Katona Ádám

„Közéletünket politikai-erkölcsi válság dúlja!"

 

– Olykor-olykor egy-két platform-nyilatkozat – és más semmi? Mostanában keveset hallani az Erdélyi Magyar Kezdeményezés keresztény-nemzeti RMDSZ-platformról. Hová és miért tűnt el közéletünkből Katona Ádám? Mióta szeret háttérben maradni?

– Hadd reflektáljak először a harmadik kérdésére! Noha a közéleti kihívások elől nem húzódtam el, soha nem volt életcélom önmagam fitogtatása, a hatalom-mániákus közéleti szereplőket pedig mindig lenéztem, megvetettem. – Egyébként nem panaszkodhatom sorsomra, hogy mindig „árnyékban” kellett volna élnem. Hiszen nyomban az egyetemi tanulmányaim után a kolozsvári közéleti érdeklődés reflektorfényébe kerültem. Ugyanis 1968-ban, a politikai-művelődéspolitikai nyitás, Ceauşescu időleges Nyugat felé tájékozódása kezdetén, a Kincses Város magyar napilapja kulturális szerkesztőjeként a lapból nekem jutott pászmát – az írók, színművészek, zenészek és közönség kifejezett örömére – megújíthattam, és ezért alig néhány hónapnyi buzgólkodásom után oly sok elismerést kaptam az akkortájt szokásos „olvasó-találkozókon”, hogy az akkor is nevetségesen avíttas gondolkodású főszerkesztőm és néhány hasonló kollegám máig irigykedve emlegeti hajdanvolt pünkösdi királyságomat. Utána „böjtös évek” jöttek, mivel a kommunista hatalommal való kollaborálás minden formáját elutasítottam: nem csupán a Pártba való belépéstől, hanem az akkori politikai közélet más formáitól is tudatosan elzárkóztam. Két évtizeden át a hírhedt román titkosszolgálat, a szekuritáté célkeresztjében élve – „az ügy érdekében” – ajánlatos volt tényleges szerepvállalásaimat lehetőleg eltitkolnom, amikor csak tehettem, másokat hoztam helyzetbe, például a bukaresti magyar nyelvű tévéadás több nagy sikerű műsorában, mert úgy hatékonyabban istápolgathattam népi kultúránk továbbéltetését, így a táncház-mozgalmat. A Kriterion jóvoltából egész sor, nemzeti öntudatunkat erősítő szerző (Kemény Zsigmond, Kodály Zoltán, Szabó Dezső, Fülep Lajos, Veres Péter és mások) szövegét segíthettem nyilvánosság elé, az ő szavaikkal fejezve ki a magam nézeteit, értékrendjét. E mellett több kötetnyi irodalom- meg művelődéstörténeti tanulmányt írtam, melyeket a szakma értékelt; maguk módján még „a szekus elvtársak" is honorálták: következetesen és periodikusan piszkáltak, gyötörtek és zsarolni próbáltak. Azokban az évtizedekben a becsületes politikai cselekvésnek alig volt más módja, mint a magyarság múltjának, nagyjaink tanításának fölmutatása. A hazafiság nem csupán érzelem, a haza szeretete, hanem ismereteken alapuló akarás is, egy néphez, egy nemzethez tartozás tudatos vállalása is. Tanárként, tollforgatóként Szabó Dezsővel vallottam, vallom: „Minden magyar felelős minden magyarért!” Az akkortájt írott munkáim gyűjteménye élére nem véletlenül választottam az Erdélyi néző kötet-címet; 2005-ben jelenik meg, Püskinél, Pesten. – 1989 decembere után viszont úgy véltem, a közéleti nyilvánosság elé, a korábbinál hatékonyabbnak ítélt, a politikai cselekvés terére léphetek, ország-világ előtt végre nyíltan vállalva a kommunista ideológia és diktatúra elleni elkötelezettségemet. – 1989 decemberétől máig hirdetem: az erdélyi magyarság megmaradásának alapfeltétele a kommunista diktatúra valamennyi maradványának eltakarítása után a keresztény meg nemzeti alapokra épített nemzeti önrendelkezés; hogy az egymástól erősen különböző önrendelkezési formák közül számunkra egyedül az önkormányzás (autonómia) megvalósítható; hogy mellőzhetetlen feladatunk a székelyföldi, etnikai alapú területi autonómia békés úton való megteremtése. Tekintve tehát, hogy az országnak föderalizálásához (akár a svájci minta szerint), még kevésbé határainak módosításokhoz sehonnan sem remélhetünk nemzetközi támogatást, egyetlen lehetőség maradt önrendelkezési jogunk érvényesítésére az autonómia. – Ezért 1990/91-ben, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség általunk befolyásolt, illetve irányított székelyföldi szervezetei élén (az RMDSZ Székelyföldi Politikai Csoportját alkotva, melynek szóvivője lettem) elhatároztuk a székelyföldi területi autonómia megteremtésének előkészítését. – Szándékunk valóra váltásához megnyertem az RMDSZ kongresszusai közötti legfelső döntéshozó testületének, a Küldöttek Országos Tanácsának hozzájárulását. (Arad, 1991. október 5.) – Kezdeményezésünk hatalmas nemzetközi érdeklődést keltett, felfigyelt rá Washington, Brüsszel, Strasbourg, Budapest. – Azonban a bukaresti hatalommal cinkos RMDSZ vezetők, élükön a Ion Iliescuval cimboráló Domokos Gézával, illetve az Országos Elnökség megfélemlített tagjai, hátba támadtak bennünket, elárulva az autonómia ügyét. Az RMDSZ Elnökségének meghátrálása után Petre Roman miniszterelnök betiltotta az október 16-i agyagfalvi ünnepségünk megtartását, amelyen terveztük az autonómia-referendum megszervezésének eldöntését, és kirendelte ellenünk a hadsereget. Ez volt a romániai magyar nemzeti közösség 1989 decembere utáni történetének első nagy politikai-erkölcsi válsága. –Autonómia-törekvéseinket egyetlen pillanatra sem adtam, adtuk fel; 1992. március 14-én, Kolozsvárott megalapítottuk az RMDSZ első platformját, a keresztény–nemzeti elkötelezettségű és természetesen „autonomista” Erdélyi Magyar Kezdeményezést. – A 90-es évek első felében, nyíltan a nemzetközi színtérre kiterjesztett, eredményes küzdelmet vívtam, vívtunk a magyarellenes koncepciós pörökben, rendőrlincselések ürügyén elítélt székelyföldi magyarok sorsának jobbra fordításáért (éhségsztrájk stb.). – 1993-tól a Duna medencében elsőkként meghirdettük az alanyi jogú kettős állampolgárság érdekében folytatott mozgalmat; valamint 1994-től, többnyire magunkra hagyatva, küzdelmet indítottunk a Székelyföld központi irányítással történő elrománosítása ellen: a román katonaság és egyházi intézmények székelyföldi betelepítése ellen, etnikai viszonyaink ily módot tervezett megváltoztatása ellen. – Ismeretes, hogy az elmúlt bő évtized alatt az általam irányított Erdélyi Magyar Kezdeményezés-platform fő célkitűzései az egész romániai magyar nemzeti közösség principiális alapkövetelményeivé váltak. Törekvéseink javarészét már 1992-től támogatta az RMDSZ tiszteletbeli elnöke, Tőkés László püspök. – Kezdeményezéseink többsége, kemény, következetes politikai harc eredményeként, 1996-ban, a kolozsvári kongresszuson, belekerült a Romániai Magyar Demokrata Szövetség programjába.– A számbeli kisebbségben élő magyar számára az önrendelkezés és autonómia mellett a kettős állampolgárság biztosíthatja több generáción át magyarságának megőrzését. – Köntörfalazás nélkül ki kell mondanom, hogy a fölsorolt célkitűzéseink nem voltak, ma sincsenek ínyére sem a bolsevista hagyományok, sem a kozmopolitizmus híveinek, sem a román politikumnak, sem a romániai magyar nemzeti közösséget „békés eszközökkel" fölmorzsolni szándékozó román nemzetstratégia RMDSZ-beli kiszolgálóinak, cinkosainak. – Többször az ország közellenségeként szerepelt az EMK és szerepeltem jómagam a román titkosszolgálat (SRI: Serviciul Român de Informaţii) éves jelentésében, még pedig 1995-ben az RMDSZ labanc csúcsvezetésének egyetértésével… – Közbevetve: az EMK számára „az RMDSZ" mindig a romániai magyarság köz- és érdekképviseleti szövetségét, a Szövetség félmilliós szavazóbázisát és seregnyi tisztességes tisztségviselőjét, köztük számos törvényhozóját jelentette, szigorúan megkülönböztetve a román hatalommal paktálgatók, „udmr" csoportosulásától. – Ma már, a most zajló törvényhozói választási kampányban nem mellőzheti az EMK által vállalt vagy kezdeményezett, előbb említett célkitűzésekkel hivalkodást sem a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, sem pártkezdemény-ellenzéke, a Magyar Polgári Szövetség! Markó Béla szövetségi elnök plakátjain ma mindenütt ott virít „az autonómia” jelszó, sőt újabban mellé került „a kettős állampolgárság” is; Szász Jenő, az igen nagy média hátszéllel futtatott székelyudvarhelyi polgármester pedig, aki pedig egy esztendeje még kézzel-lábbal tiltakozott ellenük, előbb „az autonómiát” kezdte emlegetni, majd (mióta Orbán Viktor, sőt a Fidesz Magyar Polgári Szövetség is elfogadni, fölvállalni látszik) ma mindenkit túlharsog „a kettős állampolgárság" követelésével, miközben „a liberális" jelszavakat minden különösebb skrupulus nélkül, egyik napról a másikra „nemzeti-keresztény" jelszavakra cserélte. (Ismeretes, hogy a balkáni iskolázottságú politikában az efféle villámgyors „innen–oda" helycsere, éppen úgy, mint az „onnan–ide” színeváltozás általános és mindennapos gyakorlat.) – Nos, ebből a mostani választási kampány-partiból éppen úgy kivonom magam, mint ahogyan az „átkosban” sem vállaltam az akkor dívó különféle politikai kampányokban való részvételt, amelyek pedig a közéleti érvényesülést látványosan segítették, fölötte alkalmatosnak bizonyulva a hivatali karrierre, hatalomra, vagyonra, könnyű életre ácsingózók számára. – Ami a keresztény-nemzeti értékrendhez való hűsége miatt az RMDSZ csúcsvezetése belső ellenzékének számító Erdélyi Magyar Kezdeményezés helyzetét illeti: platformunk „csupán” politikai műhelyként tevékenykedik 1996 óta. – Ugyanis akkor győzött az RMDSZ-ben és azóta is uralkodik az Emil Constantinescuval, majd szerre, az utódaival is lepaktáló „neptuni vonal": Borbély László, Frunda György, Tokay György etc. Az RMDSZ sorsdöntő pályamódosítása 1996. november 28-án következett be, a Szövetségi Képviselők Tanácsa bukaresti ülésen, ahol a Tőkés-szárny teljes vereséget szenvedett: mindössze hárman szavaztunk a Constantinescu-kormányba belépés ellen. Holott már 1993-ban, az RMDSZ brassói kongresszusán nyilvánvalóvá vált, hogy ez a, magát akkor „Demokratikus Konvenció” néven emlegető, éppen liberális színekben pompázó bukaresti politikus klikk nem kevésbé ellensége a romániai magyar nemzeti közösség önrendelkezése érvényesítésének, mint hasonszőrű riválisai, akikkel teljes összhangban, következetesen „szélsőséges”-nek minősítette a romániai magyarság önrendelkezési-törekvéseit, illetve fennen hirdette Románia nemzetállam jellegét, elvitatva tőlünk, romániai magyaroktól etnikai, közösségi jogainkat is! Constantinescuék népszerűsége 2004-ben a romániai választópolgárok körében 1 %. – És gondoljuk meg: az 1996 telétől a bukaresti hatalom meg-megismételt ígérgetései dacára máig nincs magyar egyetemünk, történelmi egyházaink pedig máig mindössze csupán kb. 20 %-át kapták vissza a bolsevisták által elrabolt ingatlanaiknak! – Ugyan mire jó – kérdezhetné bárki – ez az élveboncolás? – Nos, anyaországunk közvéleményét alaposan fölkavarta a december 5-i kettős állampolgárság-referendum híre, felelős és felelőtlen megszólalók serege olyan színben tünteti fel az alanyi jogon minden magyarnak alanyi jogon biztosítandó magyar állampolgárság híveit és még inkább kezdeményezőit, mint a jelenlegi országhatáron kívül rekedt, „magyarkodó” parazitákat, akik a „magyar adófizetők” fillérjeit-forintjait kívánnák intézményesen elorozni vagy jó esetben megdézsmálni, ahelyett, hogy tennének valamit a saját sorsuk jobbítása érdekében. Nos, mi, akik elsőkként fogalmaztuk meg a kettős állampolgárság igényét a határon túl élő magyar nemzetrész minden tagja számára, nemcsak „kérünk”, nemcsak áldozathozatalra szólítjuk föl nemzettársainkat, és nem a „magunknak éljünk”-elv szerint morzsoljuk le éveinket, hanem tettünk és teszünk is dolgunkat, olykor „némi-nemű kockázatot” is vállalva, esetenként még áldozatot is hoztunk-hozunk a közösség, a magyarság érdekében. Ezért úgy véljük, van erkölcsi alapunk kérni a nemzettől, a nemzetnek. Másrészt a kardinális erkölcsi nyomorúságunkkal való könyörtelen szembenézés, ha népben-nemzetben gondolkodunk, nem magánügyünk, és a gyógyulás esélyei megnőnek, ha pontosan, könyörtelenül pontos diagnózist készítünk. Bajainkat letagadva, aligha szabadulunk meg tőlük. – Platformunk, az EMK dokumentumaiban 1996 tele óta a „Politikai-erkölcsi válság van!" figyelmeztető vészkiáltásunkat kénytelenek vagyunk leitmotívumként ismételgetni. – Jómagam már 1990-ben megfogalmaztam, és a mai napig jobb jövőnk zálogának tekintem közéletünk és különösen politikai közéletünk megtisztulásának, megtisztításának alapkövetelményeként, az ún. átvilágítást. – Első lépésként a hajdani meg a mai román titkosszolgálat ügynökeit, besúgóit kellene kigyomlálni, kiirtani közéletünkből, hiszen ezek a magyar nevű képződmények a romániai magyarság alapvető nemzeti érdekeit, célkitűzéseit veszélyeztetik! Az érintetek körében támadt akkoron nagy sivalkodás: „boszorkány-üldözéssel” vádoltak. – Azóta, időnként ugyan „valamilyen szintű” szekus-múlt gyanúsítással föl-fölröppen a román sajtóban (illetve a világhálón) néhány udmr-korifeus, képviselő, szenátor neve. Legutóbb például, ez év március elején, Frunda György, Szabó Károly és Verestóy Attila dr. neve. Ugyanis a Román Hírszerző Szolgálat (a jeles „SRI") vezetése „valamiért" visszautasította e három udmr-szenátor dossziéjának kiadását a Mircea Dinescu vezette átvilágító intézménynek (CNSAS: Centrul Naţional de Studierea Arhivelor Securităţii). – Vajon miért kellett így, törvénytelenül „titkosítani" szenátoraink szekus-iratait? A kérdésre válasz, a várt folytatás, mint mindig, most is elmaradt. – Ugyanez a márciusi közlemény, mely magyar lapokban is megjelent, azt is dobra verte, hogy „Markó szövetségi elnök tudta, hozzájárulása nélkül nyargalt el egy villámküldetés keretében Frunda szenátor Brüsszelbe, vegyespárosban Viorel Hrebenciuc úrral, hogy megpróbálja kihúzni a gezemicéből az Adrian Năstase-kabinetet, majd tisztára mosni Bukarest ember- és kisebbségi jogi szennyesét”. – Esetenként ugyanezen, máskor más „udmr-személyiségeket” vádolt szekuritátés múlttal, vádol gazdasági korrupcióval, visszaélésekkel a média, például „fabáró”-ként emlegetve őket, persze ugyancsak különösebb következmények nélkül. Legfennebb olykor egy-két udmr-honatya visszavonul a magánéletbe. – Most, november első hetében keltett szenzációt, hogy szenátusi frakcióvezetőnk, az 1990-től máig 38–40 millió dollárnyi vagyont „szerzett” Verestóy Attila dr. állítólag belekóstolt a letartóztatásban levő, gyilkosságokkal is vádolt maffia-vezér, Csibi István szeszüzleteibe, erdeink fenyői után ráfanyalodván a csíki fenyővízre is. – Verestóyé mellett díszeleg, erkölcsi megbélyegzéssel, a Koalíció a Tiszta Parlamentért-mozgalom 2 millió darab szórólapjának feketelistáján Pete István és Puskás Bálint udmr-szenátor neve is. (Az utóbbi egyébként a székelyudvarhelyi polgármester, Szász Jenő atyafiságába tartozik; Erdélyben az ex-képviselő Bárányi Ferenccel hármasban vezetik a Máltai Szeretetszolgálatot.) – Erősen veszélyes a vagyon-mániákusok szereplése közéletünkben! Azoké, akik mohón, zabolátlan gátlástalansággal más emberek, családok, a közösség vagyonát dézsmálják, lopják, rabolják. Korábban azt reméltük, hogy a politikai közéleti szereplők gyarlóságainak, bűneinek nyilvánosságra kerülése a társadalom, a közélet megtisztulását eredményezi. Be kell látnunk, tévedtünk. Közéletünk, akárcsak az anyaországi társadalom közélete hörcsög-természetű szereplői politikai hatalomra törve remélik elodázni bűneik számonkérését, elkerülni az igazságszolgáltatás büntető kezét. Sajnos, a mi, gyökeréig balkanizálódott társadalmunkban, van esélyük hazárdirozó játékaik büntetlen folytatására. Mindazokat, akik törvényszegéseik miatt zsarolhatók, előbb-utóbb meg is zsarolják! – Válságjelenségként kell arról is beszélnünk, hogy a morált bizony gyakorta mellőzik politikai cselekvéseik mindennapjaiban és még inkább hatalomszerzési akcióik során az erdélyi magyar politikai közélet élesen differenciálódott politikai vonulatainak „udmr” és „polgári" éllovasai. Ők a szemérmetlen klikkezések, a gusztustalan szavaztatások mesterei, a különböző tisztségek „ügyes” megkaparintásának bajnokai. – Mivel a markukban van minden, anyaországi és erdélyi pénzt osztogató alapítvány meg a média, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés efféle „ünneprontó üzenetei” még szordinós megfogalmazásban is csak igen nehezen jutnak el az olvasókhoz, hallgatókhoz, nézőkhöz. Hát, amikor nem is vagyunk (vagy voltunk) „szordinósok”! Platformunk Ön által említett „háttérben maradásának”, különösen az utóbbi három esztendőben, ez az oka, magyarázata. Helyzetünket jellemzi, hogy a román és a külföldi magyar hírközlés sokkal tisztességesebben számolt be például az EMK szatmárnémeti RMDSZ kongresszusi szerepléséről, mint a hazai magyar média. Ilyentén hazai „megbecsülésünket" akár frissebb példával is illusztrálhatom: az EMK megszólalt október 29-én, Budapesten, a Jobbik Magyarországért Mozgalom Kossuth téri tüntetésén; szavunkat itthon már nem lehetett hallani... – Mindezekért néhány éve rátértünk a röpcédula-szerű hírlevelek készítésére, terjesztésére. A Szövetségi Képviselők Tanácsa minden ülésén, nyaranta Tusványoson és valamennyi RMDSZ-kongresszuson osztogattunk „EMK-lepedőket”, melyeken szépítgetés nélkül közzé tesszük a politikai közéletünk bajait föltáró diagnózisainkat. – Nekem személyesen talán a platforménál kevesebb okom lehet a háttérbe szorítás miatti panaszra. Hiszen például az Erdélyi Napló (ha jókora késedelemmel is) több rendben, méltányolandó tárgyilagossággal és terjedelemben beszámolt olyan, önmagukon túl mutató történésekről, mint amilyen az ún. agyagfalvi ügy volt 1991 őszén, vagy akár a székelyudvarhelyi tanítóképző főiskolából eltávolításom elképesztően aljas körülményeiről, 2001 szeptemberében.

– Milyen a helyzete és milyen súlya van jelenleg az EMK-nak az RMDSZ-en belül? A Reform Tömörülés távozása után, úgy tűnik, Önök képviselik a Szövetség belső ellenzékét. Ön is megfogalmazta a sajtó nyilvánossága előtt, hogy az EMK „középutas” lett. Hogyan kell ezt értenünk? Mennyire tudják befolyásolni az RMDSZ vezetést, Markó Bélát?

– Ismeretes, hogy a „labanc-szárny” miután 1996 decemberében Szövetségünkben túlhatalmat szerzett, máig folytatja az RMDSZ-nek szövetségből politikai párttá degradálását, sorvasztását. Szövetségünk csúcsvezetésének „neptunizálása”, majd testvérplatformunk, a nemzeti-liberális Reform Tömörülés tavalyi belülről szétverése következtében az EMK „politikai műhely” lehetőségei erősen korlátozódtak. Ez a folyamat különösen azóta gyorsult fel, mióta a „labanc elvtársaink” egy simán lebonyolított működési szabályzat-módosítással a platformokat elszigetelték a Területi Szervezetek Konzultatív Tanácsától, valamint kiszorították a Szövetségi Képviselők Tanácsából, tehát Szövetségünk döntéshozó testületeiből. Mindezzel párhuzamosan megnőtt platformunk politikai-erkölcsi felelőssége, szerepe; az RMDSZ-en belül egyre inkább ránk hárul nemzeti közösségünk jövője érdekében négy kulcsfontosságú feladatkör további vállalása: küszködés a háromszintű autonómia meg a kettős állampolgárság létrehozásáért, illetve a tömbmagyarság lakta területek betelepítéssel történő elrománosítása ellen és nem utolsó sorban küszködés a romániai magyarság közéletének balkanizálódása, a bolsevista múlt továbbélő maradványai ellen. – Mivel nem ácsingózunk politikai hatalom után, megváltozott platformunk helye az erdélyi magyar közéletben: „a szélről” kényelmesebb helyre, „középre” kerültünk, noha megingás és elvi kompromisszumok nélkül vállaljuk, tovább folytatjuk a politikai küzdelmet. Tehát nem mi változtunk, hanem körülményeink változtak. – Ismeretes, hogy politikai közéletünk minősítése során, nem tartván a társadalmi jelenségek lényegi sajátosságait kifejezőknek, nem használjuk a „jobboldali” meg a „baloldali” minősítéseket és még kevésbé a társadalmi osztály-kategóriákat. Az EMK keresztény és nemzeti elkötelezettségű csoportosulás, mely a népi mozgalom ideológusai, Bibó István és Németh László által meghirdetett „harmadik út" híve volt és marad. Mi a romániai magyar nemzeti közösség egésze, és nem csupán egy társadalmi osztály, például nemcsak a polgárság boldogulása érdekében, szülőföldjén megélhetése biztosításáért, embersége és magyarsága kiteljesítéséért, autonómiájáért, kettős állampolgárságáért küzdöttünk és küzdünk. Az értelmiség, a fizikai munkás, a nyomorgó munkanélküli vagy a cigány emberek sorsa legalább annyira fontos számunkra, mint a kispolgároké vagy a nagypolgároké, vagy akár az arisztokratáké, így például gróf Wass Alberté. Emlékeztetném, hogy az általunk sikeresen támogatott oroszhegyi, zetelaki és kézdivásárhelyi – magyarellenes koncepciós pörökben elítélt – székelyek egyike sem volt „polgár”, hanem földműves vagy gyári munkás. – Az EMK szövetségesének tekint több RMDSZ-törvényhozót, például Kónya-Hamar Sándort, Pécsi Ferencet, Szilágyi Zsoltot, Toró T. Tibort, Vekov Károlyt és másokat. (Vekov dr. az EMK célkitűzéseivel rokon elkötelezettségű Nemzetépítő-platform elnöke.) – Minden megkülönböztetés nélkül szövetségesünknek tekintünk minden igaz magyart, felekezeti különbség nélkül, legyen bármelyik párt tagja vagy bármelyik ország lakosa. Más nemzetek gyermekeit sem gyűlöljük, minden becsületes ember testvérünk. Anyaországunkban nem kötődünk egyik vagy másik nemzeti elkötelezettségű párthoz erősebben, mint a többiekhez; természetesen egyiknek sem vagyunk vazallusai; pénzt és egyéb támogatást nem kérünk tőlük. És mert a jelenlegi államhatárok feletti magyar nemzetben gondolkodunk, nem hallgatjuk el kifogásainkat bármelyik anyaországi párt vagy csoportosulás nemzetünket károsító vagy amorális politikájáról sem. – Szégyenletesnek tartjuk az egységes magyar nemzetstratégia hiányát! Erről részletesen értekeztem 1993 nyarán, a balatonszárszói találkozón. Fájlalom, hogy szavam pusztába kiáltott szó maradt. – A romániai magyar politikum tényleges erőviszonyairól nincs pontos áttekintésünk, hiszen a közvélemény-kutatások még jó, ha csupán átpolitizáltak, és nem tudatosan meghamisítottak – vagy éppen „titkosítottak”: csak amúgy röpködnek a légből kapott százalékok (MPSZ, 2004 októbere)! – Több mint egy évtizede a tényleges politikai erőviszonyok tisztázása végett, a különböző csoportosulások közösségi támogatottságának számbavétele céljából rendszeresített belső választásokat követelünk, még pedig esélyegyenlőség biztosításával, illetve, hogy az RMDSZ platformjai, a területi szervezetekhez hasonlóan, önállóan indíthassanak jelölteket a helyhatósági meg a törvényhozói választásokon. Utóbbi igényünk idén, részben teljesült. – Nem sikerült elérnünk, hogy érdemi javaslatainkat tekintetbe vegye az RMDSZ csúcsvezetősége, egyáltalán nem volt biztosítva a jelöltek esélyegyenlősége sem anyagi, sem szervezési vonatkozásban. Korántsem lehetünk elégedettek az októberi előválasztások székelyföldi lebonyolításával: Maros megyében nem szerveztek állóurnás előválasztást, Verestóy Attila dr. RMDSZ-birodalmában, Udvarhelyen pedig sem a titkosság, sem az esélyegyenlőség nem volt általánosan biztosított. – Súlyos visszaélések gyanúja merült fel. Jellemző viszonyainkra, hogy az Udvarhely széki udmr területi szervezet „titkosította” a választási körzetek részeredményeit, ott, ahol Verestóy dr. „feltűnően jól” szerepelt. – Az előválasztások során sikerrel támogattuk Hargita megyében Sógor Csabát, Maros megyében pedig Kerekes Károlyt, hogy folytathassák törvényhozói munkájukat; reméljük, további együttműködésük az EMK-val ugyancsak gyümölcsöző lesz. – Erősen szerencsétlen lépésnek tartom, hogy Hargita és Kovászna megyében, ahol pedig végre erőink összefogásával reális esély nyílt volna a belső demokrácia érvényesítésére, jelöltjeik becsületes megmérettetésére, a Magyar Polgári Szövetség pártkezdemény vezetése elzárkózott az előválasztáson való részvételtől, jelöltjeinek megmérettetésétől. – Azt még említeni sem igen érdemes, hogy vajon Garda Dezső, Sógor Csaba alkalmasabbak-e a Hargita megyei székelység törvényhozói érdekképviseletére, vagy pedig például Árus Zsolt meg Rusz Sándor, akiknek „érdemük" az, hogy a román Népi Akció pártjának zászlaja alá húzódott MPSZ színeiben óhajtanak törvényhozók lenni. A „polgári" jelöltek többsége sem szakmai téren, sem a közéletben eddig nem bizonyította különleges rátermettségét, miközben olyan kipróbált közéleti harcosok ellen indított lejárató kampányt az MPSZ jelenlegi vezetősége, mint Pécsi Ferenc vagy Szondy Zoltán, csupán azért, mert az RMDSZ előválasztásán kívántak megméretkezni. – Az előválasztás helyett, a képviselői és szenátori helyek „megszerzésének” reményében, Szász Jenőék „titkosított” közvélemény-kutatási adataikra hivatkozással, paktumkötést erőltettek az RMDSZ csúcsvezetésével, illetve végigházaltak egész sor román pártot, kollaborálási lehetőséget kérve tőlük. – Végül az MPSZ (bihari szervezete kivételével) kikötött a Constantinescuékkal való együttműködésnél, noha már 1993 óta köztudott, hogy hová vezet az üres választási ígéretekkel nem fukarkodó Emil Constantinescuval folytatott paktum-politika! – Az Erdélyi Magyar Kezdeményezés elnöksége október 16-án, a platform tiszteletbeli elnökét Tőkés Lászlót követve, nyíltan rosszallását fejezte ki a MPSZ román párttal tervezett választási paktuma miatt. – Erősen reméljük, hogy a Constantinescuékkal, az ún. Népi Akció párttal kötött paktum következményeként az MPSZ nem hagyott fel végleg az EMK Székelyföld elrománosítása ellen folytatott küzdelmének támogatásáról: Cserehát stb. – Másrészt, ha a neptuni meg a kempinszki vitézek (Borbély László, Frunda György, Kelemen Attila dr., Tokay György, Verestóy dr. meg klienseik) továbbra is uralják a Szövetség csúcsvezetését, nincs okunk illúziókat kergetni, hogy az RMDSZ politikája mostanában nemzeti irányba fordul. – Ugyanakkor politikai kötelességünk, hogy nyitottak legyünk és maradunk a tárgyalásokra, ezért Markó Béla szövetségi elnökkel való időszakonkénti megbeszéléseinket magunk kezdeményeztük, de semmiképpen sem folytatunk paktum-tárgyalásokat, sem „hoci–nesze alapon”, sem pedig zsarolási kísérletekkel. Szívből örvendünk, hogy végre Tőkés László püspök úrral is tárgyalóasztalhoz ült Markó Béla szövetségi elnök. – Reméljük, hogy a választások után az RMDSZ meg az MPSZ törvényhozói (az esetenkénti túlzott egyéni ambícióikat háttérbe szorítva) közösen vállalják a közös nemzeti feladatokat, és nem az egyik vagy másik román politikai csoport érdekeinek kiszolgálásával kelnek versengésre egymással. – A délvidéki, a szerbiai magyarság sorsa példázza, hogy a személyes érdekek hajszolása, a hatalmi harc, a pártoskodás, valamint az anyaországi pártok beleszólása a kisebbségi magyarság politikájába milyen tragikus következményekkel jár.

– Ön kit szeretett volna az RMDSZ államfő-jelöltjének látni? Mi szól Markó

Béla ellen és mi mellette? Idén vajon az „autonómia” és a „kettős állampolgárság” lesz az RMDSZ választási mézes madzagja? Négy éve Frunda György államfő-jelölt indulása érdekében és a külhoni állampolgárságért aláírást gyűjtött a Szövetség. Vajon mi lett a sorsuk ezeknek az aláírásoknak?

– Az EMK nem alakított ki közösségi álláspontot az RMDSZ államfő-jelölt állítását illetően, merthiszen ez korántsem stratégiai-, hanem csupán taktikai, erősen másodlagos kérdés. Nyilvánvaló tény, hogy nincs olyan személyiség a romániai magyar nemzeti közösségben, lett légyen akár a mennyországból közénk szálló arkangyal, aki eséllyel pályázhatna Románia államfői méltóságára. Hiszen másfélszáz esztendeje idegengyűlöletre, a magyarság gyűlöletére nevelték vezetői a románságot, és belőlük kerül ki az ország szavazópolgárainak túlnyomó többsége. – Egyébiránt, magánvéleményem szerint, célszerű magyar államfő-jelöltet is porondra állítani, még pedig azoknak a román szavazóknak okítása végett, akiket az általános elnyomorodás közepette és a közélet elképesztő korrumpálódása közepette netán még érdekel, hogy ki lészen Ion Ilici Iliescu úr utóda a Cotroceni elnöki palotában. – És egyáltalán nem baj, ha jelöltünk transzilvanista húrokat penget, sőt autonómia- meg kettős állampolgárság-igényeinkkel is kirukkol, sőt! – Markó Béla jelölése mellett szól, hogy közéletünk azon ritka főszereplői közé tartozik, akit szép hazánkban nem vádoltak eddig sem korrupcióval, sem szekus-múlttal, és hogy (a nálamnál illetékesebb hozzáértők szerint) szabatosan beszél románul. Talán az sem baj, hogy kiejtésén érzik: nem a családjában gyakorolja az államnyelvet. Remélem egyébként, hogy előbb-utóbb a magyar is hivatalos nyelv lesz szülőföldünkön, és a köz- és érdekképviseleti szövetségünk, az RMDSZ majdani államfő-jelöltjei anyanyelvünkön szólhatnak a román választókhoz. – Ami pedig a mostani RMDSZ-kampány magyar választóknak szánt autonómia- meg kettős állampolgárság szlogenjét illeti: teljesen jogos a kérdésben megbúvó malícia. Hiszen a négy és a nyolc évvel ezelőtti Frunda-kampányban is ez volt a mézesmadzag. Csak akkor a mostaninál kevesebb méz sárgállott a madzagon, majd valakik sürgősen lenyalogatták róla. Azt se felejtsük el, hogy a választások után nyomban, az egyébként erősen mézes-szavú Frunda György szenátor a legharsányabb és legkövetkezetesebb autonómia-ellenes agitációba kezdett, sőt máig igyekezik elrontani autonómia-étvágyunkat. – Különben, legyünk óvatosak, hogy kit tüntetünk ki rokonszenvünkkel: például az Erdély központúsága révén köreinkben széltében ismertté vált Sabin Gherman, aki MPSZ társaságában paktumot kötött a Népi Akció párttal, a háromszintű autonómia-követeléseinket nem pártolja, sőt! – Tény, hogy míg a háromszintű autonómiánk biztosítása túlnyomó-részben Romániára tartozik, a kettős állampolgárságé anyaországunk feladta, sőt nemzeti kötelessége lenne. Kevéssé köztudott, hogy a Magyar Köztársasággal szomszédos államok (Ukrajna kivételével) már mind bevezették a kettős állampolgárság intézményét a határaikon kívül élő nemzettársaik etnikai jogainak, virtuális nemzeti egységük megteremtése céljából! Ezért nem tiltakoznak, tiltakozhatnak a Magyarok Világszövetsége által kierőszakolt, december 5-i, magyarországi kettős állampolgárság referendum ellen, még Románia sem. – Az is tény, hogy a két jelenlegi budapesti kormányzópárt (melyekhez az RMDSZ jelenlegi csúcsvezetése nyíltan vonzódik) nem vállalta, sőt határozottan, olykor hisztérikusan elutasította a kettős állampolgárság bevezetése nemzeti kötelességének teljesítését! – A hazafiságot ily módon értelmező, a kettős állampolgárság politikai intézménye ellen ily dühödten tiltakozó kormányzó pártok eddig széles e világon sehol nem uralkodtak, és föltehetően ezután sem fognak; ebben abszolút világelső lett kicsi anyaországunk, Hungária! – Emlékeztetném, hogy a legelső kormányelnöki mondata ugyanaz volt a pufajkásként becézett Horn Gyulának, akárcsak négy esztendővel utóbb a D 209-es Medgyessy Péternek: hangsúlyozottan 10 millió magyar állampolgár miniszterelnökeként üdvözölték választóikat, így fejezve ki közönyüket irányunkban, a Trianon óta „határokon túliakká" degradált 2–3 milliónyi magyar felé. Reméltük, hogy másfajta üzenet küld a határokon túli magyarságnak az 1956 után született nemzedékbeli Gyurcsány Ferenc és Hiller István, mint elődeik, a hazafiatlanságuk révén elhíresült Medgyessy, Kovács, Horn, Kádár, Rákosi, Kun Béla elvtársak. Csalódtunk. – Az EMK szerint trianoni szétszakítottságunk elérhető enyhítése, gyógyítása érdekében anyaországi testvéreinknek a kettős állampolgárság mellett pártkülönbség nélkül kellene szavazniok. Hiszem, hogy a határ innenső és túlsó oldalán valamennyiünknek jó lenne, ha a „labancok” és „kurucok”, a szocialisták és keresztények netán végre egyetértenénk a kettős állampolgárság megadása ügyében, még ha az elsőkként említettek pártvezérei még a régi, hamis nótát fújják. – Reális esélyt látok a szocialista szavazók pálfordulására, különösen, ha meggondolom, hogy tíz esztendeje egyetlen egy olyan, „nemzeti elkötelezettségű” anyaországi politikai vezetővel sem találkoztam, aki egyetértett volna az EMK-val a kettős állampolgárság kérdésében, pedig valamennyihez bekopogtattam kívánságunkkal! Azóta sem fogtuk be pörös szánkat. – Éppen egy évtizede, hogy a Magyarok Világszövetsége kongresszusa elé tártam ezt a javaslatunkat, de a jelenlévők többsége nem mutatott fogékonyságot iránta, viszont néhány esztendővel utóbb Gidai Erzsébet professzornak több szerencséje volt: sikerült megszavaztatnia a kettős állampolgárság támogatását az MVSZ kongresszussal. – A fejlett demokráciájú európai országok réges-régi gyakorlata, a Magyar Köztársaság szomszédjainak újabban bevált gyakorlata igazolta a kettős állampolgárság politikai intézménye nemzettudat erősítő szerepét az anyaország népessége körében, és oszlathatja el a róla tájékozódni akarók félelmét valamiféle „népvándorlás” és az anyaország „gazdasági pusztulásának” bekövetkezésétől. – Anyaországunkban persze mindig voltak szellemi kútmérgezők, a nemzeti érdekek ellenzői, ellenségei, mint más országban is voltak-vannak, viszont „minálunk” az arányuk nagyobb, veszedelmesen több mint másutt. Aljasságukról meggyőződhettünk nemcsak a gulyáskommunizmus alatt, hanem a 90-es évek legelején is, önrendelkezési- és autonómia-koncepciónk meghirdetésének pillanataiban is. Ők az átkosban szocializálódott szereplői posztkommunista társadalmainknak, akik ma sem átallják szemérmetlenül, újra meg újra riogatni a közvéleményt „23 millió román magyarországi beözönlésével” + ”a kettős állampolgárság elképzelésének kidolgozatlanságával”+ „az utódállamok magyarsága autonómia-követeléseinek károsodásával” stb. – A kettős állampolgárság ellenzői féloldalas könyvelést folytatnak, csak azt számolgatják, még pedig túlságosan megnyomott plajbásszal, hogy esetleg „mibe kerül az anyaországnak ez a mulatság”? Azt tudatosan elhallgatják, hogy a például „mit nyer az anyaország munkaerő-piaca” az utódállamokból érkező jól képzett munkaerővel, azokkal az emberekkel, akiknek a felnövelése, iskoláztatása, munkatapasztalat-szerzése a szülőföldjükön nem évi 20 ezer forintba került! Akiknek termelő munkája biztosítja a bennszülött anyaországi öregek, betegek nyugdíját, hiszen a dolog természetéből következően az ún. szociális juttatásokat nem a rászorultak egykori termelése, adója biztosítja. A kettős mércével mérés más vonatkozásban is szembetűnő, az ilyen torz logika szerint: az anyaországi munkaerő hadd érvényesüljön ott, ahol előnyösebben megfizetik munkáját, az Unió fejlett régióiban, viszont a távozók megüresedett munkahelyét az anyaországban nehogy az utódállamokbeli magyarok foglalják el! – Sajátságos, hogy éppen azok kezdték legjobban félteni az erdélyi, délvidéki, felvidéki, kárpátalji magyar településeket a „kiürüléstől”, akiknek eddig a legkevésbé fájt a fejük sorsunk alakulása miatt, akik mindig „a szomszéd népek érzékenységét" óvták a „magyarkodó magyaroktól", de soha nem jutott eszükbe, hogy mi is „érzékeny szomszéd népek" lennénk. Akkor is valós a veszély, hogy növekszik a kitelepülésünk az anyaországunkba, ha ezután is az eddigi megalázó módon kelhetünk át a határon, és ha igényeljük, csak az eddigi megalázó tortúra árán juthatunk letelepedéshez, ám ha a szülőföldünkön alkalmasabb életfeltételeket teremtünk, bizonyosan kevesebben akarnak végleg Magyarországra menni.– Gondjaink, a határokon túli magyarok gondjainak eloszlatását az európa-uniós csatlakozástól várni, egyáltalán valakitől-valamitől csodát várni – önmagunk elleni bűn. Nemzeti gondjainkat, a nemzet egészével együtt, magunknak kell fölvállalnunk! – Az elmúlt évtizedben gyakran idéztem a platformban és baráti körömben az antik latin szólás igazságát: „Gutta cavam lapidem! – A vízcsepp kivájja a követ!" Ma is bízom ebben az igazságban: csak éppen időnk–türelmünk–kitartásunk és „vizünk” legyen, előbb-utóbb a kő is kilyukad. –Természetesnek tartom, mert szüksége van a romániai magyarság szavazataira, hogy az RMDSZ csúcsvezetése köpenyeget fordított, és ma már egyértelműen felvállalta a kettős állampolgárság követelésünket, akárcsak 1996-tól autonómia-programunkat. – Erőt adhat a továbbiakhoz nekünk erdélyi magyaroknak, hogy végre, mindössze néhány nap óta a kettős állampolgárságunkat követelve egy táborba, Markó Béla, az RMDSZ mellé állott a Bugár Béla vezette MKP, a Gajdos István vezette UMDSZ, az Ágoston András vezette VMDP és a Kasza József vezette VMSZ, tehát az utódállamok valamennyi bejegyzett magyar pártja, szövetsége! Mennyivel előbbre lennénk, ha erre a lépésre már egy évtizeddel ezelőtt rászánták volna magukat! Az Ön által említett, négy esztendeje összegyűjtött pártoló aláírások bizonyosan csakhamar előkerülnek valamelyik udmr-rejtekhelyről. – Örvendünk a holnapi Magyar Állandó Értekezlet előtt a külhoni magyarok útleveléről közzétett kormányrendeletnek. Kiváló kezdeményezésnek tartjuk! Végre jó úton indult el a Gyurcsány-kormány, csak éppen megtorpannia nem kellene, hanem hasonló jellegű intézkedéseivel, a szubszidiaritás jegyében szaporán tovább kellene lépegetnie az alanyi jogon minden magyar számára magyar állampolgárság biztosítása irányába. – Nekünk pedig, akik nem értekezletekben, választási kampányokban és hatalmi pozíciókban gondolkodunk, az a dolgunk, hogy számon tartsuk, és ha majd szükségesnek látszik, számon kérjük az illetékesektől kampányígéreteiket és az előre lépegetéseket. – Máskülönben jómagam többször megtapasztaltam „Az ígéret = a bolondnak öröm!" álmoskönyvi szentencia igazságát. – Komolyra fordítva a szót: a november első napjaiban készült Medián-felmérés szerint a Magyar Köztársaság teljes népességének 58 %-a nem kíván részt venni a december 5-i népszavazáson; a teljes népesség 15 %-a ellenzi a kettős állampolgárság bevezetését számunkra, határokon túli magyarok számára, 27 %-a pedig támogatja. – Úgy tűnik, hogy ez a 27 % nekünk kevés, ellenfeleinknek viszont sok… Bizony „a Magyar Köztársaság közéletét is politikai-erkölcsi válság dúlja!"

– Elemzők szerint alighogy megszerveződött, máris több hajszálrepedés található az erdélyi polgári mozgalmak és a rokon elkötelezettségű csoportok között. Személyes ellentétek ezek, vagy elviek? Ön személy szerint rengeteget dolgozott a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megalakításáért, mégsem vállalt szerepet ezek vezetőségben. Miért?

– A Tőkés László által 2003-ban, a szatmárnémeti „Láncos-templom”-ba összehívott megbeszélés után hétről-hétre, rendezvényről-rendezvényre, a fórum- és a megbeszélés-sorozaton egyre inkább megbizonyosodtam arról, hogy a romániai magyar nemzeti közösség vezető garnitúrájában a bolsevista múlthoz és a bukaresti politikumhoz való viszonyulás (a labanc–kuruc ellentét) mellett még igen sok és igen mély törésvonal (tehát korántsem „hajszálrepedés”) van, több mint amennyiről korábban tudomásom volt. Ezek javarésze nyilvánvaló elágazása a fő törésvonalnak: a kommunista múlt öröksége. Egyébként a törésvonalak egyik fele a nemzeti önazonosság-tudat hiányosságai (így magyar történelmi ismereteik elképesztő fogyatékosságai), a másik (és alig vagy egyáltalán nem áthidalható) fele pedig a kereszténység erkölcsi alapelveinek semmibe vétele következményeként keletkezett. Tehát az RMDSZ udmr részének, így Szövetségünk csúcsvezetésének kórságai miatti „Politikai-erkölcsi válság van!" vészkiáltásunk, sajnos, itt, erre, a magát RMDSZ-ellenes elkötelezettségűnek minősítő közegre is érvényes. – Egyesek, önérvényesítésük érdekében, az előbb tárgyalt hatalomszerzési akcióik során, átvéve az évtizede hirdetett autonómia- meg kettős állampolgárság stb. követeléseinket, gátlástalanul törtetnek át az alapvető erkölcsi normákon. Önérvényesítési eljárásaikat, hatalomszerzési gyakorlatukat tekintve egy húron pendülnek a bolsevistákkal, a bolsevizmus haszonélvezőivel, akiket a keresztényektől az erkölcsi normáknak gátlástalan, cinikus fölrúgása is mindenkor szembetűnően megkülönböztetett. Ne feledjük, hogy az elvtársak szemrebbenés nélkül állították, tanították: „A hatalomszerzés és -őrzés érdekében minden megengedett!” – Amikor először hallottam Horn Gyulának a múltját firtatókhoz intézett replikáját: „Na, és?", azt hittem, ez a cinizmus egyéni világcsúcsa, amit lehetetlen überelni. Csalódtam. Mert azóta Isten tudja hányszor hallottam újra, és nemcsak kiégett bolsiktól, hanem virgoncan, mohón korrupt, más táborbeli ifjaktól is, nálunk, Erdélyben is ugyanezeket a szemérmetlen replikákat: „Na, és?", illetve „Ugyan mit számít, ha valaki korrupt, lop, csal, vagy akár titkosszolgálati ügynök? Az a fontos, hogy a mi kutyánk kölyke legyen!" – Ezt a morált megszokni, elfogadni vagy éppen megszeretni máig nem tudtam, nem akarom. – Ezért jóval a szóban forgó testületek megalakítása előtt, még a vezéri funkciók, tisztségek egymásnak osztogatása előtt bejelentettem, hogy „a szent cél érdekében” feladatot, munkát vállalok, de semmilyen címre vagy dekorációra nem pályázom. – Dolgozzunk és reménykedjünk: „Gutta cavam lapidem!"

 

 

2004. november 11.

Kérdezett FÁBIÁN TIBOR.