Gen. 22:5-14: Ábrahám bemutatja az áldozatot
A mai alkalom fő kérdése: Miben hitt Ábrahám?
Ott tartottunk, hogy Ábrahámék három nap vándorlás után az Isten által megjelölt hely (Mórija) közelébe érnek. Ekkor így szól Ábrahám a vele levő szolgáinak: „Maradjatok itt a szamárral, én pedig és ez a gyermek elmegyünk amoda és imádkozunk, azután visszatérünk hozzátok.” (5) – Miért mondta ezt Ábrahám, holott tudta, hogy az Isteni kérés szerint neki fel kell áldoznia a fiát?
Lehetőségek:
Vajon miért, mi alapján hitt ebben Ábrahám? Miért volt „képes” hinni ilyen hihetetlennek tűnő dologban?
Volt ám ennek előzménye. Korábban nem volt ilyen erős a hite Ábrahámnak. Emlékszünk rá, hogy amikor Isten megmondta, hogy Sára elhalt méhéből fog megszületni Izsák, akkor Ábrahám ezt még képtelenségnek tartotta és nevetett Isten ezen ígéretén Sárával együtt (17:17, 18:12). Még hogy valami elhaltból élő támadjon! Ez nevetséges. Amikor azonban Isten ígérete döbbenetes, minden elképzelést felülmúló módon beteljesedett, Ábrahám szembesült azzal, hogy Istennél tényleg minden lehetséges. Isten tud halottból élőt teremteni! Ha pedig ez lehetséges volt Isten számára, akkor az is lehetséges, hogy a halott fiút életre keltse.
Most megint képzeljük el ezt az egész a jelenetet: Ábrahám felteszi az ő fiára az égőáldozathoz való fát, kezébe veszi a tüzet és a kést és „mennek vala ketten együtt” (6) – szívbe markoló! Még az Ige is külön kihangsúlyozza azt, ahogy egymás mellett lépdel apa és fia nehéz léptekkel, nehéz szívvel haladva az áldozati oltárnak szánt hely felé. Ebből a momentumból is látszik az, hogy Izsák nem egy tehetetlen kisgyerek, hanem egy életerős fiatalember – ő viszi a fát.
Izsákból egyszer csak előtör egy kérdés, amelyet Ábrahámnak előbb vagy utóbb úgyis meg kellett volna válaszolnia: „Ímhol van a tűz és a fa; de hol van az égő áldozatra való bárány?” (7) – Mit mond erre Ábrahám?
„Az Isten majd gondoskodik az égő áldozatra való bárányról, fiam.” (8) – Na, ebben a válaszban ott van a teljes Evangélium. Ábrahám egy olyan csodálatos örömhírt hirdet itt meg, amellyel szerintem ő maga sem volt tisztában. Ugye megfigyeltétek, hogy ez a válasza már nem arra utal, hogy hisz a fia feltámasztásában! Hiszen még csak nem is céloz rá, hogy Izsák a megölendő áldozat. Ebben a válaszban már van valami más, valami még több. Ábrahám hiszi, hogy Isten fogja megoldani ezt a helyzetet, de nem is akár hogyan, hanem úgy, hogy személyesen fogja biztosítani az áldozati bárányt!!! Hamarosan meglátjuk, hogyan teljesedett be ez a csodálatos prófécia.
Mondd, meddig terjed a te hited? Mi az, amit még el tudsz hinni, mi az amit még nem?
Mi úgy gondolkodunk, hogy van, amit Isten képes megtenni és van ami már „meredek”, én sem hiszem, hogy Isten azt meg tudja tenni. Van, ami már szerintünk Istennek is sok. Többen még azt csak-csak el tudtuk volna hinni, hogy Isten valamilyen módon megakadályozza majd, hogy feláldozza a fiát, de érdekes, hogy a múlt alkalommal senki nem vetette föl annak a lehetőségét, hogy Isten fel is tudja támasztani a halott gyermeket, ha akarja!
Szánkkal bátran hirdetjük, hogy Istennél semmi sem lehetetlen, de a szívünkben valójában azt hisszük, hogy azért ez még sincs teljesen így. Az én helyzetemen egészen egyedi, ezen már Isten sem képes segíteni. A leggyakoribb terület, ahol el szoktunk bukni a hitben a társkérdés: Én már olyan idős vagyok, hogy szinte 100%, hogy nekem már nem lesz soha társam… Én már nem hiszem, hogy valaha is férjhez megyek, persze Istennek minden lehetséges, de az én esetem teljesen reménytelen… stb. Ugye ismerős?
Nem véletlenül mondja az Ige: „Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből; a magad értelmére pedig ne támaszkodjál.” (Péld. 3:5)! A teljes elménket Isten uralma alá kell rendelnünk! Egy keresztyén ember alá kell, hogy rendelje a hitnek (az Isten iránti bizalomnak) az eszét. „Lerontván okoskodásokat és minden magaslatot, a mely Isten ismerete ellen emeltetett, és foglyul ejtvén minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak”(II. Kor. 10:5) – mondja Pál. Vannak helyzetek, amikor Isten azt kéri tőlünk, hogy minden logikus, reális érv ellenére is bízzunk abban, amit az Úr kijelentett nekünk. Persze ehhez az kell, hogy teljesen bizonyosak legyünk afelől, amit az Úr mondott.
Nem lenne szükségünk Istentől jövő hitre, ha mindig csak olyan dolgokat kellene hinnünk, olyan dolgokban kellene reménykednünk, amelyeket az eszünkkel is el tudunk fogadni és ha nehéznek is, de mégis csak reálisnak tartunk.
„Hogy pedig eljutának arra a helyre, melyet Isten néki mondott vala, megépíté ott Ábrahám az oltárt, és reá raká a fát, és megkötözé Izsákot az ő fiát, és feltevé az oltárra, a fa-rakás tetejére.” (9) – Izsák itt tudja meg azt, hogy hogyan is szólt az isteni parancs és milyen döbbenetes, hogy szó nélkül tűri, hogy ezt tegye vele a saját apja. Mit tudunk meg ebből?
Azt, hogy Izsáknak is volt hite. Izsáknak is bele kellett egyeznie mindebbe, neki is hinnie kellett Istenben és Isten ígéreteiben ahhoz, hogy fel merjen feküdni az oltárra. Aztán jön a legvérfagyasztóbb pillanat, Ábrahám a magasba emeli a kést: „És kinyújtá Ábrahám az ő kezét és vevé a kést, hogy levágja az ő fiát.” (10) – és Izsák ezt is szó nélkül tűri. Két nagyon nagy hittel rendelkező emberrel van dolgunk. Azonban az utolsó pillanatban, vagyis amikor már Ábrahám hite nyilvánvalóvá vált, hiszen a szívében eldőlt, hogy megteszi az Isten parancsát, de még nem hajtotta végre a tettet, Isten közbelép:
„Akkor kiálta néki az Úrnak Angyala az égből, és monda: Ábrahám! Ábrahám! Ő pedig felele: Ímhol vagyok. És monda: Ne nyujtsd ki a te kezedet a gyermekre, és ne bántsd őt: mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek én érettem.” (11,12) – Ezzel a tettével Ábrahám bizonyságot tett arról, hogy Isten még az ő egyetlen szeretett gyermekénél is drágább, fontosabb, előbbre való! És ő lett az egyetlenegy ember az egész ÓSZ-ben, akit Isten az ő barátjának nevezett: „Hitt pedig Ábrahám az Istennek, és tulajdoníttatott néki igazságul, és Isten barátjának neveztetett.” (Jak. 2:23) – Ez óriási kiváltság. Ezt senki más bibliai személyről sem olvassuk, még Mózesről sem! És figyeljük meg mit mond Jézus: „Ti az én barátaim vagytok, ha azokat cselekszitek, a miket én parancsolok néktek. Nem mondalak többé titeket szolgáknak; mert a szolga nem tudja, mit cselekszik az ő ura; titeket pedig barátaimnak mondottalak; mert mindazt, a mit az én Atyámtól hallottam, tudtul adtam néktek.” (Jn. 15:15) – Aki Istennek engedelmeskedik, vagyis aki Istenben bízik (úgy, mint Ábrahám), azt Jézus az ő barátjának mondja! Ugyanolyan óriási kiváltságban részesít minket is az Úr, ha neki engedelmeskünk, mint Ábrahámot! Az Úr gyermekeivel ugyanolyan bizalmi, mély bensőséges szeretet kapcsolatban van Isten, mint amilyennel Ábrahámmal volt!
Miért nem engedte véghez vinni Isten ezt az áldozatbemutatást? Hiszen tényleg fel tudta volna támasztani Izsákot.
Miért mutattak be áldozatot az ÓSZ idején?
Hogy kiengeszteljék Istent, hogy valamiképpen elégtételt adjanak Istennek a bűneikért. Az egész későbbi áldozati kultusz ezt a célt szolgálta. Csakhogy olyan bűnös az ember, hogy csak egy tökéletes helyettes áldozat képes eltörölni a bűneit, vagyis kiengesztelni Istent. Bármennyire is hitt Ábrahám és bármennyire is engedelmes volt Izsák Isten parancsának, ők is mind a ketten bűnös emberek voltak. Izsák sem szenvedett volna bűntelenül, nem lett volna abban semmi igazságtalanság, ha meghalt volna, nem ért volna célt Izsák feláldozása, mert nem lett volna kielégítő az elégtétel. Ezért nem engedte meg Isten, hogy Ábrahám véghez vigye tettét. (Sőt éppen innen derül ki az, hogy Isten megtiltja az emberáldozat bemutatását.)
Azzal együtt, hogy Isten nem engedi meg Ábrahámnak, hogy feláldozza fiát, gondoskodik az áldozati bárányról:
„És felemelé Ábrahám az ő szemeit, és látá hogy ímé háta megett egy kos akadt meg szarvánál fogva a szövevényben. Oda méne tehát Ábrahám, és elhozá a kost, és azt áldozá meg égő áldozatul az ő fia helyett.” (13) – Ez valóban egy helyettes áldozat volt. Noha Izsáknak kellett volna meghalnia, egy kos szenvedte el helyette a halált! Képzelhetjük milyen megkönnyebbülést jelentehetett ez Izsáknak. Mind ez az áldozatbemutatás, mind a későbbi ceremoniális ÓSZ-i áldozatok csupán előképei voltak az egyetlen, igazi, tökéletes, Istent teljes mértékben kiengesztelő helyettes Áldozatnak: Jézus Krisztus keresztre feszítésének. Nem csak Ábrahám áldozatában, de az összes ÓSZ-i áldozatban ott volt az Evangélium: el fog jönni az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit. Amit Ábrahámnak nem kellett megtennie, azt az Isten megtette: Ő feláldozta az egyszülött Fiát, a legdrágábbját, akit szeret értünk és helyettünk, bűnösökért.
Figyeljük csak meg, mit mond maga Isten az ő Fiáról: „Mikor ő még beszél vala, ímé, fényes felhő borítá be őket; és ímé szózat lőn a felhőből, mondván: Ez az én szerelmes Fiam, a kiben én gyönyörködöm” (Mt. 17:5, Mk. 9:7 stb.) – Ugyan azt mondja róla, amit Ábrahám fiáról mondott! Ha egy kicsit is megértjük, ha fel tudjuk fogni, ha át tudjuk érezni, mit jelenthetett Ábrahámnak (majdnem) feláldoznia a fiát, akkor talán azt is megértjük, hogy mit jelentett Istennek valóban feláldozni az ő egyetlenegyét! Mert „Az által lett nyilvánvalóvá az Isten szeretete bennünk, hogy az ő egyszülött Fiát elküldte az Isten e világra, hogy éljünk általa. Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük az Istent, hanem hogy ő szeretett minket, és elküldte az ő Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért.” (I. Ján. 4:9,10) – Nem abban van a szeretet, hogy Ábrahám szerette Istent, hanem abban, hogy Isten szerette Ábrahámot és az ő Fiát áldozta érte (is). Értitek már, fel tudjátok fogni, mit jelentett Istennek a mi megváltásunk? Látjátok már, hogy milyen drágák vagyunk Neki? Talán merész, amit mondok és félve mondom, de drágábbak voltunk Neki, mint az egyetlen Fia, amikor őt büntette halállal helyettünk!!!
Mit jelenthet akkor ez: „Ábrahám a ti atyátok örvendezett, hogy meglátja az én napomat; látta is, és örült.” (Jn. 8:56)?
Lelkében, a hit szemével előre látta a Megváltó eljövetelét, előre látta a megváltás napját. Ábrahám ezáltal az esemény által megértette Krisztus, az eljövendő Szabadító megváltói munkájának a lényegét. Megértette, meglátta és ezért örült. Aki hisz, akinek élő Istenbe vetett hite van, az valóban lát. A hit szemével olyan dolgokat láthatunk mi is, amelyek a hitetlenek elől el vannak rejtve. Aki nem hisz az vak.
Ábrahám már előzőleg elő volt készítve arra, hogy meglássa „Krisztus napját”, hol készítette elő őt az Úr?
A szövetségkötésnél (Gen. 15), ahol Isten önként magára vállalta Ábrahám bűnének/szövetség szegéseinek a következményét.
„És nevezé Ábrahám annak a helynek nevét Jehova-jire-nek. Azért mondják ma is: Az Úr hegyén a gondviselés.” (14) - Jehova-jire = Jahve lát.
Végignézve Ábrahám eddigi életét, vegyük csak sorra, mit hitt vagy miben hitt Ábrahám. Azért fontos, hogy ezt világosan lássuk, mert ugyanezt kell hinnie mindenkinek, aki üdvözülni akar. Hiszen akik hisznek, azok Ábrahám utódai, azok a kegyelmi szövetség részesei ők az ígéret örökösei.
Miben hitt tehát Ábrahám?
I. Móz. 15:5,6: „Tekints fel az égre, és számláld meg a csillagokat, ha azokat megszámlálha-tod; - és monda nékie: Így lészen a te magod. És hitt az Úrnak és tulajdoníttaték az őnéki igazságul.” (I. Móz. 15:5,6) – Ábrahám nem magában bízott, nem abban bízott, amit ő tehetne az ügy érdekében (hiszen neki is volt egy javaslata az ígéret beteljesítésére: a damaszkuszbeli Eliézer) hanem hitt abban, amit Isten ígért, és amit tenni fog az ígéret megvalósítása érdekében. Nem magában bízott, hanem Istenben. Isten ajándékaiért, ígéreteiért én semmit sem tehetek. Nem abban bízzak, amit én tehetnék, hanem abban, amit Isten tesz!
Zsid. 11:19: Hitte, „hogy az Isten a halálból is képes feltámasztani” – Isten képes az ő fia halott testét életre kelteni. Ez az a hit, amelyre mindannyiunknak szüksége van ahhoz, hogy örök életet nyerjünk. Mi is a bűneinkben halottak vagyunk Isten nélkül, így születtünk (Ef. 2:1). Hiszed-e azt, hogy halott vagy, tehetetlen, annyira megkötöz a bűnös természeted, hogy semmi Isten szerint való jót sem cselekedhetsz, még arra sem vagy képes magadtól, hogy higgy Istenben? Hiszed-e hogy ennyire súlyos az állapotod Isten nélkül? Ha azonban hiszem azt is, hogy Isten képes még engem is, egy lelkileg halott embert életre kelteni, akkor örök életem van!!
I. Móz. 22:8: „Az Isten majd gondoskodik az égő áldozatra való bárányról” – Ha hiszem, hogy Isten gondoskodott az áldozati bárányról, a helyettes áldozatról? Ha hiszem, hogy Jézus Krisztus az a tökéletes áldozat, akit Isten áldozott fel helyettem, az én bűneim miatt és így teljesen megváltott engem az ördög a bűn rabságából és a bűnöm örök következményétől, akkor örök életem van!
Hadd kérdezzem meg így: Hiszed-e azt, amit Ábrahám hitt?
Ha igen, örök életed van!!!