A Ku Klux Klan-rõl 2.
Napjainkban a Ku Klux Klan már 1866-ban kezdõdõ történetének hatodik korszakát számítja, mely korszakok között mindig voltak olyan idõszakok, amikor a Rend érzékelhetõ módon nem volt jelen, volt, amikor egyáltalán nem volt jelen, sõt azt is lehet mondani, hogy a semmibõl kellett újraszervezni és újraalakítani. Az újraalakítások mindig valamilyen külsõ impulzus nyomán következtek be, a Klan reaktív jellege így mindvégig megmaradt. (Ezt azonban nem kritikaként említjük, inkább sajnálatos tényként, amely a jelenkori szélsõjobboldalt szinte az egész világon jellemzi.) Ebben a tanulmányban a Klan történetének elsõ és második éráját vesszük egy kicsit közelebbrõl szemügyre, azt a két korszakot, amelyek során a rend mûködése a leghatékonyabb volt, talán nemcsak létszámának köszönhetõen, hanem annak is, hogy a II. világháború elõtt még Amerikában is megvolt a hajlam a rendnek legalábbis halvány polgári formában való igényére.
Ha a Ku Klux Klan megalakulásának körülményeit, illetve a szervezet elsõ éveit akarjuk vizsgálni, nem lesz hiábavaló néhány szóval vázolni azt a társadalmi-politikai szituációt az ún. “Reconstruction” idejét, amely a Klan elsõ érája alatt az Amerikai Egyesült Államok déli államait jellemezte.
Abraham Lincoln elnök 1865. április 14-én merénylet áldozata lett, õt Demokrata párti alelnöke, Andrew Johnson követte az elnöki székben. Johnson tisztességes politikus volt, de a déli államokkal szembeni békülékenységének ténye, valamint a helyzet konszolidációját illetõ joviális elképzelései a jenki republikánusok veszett haragját és gyûlöletét zúdították rá, aminek az lett a következménye, hogy a Déllel szemben a legkeményebb törvényjavaslatokat és intézkedéseket próbálták meghozni és keresztülvinni – sikerrel.
Tervei szerint minden déli államban egy ideiglenes kormányzót kellett volna kinevezni és egy Alkotmányozó Gyûlést összehívni olyan delegátusokból, akiket a régi törvények szerint jogosult választók szavaztak volna meg, kiegészülve az írástudó, illetve az uniós seregben katonáskodott négerekkel. A Kongresszus 1865 decemberében az elnök elképzelései szerint intézkedett is.
Míg az elsõ szakadás be nem következett, a republikánusok is azon a véleményen voltak, mely szerint a déli államok mindig is az Unió részét képezték, attól sosem szakadtak el, jenki szempontból legfeljebb “elkóborolt bárányokként” voltak kezelhetõk. A Republikánus Párt vezetõinek – Thaddeaus Stevens a Képviselõházban, Charles Sumner a Szenátusban – nézetei azonban hirtelen radikális fordulatot vettek e tekintetben, ugyanis azt kezdték hangoztatni, hogy a déli államok meghódított területek, ahol az Egyesült Államok alkotmánya és törvényei nem érvényesek. Ez egy hosszan tartó vitát és küzdelmet idézett elõ a két nézet képviselõi között, melybõl következõen az említett elsõ szakadás 1866 februárjában történt meg.
Ekkor az elnök megvétózta az ún. “Freedmen’s Bureau Bill”-t (kb. Törvényjavaslat a Felszabadítottak Hivataláról), mely ugyanezen év júliusában a második elnöki vétó ellenére is elfogadtatott.
A törvény szerint egy, a háborús minisztérium fennhatósága alá tartozó hivatalt alapítottak, melynek feladata a felszabadított rabszolgákkal kapcsolatos igazságszolgáltatás lett. A hivatalok élére kinevezett személyek hadbírói jogkörrel rendelkeztek. Így minden “jogsértést”, amit a négerekkel szemben követtek el, minden olyan szerzõdéssel kapcsolatos problémát, amely fehérek és négerek között jött létre, voltaképpen egy hadbíróságnak megfelelõ testület tárgyalt, ahol nem volt esküdtszék, nem volt vádirat és vádhatározat, az ítéletek az e testületek élén álló ügynökök kénye-kedvére voltak bízva, és fellebbezésre sem volt lehetõség. Ráadásul ezen ügynököknek katonai csapatok álltak rendelkezésére, ítéletük végrehajtását kikényszerítendõ.
Bár az elnök proklamációja nyomán az érintett déli államokban a kormányzatokat megszervezték, e törvény mégis megtiltotta, hogy akár egy képviselõjük is részt vehessen a Kongresszus munkájában. Így határozottan körvonalazódott az az elképzelés, mely szerint ezen államokat meghódított területként kell kezelni.
Mindezen elnyomó intézkedéseket 1867 tavaszán és nyarán – elnöki vétók ellenére – további törvényekkel fokozták és teljesítették be. Ezek tíz déli államot öt katonai kerületre osztottak, melyek élére egy-egy – dandártábornoknál nem alacsonyabb rendfokozatú – tábornokot neveztek ki. Az adott állam kormányzatának nem volt beleszólási joga a kerületparancsnokok intézkedéseibe, a kerületparancsnok ugyan felkérhette a helyi civil bíróságot a peres ügyek lefolytatására, de ez tetszésére volt bízva. Fellebbezésre csak halálos ítélet esetén volt lehetõség. A “Reconstruction” eszméje azon fehérek közügyektõl való megfosztásával teljesedett be, akik vagy részt vettek a “lázadásban”, vagy a résztvevõket bármilyen formában támogatták.
Mindezek gyakorlati következményei lesújtóak voltak a Délre nézve. A déli államok intelligens rétegei, a Délen még jelen lévõ “gentleman” eszme képviselõi minden politikai joguktól megfosztattak. A szavazásban részt vevõk óriási többségét a 99%-nál is nagyobb mértékben írástudatlan néger populáció alkotta, mely populációt az északról érkezõ politikai kalandorok és a helybéli nímandok söpredéke manipulált. A korrupció és az intézményes rablás természetes folyománya volt mindezeknek. A kisebb városok és falvak hivatalnokai írástudatlan négerek lettek, a hivatalos ügyek intézése így merõ packázássá és durvasággá fajult. Négerek ezrei hagyták el a farmokat és ültetvényeket, hogy a városokban állami segélyen éljenek. Rengeteg néger lépett be különféle fegyveres szervezetekbe, ahonnan régebbi “gazdáik” kitiltattak. A fekete rendõrök egy feljelentést nem tudtak elolvasni, válaszról persze így szó sem lehetett. Részeg és kötekedõ négerek töltötték meg az utcákat, a fehér nõket érõ inzultusok mindennaposak voltak.
A Ku Klux Klan tehát ilyen körülmények közepette kezdte meg mûködését. Megalakulásának módja, körülményei és kezdeti mûködése igen érdekes, frivol módon tréfás és – különösen a néger fantázia számára – meseszerû volt.
A történet 1865 karácsonyának éjjelén kezdõdött, a Tennessee állam déli részén, az alabamai határhoz közel fekvõ Pulaski városában. Itt Thomas Jones bíró hivatalában hat konföderációs veterán alapított egy titkos társaságot, melynek az elsõ javaslat alapján Kuklid lett volna a neve (a görög kükloszból, mint mondtuk), majd ez módosult Ku Klux-ra. Találkozóikon hosszú leplet, fehér maszkot és fehér papundeklibõl készült nagyon magas kalapot viseltek. Ezek a találkozók egy, a városhoz közel levõ dombon fekvõ elhagyatott téglaház pincéjében zajlottak. A tagok tisztségeket kreáltak önmaguk számára és azokat el is nevezték. A találkozón a Grand Cyclops elnökölt, helyettesének elnevezése Grand Maji volt. A Grand Turk egyfajta marsall-i szerepet vitt, a Grand Exchequer volt a kincstárnok és két Lictor látta el a külsõ és belsõ õrség tisztjét. Az egyik Lictor a rom elõtt állt, a másik félúton a város és a rom között – mindketten a rejtélyes ruhát viselték és kezükben hatalmas lándzsát tartottak. A találkozók helyét Den-nek, azaz Barlangnak nevezték.
E sorok írója a történetet egy Ku Klux Klan által szerkesztett kiadványból meríti, ahol is az áll, miszerint a társaság kezdeti célja pusztán önmaguk szórakoztatása és a kívülállók felé való misztifikációja volt – mindez nehezen hihetõ (lehet, hogy szándékosan titkolják), ám ha így van, legyen így. A szervezet politikai tartalommal 1866 nyarán töltõdött fel, amikor a veterán konföderációs tábornok, Nathan Bedford Forrest vette át vezetését. A Forrestre vonatkozó információ a Klan történetének második korszakából származó iratokból meríttetett, hiszen az eredeti Klan explicit módon ezt nem jelentette ki.
A szervezet taglétszáma rohamosan növekedett, újabb és újabb Den-ek alakultak meg. A tagok felavatását kísérõ morajok és vörös fények babonás félelemmel töltötték el a néger negyedek lakóit, valamint az alacsonyabb osztályokba tartozó fehéreket. Elterjedt, hogy a Ku Klux tagjai voltaképpen elesett konföderációs harcosok kísértetei. A négerek babonás hajlamai olyannyira erõsek voltak (és azok ma is), hogy az összejövetelek helyének környékén egyikük sem merészelte sötétedés után a házát elhagyni.
1867 tavaszán a “Pulaski Den” Grand Cyclops-a az összes Den-bõl delegátust hívott Nashville városába, ahol egy titkos gyûlésen kidolgozták a Klan szervezeti felépítését. A Klan mûködési területét “Invisible Empire-nak” – Láthatatlan Birodalomnak nevezték el. Az Invisible Empire-t Realmokra, azaz Királyságokra osztották; a Realmok az egyes államoknak feleltek meg. A Realmok a kongresszusi kerületeknek megfelelõen Dominionokra (kb. Uradalmakra) oszlottak, a Dominionok a megyék szerint “Province”-okra, a Province-ok pedig Den-ekre. A rend legfõbb feje a Grand Wizard (Nagy Varázsló), egy Realm parancsnoka a Grand Dragon (Nagy Sárkány), egy Dominioné a Grand Titan, egy Province-é a Grand Giant (Nagy Óriás), egy Den-é pedig a Grand Cyclops lett.
Érdekes volt az a demonstráció, amelyet 1867 július 4-ére a tennessee-i Grand Dragon hirdetett meg. Aznap éjjel Tennessee állam minden megyeszékhelyén felvonulást tartott a Klan. Megadott jelre vonultak be a városokba minden irányból, némán és egy temetési menet lassúságával. A csoportok összehangolt mozgását füttyjelek biztosították. A kíváncsiak azt hitték, hogy majd lovaik alapján azonosítani tudják a Klan tagjait. Tévedtek: a lovakat is lepelbe burkolták ugyanis.
Mindezeknek a demonstrációknak, valamint az egyéni demonstrációknak is az lett a következménye, hogy az esetek túlnyomó többségében a Klan-nek nem volt szüksége erõszakos beavatkozásra. A puszta tudat, hogy a Klan jelen van a környéken, elegendõ volt ahhoz, hogy a nemkívánatos események ne következzenek be. Például a jenki kalandorok által szervezett éjszakai néger összejövetelek esetében elegendõ volt, hogy az összejövetelekre vezetõ utakon lepelbe burkolt lovasok jelenjenek meg; egy szó sem hangzott el, a gyûlések mégis sietve feloszlottak. Néha kisebb lovas egységek jelentek meg a néger negyedek környékén, és egész éjjel némán járõröztek anélkül, hogy bárkinek is bántódása esett volna.
Ha egy néger eldurvult és veszélyessé vált, egy két méter magas lovas kísértet látogatta meg, vizet kért, a csöbröt kiitta és megjegyezte, hogy ez volt az elsõ korty, mióta a Jeruzsálemi csatában elesett. Egy csontváz kezét nyújtotta a néger felé, hóna alatt egy koponya volt, és azzal búcsúzott, hogy újra eljön, ha az illetõ magatartása meg nem javul.
Ami a “rosszalkodó” fehérekkel való bánásmódot illeti, õk halálfejet és lábszárcsontokat ábrázoló pecséttel lepecsételt üzeneteket kaptak ajtajukra tûzve, hogy vagy megjavulnak, vagy odébbállnak. Sokszor egy megyében minden hivatalnokot egyszerre figyelmeztettek, akik a legtöbb esetben késedelem nélkül el is kotródtak.
Ritkán, ha a figyelmeztetések nem használtak, a delikvenst megkorbácsolták, még ritkábban felkötötték vagy lelõtték. A gyújtogatóknak és gyilkosoknak kötél járt. Egy nõ megbecstelenítéséért korbács, visszaesõknek kötél. Akik egyenlõséget hirdettek és a négereket izgatták, figyelmeztetést kaptak a gyors távozásra.
Minden büntetést elõször gondosan mérlegeltek, aztán hajtották végre.
Sajnos kétségtelenül elõfordult az is, hogy egy-egy Den olyan emberekbõl állt, akik nem rendelkeztek a kellõ és helyes judíciummal, azonban ezek pusztán egy elenyészõ kisebbséget alkottak.
1868 szeptemberétõl a kormányzati erõk kemény büntetéséket szabtak ki a Klan-nel együttmûködõk számára és jelentõs erõket mozgósítottak a Klan felszámolása érdekében. Mindezek ellenére a Klan teljes lendülettel folytatta tevékenységét egészen addig, mikor is a Grand Wizard 1869 februárjában egy proklamációt adott ki, mely szerint – tekintetbe véve az üldöztetéseket, valamint azt, hogy a Klan elérte célját és helyreállította az élet normális menetét – a Ku Klux Klan-t feloszlottnak nyilvánította. Mindez Tennessee államban történt, ám a proklamációnak az állam határain kívül alig volt foganatja. A szervezet egészen 1872-ig aktívan tevékenykedett a többi államban. Ezekben az esztendõkben úgy a közvélemény, mind az állami szervek részérõl a Klan jelentõs figyelmet vont magára.
1872-ben a Kongresszus visszaadta a déli államok legintelligensebb rétegeitõl elvett politikai és hivatalviselési jogokat, csapatait visszavonta, így a “Nagy Ku Klux Konspiráció” célját elérte és egyben aktualitását is vesztette. Így ért véget a Ku Klux Klan elsõ érája, a szervezet ekkor latenciába vonult, hogy aztán a körülmények megkövetelte idõben ismét felbukkanjon.
A Klan elsõ érájának megszûnte és a második éra 1915-ös kezdete között eltelt idõszakot a déli történetírás “Redemption”-nak, azaz Megváltásnak nevezi. Ekkor megszilárdultak azok az állapotok, amelyek az etnikai keveredésnek elejét vették, a pozitív értelemben vett szociális szegregációt fenntartották. (Ne feledjük el azonban, hogy Amerikában vagyunk, ahol még a legszigorúbb szociális szegregáció is mást jelent, mint az ekkor még részben tradicionális, részben a tradicionalitás halvány emlékeibõl élõ Európában.)
A Klan újjászületése egyetlen ember nevéhez fûzõdik, aki a szervezetet hivatalosan bejegyeztette, annak rendkívül cizellált szervezeti tagolást és szabályrendszert alkotott: William Joseph Simmons ezredes nevéhez.
Simmons Alabama államban született, és mielõtt a Ku Klux Klan második testet öltését megvalósította volna, hozzávetõleg tíz titkos társaságba lépett be, többek között a szabadkõmûvességbe is. Bár valószínûleg e szervezetek mindegyikébõl kilépett, és bizonyosan valamilyen kevésbé elvadult páholyhoz tartozott, mindenesetre megtanulta, hogyan kell megszervezni egy titkos társaságot, és a rituálék megalkotásában is felhasználta szerteágazó tapasztalatait. Ilyen háttérrel alkotta meg a Klan törvényesen levédett kézikönyvét, a Klorant.
1915 és 1925 között több faktor is elõsegítette azt, hogy a Klan egész történetének legvirágzóbb korszakát élje. E faktorok közül a négerkérdéssel egyenlõ fontosságú volt több más probléma, ugyanis a bevándorlók elleni általános ellenérzések, a zsidóság és a szicíliai maffia üzelmeinek fókuszba kerülése, a kommunista veszélytõl való félelem mind olyan aspektusai voltak a közhangulatnak, amelyekkel kapcsolatban sokkal inkább számíthattak a Klan akcióira, mint a hivatalos szervekére.
Mindezek mellett egy film oly módon befolyásolta a közhangulatot, ami nagy lendületet adott a Klan kibontakozásának. A film a The Birth of a Nation (Egy nemzet születése) címet viselte, és egy déli város életét festi le a polgárháború elõtt, alatt és után. Fontos vonulatot jelent a filmben az elsõ korszakát élõ Klan tetteinek bemutatása, méghozzá pozitív módon való bemutatása. (Bár a liberális tömegmanipulátorok a filmet az egyik legnagyobb hatású propagandafilmnek tekintik, elfeledkeznek saját ízléstelen propagandáikról, amiket felsorolni is felesleges…) Mindez szerencsésen elõkészítette a talajt a Klan újbóli színrelépéséhez.
1915. augusztus 16-án egy társaság a börtönbõl elrabolt majd felakasztott egy Leo Frank nevû zsidót, akit egy Mary Phagan nevû fehér nemzsidó leány megerõszakolásának és meggyilkolásának vádjával tartóztattak le. A társaság a The Knights of Mary Phagan (Mary Phagan Lovagjai) nevet adta önmagának, és két hónap múlva egy hatalmas égõ keresztet állított fel az Atlanta (Georgia) városa melletti Stone-hegyen. Az akció kedvezõ fogadtatása nyomán Simmons arra jutott, hogy rendjét olyan fokon kell megszerveznie, hogy az számottevõ politikai erõvé válhasson az Egyesült Államokban. Miután a rendet törvényesen bejegyeztette, õ is elvégezte égõ kereszt-rituáléját a Stone-hegyen, és egy oltárt is épített.
A Klan anyagi hátterét 1920-ban egy hirdetõügynökség bérlésével teremtette meg. Két atlantai publicista, Elizabeth Tyler és Edward Clarke pedig elérte tevékenységével, hogy a rendrõl és irányultságáról az egész Egyesült Államok tudomást szerezzen. 1921 nyarán a Klan már mintegy százezer tagot számlált. Programjában a négerellenes rasszizmus mellett a zsidóuralom ellenzése, az erõteljes maffia-ellenesség, a szeszcsempészet, a morfinizmus, a panamázás elleni küzdelem, a keresztény szexuális erkölcsök védelme az, ami ezen érát a többitõl különbözõvé teszi.
A Pulitzer-kézben levõ New York-i World különbözõ erõszakoskodások elkövetésével megvádolta a Klant, mely erõszakoskodásokat tételesen fel is sorolt. Simmons kongresszusi vizsgálóbizottság elé állt, azonban a bizottság úgy oszlott fel, hogy semmit sem sikerült rábizonyítania (a provokációkra és a Klan nevében, de nem általa elkövetett bûnesetekre már utaltunk). Egyik legnagyobb erkölcsi sikere volt, mikor Warren G. Harding a Knights of the Ku Klux Klan tagjaként lett amerikai elnök.
1922-ben új vezetõje lett a Klan-nek, Hiram Wesley Evans személyében.
1925-re már az Egyesült Államok minden államában jelen van a Klan, számos állam törvényhozó és végrehajtó testületét uralja, és több ezer városban kezében tartja a rendõrséget és a bírósági apparátusokat. Ekkorra három- és ötmillió közé tehetõ a tagok száma, ami hozzávetõleg egynegyede a felnõtt protestáns férfiak létszámának. Evans utasítására 1925-ben negyvenezer lepelbe és csuklyába öltözött Klan-tag vonult fel Washingtonban, a Pennsylvania avenue-n.
Ez volt a Klan második érájának csúcspontja, innentõl kezdve úgy politikai befolyása, mind tagjainak száma fokozatosan csökkent, a létszám 1928-ban már nem érte el az egymilliót. A harmincas években egyre kevésbé mutatkozott meg tettekben a Klan aktivitása, jobbára egy önsegélyezõ egyesület tevékenységére korlátozódott. 1939-ben Evans helyét James Colescott vette át a vezetésben. A publikum részérõl támogatottsága drasztikusan csökkent, amiben valószínûleg annak is nagy szerepe volt, hogy a Klan erõsen szimpatizált a nemzetiszocializmussal. Ez egyrészt már túlságosan sok volt az amerikai léleknek, másrészt az ekkorra már teljesen zsidó kézben levõ sajtó tett is arról, hogy ez “sok legyen”. Olyan hatalommal álltak szemben, amellyel szemben amerikai talajon reménytelen volt a küzdelem. Végül is a konkrétumok síkján a tetemes adósságok vezettek arra, hogy a Klan második érája 1944-ben végéhez ért.
E rövid történeti áttekintés után ejtsünk néhány szót a Klan második korszakbeli szervezeti felépítésérõl és mûködésérõl, amelynek cizelláltsága és az elnevezések tréfás szellemessége talán megóv attól, hogy e száraz leírás túlságosan unalmas legyen.
Elõször is a Ku Klux Klan elnevezés “The Knights of the Ku Klux Klan”-re módosult. A katonai karakterû vezetés élén az Imperial Wizard állt, kinek döntései megfellebbezhetetlenek voltak. Az Imperial Wizard ex-officio tagnak számított, pozíciójának ideje elvileg négy évre szólt. Üresedés esetén az új fõparancsnokot a Grand Dragon-ok nevezték ki és helyezték hivatalába. Minden szimbólum, rituálé, kiadvány, szabály, titkos jel és pecsét csak az õ engedélye nyomán léphetett életbe vagy jelenhetett meg. Adminisztratív ügyekben jogában állt bármiféle döntést hozni a Klan Alkotmánya keretein belül. Alárendelt tisztviselõire bármiféle jogkört ráruházhatott, õket kinevezhette és feladataikat meghatározhatta, azonban ez nem sérthette alapvetõen centrált és oszthatatlan hatalmát. A Birodalmi Tisztviselõkön kívül teljhatalma volt bárkit a rendbõl elmozdítani, ha az nem felelt meg a Klan szabta követelményeknek.
A rend teljes mûködési területének neve “Invisible Empire”, kongresszusa az “Imperial Klonvokation”. Az Invisible Empire Realm-okra oszlik, amelyek megfelelnek egy vagy több államnak, vagy az Egyesült Államok valamely birtokának. A Realm-okat az egyes államok alapján nevezik el, a Realm-on belüli összejövetelek neve “Klorero”. Egy Realm élén a “Grand Dragon” áll. A Realm-ok a számokkal jelölt “Province”-ekbõl állnak, melyek összejöveteleit a “Klonverse” név illeti. A Province parancsnoka a “Great Titan”. Ha az Imperial Wizard erre külön engedélyt nem ad, a Province-ek száma nem lehet több hatnál. A lokális testületek elnevezése “Klan”, döntéshozó szerve pedig a “Klanton”, ezek tevékenysége rögzített határokhoz kötõdik. A Klan parancsnokának elnevezése “Exalted Cyclops”. Azok az összejövetelek, ahol a Klan minden tagja jelen van, “Klonklave”-nek neveztetnek, és havonta legalább egyszer kerülnek sorra. Minden olyan terület, ahol a Klan nincs jelen, “Alien World”-nek (Idegen Világ) neveztetik, azok pedig, akik a Klan-nek nem tagjai, Alien-nek.
A tagok felnõtt fehér, nem zsidó, amerikai születésû, épelméjû, jó hírnevû, keresztény férfiak lehetnek, a tagfelvétel két tag, vagy egy Kleagle (szervezõ), vagy az Imperial Wizard hozzájárulásával történik. A tagok belépéskor a 10-25 dollár belépési díjat, a “Klectokon”-t fizetik.
A minden második év szeptemberében összehívott Imperial Klonvokation volt a rend törvényhozó szerve. Az Imperial Klonvokation résztvevõi: a késõbb felsorolandó Birodalmi Tisztviselõk (Imperial Officers), valamint a Grand Dragon-ok és minden Realm-ból egy választott képviselõ (Kleeper); minden Province-bõl a Great Titan és egy Kleeper; a minden szempontból szabályosan mûködõ Klan-ek Exalted Cyclops-ai szavazhattak, de meghívott képviselõként nem vehettek részt, szavazatuk a Realm szavazatmennyiségébõl levonatott (minden Realm ugyanis meghatározott számú szavazatot jelentett). Az Imperial Klonvokation aktív tisztviselõi egy elnök és egy titkár, valamint a Birodalmi Tisztviselõk, akik különbözõ bizottságokat alkotnak, vagy azok elnökeként szerepelnek. Ha az Imperial Wizard meg nem vétózza, a döntések meghozataluk után egy órával lépnek életbe. Ezt a vétót háromnegyedes többséggel lehet érvényteleníteni.
Az Imperial Kloncilium a rend legfelsõbb tanácsadó testülete, melyet az “Imperial Officer”-ek alkotnak. Ez a testület mûködik bírói és ítélethozó testületként is, és teljhatalma van az Imperial Klonvokation-ok összehívása közötti idõszakokban. Regulárisan minden év júliusában az Imperial Wizard által hívatik össze, de bármely más idõpontban is összehívható vagy az Imperial Wizard által, vagy ha legalább öt tag ezt írásban kéri. Összehívás nélkül is döntésképes, ugyanis ha az Imperial Wizard úgy dönt, levélben is tanácskozhat a tisztviselõkkel, és azok levélben is szavazhatnak.
A Birodalmi Tisztviselõk a következõk:
A Kleagle olyan szervezõ, aki az Imperial Wizard közvetlen vagy delegált fennhatósága alá tartozik, minden autoritást, privilégiumot tõle, mint Legfõbb Kleagle-tõl kap. Õ nevezi ki és õ is teheti le. A Giant (Óriás) tiszteletbeli címet azok a tagok kaphatják meg, akik valamilyen legfõbb tisztviselõi címet viseltek. Így Klan Giant az, aki Exalted Cyclops-ként szolgált, Great Giant az, aki Great Titan-ként, Grand Giant, aki Grand Dragonként és Imperial Giant, aki Imperial Wizard-ként.
Az öltözetrõl már ejtettünk szót, és amúgy is ez az, ami a Klan-nel kapcsolatban a legismertebb.
A rend zászlaja egyenlõ szárú háromszöget formáz, melynek alapja három láb, szárai öt láb hosszúak. Alapszíne sárga, szegélye vörös és cakkozott, a sárga alapon egy fekete repülõ sárkányt ábrázol. A sárkányon a mottó: “Quod Semper, quod ubique, quod ab omnibus.” A sárkány nyelve vörös, nyílhegyben végzõdõ, a farok szintén nyílhegyben végzõdik.
Részletezhetnénk még ugyan az egyes szervezeti egységek mûködésének, a tagfelvételnek, a büntetõtárgyalások lefolyásának aprólékos szabályait, de célunk csak az volt, hogy egy általános képet fessünk a második korszakbeli Knights of the Ku Klux Klan megszervezettségérõl és az elnevezések tréfás mivoltáról. A leíró rész zárásaképpen ismertetjük a Klan saját kalendáriumát, melyet a renden belüli hivatalos iratokon használt.
A napokat, heteket és hónapokat visszafelé számozzák, az ismertetést mi is eszerint végezzük.
Napok:
7. Desperate (Kétségbeejtõ)
6. Dreadful (Borzasztó)
5. Desolate (Elhagyatott)
4. Doleful (Lesújtó)
3. Dismal (Zord)
2. Deadly (Halálos)
1. Dark (Sötét)
Hetek:
5. Weird (Kísérteties)
4. Wonderful (Döbbenetes)
3. Wailing (Jajveszékelõ)
2. Weeping (Sirató)
1. Woeful (Szomorú)
Hónapok:
12. Appalling (Ijesztõ)
11. Frightful (Rémisztõ)
10. Sorrowful (Bánatteli)
09. Mournful (Siralmas)
08. Horrible (Irtóztató)
07. Terrible (Szörnyû)
06. Alarming (Vészjósló)
05. Furious (Dühöngõ)
04. Fearful (Rémületes)
03. Hideous (Förtelmes)
02. Gloomy (Nyomasztó)
01. Bloody (Véres)
A Klan éve májusban kezdõdik, az úgynevezett ciklusok minden év decemberében.
A második korszakban a frontok
kibõvültek, az elsõdleges cél a bevándorlások
visszaszorítása, valamint a zsidóság és
a maffia elleni küzdelem volt az Egyesült Államok egész
területén. Sajnálatos, hogy a Klan erejének nagy
részét egyfajta “erkölcscsõsz” szerepére
fordította, amely szerep a puritán polgári értékeket
volt hivatott megvédeni és megõrizni. A tiszta “amerikai
patriotizmus” lehet, hogy megmosolyogni való egy valóban
konzervatív európai szemében; mégis – hiszen
az Egyesült Államok világhegemóniája valószínûleg
mindenképpen bekövetkezett volna – fékezõleg
hatott volna a világpolitika principiális és gyakorlati
hanyatlásának tekintetében, ha Amerikában bekövetkezik
egy belsõ etnikai és politikai megszilárdulás,
még akkor is, ha tudjuk, hogy ez bizonyosan nem lépte volna
át a harmadik rend uralmának határát; és
akkor is, ha azt is tudjuk, hogy a hanyatlást nem lehet és
nem is kell megállítani.