(1606-1613)
Bocskai vívmánya: a bécsi béke
A XVI. század második felében, a reformátorok első nemzedékének halála után a pápaságot párhuzamosan foglalkoztatta az ellenreformáció és egy törökellenes szövetség létrehozása. 1590-ben a török Szinán pasa vezetésével újra kezdi a Habsburgok elleni támadást. A pápa koalícióba tömöríti a keresztyén hatalmakat Spanyolországtól Moldváig. Rudolf magyar királyt és Báthory Zsigmond erdélyi fejedelmet évi 30000 forint segéllyel és zsoldos hadsereggel támogatja. A harcokban részt vesz a két későbbi erdélyi fejedelem is: Bocskai István és Rákóczy Zsigmond. Báthory Zsigmond távozása után Erdély kilép a szövetségből és a győztes török oltalma alá helyezi magát. Rudolf erőszakkal is meg akarja tartani Erdélyt, és ennek érdekében Mihály havasalföldi vajdával szövetkezik. Ettől fogva Erdély amúgy is sanyarú sorsa még inkább súlyosbodik. A Rudolf elleni harcok élére egy olyan Habsburg-párti család tagja áll, aki egész ifjúságát a császári udvarban töltötte.
Bocskai Istvánról van szó. A császári udvar „viselkedését” látva rájön, hogy Erdélynek megbízhatóbb oltalmazója a „pogány kontyos” török, mint a keresztény, de pápista német. Miután Rudolf „ágyúval és éles karddal” kergette el az udvartól való hűségtől, 1604. október 15-én hadba lépett nemcsak saját birtokai védelmében, hanem Erdélynek a garázdálkodó császári csapatoktól való megtisztításáért is. Ennek a szívós küzdelemnek az eredménye az 1606. június 23-án megkötött bécsi béke.
Mind a törökkel való szövetséget, mind a magyar haza megosztását kényszerhelyzetnek tekintette. „Valameddig pedig a magyar korona ott fent nálunknál erősebb nemzetségnél, a németnél lészen, mindenkor szükséges és hasznos egy magyar fejedelmet Erdélyben fenntartani.” Ennek az elgondolásnak a szellemében születtek meg a békekötés feltételei:
1. a vallásszabadság biztosítása a rendek, a városok és a végvári vitézek számára.
2. Erdély nyugati határának a Tiszánál való megvonása.
3. a magyar alkotmány helyreállítása.
A békeokmánynak azonban volt egy kétértelmű és rosszhiszemű záradéka, mely szerint a protestánsoknak a szabad vallásgyakorlat csak „a római katolikus vallás sérelme nélkül ” engedhetik meg. Ez további huzavonák forrása lett, amelyeket csak Rudolfnak a magyar trónról való lemondatása szüntetett meg.
Noha a kivívott és biztosított vallásszabadság nem volt teljes értékű, mégis hosszú időre megmentette Erdélyt az elnémetesítéstől, a rekatolizálástól és a törökkel való nemzetpusztító harcok áldozataitól. Ő viszont még abban az évben, december 29-én, a lassan ölő méreg hatásaként jelentkező betegségben meghalt. Kancellárját, Kátay Mihályt gyanúsították megmérgezésével. A dühös hajdúk széttépték a szerencsétlent. Hídvégi szerint a halál vagy per veneficas, vagy per toxicum következett be.
Erős hitű, öntudatos református fejedelem volt. Seregének harci dala az Erős várunk nékünk az Isten kezdetű ének volt. Zászlajának éke a Mária-kép helyett az Róma 8,3 volt: Mert a mi a törvénynek lehetetlen vala, mivelhogy erőtelen vala a test miatt, az Isten az ő Fiát elbocsátván bűn testének hasonlatosságában és a bűnért, kárhoztatá a bűnt a testben.
A bécsi békétől Bethlen Gáborig (1606-1613.)
A Bocskai István halálát követő hét évben Erdélynek két fejedelme is volt, de csak egy igazi államférfija. A két fejedelem: Rákóczy Zsigmond és Báthory Gábor.
Bocskai Erdély függetlenségét és a maga protestáns nemzeti politikájának fennmaradását úgy kívánta biztosítani, hogy maga után utódot jelölt a fejedelmi trónra, kinek megválasztását nagyon ajánlotta. Az ifjú Homonnay Bálint volt a jelölt, Bocskai unokaöccse. Bécsben, miután az elhunyt fejedelem óhajáról értesültek, mindent megtettek azért, hogy ezt a tervet megakadályozzák. Több oka volt annak, hogy a bécsi udvar ellenezte Bocskai ezen kívánságát: először az, hogy éppen Bocskai szemelte ki utódjául, és így attól tartottak, hogy nagybátyja politikáját fogja folytatni, netalán éppen a királyi koronára fog áhítozni. Ennél nagyobb volt a súlya annak a ténynek, hogy a „kegyetlen és vérszomjas kálvinista eretnekséghez tartozott” . Szívesebben látták volna a fejedelmi székben a római katolikus egyháznak való ígéretekben bőkezű Báthory Gábort, vagy akár az öreg és beteges kormányzót, Rákóczy Zsigmondot, aki maga ugyan kálvinista volt, de felesége pápista lévén, azt remélték, hogy a „szent hit elleni üldözéssel” fel fog hagyni, sőt jóindulattal fog iránta viseltetni.
Az erdélyi rendek éppen azzal váltak a császári terv hasznára, hogy olyan erősen ragaszkodtak a független fejedelemséghez. Ezzel Erdélyt is veszélybe sodorták. Probléma volt számukra az, hogy Bocskai jelölt maga után utódot, és ez az utód, aki nem is erdélyi, hanem magyarországi, még meg sincs választva és máris úgy viselkedik, mintha maga volna a fejedelem. Végül a Bocskai által jelölt Homonnay és az udvar által támogatott Báthory helyett az ország kormányzóját, Rákóczy Zsigmondot választják fejedelemmé.
Rákóczy Zsigmond 1544-ben született Felsővadászon. Perényi Péter sárospataki udvarában nevelkedett. 1567-ben Eger várában szolgált. 1572-ben szendrői, 1587-ben egri kapitány. 1587-ben vette feleségül Mágóchi András özvegyét, Alaghy Juditot. Ezzel jelentősen megnövelte birtokait. 1588-ban a szikszói csatában megveri a török csapatokat. A 15 éves háborúban, 1593-ban részt vesz Fülek visszafoglalásában. Pénzadományával lehetővé teszi, hogy 1590-ben megjelenhessen Károli Gáspár Szentírásfordítása, a Vizsolyi Biblia. 1603-ban a bécsi udvar ellene is hűtlenségi pert akart indítani, mire ő válaszképpen 1604-ben Bocskai csapataihoz csatlakozik. 1605-ben Bocskai fejedelem Erdély kormányzójává nevezi ki.
1607. február 8-án a gyulafehérvári országgyűlés Erdély fejedelmévé választja. Bocskai fejedelemmé választásában nagy szerepe volt Bethlen Gábornak. A bécsi békét megkötő fejedelem halála után Báthory Gábort támogatja, noha ekkor is a jelöltek közt van a neve. Rákóczy bosszút áll a Báthoryt támogató Bethlen Gáboron: elveszi tőle Vajdahunyad várát.
A császári kormány egyelőre megnyugodott Rákóczy megválasztásában, és abban reménykedett, hogy elvárásai be fognak teljesülni. Amikor megszületett a jezsuiták elleni törvény, az udvar ráébredt, hogy hamis reményeket táplált. Ennek következtében az udvar figyelme egyre inkább a fiatal Báthory Gábor felé fordult, aki mind a császári politika, mind a katolikus vallás terjedése érdekében alkalmasnak ígérkezett. A magyar tanácsurak azt javasolták, hogy az öreg Rákóczyt csak ideiglenesen kell eltűrni, ugyanis a király nem erősítette meg fejedelemségében. Forgách Ferenc esztergomi érsek pedig egyenesen azt sürgette, hogy az uralkodó Rákóczyt lemondásra bírja és a fejedelmi székbe Báthoryt ültesse. Ő Báthory katolikusoknak tett ígéretére hivatkozott. Forgách Zsigmond kassai főkapitány szintén Báthoryt pártolta. 1607. június 23-án kiállítanak egy okmányt, melyben Rudolf tudatja az erdélyiekkel, hogy Báthory Gábort nevezte ki Erdély kormányzójává. Rákóczynak pedig nem volt elég ereje ahhoz, hogy magát, trónját és országa függetlenségét megvédelmezze.
Az 1607. esztendő végén Báthory maga mellett tudhatja a hajdúságot is. Egyezségük tartalmát nem ismerjük, de tudjuk, hogy melyek voltak azok a feltételek, melyekhez minden bizonnyal közel eshettek Báthory ígéretei is. Legelső kívánságuk az, hogy a hajdúság papjai előtt esküvel kötelezze magát, hogy az igaz hitben mindvégig megmarad. Továbbá azt kívánták, hogy mikor fejedelemmé választják, ne tegyen esküt a tévelygők pestises dogmáinak védelmére, sőt az eretnek unitáriusokat és bálványimádó pápistákat és ezek tanítóit űzesse ki az országból. Végül pedig kedvelt prédikátorukat, a szikszói Fogtői Mátét részesítse különféle kiváltságokban: kapjon 100 jobbágyos birtokot, négyes fogatot, költségeire 1000 aranyat, tanácsát fogadja meg, és ha szükséges helyezze valami előkelő állásba.
1608. március 5-én Rákóczy Zsigmond anyagi javak ellenében lemond Báthory Gábor javára, aki az őt támogató Bethlen hűségét bőkezűen megjutalmazza. Ő maga pedig még azon év december 5-én meghal. 1608. március 27-én megtörtént a választás és 31-én a beiktatás. Báthory nem mint a király választottja, hanem mint független fejedelem ült Erdély trónjára. Valláspolitikájában nem a Rudolfnak adott reverzálist, hanem a hajdúk előtt tett fogadalmát tartotta meg. A bécsi udvar ismét hiábavaló reményeket táplált.
A Portától is Bethlen szerezte meg Báthory számára az „akkreditációt”. Mátyás is elfogadta őt erdélyi fejedelemnek, sőt a két uralkodó szövetségre is lépett egymással. A magyar rendekkel kötött confoederatio csakhamar nagy hasznára vált az osztrák protestánsoknak. Ezek hosszú ideig nyertek biztosítást Mátyástól, kinek saját szavai szerint lelke üdve és az uralkodás közt kellett választania. Végül 1609 március 20-án megerősítette a vallásszabadságot a nemesség részére úgy, mint II. Miksa. Minthogy a városok sorsa felől nem volt határozott rendelkezés, az egész felekezet nyugtalan maradt és Illésházy, valamint utódja a nádorságban, Thurzó György szüntelenül igyekeztek ebben az ügyben is befolyásolni a királyt. Mátyás 1610 február 27-én meg is erősítette a fejedelmi városok vallásos jogait és megígérte, hogy a hivatalok betöltésénél nem lesz tekintettel a vallásra. Morvaországban már 1608 augusztusában helyreállította Mátyás a II. Miksa által adott toleranciát. Mátyás tehát Morvaországban és Ausztriában is kénytelen eltűrni a protestantizmus emelkedését úgy, mint Magyarországon.
Báthory Gábor öt és fél éves uralkodásának egyik jellemzője a kiegyensúlyozatlanság volt. Nem emelkedett föl feladata magaslatára. A törvényességet önmaga számára nem tartotta kötelezőnek. Hiú önimádatból senkitől nem fogatott el jó tanácsot. Képtelen volt elvei politikai folytatására. Bethlen Gábor a következőképpen jellemzi: „nyugtalan elméjű, újabb-újabb veszedelmekben gyönyörködő, békességben nem élő, állhatatlan” volt .
Mindenkit sikerült ellenségévé tennie. A Habsburg-párti szászokkal erőszakkal fogadtatja el az ország függetlenségének eszméjét. Kezdetben minden ellene szervezett terv meghiúsul. Előbb a szászok, majd Forgách Zsigmond kassai kapitány béreli fel ellene Radu havasalföldi vajdát; majd a törököt hívják ellene segítségül, a fejedelem legyőzhetetlennek bizonyul.
Egyházpolitikájára a türelmetlenség jellemző. A református egyházat a többi egyház rovására támogatja és erősíti. A római katolikus klerikalizmusban veszélyt lát, következésképpen, 1610-ben, a besztercei országgyűlésen kitiltatta a jezsuitákat az országból. A katolikus vallásgyakorlat jogát is megszüntette Tövisen, Gyulafehérvárott, Kolozsmonostoron, Szilágysomlyón, Udvarhelyszéken. Szerződést köt a hajdúkkal is, célja a katolikus és unitárius egyházak lélekszámának az apasztása. Iskolamestereik munkássága elé akadályokat gördít, és ezen egyházak tagjai tisztviselők sem lehettek. Az unitáriussá lett Kolozsvár reformátussága az ő utasítására nyer országgyűlési határozattal 1609-ben vallásgyakorlási jogot, Désen és Tordán újra feleleveníti a befolyását vesztett református egyházat. A római katolikusokkal szembeni ellenséges magatartásán csak akkor változtat, amikor a török is ellene fordul, és ő a Habsburgoktól kér segítséget. A Habsburgoknak tett ígéreteit nem tudja betartani, és ez újabb fegyveres összecsapásokra adott okot.
Féltékenységében még arra az államférfira is megharagudott, aki őt trónra segítette: Bethlen Gáborra. Bethlen csupán a politikai ballépésektől óvta, ő viszont dühében kardot rántott. Bethlen szerette volna, ha a fejedelem nem sérti meg a szászok autonómiáját, erre Báthory elvette tőlük Nagyszeben városát. Bethlen tiltakozott Havasalföld megtámadása ellen, Báthory megtámadja, és ezalatt Forgách Zsigmond kassai főkapitány csapatai Erdélyre törnek és Radu Şerban havasalföldi vajda 1611. július 2-án Brassónál legyőzi Báthory hadait.
Hívei és családjaik nőtagjai nem érezhették magukat biztonságban tőle. Szenvedélye, mellyel a szép nőket üldözte, ellene fegyverzett fel minden becsületes embert. Viszont olyan férjek is voltak, akik politikai karrierjük feljebb ívelésének céljából küldték feleségeiket egy éjszakára a fejedelemhez. Először Bornis Boldizsár nejét sértette meg mámorában, a miért a férj Kendi István kanczellárral és más katholikus urakkal összeesküdött a fejedelem ellen. A terv kitudódott, Kendi megmenekült, de a többi részest kivégezték, vagyonukat elkobozták. (Caspari Bojthini, De rebus gestis magni Gabrielis Bethlen. 268-269. l.) Másodszor meg Szebenben tartózkodásakor kicsapongó táncokat rendezett és oda meghívta a szép szász nőket is, kik azonban visszautasították a meghívást. A zsarnok ezért haragra lobbant. Hogy nagyobb bajnak elejét vegye, vezére, Bethlen Gábor, kinek sokat köszönt, beszélt az illetőkkel, kérve őket, hogy jelenjenek meg, jót állva arról, hogy nem esik bántásuk. Eleinte tisztesen folyt a tánc, de csakhamar erőt vett Báthoryn a bor és a szenvedély s szép zsákmányával el akart távozni. Bethlen égő gyertyával utána ment, és a fejedelem azt leghívebb emberének szakállába dobta, mi lehetetlenné tette köztük a kibékülést. Ebben a tekintetben a „fejedelmi zaklatások” alól Bethlen Gábor hitvese, Károlyi Zsuzsanna sem volt kivétel. A fejedelem nem egyszer próbált meg erőszakot elkövetni Bethlen feleségén. Volt, hogy Bethlenék Báthory vendégei voltak, Báthory meg mindenkit eltávolított a közelből, és szállásán próbált meg viszonyt kezdeni Bethlen feleségével. A véletlenül épp arra járó Bethlenben meg azt az érzést keltette, hogy ő csupán beszélgetett Zsuzsanna asszonnyal. Egy másik ilyen esetről így számol be maga Bethlen egyik levelében: „Azután karácsonyestin szállásomra jövén részegen, feleségem ajtajára méne, rugdosván az ajtót, magamhoz kardot ránték, hogy itt nem táncolhat.” Errefel az „önérzetében” megsértett fejedelem meg akarja öletni Bethlent.
1613 tavaszán Bethlen Gábor 40 napot töltött a Portán. Ezalatt meggyőzte a törököt, hogy Báthory Gábor alkalmatlan fejedelmi tisztére. Más okok miatt ugyan, de ugyanez volt a bécsi udvar véleménye is. Maga ellen ingerelte a hajdúkat is, amikor diadalaitól elkapatva, saját kezével megölte nagytehetségű, vitéz, de kapzsi és megbízhatatlan kapitányukat, Nagy Andrást. Ezen kívül az elégedetlen rendek is szabadulni akartak tőle, és lemondásra szólítják fel.
Mikor úgy érezte, hogy nagyon meginog alatta a fejedelmi trón, oda folyamodik segítségért, ahol már az adóslevelén be nem tartott ígéretek sora szerepel: a királyhoz, és a római katolikus főpapokhoz, illetve főurakhoz. Az ígéretet meg is kapja a régi és jól ismert feltételekkel: a királynak tegyen hűségesküt, állítsa helyre Erdélyben a római katolikus vallást, bocsásson meg a jezsuitáknak és hozassa vissza őket. A nagy zűrzavarban a török foglyul ejtette, majd Nagyváradra menekül, ahol a hajdúkapitányok október 27-én kicsalják a várból, és meggyilkolják. Ekkor már négy napja választott fejedelme Erdélynek az a férfiú, aki az országot valóságos tündérkertté varázsolja.
Egyházi élet a két fejedelem uralkodása alatt
A protestáns ortodoxia és a püspöki hatalom megszilárdulása ez az időszak. 1605-ben, Kecskeméti Búzás Balázs halála után Tasnádi Veres (Ruber) Mihályt választják meg Erdély püspökévé. A marosvásárhelyi zsinaton, 1606. július 2-án megfogalmazzák és elfogadtatják az Erdély egyházi életét Geleji Katona Istvánig (1648-ig, mikor Geleji kánonok címen kiadták az 1646-os szatmárnémeti zsinat kánonjait) meghatározó Canones Ruberiani-t. meghatározzák, hogy a lelkipásztornak (prédikátornak) mit, hogyan kell tanítania, hogyan kell viszonyulnia a püspöki hatalomhoz, milyennek kell lennie a prédikátor erkölcsi életének, milyen képzettséggel kell rendelkeznie. Aki másképp tanít vagy cselekszik, az a palástjával játszik.
A XVII. századi erdélyi református egyház megerősítést Báthory Gábor kezdte el. Hogy ez megvalósulhasson, szükséges volt Rákóczy Zsigmond tisztogató munkája. 1607-ben, a marosvásárhelyi országgyűlésen Rákóczy elérte, hogy törvénybe iktassák a „jezsuita szekta” Nagyváradról való kiűzését. Pár hónap múlva e törvénycikk hatáskörét kiterjesztették az egész fejedelemségre. „soha ez a szerzet ez országba bé ne vétessék és senki se jószágában, se házában efféle szerzetet ne tartson. Ebben a pontban mind kálvinisták, mind lutheránusok, mind ariánusok és szombatosok teljesen egyetértenek. ”A római katolikus vallás gyakorlatára nézve azt rendelték el, hogy ahol nincs rendes római katolikus gyülekezet, a római katolikus papok ott élő hitsorsosaik hívására (gyónás, látogatás, keresztelés) elmehetnek ugyan, de szolgálatuk végeztével azonnal vonuljanak vissza. Váradra viszont római katolikus papok még csak a lábukat sem tehették be. A protestáns rendek teljes egyértelműséggel jártak el e határozat meghozatalánál. A római katolikus rendek képviselői (köztük Dávid Ferenc veje Trauzner Lukács és Sarmasági Zsigmond) hevesen felléptek e törvény ellen. Ugyanerre az országgyűlésre érkezett Rudolf ajánlólevelével Argenta atya, aki szót emelt rendje védelmében. Az országgyűlés levelet írt Mátyás főhercegnek a jezsuiták kiutasítása ügyében, kiemelve azokat a tényeket, hogy Argenta atya titkon jött az országba és mégis Mátyás követének titulálta magát, valamint azt, hogy a jezsuitákat nem a békesség megzavarása, hanem annak megtartása érdekében tiltották ki az országból. Arra kérték a főherceget, hogy támogassa őket a jezsuiták távoltartásának a munkájában.
A fejedelem 11 éves korától az ecsedi országbíró, Báthory István udvarában nevelkedett, annak fogadott fiaként. Báthory István erős teológiai érzékkel és magas fokú műveltséggel rendelkezett. Olykor késő éjszakákon át tárgyalta prédikátoraival a legkülönfélébb hittételeket. Tudós kálvinista prédikátorokra bízatott Gábor hitbeli neveltetése tudós kálvinista prédikátorokra bízatott. Báthory István országbíró halála előtt esküvel kötelezte Gábort, hogy az ortodoxa reformata religio hű oltalmazója legyen: „Ha pedig Gábor, te álnokul az Istent meg akarnád csalni s arczczal támadnál reája és az ő anyaszentegyházára: Istennel teszesz fel és az ő szentséges erejével; bosszúállását kívánod és vonod fejedre, kit bizony soha el nem kerülsz, kitől az Isten oltalmazzon meg, szent fiáért, az Úr Jézus Krisztusért. Ámen. ” Vallása sajnos nem sokat hatott erkölcsi életére. Erről meggyőződhettünk, amikor jellemét vizsgáltuk. Amikor a fejedelemség megszerzése volt a tét, Gábor nem átallott ellenkező ígéretet tenni Rudolfnak, hogy a jezsuitákat visszafogadja, és segíteni fogja. Miután megszerezte a fejedelemséget, erről az ígéretéről megfeledkezett.
Oltalmazója lett ugyan a református egyháznak, de úgy, hogy közben kíméletlenül üldözte a katolikus egyházat. Uralkodása kezdetén országos költségen újjáépíti a Basta korszakban romba dőlt gyulafehérvári székesegyházat, és a református egyháznak adományozza. 1608 szeptemberében Kolozsvárott biztosított helyet a reformátusoknak , majd 1609-ben elveszi a katolikusoktól az óvári dominikánus zárdát és templomot, és egyházának ajándékozza. A református egyház így Kolozsvárott is rendes istentiszteleti helyhez jut. A zárda pedig iskola szerepét fogja betölteni. Innen költözik át a Farkas-utcába, ahová áthelyezik majd Apáczai Csere Jánost, aki a triviális iskolát akadémiai rangra emeli. Ez a Kolozsvári Református kollégium őse.
Vallási türelmetlensége az egyházi életen kívül a közéletre is kiterjedt. Ügyelt arra, hogy a más felekezetek tagjai lehetőleg kimaradjanak a közügyek intézéséből. Így a vallási tolerancia országában hűtlen maradt az addigi egyházpolitikához.
Mint említettük, Désen és Tordán is az ő idejében éled újra a református egyház az addig uralkodó unitárius helyett. Az unitáriusokat nem üldözte, amint azt a hajdúk elvárták tőle, viszont a recepta religio előnyeit velük szemben a reformátusok javára érvényesítette.
Az 1610-es besztercei országgyűlés néhány határozatáról is szót ejtettünk: kitiltatta a jezsuitákat az országból, mivel a római klerikalizmusban veszélyt látott, megszűntette a katolikus vallásgyakorlat jogát Tövisen, Gyulafehérvárott, Kolozsmonostoron, Szilágysomlyón, Udvarhelyszéken. Továbbá ilyen rendeletek születtek: „A községet pápista istentiszteletre kényszeríteni tilos. De ha magától reá megyen: szabad vele.” „Aki pápista papot akar tartani, házánál tartsa. A pápista papoknak pispekek ne legyen. Jezsuita papot pedig ez birodalomban, se Magyarországban sehol senkinek tartani szabad ne legyen. In summa: az religio dolgában az medgyesi 1588 esztendőbeli artikulus tartassék. ” Az országgyűlés után azonnal hozzálátott, hogy a határozatokat végre is hajtsa. A gyulafehérvári jezsuita kollégium a reformátusok birtokába került. Székelyudvarhelyt mindkét jezsuita templomban református zsoltár zengte az Úr dicséretét. Egész Udvarhelyszéken a plébániák az esperes fennhatósága alá kerültek. A jezsuiták nem várták meg, hogy a határozat értelmében a fejedelem kitelepítse őket, hanem Havasalföldre menekültek, ahol szíves fogadtatásban részesültek. Havasalföldről Moldván keresztül Észak-Magyarországra mentek, és ott telepedtek le. A katolikus vallásgyakorlat jogát is megszüntette Tövisen, Gyulafehérvárott, Kolozsmonostoron, Szilágysomlyón, Udvarhelyszéken.
Ugyanezen az országgyűlésen esik szó először a szombatosokról, akik innovációs munkájukban a zsidó rítusokat igyekeztek feleleveníteni, így káromolván Krisztus URunkat. Az országgyűlés megújítja a tiltó rendelkezéseket. Noha először említik őket törvényben, valójában már jó 30 éves múltjuk van, hiszen Dávid Ferenc is hirdetett hasonló tanokat. Tanításukban a hangsúly az ÚR Krisztus váltságművéről az Ószövetségi törvények szigorú betartására tolódott át. Dávid Ferenc „zsidózása” csupán gyökere a szombatosok vallásgyakorlatának. Az üldözés, melynek ki voltak téve, nem hogy apasztotta volna, de növelte számukat. Legjelesebb képviselői Eőssi András és Péchy Simon. Péchy Báthory Zsigmond és Bocskai Kancellárja is volt. A hatalomban bízva már nem is törődtek az Innováció tilalmával. A református és unitárius vallás hívei közül egyaránt hódították a lelkeket. Az 1606. július 2-iki kolozsvári zsinat ki is zárja őket az egyházból. Hogy az 1610-es országgyűlés reájuk vonatkozó határozatát miképpen hajtották végre, arról nincs írásos emlékünk. Azt tudjuk, hogy Péchy ebben az időben fejtette ki irodalmi tevékenységét. Báthory Gábor uralkodása úgy amúgy egy eléggé csendes korszak a zsidózó székely szombatosok történetében.
Mindannak ellenére, hogy Báthory Gábor erdélyi uralkodásának ideje nem a legfényesebb korszak; mindannak ellenére, hogy erkölcsileg egyáltalán nem feddhetetlen, mégis a református egyház jóltevőjének nevezhetjük őt, ugyanis az ő idejében szilárdul meg a református egyház.
Az anyaszentegyház URa gyengeségeik ellenére is felhasználta szolgáit. Abban az egyházban, amely ebben a korban erősödött meg szolgálhatott később Geleji Katona István, Medgyesi Pál, stb; ebben az egyházban alapíthatta meg Bethlen Gábor Gyulafehérvárott a Collegium Academicumot, ebben az egyházban vált híressé a Kolozsvári Református Kollégium, ebben az egyházban születtek meg hitvalló őseink építő írásai. Mindezekért az áldásokért az anyaszentegyház URáé legyen a hálaadás és a dicséret.