Gen. 12:1-20: Ábrám elhívása,
átköltözése Kánaánba, majd Egyiptomba
A múlt alkalommal befejeztük az őstörténetet és
ezzel Ábrahám rendkívül tanulságos életútjának kezdetéhez érkeztünk. Elöljáróban
nézzük meg nagyvonalakban ezt az életutat.
Ábrahám élete, az ő elhívásától a haláláig, 4 nagy
szakaszra osztható, melyek mindegyike egy isteni kijelentéssel kezdődik:
1. 12-14. Fej. – Isten elhívja Ábrámot, Ábrám Kánaánba költözik
2. 15-16. Fej. – Isten egyenes
ági örököst ígér Ábrámnak és szövetségre lép vele.
3. 17-21. Fej. – Isten
megerősíti a szövetséget Ábrámmal, új nevet ad neki és elrendeli a
körülmetélést, mint szövetségi jelet
4. 22-25:11.
Fej. – Isten Ábrahámtól Izsák feláldozását kéri, próbára téve az ő hitét.
Nézzük meg tehát Ábrám elhívását.
„És monda az Úr Ábrámnak: Eredj ki a te
földedből, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a földre, a
melyet én mutatok néked. És nagy nemzetté tészlek, és
megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszesz.
És megáldom azokat, a kik téged áldanak, és a ki téged átkoz, megátkozom azt:
és megáldatnak tebenned a föld minden nemzetségei.” (1-3)
Egy parancsból és egy ígéretből.
A Parancs így hangzik: hagyd el a családodat és menj ki arról
a földről, ahol most tartózkodsz. Az előző fejezet azzal ért véget, hogy Tháré (Ábrám atyja) egész családjával együtt elindult Úr-Kaszdim-ból Kanaán földje
felé, de nem messze attól megrekedt egy Hárán nevű
helyen. Isten most azt mondja Ábrahámnak, hogy gyerünk tovább, nem ez a végállomás.
Kevés az, hogy eltávolodtál Babilontól, gyere ki onnan egészen. Hagyd ott a
megrekedteket, ne törődj azokkal, akik letárboroztak Háránban, hanem gyere ki közülük és kövess engem. A Zsid. 11:8,9-ből tudjuk, hogy
Ábrám nem tudta, hogy mi volt az úti cél. Isten csupán annyit mond Ábrámnak,
hogy menjen el arra a földre, amit mutat neki. Ha nem is tudta, hogy hova megy,
annyit valószínűleg tudhatott, hogy merre induljon el, hogy merre van az a
föld, amiről az Úr beszél. Hogy mi pontosan a végcél és miért vezeti őt oda
Isten, azt majd csak akkor jelenti ki neki az Úr, amikor már ott lesz (ld. 7.
vers).
Tudjátok, ma is nagyon sokszor így vezet bennünket
Isten. Nem mindig mondja meg a végcélt, csupán a soron következő lépés
megtételét kéri tőled. Azt mondja: Gyere és kövess engem! Gyere, indulj el! Meg
fogjuk majd látni, hogy milyen rengeteg hasonlóság van aközött, ahogy Isten
egykor Ábrámot vezette és a között, ahogyan minket
vezet ma. Úgyhogy nagyon figyeljünk majd Ábrahám életére, ha helyesen akarjuk
érteni Isten vezetését a mi saját életünkre vonatkozólag. Azonban mi nem arra
fogunk figyelni első sorban, hogy Ábrahám hogyan engedelmeskedett Istennek,
hanem mindenek előtt arra vagyunk kíváncsiak, hogy milyen az az Isten, akinek Ábrahám engedelmeskedett, hogyan vezette
az Úr Ábrámot, hogyan formálta és alakította őt.
Minket a Szentírás és azon belül minden egyes történet Főszereplője érdekel,
aki maga Isten. Nekünk arra van szükségünk, hogy Őt minél jobban megismerjük,
mert ahogyan Jézus mondja: „az pedig az örök élet, hogy megismerjenek Téged, az egyedül
igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus
Krisztust.” (Jn. 17:3)
Ahogyan Ézsaiás is írja: „Tekintsetek Ábrahámra, atyátokra, és Sárára, a ki titeket szűlt, hogy egymagát hívtam el őt, és megáldám
és megszaporítám őt.” (Ésa.
51:2) – Nézzétek meg Ábrahám életét, de ne azt, hogy
milyen nagy hite volt, meg hogy hogyan engedelmeskedett Istennek, hanem, hogy
hogyan munkálkodott Isten az ő életében, hogy milyen nagy dolgokat vitt véghez
általa! Amikor Ábrahám életét nézitek, az Úrra nézzetek, ne Ábrahámra!
Ábrám tehát emberileg nézve a biztonságos környezetből a teljes bizonytalanság felé indult el.
Mi volt az egyetlen biztos kapaszkodója?
Az, hogy maga Isten hívta el őt, személyesen. Hogy
hova megy, és mit fog ott csinálni, miből fog megélni,
arról fogalma sem volt. Ezt hívják hitből való engedelmességnek.
„Hit által engedelmeskedett Ábrahám,
mikor elhívatott, hogy menjen ki arra a helyre, a melyet örökölendő vala, és kiméne, nem tudván, hová
megy. Hit által lakott az ígéret földén, mint idegenben, sátorokban lakván Izsákkal
és Jákóbbal, ugyanazon ígéretnek örökös társaival.” (Zsid. 11:8,9)
Aki erre nem képes, az nem alkalmas Jézus
követésére. Jézus ugyanis pontosan ezt a feltétel nélküli, gyermeki engedelmességet
várja el tőlünk.
Ábrám egy óriási ígéretet
kap Istentől: nagy nép származik majd tőle, megáldja őt az Úr (testi lelki jólétet jelentett ez az ÓSZ-ben)
és áldássá teszi őt, fel fogja magasztalni az ő nevét, megáldja azokat, akik őt
áldják, akik gyalázzák őt, azokat megátkozza, Ábrám által nyer áldást a föld
minden népe, azaz ő lesz az Istentől kapott áldás közvetítője, továbbadója a
népeknek! – óriási súlya van ennek az ígéretnek. Akik ott voltak Móron, amikor
a szövetség teológiájáról beszéltünk, azok már sok mindent tudhatnak ennek az
ígéretnek a beteljesüléséről. Erre majd később fogunk újra kitérni. Most csak
annyit jegyezzünk meg, hogy itt Ábrámnak és rajta keresztül minden népnek nem
mást, mint az üdvösséget ígéri meg
Isten. Isten már itt kijelenti azt, hogy Neki minden népre gondja van, ő minden
népet meg akar áldani. Mi már tudjuk, hogy ezek az ígéretek Krisztusban
teljesedtek be. Ennek az áldásnak a továbbadását pedig
arra a népre bízza, amely majd Ábrám ágyékából fog származni. Ezt az ígéretet
többször megerősíti Isten Ábrámnak és a későbbi zsidó népnek. A következő ilyen
megerősítésre, nem véletlenül, majd akkor kerül sor, amikor elválik Lóttól (13:14-17). Ezt az ígéretet
erősíti meg az Úr Izsáknak (Gen. 26:3,4),
majd Jákobnak Ézsau elől, Kanaánból
való menekülésekor, ill. a visszatérésekor (Gen. 35:11,12).
Mit tesz erre Ábrám?
„És kiméne Ábrám, amint az Úr mondotta vala
néki, és Lót is kiméne
ő vele: Ábrám pedig hetvenöt esztendős vala, mikor kiméne Háránból. És felvevé Ábrám az ő feleségét Szárait, és Lótot, az ő atyjafiának fiát, és minden szerzeményöket, a melyet szereztek vala,
és a cselédeket, a kikre Háránban tettek vala szert, és elindulának, hogy Kanaán földére menjenek, és el is jutának a Kanaán földére. És általméne
Ábrám a földön mind Sikhem vidékéig, Móréh
tölgyeséig. Akkor Kananeusok valának
azon a földön.” (4-6)
Teljesen azt csinálta
Ábrám, amit Isten parancsolt neki?
Mikor
Ábrám megérkezik arra a földre, amelyet az Úr mutatott neki, megjelenik az Úr
és egy újabb ígéretet tesz Ábrámnak: „A te magodnak adom ezt a földet.” (I. Móz. 12:7)
Újabb
hihetetlen ígéret: Isten odaígér Ábrám magvának (utódainak) egy olyan földet,
ami mások által lakott, méghozzá nem is sémiták, hanem hámiták
által!
Itt
egy 75 éves idős ember a 65 éves feleségével (Gen. 17:17, Szárai 127 évesen halt meg, 65 évesen egy szép,
középkorú nő lehetett, aki még ráadásul egyetlen gyermeket sem hordott ki),
sehol egy utód, hiszen Szárainak nem lehet gyermeke. Beállítanak Kánaán
földjére, ami tele van kánaánita őslakosokkal, akik
bizonyára nem nézik jó szemmel ennek az idegen családnak az érkezését. Nézzük
csak meg még egyszer, mi mindent ígér Isten Ábrámnak ebben az elképesztő
helyzetben: nagy néppé teszi (sehol egy utód, Szárai meddő), az ő utódainak
adja ezt a most még lakott földet. Nem tudom látjátok-e, hogy mintha mindennek
épp az ellenkezője látszana megvalósulni. Én bevallom őszintén, kisebb,
hihetőbbnek tűnő dolgokban is sokszor nehezen tudok hinni, pedig ugyanaz az Isten
mondja nekem, aki egykor Ábrámnak az ígéreteket adta.
Ezután
Ábrám Bétel és Ai között ütötte fel sátrát és egy
újabb oltárt épített ott az Úrnak és segítségül hívta
az Úr nevét. Akkoriban ez volt az egyik célja az oltárépítésnek: az Úr
segítségül hívása, azaz megkérdezése. Mielőtt Ábrám tovább indult volna (mivel
nem tudta, hogy merre tovább), nagyon helyesen, megkérdezte az Urat. Majd
(bizonyára) az Úrtól kapott vezetés szerint Dél felé folytatta tovább az útját.
Olyan jó lenne nekünk is ilyen fegyelmezetten, mindig az Úr akaratát kikérve
járni az Istentől rendelt utunkon. Vannak és mindig is
lesznek olyan helyzetek, amikor nem tudjuk, hogy merre tovább, amikor döntenünk
kell egy nehéz helyzetben, egy fontos kérdésben, pl. továbbtanulás,
pályaválasztás, párválasztás. Ilyenkor vizsgázik a mi hitünk és az
engedelmességünk, az Istenhez való hűségünk. Tudjátok pontosan ezekre a döntésekre akar bennünket felkészíteni az Úr ezek által az
alkalmak által. Figyeljünk nagyon, mert rengeteget tanulhatunk Ábrám bukásaiból:
megláthatjuk majd, milyen komoly következményei vannak az engedetlenségnek. Ha
figyeltek az Igére, ha komolyan veszitek mindazt, amikről az ifiken, a
kiskörökön szó van, akkor sok zsákutcát és sok vargabetűt, sok csalódást és
fájdalmat elkerülhettek majd az életetek során.
Nézzük
meg akkor Ábrám első bukását. Ábrám valahol a délvidéken tartózkodik Kánaán
földjén. Mit olvasunk a 10. Versben?
„Azonban éhség lőn az országban, és Ábrám aláméne
Égyiptomba, hogy ott tartózkodjék, mert nagy vala az éhség az országban.”
Hol
itt a baj? Mit nem tesz Ábrám?
Olyan szépen követte eddig az Úr parancsát Ábrám. Mindig kikérte, megvárta az ő vezetését. Isten most megpróbálja Ábrámot: éhinséget bocsát arra helyre, ahová Ő maga küldte az ő szolgáját. Ábrám megijed és milyen döbbenetes, hogy ez alkalommal eszébe sem jut megkérdezni az Urat! Úgy dönt, hogy kezébe veszi az irányítást, majd ő megoldja ezt a problémát. Nagyon tanulságos Ábrám „megoldása”. Gondol egyet és elindul Egyiptomba. Ott nincs éhinség, ott bőség vár rá. Ott lesz mit enni. Ábrám tehát berezel, és otthagyja az ígéret földjét.
Van azonban egy bökkenő: Mi van akkor, ha az egyiptomiak szemet vetnek a feleségére? Mi van akkor, ha Ábrámot megölik azért, hogy elszedjék az asszonyt? Ez egy valós veszély, amint azt látni fogjuk. Mit tesz Ábrám?
Arra kéri a feleségét, hogy hazudjon egy jó nagyot mindannyiuk megmaradása érdekében: „Mondd azért, kérlek, hogy húgom vagy; hogy jól legyen dolgom miattad, s életben maradjak te éretted.” (13)
Ábrám tehát nekivágott egy maga választotta útnak, amin kénytelen maga választotta, nem Isten szerint való eszközökhöz folyamodni. Honnan tudjuk, hogy nem tetszett ez az út Istennek? Onnan, hogy Ábrám erre nem kapott parancsot! Egy nagyon fontos szabály a hívő ember életében, hogy mindig az utolsó parancs van érvényben. Meg tudja mondani azt az Úr, ha valami mást kér tőled, mint amit addig tettél, vagy, hogy máshová kell menned, mint ahol most vagy.
Eddig nem kellett féltenie Ábrámnak az ő feleségét, nem kellett hazudoznia annak érdekében, hogy megóvja őt, pedig a sivatagban vándoroltak. Eddig az Istenben bízott Ábrám. Most azonban elkezd ügyeskedni. És úgy tűnik, hogy beválik a hazugság: mindekttőjüket életben hagyják, az asszonyt elviszik a fáraó házába, Ábrámot pedig minden jóval elhalmozzák. (14-16) Tényleg nem éheznek, mindenük megvan.
Azonban kérdezzük csak meg, hogy vajon mit gondolt Ábrám a folytatást illetően? Mégis hogyan tovább? Hogyan fogja visszakapni a feleségét? Hogyan fognak visszajutni Kánaán földjére, ha majd elmúlik az éhinség? Nem vagyok meggyőződve róla, hogy Ábrám mindezt végiggondolta volna. Micsoda félmegoldás ez? Biztos vagyok benne, hogy egyikük sem érezte jól magát ebben a helyzetben. Erre képes az az ember, aki Isten nélkül akarja megoldani a nehéz helyzeteket.
Én azt gondolom, Ábrám nagyon önző volt itt, hiszen mit mond: hazudj egyet kedves feleségem, hogy jól legyen dolgom miattad! Hogy a feleségének milyen dolga lesz Ábrám döntése miatt, az mintha nem érdekelné őt. Szárai gyakorlatilag bekerült a fáraó háremébe, micsoda zaklatásoknak lehetett ott kitéve, miközben Ábrám a jólétben fürdött.
Egy nagyon fontos dologra szeretnék itt kitérni, fiúk, lányok. Az Efézusi levélben azt írja Pál a házassággal kapcsolatban: „Ti asszonyok a ti saját férjeteknek engedelmesek legyetek, mint az Úrnak. Mert a férj feje a feleségének, mint a Krisztus is feje az egyháznak, és ugyanő megtartója a testnek. De miképen az egyház engedelmes a Krisztusnak, azonképen az asszonyok is engedelmesek legyenek férjöknek mindenben. Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, miképen a Krisztus is szerette az egyházat, és Önmagát adta azért” (Ef. 5:22-25)
Isten szerint az a helyes, ha egy házasságon belül a férj a felesége iránti szeretettel vezeti a feleségét, a feleség pedig a férje iránti szeretetből alárendeli magát a férj vezetésének. Ez azt jelenti, hogy óriási felelősség férjnek lenni. A családon belüli döntésekért ugyanis Isten mindig a férjet veszi elő, hiszen őt tette felelőssé a feleségéért és az egész családért. Ezt jelenti az, hogy a férj feje a feleségének. Nézzük csak meg mit csinál itt Ábrám, mint felelősségteljes férj, az ő feleségével? Az életét, becsületét teszi kockára, kiszolgáltatja őt a fáraó testi indulatainak. Hát így vigyázott ő a maga feleségére és ennyire szerette őt…
Látjuk, hogy Ábrám nem tökéletesen ugyan, de szépen indul az Isten útján és nagyon hamar csődöt mond. Van még mit tanulnia. Ábrahámot sokszor a hívők példaképének szokták mondani. Hát íme a hívők példaképe! Ezért mondtam az elején azt, hogy mi nem Ábrahám hitére kell, hogy koncentráljunk, hanem arra az Istenre, aki Ábrahámot elhívta és vezeti. Én azt gondolom, ebben az esetben Szárai volt az, aki „biblikusan” járt el és nem Ábrám, hiszen ő valóban kimutatta az ő férje iránti szeretetét azáltal, hogy még ebben a megalázó helyzetben is kész volt szó nélkül engedelmeskedni neki.
Lányok, legyetek nagyon óvatosak és józanok a fiúkkal kapcsolatban. Vannak szempontok, amiket jól tesztek, ha figyelembe vesztek a társkereséskor. Ha egy fiú felelőtlen, hanyag, , éretlen, netán önző már az ismerkedés során is, az férjként is ilyen lesz. Az nem fog visszariadni az ahhoz hasonló akcióktól, amit Ábrám követett el. Ne felejtsétek el soha, hogy nektek rá kell tudnotok bízni magatokat a majdani férjetekre. Aki csak játszadozni akar veletek, vagy valami futó kalandra vágyik, mondván, hogy majd elválik mi lesz belőle, az ilyentől el minél messzebb!
Fiúk, tőletek pedig azt kérem, hogy ne játszatok a lányokkal! Inkább arra törekedjetek, hogy olyan érett, felnőtt, felelősségteljes férfivá váljatok, akire majd nyugodtan és boldogan rábízhatja magát az Úrtól rendelt párotok!
Nézzük meg végül, hogy milyen kegyelmes volt Isten Ábrámmal. Ábrám hűtlenné vált Istenhez, teljesen elfelejtkezett róla, de nem így Isten!
„De megveré az Úr a Faraót és az ő házát nagy csapásokkal, Száraiért, Ábrám feleségéért.” (17)
Amit Ábrám elszúrt és aminek maga sem tudta a folytatását, azt Isten csodálatos módon helyrehozza! Óriási megszégyenülés és lebőgés ez Ábrám részéről. Ott ég a pogány fáraó előtt az Isten szolgája. Egy dolgot nem tud tenni ezelőtt a pogány uralkodó előtt Ábrám: nem tud bizonyságot tenni az élő Istenről! Ez egyik jele annak, hogy nem az Úrtól rendelt utunkon vagyunk, hogy képtelenek vagyunk bizonyságot tenni a hitetlenek előtt, nem tudunk világítani feléjük!!
Végül is Ábrám és családja épségben visszatérnek Kánaán földjére, oda, ahová eredetileg küldte őket az Úr. Most már mindannyian belátják, hogy jobb lett volna ott maradni. Kár volt ezért a kalandért.
Maradj ott, ahová az Isten állított! A külső körülmények ellenére is bízom az Istenben – ez a keresztyén ember ismertetőjele. Hidd el, hogy jobb az Istentől jövő nyomorúság, megpróbáltatás, mint a legnagyobb gazdagság és jólét, amit a Sátán kínál. Inkább az Istentől fogadd el a „rosszat”, mint a Sátántól a „jót”.
Nehogy azt gondoljuk ám, hogy Ábrám két szép szeméért könyörült meg rajtuk Isten. Hanem azért, mert Ő hűséges az Ábrámnak tett ígéreteihez! Amit egyszer elhatározott és megígért az Úr, azt még az emberi engedetlenség sem húzhatja keresztül! Belegondolni is szörnyű, mi lett volna akkor, ha Ábrám a feleségétől elszakítva Egyiptomban hal meg és Isten ígéretei kudarcba fulladnak, az Isten üdvterve pedig meghiúsul. Isten azonban úgy döntött, hogy ettől az idős embertől fog származni az a zsidó nép, akiknek a soraiból eljön majd a Messiás és elhozza az örök üdvösséget a világ összes népének. Ábrám nem játszhatta el a mi üdvösségünket. Isten maga a garancia arra, hogy amit Ő felőlünk eltervezett, azt véghez is vigye!
Nagyon nagy bátorítás ez a mi számunkra, hiszen ez azt jelenti, hogy ha eltévedünk is az Isten útján, Isten nem fogja hagyni azt, hogy mi azon a tévúton vesszünk el, hanem Ő az, aki gondoskodik arról, hogy újra meg újra visszatérhessünk őhozzá Isten szavahihetőségét bizonyítja ez az eset is! Ha akkor ilyen volt Isten, akkor most is ilyen.
Ide vonatkozó Igék: „Ti vagytok a prófétáknak és a szövetségnek
fiai, melyet Isten szerzett a mi atyáinkkal, mondván Ábrahámnak: És a te
magodban megáldatnak a földnek nemzetségei mindnyájan. Az Isten az ő Fiát, Jézust első sorban néktek
támasztván, elküldé őt, hogy megáldjon titeket, mindegyikőtöket megtérítvén
bűneitekből.” (Apcsel. 3:25,26)
„Miképen Ábrahám hitt az
Istennek, és tulajdoníttatott néki igazságul. Értsétek meg tehát, hogy a kik
hitből vannak, azok az Ábrahám fiai. Előre látván
pedig az Írás, hogy Isten hitből fogja megigazítani a pogányokat, eleve
hirdette Ábrahámnak, hogy: Te benned fognak megáldatni minden népek. Ekként a
hitből valók áldatnak meg a hívő Ábrahámmal.” (Gal. 3:6-9)