Október 31-november 2-ig, három napon át tartott a Sötét Zenék Fesztiválja Bécsben, a Planet Music Hall-ban. Csapatunk (Styler Durden, S!ck, Regina, András és jómagam) a harmadik napon látogattunk el a fesztiválra, elõsorban VNV Nation-t látni, és belenézni az osztrák dark/gót kultúrába.
Hosszú autóutunkat követõen, az elõre kiírt kapunyitás után kb. fél órával értünk a tetthelyre, ahol rögtön össze is futottunk pár hazánkfiával és egy hazánklányával, akik az épület elõtt, a szemerkélõ esõben várták, hogy történjen végre valami. Csúszott ugyanis a program, és még beengedni se nagyon akartak senkit. De csak nem történt. Aztán mégis: újabb magyar delegátus érkezett. Fel is merült rögtön, hogy a jóságos osztrákok akár Budapesten is szervezhették volna a bulit, akkor legalább nem kellett volna ennyit utazni. Mindenesetre mi visszatértünk a kocsihoz, s nekiláttunk a "ha már nem történik semmi, akkor legalább igyuk meg a piát, amit hoztunk" mûvelethez. Na, így késtük le a Lahka Muzát...

Mire visszaértünk, már vége is volt az elsõ koncertnek, és serény technikusok feszítették a vásznat az Ordo Rosarius Equilibro-nak. Közben elkezdtek a helybéliek is szállingózni, úgyhogy a teremben már nem csak magyar szó hallatszott. A két büfén kívül (ahol csak italokat árultak) a koncertteremben két pultnyi CD és egy sor VNV Nation póló képviselte a piacgazdaságot. Se Second Hand CD-k, se kellékes, de legalább a pénzünk megmaradt.
 

Kb. idáig jutottunk a szemlélõdésben, amikor az Ordo R. Equilibro két tagja a színpadra lépett. A géprõl jövõ alapokat (sampler, gitár) szigorú, lassú dobolás és folyamatos vetítés egészítette ki. A nyomasztó összhatást az énekes félig szavalt, félig énekelt kántálása tette teljessé. Az elsõ néhány szám alatt ez még nekünk, finnyás hallgatóknak is tetszett, de egy idõ után nagyon nyomasztóvá vált az egész. Innentõl már inkább a végét vártuk. András ugyanis kijelentette, hogy a következõ Ataraxia jó lesz, õ hallgatta is õket, meg látta is élõben, még régen, az elsõ lemezük környékén. Nagy várakozzással néztünk hát a koncert elébe.

A dolog akkor kezdett gyanús lenni, amikor átszerelés közben feltûnt a színpadon a zenekar egyik tagja, õsmagyar sámánnak álcázva, hosszú csuhában, kezében és vállán egy-egy dobbal. Aztán amikor elkezdték, és kiderült, hogy ez bizony kõkemény neofolk lesz, gyorsan fogyott lelkesedésünk is. A maga nemében a zenekar bizonyára nagyon jó lehet, hisz a közönségnek is tetszett, meg õk is lelkesen csinálták, de egy idõ után nálunk heveny fejfájás jelentkezett, minek okából aztán el is hagytuk a termet. Odakint csocsózással és lázas semmittevéssel töltöttük az idõt, s vártuk a koncert végét. Ami bizony jó sokára jött el...

A következõ fellépõ a Plastic együttes volt, ami roppant mókás mûsort adott elõ, igen lelkesen. Az egész produkcióban a legmeglepõbb felállás volt: két szintis csaj és egy kopasz, kigyúrt énekes. Zeneileg sajnos semmi meglepõt nem tapasztaltunk, szabvány futurepop volt, ráadásul minden szám emlékeztetett valami más dalra... Mindenesetre a túljátszott de nem megjátszott elõadás mindenképp a javukra írható. Elõttünk az "SM Massacre Crew" nevû formáció tagjai nyújtottak felejthetetlen élményt, akik a zene ütemére szabvány testsúlyáthelyezõs EBM-döngölõst mutattak be, hárman, ék alakban, tökéletes szinkronban. Azt hiszem, ezt nekünk még gyakorolni kell...

A vidám trió után a szigorú Killing Miranda lépett színpadra, kikkel kapcsolatban szintén voltak elõzetes várakozásaim, hisz már többen felhívták rájuk a figyelmem. Ehhez képest sajna csalódást okoztak. Inkább metal, mint indusztriál-gót zenéjük nekem túl gitáros volt, az énekes pedig teljesen hiteltelen, próbálta eljátszani a "húdekemény" nemistudommit. A legrosszabb az volt, amikor kiállt a színpad szélére, és mondanivalóját alátámasztandó, összevont szemöldökkel, kõkemény tekintettel, szigorú tartással nézett a közönségre.
 

Killing Miranda

Serial Killer (helyett a Plastic egyik szintise)

Catastrophe Ballett

A következõ fellépõ a Nostalgia volt, akiket már fentrõl, a mindenfelé elhelyezett monitorok egyikén néztünk. Kezdtünk fáradni... Az elsõ hangnál ismerõsnek tetszett a nyitószámuk, aztán a másodiknál ki is derült, hogy ez tényleg a Preacher Man a Nephilimtõl. Nohát, gondoltam, feldolgozással nyitni, még ilyet! De aztán a következõ szám is valaki másé volt, meg az azutáni is, és hamarosan rájöttünk, hogy õk azért Nostalgia, mert régi dark slágereket játszanak. Nem is rosszul. Úgyhogy vissza is mentünk. Volt itt mindenféle jóság, de fõleg Nephilim. És nem is játszották túl magukat. Egyszóval jó volt. (Hogy végre dícsérjek is valakit.)

Az est utolsó elõtti zenekara a Nagy Durranás elõtt a Catastrophe Ballet volt, akiket elõrehaladott fáradtságra való tekintettel kihagytunk. Csak a végén mentünk le már, hogy biztosan és idõben megragadhassuk a korlátot az elsõ sorban, s ne maradhassunk le semmirõl a VNV Nation koncert közben. Úgyhogy a balettosokról az elhangzott két feldolgozás alapján - amit akkor játszottak - nem is mondok véleményt.<

Útunk céljára, VNV Nation koncertre jó egy órát kellett várni, s végül is hajnali egy után került rá sort. Akkor viszont a fáradtság elszállt, a hangulat a tetõfokára hágott, s a közönség õrült tombolásba kezdett. Hiába, a fiúk élõben nem tudnak hibázni! Ronan, az énekes fáradhatatlanul rohangált, táncolt a színpadon, s ha lankadni látszott valahol a hangulat, rögtön ott termett, hogy jó példával járva elõl ismét felszítsa a lángot. Mark, a dobos, két óriási kivetítõ között püfölte szerelését, de idõnként elõre jött õ is, hogy a hangulatot fokozza. A kivetítõn pörgõ képek a zenével tökéletes összhangban, a dalok témájához igazodva erõsítették a mondanivalót. Elhangzott valamennyi fontos szám, minden, amit csak akarhattunk volna, s mindezt olyan lelkesedéssel adták elõ a fiúk, hogy az pillanatok alatt átragadt az egész teremre. A profi show-ért még azt is könnyedén elnéztük nekik, hogy a zene (a dobokat kivéve) teljes egészében géprõl jött. Egyetlen szám volt ez alól kivétel csak, a legutolsó meglepetés az "Electronaut", melynek csak az alapjai jöttek a dobozból, a többit õk játszották rá. Nagy koncert volt, jó koncert volt, azt hiszem, aki látta, az egyetért!
Emlékeim szerint nagyjából a következõ számok hangzottak el: Intro, Kingdom, Epicentre, Ascension, Carbon, Darkangel, Further, Solitary, Fearless, Legion, Beloved, Standing, Honour, Electronaut.
 
 

S ezután mi maradt volna még hátra? Rohanás a kocsihoz, és irány haza.

Jövõre, veletek ugyanott... Miért is ne?