit Jakab levelében olvasunk: „Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá, a kinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka.” (Jak. 1:17) – A tökéletes ajándék adatik, azt mi nem tudjuk megszerezni, lerángatni a mennyből. Mi pedig csak tökéletleneket tudunk szerezni magunknak saját erőnkből. Miért érnéd be a tökéletlennel, ha egyszer az Úr tökéletes ajándékot készített számodra?