Az Erdélyi Magyar Kezdeményezés RMDSZ-platform Elnökségének Nyilatkozata a
"2004 Élhetőbb országért - Párbeszéd a jövőért" című választási program-tervezetről
Az Operatív Tanács által kijelölt választási program-bizottság augusztus 19-én eljuttatta az általa összeállított „dokumentum probléma-leltárt" véleményezés céljából az RMDSZ keresztény-nemzeti platformja, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés Elnökségéhez.
A negyedszáz oldal terjedelmű választási program-tervezetről rendkívül rövid határidővel, augusztus 23-án délelőtt 10 óráig kellett elkészítenünk válaszunkat. E célból augusztus 21-én az EMK elnöksége ülést tartott.
Noha nem ismertük a szóban forgó „2004 Élhetőbb országért” szövegét, az EMK az augusztus 18. előtti napokban elkészítette Memorandumát, melyben választ keresett a Romániai Magyar Demokrata Szövetség erkölcsi-politikai válságának megszüntetésére. Az EMK Elnöksége első válaszának tekinti az augusztus 18-i Memorandumát, melynek kiegészítésül szánjuk jelen Nyilatkozatunkat.
Mivel természetszerűleg a „2004 Élhetőbb országért” program-tervezet újabb megválaszolandó kérdéseket vetett föl, amelyek egyrészére a számunkra biztosított elképesztően rövid idő alatt megkísérelünk az alábbiakban válaszolni.
Kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy a programtervezet egészében életidegen és indokolatlanul önelégült.
Pedig a két kongresszus közötti időszakban készülő választási programnak szükségszerűen válaszolnia kell az RMDSZ választóinak alapvető kételyeire, amelyek az RMDSZ jelenlegi csúcsvezetésévé előlépett „egyszínű” Operatív Tanács politikai-társadalmi irányultságának, elkötelezettségének következményei, amelyeket az RMDSZ 7. Kongresszusával egyidőben a szatmárnémeti „Láncos-templom”-ban elindított folyamat – az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács létrehozása – hozott felszínre.
A választási programnak válaszolnia kell arra a sajátságos ellentmondásra, hogy a 2004 Élhetőbb országért alkotói által nem-létezőnek tekintett Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vállalja az RMDSZ érvényes Programja háromszintű autonómia-koncepcióját, illetve a romániai magyar nemzeti közösség mivoltunkból következő feladatrendszer, elsősorban a az ún. kettős állampolgárság követelését, miközben az RMDSZ Operatív Tanácsa, illetve ennek viszonyulásait tükröző szóban forgó választási program-tervezet a romániai magyarság „demokratikus szövetsége” mindkét alapvető preferenciáját mellőzi vagy kilúgozza.
A háromszintű autonómia-koncepcióban a tömbmagyarság számára egyértelműen megfogalmazott önrendelkezési igény, az európai demokratikus államokban Katalóniától az Aland-szigetekig megvalósított területi autonómia helyett a 2004 Élhetőbb országért alkotói a zavaros és semmitmondó „területi alapú közösségi autonómia” szókapcsolattal kísérleteznek (I/5/b/i), sőt ugyanott fölmelegítik az utódállamok antidemokratikus többségi politikusainak azokat a területi autonómia-ellenes érveit, amelyek az Európai Tanács ún. Gros-jelentése óta immár nemcsak tudománytalanok, hanem nevetségesek is: „a területi autonómia = kis magyar nemzetállam" stb.
Ugyanennek a szemléletnek tünete az RMDSZ érvényes programjába foglalt önmegnevezésünk kerülése.
Végre azoknak is, akik nem nemzetben gondolkodnak, tudomásul kellene venniük, hogy nem „valamilyen" magyar közösség vagyunk, hanem „romániai magyar nemzeti közösség”, még ha ez nem is tetszik a román politikum számos képviselőjének.
Azért is „életidegen”-nek tartjuk a „2004 Élhetőbb országért” választási program-tervezetet, mert olyan ígérgetések egész sorát tartalmazza a romániai magyar nemzeti közösség valós gazdasági gondjainak megnevezése és esetleges orvoslási javaslatok vázolása helyett, melyek megvalósítása az ország uralkodó pártjai sem vállalhatnak, melyek messze túlmutatnak a balkáni nyomorba merült társadalmunk valós lehetőségein.
A romániai magyar nemzeti közösség naponta szembesülhet a Székelyföld elrománosítási kísérleteivel, és egyúttal a román politikum már-már komikus demagógiájával, valamint az Európában példátlan sovén uszítással, amilyen például szövetséges-kiválóságunk, Adrian Severin úr elhíresült mondása volt, mi szerint az „erdélyi magyarság sziámi iker az erdélyi románsággal” (elhangzott a 2003. évi tusványosi rendezvény ünnepi záróülésén), illetve a bukaresti tévé (”OTV”) fasiszta-náci elkötelezettségű műsora (Gabriel Sima szerkesztésében, 2004. augusztus 21-én) Antonescu conducator testamentumáról, vagy az olyan jellegű provokációval, mint amilyen a csíkszeredai rendőrség előtt idén nyáron felállított „mártír-emlékmű” etc. A „2004 Élhetőbb országért” életidegenségének egyik megnyilvánulása, hogy nem vesz tudomást a román nemzetstratégia megvalósítási formáiról, az egymást kiegészítő példaként idézett torz jelenségekről.
Végezetül megállapítjuk: a „2004 Élhetőbb országért” választási program-tervezetet szemlélete és egésze olyannyira „problematikus", hogy – föltétlenül szükségesnek tartjuk teljes átdolgozását – az RMDSZérvényes Programja alapján; – föltétlenül szükségesnek tartjuk, hogy a tervezett, szeptember 4-i SZKT előtt egy értekezleten az Operatív Tanács fölkért programkészítőivel tételesen végig elemezhessük a program-tervezet valamennyi fejezetét.
Csíkszereda, 2004. augusztus 21.
AZ EMK ELNÖKSÉGE
535 600 – EMK Székelyudvarhely, Tamási Áron út 15.
e-mail: [email protected] , tel/fax: 00-40-266-211 697, 00-40-722-790 924