Az egyenlőség ki akarja iktatni a világból a tekintélyt, így vele együtt a tanácsot is, és a légkört. Az egyenlőségisták a vagyoni-materiális egyenlőséget akarják elérni – a materiális jogok egyenlőségét – ez egyet jelent a paternális jogok elhagyásával, és egy illúzió üldözésével, amely sohasem lehet nem hogy „tiszta”, de egyáltalán jogos sem.

A keresztény Európa elhajlásával nem a szimbolikus struktúrákat kellett volna kiiktatni, és a tekintélyt mint olyat lerombolni (közbeiktatott ideiglenes tekintélyek által!), hanem a szimbolikus organizmust kellett volna »belsőleg« helyreállítani. Az „egyenlőség” persze azóta sem érhető el, mivel a különböző ösztönök diverziójukban lefelé fordultak és megerősödtek, így – ha lehet – vagyoni síkon még sokkal nagyobb egyenlőtlenségek léteznek, mint azelőtt. Az is lehet, hogy az „emberiség” »műveltebb« lett mennyiségi értelemben, de ez egy mennyiségbe átfordított minőséget jelent: intelligenciájából és lelki erejéből vesztett, miközben ’tudományosabb’ és ’műveltebb’ lett. A szociális érzék a „szocializmussal” és a „toleranciával” csak tovább romlott és meggyengült. Kétségtelen, hogy a romlás az egyre exoterikusabbá váló, és a gnosztikus, majd szakrális helyett az ’etikai síkra’ korlátozódó kereszténység, a hitelét vesztett „kereszténység” vonalán ment végbe, s tulajdonképpen a különböző európai, majd a gyarmatosítással és az utánuk létrejött »eredményekkel« most már az egész világra kiterjedő, politikai-társadalmi, vallási-„kulturális” alakulások ennek mintegy „meghosszabbításai”, infernális, egyre infernálisabban kiforgatott ’alkalmazásai’, amelyek kvázi-vallásos töltetétől persze egy ember sem tud soha életében megszabadulni!

Az izmusokba torkollás végül ma már egy ’hypoideologizmus’-ban látszik fölszámolódni (vagyis elérni maximális nehézkedését), mely egy majdnem maximális szellemi-lelki-testi izoláltságot eredményez, ugyanakkor ezt egy teljesen külsődleges ’multikulturalizmussal’, ’internacionalizmussal’ [’internet-izmus’], „nagysággal”, „globalizációval”, „szabadsággal”, a reklámok sokaságával ’veszi körbe’, teszi ’felvillanyozóvá’, ’elfogadhatóvá’ és „népszerűsíti”, egy fiktív „gazdagsággal”, ami a pénz, vagy egy New Age-es, hulla-szerű, „lelki gazdagság”.

A szocializmus, vagy a kommunizmus, az anarchizmus kétségtelenül egy reakció volt [ill. ma is az – egy permanens reakcionalitás] valamiféle egyensúly-fölbomlásra, valamiféle ’igazságtalanságra’, de miféle reakció? A liberalizmusról azért nem beszélek itt, mert az eleve a háttérben áll a szocializmusnál és anarchizmusnál, s ha szabad így mondani, a „gerincét” alkotja a diabolikus, vagy még inkább kontrabolikus folyamatoknak. Végső pontban a ’liberális eszme’ csírái állnak minden fölforgató tevékenység mögött (s itt most a ’tevékenység’ szót nem csak egy felszíni-tudatos emberi tevékenység értelmében kell érteni, hanem egy mély-’anthropotektonikus-anthropovulkanikus tevékenység’, vagy ’szeizmikus tevékenység’ értelmében kell használni). Ennek felszíni megnyilvánulásai a XXI. század eleji ’mindennapok’ pillanatnyi és tágabb helyzeti alakulásai.