Gen. 18:1-15: Az Úr látogatása Ábrahámnál, Izsák születésének bejelentése

Ott hagytuk abba, hogy az Úr örökkévaló szövetséget kötött Ábrahámmal és az ő utódaival, melynek jele a körülmetélkedés volt. Mi volt ennek a szövetségnek a lényege?

Isten magára vette az Ábrahám szövetségszegéseiért járó szövetségi átkot Ábrahám helyett és az ő utódai helyett, hogy így Ábrahám örökölhesse a szövetség áldásait! (ld. állatok levágása.) Ez a lényege a megváltásnak, annak amit Jézus tett az övéiért.

Isten fokozatosan egyre világosabbá tette az örökös felőli kijelentést, azt is kijelentette Ábrahámnak, hogy Sára elhalt méhéből fog születni az utód és nem csupán Ábrahám ágyékából fog származni az örökös (17:16, 19, 21). Tehát világosan megmondta, hogy nem Ismael (az engedetlenség gyermeke, a test szerinti gyermek) lesz az örökös, nem Ismaelen keresztül folytatódik majd tovább a választottak vonala és az üdvtörténet, hanem a születendő Izsák, vagyis az ígéret gyermeke lesz az örökös! Mi volt erre Ábrahám válasza?

„Ábrahám arcra borult, de nevetetett” (17:17) – Meghajtotta magát Isten akarata előtt, de nevetett Isten kijelentésén, és aztán elkezdett alkudozni, hogy hadd legyen inkább Izmael az örökös, hiszen 13 év alatt annyira a szívéhez nőtt már. Isten azonban nem engedett Ábrahám kérésének, mert az nem egyezett meg az ő csodálatos tervével. Jó lenne ennek kapcsán egy kicsit elgondolkodni azon, hogy mi miért szoktunk imádkozni, azért, hogy Isten valósítsa meg a saját elgondolásainkat, vagy azért, hogy vigye véghez az ő tökéletes tervét az életünkben. Isten megmondta Ábrahámnak kerek perec, hogy Izsák lesz az örökös, aki egy esztendő múlva fog megszületni, pont. Majd elrendelte a körülmetélkedést s azzal eltávozott tőle az Úr. Milyen jó, hogy az Úr mindig az ő tervét valósítja meg és nem a mi ötleteinket!

Hány éves is volt ekkor Ábrahám és Sára?

Ábrahám 100, Sára 90 (17:17). Emberileg nézve valóban semmi reményük nem lehetett egy születendő utód felől, de az Istennél minden lehetséges. Ezt kellett megtanulniuk Ábraháméknak és nekünk is ezt kell megtanulnunk. Nézzük meg akkor most a 18. fejezetet.

Nem tudjuk, hogy pontosan mennyi idő telhetett el a 17. fejezetben történtek óta (néhány hét, max. néhány hónap), de az Úr nem sokkal a történtek után ismét megjelenik Ábrahámnak. Lehet, hogy Ábrahám feltétel nélküli engedelmességére adott válaszként jelenik meg ilyen hamar az Úr, hogy szó nélkül körülmetélte a házanépét, de ezt nem tudjuk biztosan. Személyesen, emberi alakban látogatja meg őt két, ugyancsak emberi alakot öltött angyal kíséretében (19:1). Milyen érdekes, hogy korábban hosszú évek teltek el úgy (a biblia tudósítása szerint), hogy Isten nem szólt Ábrahámhoz, most pedig ilyen rövid időn belül kétszer is meglátogatja őt. Tudja az Úr, hogy mikor van szükségünk arra, hogy sűrűbben beszéljen velünk egy-egy dologgal kapcsolatban és mikor elég az számunkra, ha csak egyszer mond el valamit nekünk.

Ábrahám, ahogy azt a 13:18-ból tudjuk, a Mamré tölgyesében verte fel a sátorát, mikor az ígéret földjén letelepedett (ez Hebrontól néhány km-nyire, a Holt-tenger mellett található) és épp a hajlék bejárata előtt hűsölt, amikor arra lett figyelmes, hogy három férfi közeledik a sátra felé. Ezt látva, felpattant és eléjük sietett (eléjük futott 100 évesen!). Földre borult előttük és így szólt: „Uram, ha megnyertem jóindulatodat, kérlek, ne kerüld el szolgádat! Mindjárt hozatok egy kis vizet, mossátok meg lábatokat, és dőljetek le a fa alá! Én meg hozok egy falat kenyeret, hogy felüdüljetek és úgy menjetek tovább, ha szolgátok mellett mentek el!” (3-6)

Ábrahám tehát őszinte vendégszeretettel invitálja az idegeneket, hogy térjenek be hozzá, és frissítsék fel egy kicsit magukat, mielőtt tovább indulnának. Nem tudom, hányan vannak közülünk olyanok, akik ilyen nagy lelkesedéssel fogadnának be holmi átutazó jöttment idegeneket a saját otthonukba. Mi inkább gyanúsan méregetnénk őket a kukucskáló nyíláson keresztül és megpróbálnánk kitalálni, hogy vajon mi rosszban sántikálnak. És egyáltalán hogy gondolják azt, hogy csak úgy becsöngetnek hozzám vadidegen létükre. Azt hiszem, nem hogy nem rohannánk tárt karokkal ki eléjük, sokan be se engednénk őket. Ábrahám idejében azonban másként folytak a dolgok. A keleti ember mindig is híres volt a vendégszeretetéről. Akik voltak már Izraelben, átélhették ezt.

„Uram, ha elnyertem jóindulatodat…” – Ábrahám Uram-nak szólítja az egyik férfit. Óriási megtiszteltetésnek veszi, hogy vendégül láthatja őket. 

Amikor a 3 férfi elfogadta a szeretetteljes invitálását, Ábrahám beszaladt Sárához és kérte, hogy süssön egy jó nagy adag lángost (kerek kovásztalan péksütemény, melyet felforrósított kövön sütöttek) a most érkezett vendégeknek, méghozzá nem is akármilyen, hanem a legfinomabb lisztből. Majd kiszaladt a csordához és leöletett egy szép szopós borjút és gyorsan elkészíttette azt az egyik legényével. Tejet, vajat vett magához és feltálalta a friss ropogós borjúsültet, meg a barnára sült lángost a vendégeknek. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem csorog a nyálam, amint elképzelem ezt a kis terülj-terülj asztalkát. Ábrahám szó szerint tejben-vajban füröszti a vendégeit. Még el sem mondták, hogy kik ők és hogy miért jöttek, mégis példátlan szeretettel veszi körül őket. Mi akkor szoktunk ilyeneket sütni, amikor valamelyik kedves ismerősünk barátunk vagy rokonunk jön hozzánk vendégségbe és mi azt előre tudjuk.    

Megállt mellettük és csendben várakozott, amíg a vendégek falatoztak. Hadd mondjam itt el azt, hogy noha mennyei lényekről van szó, valódi evést kell értenünk falatozás alatt. Mint ahogy a megdicsőült testet öltött Jézus is valósággal evett a tanítványok szeme láttára (Lk. 24:41). Amint így falatozgattak a titokzatos vendégek, egyszer csak megkérdezték Ábrahámtól, hogy hol van a felesége, Sára?

Vadidegen emberek és tudják a nevét! Én bevallom nektek, hogy nem sikerült rájönnöm, hogy Ábrahám mikor döbbent rá arra, hogy maga az Úr Isten jött el meglátogatni őt. Mindenesetre érdekes, hogy ellentétben sok más ÓSZ-i történettel itt Ábrahám nem fél, nem retten meg Isten jelenlététől, noha tisztában van vele, hogy az Úr jött el hozzá. Sőt boldogan fogadja és látja vendégül őt. Miért nem félt Ábrahám az Úrtól?

Az én meglátásom szerint azért, mert komolyan vette azt, hogy Isten őt már igaznak, azaz bűn nélkülinek nyilvánította. Ábrahám Isten barátjává lett. Nem volt többé félni valója. Ezt Isten folyamatosan éreztette vele. Te sem szoktál félni a barátodtól, igaz? Ugyanez igaz ránk, akik már Jézus érdeméért hit által szintén igazzá lettünk Isten előtt. Bármikor szabadon beszélhetünk Istennel, bármilyen kérésünkkel, kérdésünkkel bátran odamehetünk Hozzá, mert az Ő barátai, gyermekei vagyunk Jézus Krisztus által. Majd nem sokára meglátjuk azt, hogy milyen rettenetes dolog az élő Isten kezébe esni Isten ellenségeként. A következő fejezetben ugyanis Isten izzó haragjáról lesz majd szó. Most azonban még az övéi iránti szeretetéről beszélünk. S tudjátok ugyanígy lesz majd Jézus 2. eljövetelekor is. Lesznek, akikhez Jézus úgy jön el, mint barát, mint várva várt szerető Úr, de lesznek, akik számára az a nap a borzalmak borzalma, Isten izzó haragjának és rettenetes ítéletének a napja lesz. Nem szívesen cserélnék akkor velük. A három férfi ugyanis Sodomába tartott.

Miért látogatta meg az Úr ez alkalommal Ábrahámot?

Azért, mert Sárával is tudatni akarta Izsák születését. Azt akarta, hogy Sára is Isten „szájából” hallja az abszolút lehetetlennek tűnő jövendölést. Ha jól megfigyelitek, a párbeszéd tulajdonképpen nem is Ábrahám, hanem Sára és az Úr között folyik. Elég furcsa ez a párbeszéd, nem? Úgy beszél az Úr Isten Sárával, hogy Ábrahámon keresztül szólítja meg őt. Azt mondja:

Hol van a te feleséged, Sára? Ahelyett, hogy személyesen előszólítaná Sárát.

Ábrahám megmondja, hogy a sátorban van. Akkoriban a nők nem „ülhettek” le enni egy asztalhoz a férfiakkal, legalábbis vendégek esetében. Az Úr tudja, hogy Sára hallótávolságon belül van, ezért azt mondja: „Esztendőre ilyenkor bizonnyal megtérek hozzád és ímé akkor a te feleségednek Sárának fia lesz.” (10). Ahelyett, hogy Sárának mondaná el ezt személyesen, Ábrahámnak mondja el.

Sára, aki a sátor bejáratánál hallgatózott, nyilván azt hitte, hogy nem veszik észre, magában egy nagyot nevetett és azt mondta: „Vénségemre lenne-é gyönyörűségem? meg az én uram is öreg!” (12)

„És monda az Úr Ábrahámnak: Miért nevetett Sára, ezt mondván: Vajjon csakugyan szűlhetek-é, holott én megvénhedtem?” (13) Az Úr azonban „meghallotta” Sára gondolatát és megfeddi őt, pontosabban Ábrahámot, az ő férjét Sára hitetlensége miatt. Tehát megint csak nem Sárának mondja, amit neki címez.  Az is lehet, hogy azért feddi meg Ábrahámot, mert nem mondta el Sárának az Úr korábbi ígéretét. Sára lehet, hogy most hallja először, mert Ábrahám nem is mert előhozakodni eddig vele a felesége előtt.

Ugyanakkor nem tudom, hogy felfigyeltetek-e arra, hogy milyen tapintatos az Úr. Nem azt mondja vissza Ábrahámnak, amit Sára mondott, pontosabban nem mond el neki mindent Sára gondolataiból. Nem mondja hozzá, amit Ábrahámról gondolt magában. A hangsúly végig Sárán van, ám az Úr végig Ábrahámmal beszél, kivéve az utolsó mondatot.

Miért beszél ilyen módon az Úr?

Azért mert komolyan veszi azt a teremtési rendet, amit saját maga léptetett érvénybe a világ teremtésekor a házastársakra vonatkozólag: „Lesznek ketten egy test” (2:24). Pál is világosan beszél erről, amikor azt mondja: „Mert a férj feje a feleségének, mint a Krisztus is feje az egyháznak” (Ef. 5:23) Isten nem tesz mást, mint hogy az egy testté lett házaspár fejével, Isten előtti felelős képviselőjével beszélget akkor is, amikor a feleséggel van beszélnivalója. Isten ennyire komolyan veszi a házastársi szerepeket.

Ebből pedig megtanulhatunk egy nagyon fontos dolgot. Isten ma is így tekint egy házaspárra. Mindig a férfit veszi elő, rajta keresztül vezeti, tanácsolja a házastársakat. A férfi felelőssége éppen ezért mindenek előtt abban áll, hogy kész-e teljesen alárendelni magát Isten vezetésének a házasságban is és kész-e a szerint vezetni a feleségét és az egész családját. Lányok, ti akkor jártok jól, ha olyan férjet „választotok”, aki az Úr vezetése alatt áll, akiben ott van az az elszántság, hogy minden körülmények között az Úrnak akar engedelmeskedni, és nem akkor, mint ahogy azt manapság egyre többen gondolják, ha átveszitek az irányítást.

Sok nő vágyik egyszerre két egymásnak ellentmondó dologra. Egyfelől vágynak arra, hogy irányíthassák a férjüket, hogy uralkodhassanak a férjük felett, ugyanakkor meg elvárják azt, hogy kényeztessék, babusgassák őket, legyen hozzájuk gyenge a férjük, de mégis legyen férfias, legyen erős jellemű, magabiztos, akire fel tud nézni a nő. (Próbálj meg megsimogatni egy vad tigrist!) Aztán csodálkoznak, hogy valahogy nem találják meg a számításukat, valahogy nem működik a dolog.

Isten nem véletlenül rendelt el a szerepeket. Egy házasság vagy párkapcsolat csak és kizárólag akkor működik helyesen, ha mindenki a maga helyére áll és nem cserélnek szerepet a felek. És így igaz lehet az is, hogy két hitetlen ember házassága is működhet viszonylag jól, ha mindkét fél a helyén van. Na ennyit mára a házasságról.

Térjünk vissza Sárához. Emlékszünk rá, hogy Ábrahám is nevetett egykor Isten ugyanezen kijelentésén. Most Sára is kineveti Istent. Azonban valami különbség mégiscsak kell, hogy legyen a két nevetés között, ha jobban megnézzük a Biblia egyéb ide vonatkozó részeit. A Zsid. 11:11-ben ugyanis a következő áll Sárával kapcsolatban:

„Hit által nyert erőt Sára is az ő méhében való foganásra, és életkora ellenére szűlt, minthogy hűnek tartotta azt, a ki az ígéretet tette.”

Ábrahámról azt olvassuk: „A ki reménység ellenére reménykedve hitte, hogy sok népnek atyjává lesz, a szerint, a mint megmondatott: Így lészen a te magod. És hitében erős lévén, nem gondolt az ő már elhalt testére, mintegy százesztendős lévén, sem Sárának elhalt méhére; Az Istennek ígéretében sem kételkedett hitetlenséggel, hanem erős volt a hitben, dicsőséget adván az Istennek És teljesen elhitte, hogy a mit ő ígért, meg is cselekedheti.” (Rm. 4:18)

Na, hogy hozzuk össze ezeket az Igéket a most tárgyaltakkal?

Ha emlékeztek rá, Isten nem feddte meg Ábrahámot a nevetéséért Sárával ellentétben, holott mind a ketten ugyanazt gondolták magukban, ugyanazon nevettek. Vajon miért bánt különböző módon velük az Úr?

A fenti ÚSZ-i Igék már arról az állapotáról írnak Sárának és Ábrahámnak, amikor megerősödött a hitük és nem arról a „hitről”, amellyel fogadták az ígéretet! 

„Van-e valami lehetetlen számomra?” – mondja az Úr. Sára nagyon megijed, amikor kiderül, hogy az idegenek hallják a gondolatait. Képzeljétek el, milyen döbbenetes volna, ha a „hőn szeretett” tanárotok hallaná, amit róla gondoltok magatokban egy-egy szivattyú alkalmával. Ti is megrémülnétek, ugye? Na akkor most el tudjátok képzelni, mit érezhetett Sára. Hogyan reagál a leleplezésre?

Letagadja, hogy nevetett. Tudja, hogy tudják, mégis úgy tesz, mintha nem tudnák, mit gondolt magában. Mennyivel jobb lett volna, ha beismeri tettét. Biztosan nagyon elszégyellte magát és tagadással, hazugsággal akarta leplezni szégyenét. (Emlékszünk Évára a bűneset után, ő sem volt hajlandó elismerni tettét, kibúvót és bűnbakot keresett.) Higgyétek el fiúk-lányok, mindig az a legjobb, ha egészen egyszerűen bevalljátok az Úrnak a bűneiteket. Ne tagadd le, ne magyarázkodj, ne ködösíts, valld be. És tied a bűnbocsánat öröme. Tudom, hogy ez a legnehezebb. Ha bűnt bűnnel akarsz leplezni, az egy bűnlavinát fog elindítani. A bűnre a bűnvallás az egyedüli ellenszer. Vannak, akik egy egész életen át görgetik maguk előtt ezt a bűnlavinát. Te ne tedd ezt. „Aki elfedezi az ő vétkeit, nem lesz jó dolga; aki pedig megvallja és elhagyja, irgalmasságot nyer.” (Péld. 28:13)

„De bizony nevettél” – mondja az Úr. Úgy is le fogunk lepleződni egyszer mindannyian. Az Úr minden bűnünkről tud. Addig valld be neki, amíg tart a kegyelmi idő.

„A vendégszeretetről el ne felejtkezzetek, mert ez által némelyek, tudtokon kívül, angyalokat vendégeltek meg.” (Zsid. 13:2) – nem tudhatjuk, hogy kit látunk vendégül! Gyakorolnunk kell a vendégszeretetet. Ábrahám hite őszinte, szívből jövő jócselekedetekben nyilvánult meg. Nekünk is hasonló gyümölcsöket kell teremnünk. Melyek egyike talán éppen a vendégszeretet!