Az ellenforradalmiság tulajdonképpen azóta létezik, mióta a baloldali erõk a világba beléptek, amióta forradalmak vannak. A forradalmak alatt természetesen nem csupán a romboló erõk fegyveres vagy erõszakos elõretörését értjük, hanem minden olyan rejtett és kevésbé rejtett átalakulást, amely aláásta az ember létét, kapcsolódását bizonyos felsõbb ideákhoz. Így tekintve, áramlatként - persze nem nominálisan- már a történelmi idõk kezdete óta létezik. Lényegi vonása, hogy míg a vegytiszta jobboldaliság doktrinális-teoretikus alapelveibõl egy jodttányit sem engedett, csupán a harc megvívásához alkalmas ruhába öltöztette azokat, addig az ellenforradalmiságban döntõ átalakulások mentek végbe. Ez kezdetben szinte jelentéktelen volt, mivel az ellenséges erõk gyengesége nem váltott ki erõs ellenállást. Ám mikor ezek rohamai felerõsödtek, nézeteik általánosan elfogadottá, sõt kedvelté váltak, az ellenforradalmiság erõsen megkérdõjelezhetõ engedményeket tett. Ugyanakkor ez szükségszerû is volt, hiszen a valami ellen való fellépés - kellõ kontroll és eszmei tisztaság nélkül - az eredeti hozzáállás meggyengülését hozza magával. Így tekintve az ellenforradalmiság tehát a tiszta jobboldaliságnak egy alászállott és az eredeti princípiumok irányában bizonyos érzéketlenséggel rendelkezõ formája. Képviselõi között igen magasan kvalifikált, és igen gyenge nívón egzisztáló személyek is megtalálhatóak voltak. A mai helyzetben ennek a jelentõsége is erõsen lecsökkent, hiszen állásainkat olyan mértékben hátra kellett vonnunk, hogy az aktív politicitás síkján már szinte semmilyen harc nem vállalható fel, mivel a legegyszerûbb, de ugyanakkor konzekvens ellenforradalmiság is olyan falakba ütközne, és fellépése olyan reakciót váltana ki a hatalom jelenlegi bitorlóiból, amely a romboló erõk teljes gyõzelmét segítené elõ. Ma már a harcot nem lehet a tömegek bevonásával vívni, mivel az általános tudati nívó olyan alacsony szintre süllyedt, hogy már nem lehet vele mit kezdeni. Princípiumok és észérvek alapján ugyanis nem lehet sem érzelmi rohamok motíválta jelszavak, sem pedig kispolgári tunyaság és tompaság ellen harcolni.

Nem lesz érdektelen itt kitérni a Római Katolikus Anyaszentegyház - amelyhez Práter Zadravecz István is tartozott - és az ellenforradalmiság viszonyára. Az Egyház a középkorban fékezte a romboló erõk megjelenését, döntõ kérdésekben megõrizte ultrakonzervativitását, és ragaszkodását a feudális Rend elemeihez. A statualitás vonatkozásában pedig - mely legdöntõbb az ultrajobboldali ideák közül - megõrizte az Isten kegyelmébõl uralkodókhoz való hûségét. Késõbb ezen ellenálló erõi kimerültek, és mára már majdnem semmivé foszlottak. Az Egyház a századelõ hazafias ellenforradalmi szervezkedéseit még úgy ahogy támogatta a baloldali csõcselék visszaszorítására irányuló harcukban. A szociális kérdésekben már a múlt század vége óta egy, a forradalmak kirobbanását elodázó vagy lehetetlenné tevõ álláspontot tett magáévá, amelyben azonban erõsen megkérdõjelezhetõ engedményeket tett. A középkori egyház talán legfényteljesebb idõszakában néhány tagja még a harc metafizikai jelentõségét is felismerte, és ez a felismerés a különbözõ lovagrendekben realizálódott. Ezt azért kívántuk megemlíteni, mivel Zadravecz - bár a XX. századi Egyház már nem birtokolta vagy támogatta az elõbbi felismerést - bizonyos harcosi kvalitásokkal reenddelkezett, amelyeket a rombolás erõivel folytatott harc során méginkább kifejlesztett. Ezeknek - bár nyilvánvalóan nem a fegyveres harcokban hasznosította õket - bizonyosan nagy hasznát vette az Egyház, mikoron Európában, respektíve Magyarországon a földalatti erõk elszabadultak, hogy végképp az emberalatti állapotok felé taszítsák az általános emberi-tudati nívót. Ezekben az idõkben lépett föl Práter Zadravecz István, akit minden bizonnyal joggal nevezhetünk harcos papnak, Kapisztrán Szent János örökösének.

Eljött az ideje, hogy röviden áttekintsük Práter Zadravecz István életútját. Mindazonáltal ennek jelentõsége itt másodlagos, ezért életének csupán legfontosabb állomásait ismertetjük, nem térve ki a sokszor rendkívül érdekes részletekre sem.

Uzdóczy Zadravecz János néven született az Úr 1884. évében Csáktornyán, egy nemesi család sarjaként. A család a letenyei-Dóczy család egyik ága, nevének jelentése annyi, mint ,,Dráván túlról jöttek". Nemesi elõneve is horvát kifejezés: Dóczyak vagy Dóczról valók. Anyai részrõl (Bernáthok) szintén nemesi vér folyt az ereiben. Apja Zadravecz Elek egy grófi uradalom ispánjaként a társadalmi hierarchia középsõ-felsõ részében foglalt helyet, úr volt.

Szülei papi pályára adták, ami számára a pap, a katona, az orvos, a mérnök, a tudós és a mûvész hivatását egyesítette. Tizennégy éves korában lépett be Szent Ferenc rendjébe, és itt szerzetesként vette fel az István nevet. Ekkor kötelezte el végleg magát az aszketikus papi élet mellett, amirõl késõbb, 1918-ban így beszélt: ,,Szabadságomtól akkor fosztottam meg magamat, mikor az aranyifjúság gyönyörû színpompás légkörébõl a zárda falai közé léptem. Mikor az álmokat, ábrándokat egy kardcsapásra ketté vágtam, füsté csaptam és magamra vettem a szerzetes rendnek - ha úgy tetszik - érdes kordáját, nehéz láncát, hogy lelkemben, szívemben annál hatalmasabb, annál szabadabb legyek!"3

A csáktornyai négy polgári (saját akaratából latin különórákra is járt) után Pesten járt gimnáziumba. Ezután Zágrábba ment a rendi neveldébe filozófia tanulmányokat folytatni. A teológiát Gyöngyösön az elõbbiekhez hasonlóan dicséretes eredménnyel és kitûntetésekkel végezte el. Kiváló képességei, eredményei és latin tudása révén kikerült Rómába a Collegium Germanicumba, a pápai egyetemre, ahol korának legjobb képességû növendékei tanultak. A latint ekkor már anyanyelvi szinten beszélte, és kiváló szónoki képességeit szinte a tökélyre fejlesztette. Ebben nagy segítségére volt kellemes orgánuma, jó fellépése és megnyerõ külseje, amik együttesen korának egyik legkiválóbb szónokává tették. Jellemzésében a pápai egyetem kiemelte szorgalmát, hatalmas tudását és emellett megõrzött szerénységét, engedelmességét, valamint a parancsok szinte katonás teljesítését.

A doktorátusok megszerzése után 1907-ben X. Pius pápa szentelte pappá. Hazafiúi elkötelezettségét jól mutatta, hogy elsõ római szent miséjén a magyar nemzetet és hazát áldotta meg. Ezután hazarendelték, és Baján, majd Gyöngyösön tanított dogmatikát és morált. Amikor a pápai egyetem meghívta rendes tanárának, õ elöljáróinak engedelmeskedve nem fogadta el a felajánlott állást. Feljebbvalói indoklása szerint: ,,itthon is szükség van kivételes szervezõ erejére és lelkeket alakító szónoki képességeire".4

1915-ben Szegedre került, ahol a helyi ferences zárda házfõnöke és az alsóvárosi Mátyás templom plébánosa lett - az itt született politikai, elvi fejtegetései a következõ fejezetben kerülnek megtárgyalásra.

Az elsõ világháború alatt kitartásra, hûségre buzdított, és a gyõzelemhez lelki feltételt szabott. Már két évvel a gyászos események elõtt érzékelte az ezeréves Magyar Apostoli Királyság felett tornyosuló gomolygó viharfelhõket. Az 1918. október 31-én kitört felfordulásban igyekezett megõrizni és megszervezni katolikus híveit, hogy a kavargó indulatok közepette megtartsák sziklaszilárd hitüket. Harcolt a katolikus sajtóért, amelynek támogatására pénzt is gyûjtött. A katolikus népszövetség aktív tagja volt, és már ekkor tanubizonyságot tett a szociális kérdések, a szegények sorsa iránti rendkívüli érzékenységérõl. Közvetlen célja azonban a vörös világ letörése volt, melyért Kapisztrán Jánosként harcolt. Itt, Szegeden lett a különítményesek apostola, és az általa alapított legényegylet révén a Mars-téri vöröslaktanya lefegyverzésében is részt vett. Késöbb ezen akciót tekintették az ellenforradalmi Nemzeti Hadsereg létrejöttének. Fellépett a francia megszálló csapatok packázásai ellen, és habitusának megfelelõen tárgyalt Gondrecourt francia tábornokkal is, ami az adott helyzetben igen bátor tett volt.

Gondrecourt: ,,A bolsevizmust hogyan lehetne letörni Magyarországon?"

Zadravecz: ,,Én bátran felelek. Az ezerháromszáz fõnyi hadseregünket engedjék tízezerre kiegészíteni, adják vissza elvett fegyvereinket és akkor megvívjuk a mi kis harcainkat. Csak némi tüzérségi segítséget kérünk."

G.: ,,�százötvenezer fõnyi vörös hadsereg ellen tízezer ember - komolytalanság, lehetetlenség."

Z.: ,,Az a százötvenezer fõnyi vörös hadsereg, tudja meg tábornok úr, csak papíron vörös. Lélekben fehér az és már az elsõ puskagolyónál szétbomlik mint a kártyavár. � És aztán beolvasztjuk õket a nemzeti hadseregbe, indulunk a határokra velük és biztosítjuk az ország területi integritását."

G. (visszafojtott dühvel): ,,Most már csak azt szeretném tudni, hogy ki gyõzött a háborúban, mi vagy pedig önök?"

Z. (mély lélegzetet vett): ,,Magyarországot nem gyõzték le. Ez a nemzet csak öngyilkosságot kísérelt meg, de már gyógyulóban van és éled."

G. (felpattanva, dühösen): ,,Ez már mégis csak sok!" - revolveréért kapott, de látva a barát hûvös nyugalmát, szégyenkezve hátrált - ,,Bocsánat, nincs szándékomban Istennek egy védtelen szolgáját bántani, de azt most már nagyon szeretném tudni, hogy mi bátorította fel, hogy ilyen vakmerõ kijelentéseket tegyen."

Z. (rózsafüzérét morzsolgatva): ,,Az örök igazság. Magyarország olyan egységes-egy, hogy megcsonkítani büntetlenül nem lehet. Ez az ország megcsonkítva életképtelen és a nemzet õsi erõi kifelé törve követelik az igazságot. És én tudom, hogy eljön az az idõ, amikor a tábornok úr is visszaemlékszik majd szavaimra, mert megéli még, hogy a most belopozkodó megszállók vert seregként takarodnak ki Magyarország õsi földjérõl."5

Ebben az idõben lett tagja mind az Antibolsevista Comité-nek (ABC), mind a Horthy-korszak talán legjelentõsebb titkos szervezetének, az Etelközi Szövetségnek (Ex). A meddõ vitákat gyakran õ mozdította ki a holtpontról. Álláspontja szerint ,,a végleges konszolidálás elõtt a pogromot nem lehet kikerülni".6 Egy táborba szólította a haza minden rendû és rangú emberét, hiszen belátta, hogy az ellenséget másképp legyõzni lehetetlen. Beszédeinek, szónoklatainak eredménye az lett, hogy a szegedi hívek nagy része védetté vált a felforgató eszmékkel szemben. Már ekkor élesztgette - talán elsõként - a késõbb fellángolt irredenta tüzet, amely az évek folyamán a számtalan ilyen irányú szervezõdésben öltött testet. Ezen szervezõdések, és egyáltalán a szervezés kapcsán meg kell említenünk, hogy Zadravecz az Eszme élõ valóságát nem egy szûkre szabott párt egyéni érdekektõl mérgezett légkörében, hanem egy kizárólag az ideák diadalra jutásáért harcoló mozgalomban kívánta megvalósítani, úgy egyházi, mint világi vonalon egyaránt. A késõbbi nemzeti hadsereg toborzó bizottságának tagjaként jelentõs szerepet vállalt a fehér csapatok tényleges felállításában. Számtalan szervezkedés elindítója és vezetõje volt már a kommün alatt is, ami miatt a kommunisták elfogták, és késõbb kolostorának elhagyását is megtiltották neki. Mikor ennek ellenére tovább folytatta a titkos szervezkedést, halálosan megfenyegették: ,,könyörtelen halállal lakolsz Zadravecz páter!"7 Vállalt harcát azonban élete kockáztatásával is töretlenül folytatta. Ennek közvetlen célját az ABC egyik ülésén - mikor a franciák áll&aacutte;;spontja enyhült az ellenforradalmárokkal kapcsolatosan - így fogalmazta meg: ,,Akkor itt legelõször a politikai hatalmat kell félelmet nem ismerõen megragadni. Utána nyomban megalakulhat a nemzeti hadsereg, aztán irány Budapest, ahol most a szovjet rém trónol."8

Szegeden ismerkedett meg a késõbbi korszak vezetõ politikusaival és irredenta ,,kemény magjával", többek között Horthy Miklós ellentengernaggyal, Gömbös Gyula századossal és Prónay Pállal, a külö*** alatt a kitartásra, a vörös rém elleni harcban tanúsítandó helytállásra buzdított, amiért a háború elvesztése után az úgynevezett népbíróság két évi börtönbüntetésre ítélte, mint "háborús- és népellenes bûnöst". 1947 végén szabadult fogságából, és azt folytatta tovább, ami lényének legtermészetesebb kifejezõdése volt: a harcot a keresztény, integráns Magyar Apostoli Királyságért.

Az ötvenes években újraéledt a szabadkõmûvesek réme, az Ex (Etelközi Szövetség) valamint 1954-ben - az ekkor hetven éves Páter vezérsége alatt - az illegalitásban megalakult a Magyar Keresztény Nemzeti Párt, amelyben helyet foglalt többek között: P. Bónis Arkangyal, P. Ábrahám Dezsõ és távolabbról Eckhardt Tibor is. Az 1956-os szabadságfelkelésben és szabadságharcban nyíltan nem vehetett részt nevének közismertsége miatt, de a háttérben aktív szerepet vállalt.

1956 után részt vett a Tabódi István által szervezett jezsuita mozgalomban, a Missziós Egyház létrehozásában, melynek célja az Egyház és a teljesen illegitim, hazaáruló, szovjetbérenc ,,Magyar" Népköztársaság közötti megegyezés megakadályozása volt. Ennek keretében 1960-ban olyan kispapokat szentelt fel, akik szembefordultak a megegyezéssel, miáltal maguk az egyházi vezetõk zárták ki õket a központi papi szemináriumból. Ezekben a bestiális idõkben összekötõ szerepet játszott a búvópatakként létezõ magyar jobboldal és a Vatikán reakciós-konzervatív körei között. Küzdelmeinek és a Szent István-i Magyar Apostoli Királyságért folytatott harcának csupán 1965-ben bekövetkezett halála vethetett véget.

Ezzel elérkeztünk cikkünk tulajdonképpeni lényegi részéhez. Megkíséreljük bemutatni Páter Zadravecz István - mint az ellenforradalmi szegedi gondolatt ttalán legnagyobb apostolának - vezéreszméit, némi kiitekintéssel a tiszta jobboldaliság princípiumaira, és ezek konzekvenciáira.

Az elsõ kérdés tulajdonképpen az, hogy mit tekintett Zadravecz saját nézetei vezérmotívumának, mi volt az amibõl minden egyéb területre kivetíthetõ szilárd alapokkal rendelkezett. Hiszen ,,minden népnél kell, hogy valami legyen ami centruma, ami középpontja. Ami felé irányuljon az ország, ami felé törjön mindenki."9 Ez a központi fundamentum maga a Szent Korona, mint a magyar jog, az irredenta követelés és az élet alapja. ,,És mi a tróndöntéssel éppen ezt sikkasztottuk el! � Nincs csomópontunk, melybõl hatalom, erõ sugározzon, nincs összetartó erõnk, mely a haza minden vérlüktetését, minden szemecskéjét, minden atomját összefogná. Sõt folytatom: ezzel a tróndöntéssel megdöntöttünk még valamit: - az Istenség trónját a szívekben!"10

Joggal kérdezhetjük: mi ennek a fundamentumnak az önmaga jogát adó alapja? Ez nem más, mint Isten. A statualitás alapja, lényege ugyanis az, hogy a földi rendnek valamiképpen az égi Rendbõl kell származnia, különben legitimitása nem különbözik mondjuk egy köztársasági elnökétõl, aki tulajdonképpen nem más, mint az emberek kénye-kedvének, hangulatának marionettbábuja, egy egyszerû földi halandó. Pedig az ország csak addig létezik, amíg szellemi fundamentumán nyugszik minden.

És mit látott ezzel szemben Zadravecz: ,,Gúny tárgyává lett ma a régi mondás: »Isten kegyelmébõl!« Pedig uralkodni nem lehet mással, mint erõvel. Az erõt nem a testi erõ adja! Amint az édes apáknak, édes anyáknak, hogy a családban rend legyen, valami kell, hogy bennük legyen a tekintély. - éppúgy, a ki országot ural, abban is erõ kell, hogy legyen. Nem testi - nem szuronyerõ, nem ágyúerõ, nem is a nép adta erõ, valami más, tudjátok erre mondjuk, hogy: »Isten kegyelmébõl.« Hiába valaki köztársasági elnök, ha nincs az benne - hiába! - csõd elé indul az ország és bolsevizmusba jutunk! és soha se lesz béke!! Valami szellemi fölénynek kell lenni, mely szentesíti a törvényt. Ez a valami megint az Isten! Dobjuk ki ezt a kormányzó hatalomból, összeomlott minden� Nálunk magyaroknál ezt az erõt a sz. Korona képviseli."11 E nélkül - de iure - Magyarország egész egyszerûen nincs.

Itt érkezünk el egy másik kérdéshez, amelynek sajnos aktualitást adott a hanyatló világ. Ha az emberek agitátorok és egyéb sötét elemek befolyásának engedve felrúgják azt, ami pedig itt minden élet fundamentuma volt több mint egy évezred óta - s az kellene, hogy legyen ma is -, mit lehet, mit kell akkor tenni. Zadravecz e tekintetben kettõs állásfoglalást tett beszédeiben. A katona, a harcos számára egyértelmûen meghatározta útmutatását a Prónay-zászló felszentelésekor mondott beszédében: ,,�én nem azt mondom türelem, türelem, hanem önbizalom, hatalom, lázongó erõ - és nyomán meg fog teremni a magyar szabadság!"12 A maga számára viszont hivatásával analóg küldetést szabott meg, amit szegedi búcsúbeszédében így fogalmazott meg: ,,Ott a legelsõ helyen akarok lenni úgy, hogy elöl én megyek, - képviselve a megértést, képviselve a szeretetet, képviselve a magyarságot, képviselve az édes keresztény Hazát! És csak messze, távol tõlem jöhet a szurony, jöhet a puska, az ágyú! Magam megyek elõl!"13 A magunk részérõl ehhez hozzáfûznénk, hogy a tiszta jobboldal állásfoglalása ez ügyben csak egy lehet: a Status Absolutus-ról magukat és a világot leszakítani akarók ellen a meggyõzés, a jobb belátásra bírás ma már sajnos általában nem elegendõ. Mivel létünk legmagasabb hatalmi lehetõségét érte támadás, csak egy valódi választási lehetõségünk van: harc az utolsó csepp vérünkig. Megjegyzem, hogy ezen felfogás Zadravecztõl sem volt idegen, hiszen a második világháború idején a Ludovika Akadémia hallgatóit is így buzdította: ,,Memento! Életed nemes célja legyen hûséggel, a vértanús halálig, szolgálni és védeni a pokol minden csóvája ellen a múlt, a jelen és a jövõ bármily eszmeáramlataiban, az évezredes magyar Eszmét: Szent István független és keresztény birodalmát�"14 És csak ilyen emberfeletti célokért érdemes embervért hullatni, nem pedig földi érdekeink eléréséért, hiszen a keresztény ember számára ilyen célokért minden csepp kiontott vér kárbavész.

Látható, hogy Zadravecz haza- és országmentõ ideái döntõen a katolicizmusból táplálkoznak. Ezért, és mert harcosi életet élõ szerzetes-pap és püspök volt, foglalkozzunk néhány megállapítás erejéig az õ kereszténység-felfogásával.

A közismert sóhajokat, panaszokat meghallgató és segítséget nyújtó Krisztus-kép mellett elõtérbe helyezte - önmaga és hívei számára egyaránt - a fékezést parancsoló valamint gondolkozási- és életnormát követelõ Krisztust. Szentül hitte, hogy a modern világ földi és föld alatti törvényei helyett a normális embernek a krisztusi törvényeknek kell magát alávetnie, hogy testét legyõzhesse. Ezen*** sebeket, igazságtalanságokat�."30 Nézete szerint a kérdés lényege nem is a már meglévõ javak igazságos elosztása, hanem az emberi szemlélet megváltoztatása. Nem lehet abszolút cél a ,,minden eszközzel a meggazdagodás után!"-elv, hiszen ,,az élet nem azért van, hogy a hatalomvágy feldúlja, a kapzsiság csak egyesekkel szürcsöltesse mézét, - hanem azért, hogy minden tisztességes és nevéhez méltó ember emberhez méltó tehát bár verejtékes és fáradtságos, mégis kiegyensúlyozott és gondok közt is számításait elérõ életet élhessen."31 Célja volt, hogy a munka eredeti helyét a világban visszaadja, mert - mint mondta - a munka nem piaci érték, ,,nem a kenyér megszerzéséért van", hanem ,,Istennel összedolgozás a világ és élet nagy misztériuma beteljesítéséért!".32 A következõ bibliai idézetet mind az úgynevezett munkaadók, mind pedig a munkások számára irányadónak tartotta: ,,Keressétek elõször az Isten országát és az ' igazságát, s ezek (kenyér, pénz) mind hozzáadatnak néktek."33 ,,E magaslatról bukott le a munka, midõn alacsony materiális síkra csúszott�"34 ,,Valósággal prostituálódott a munka�", és ez a valódi oka az egész szociális kérdésnek. Mint látható a megoldást keresztény alapon akarta megvalósítani, nagyrészt a Rerum Novarum� kezdetû pápai enciklika alapján, amely mindkét felet a ,,szent magaslatra parancsolja".35

Ebben a kérdésben is észrevehetõ, hogy a valódi megoldásokhoz, az igazi és pozitív változásokhoz a teljesen külsõdleges beavatkozások nem elegendõek, azokat egy bensõ forradalomnak kell életre hívnia az emberben és a világban egyaránt. A cél az organikus társadalom harmonikus, szeretetteli megvalósítása összhangban valódi természetünkkel, az Isteni Renddel. Mert ,,erény és hit nélküli tömegek nem maradhatnak sokáig szabadok � Rabszolgákká süllyednek�"36 Mégpedig az anyag rabszolgáivá, és így elvesztik azt a keresztényi lehetõséget, hogy az anyagot a valódi, spirituális szabadság és az üdvözülés eszközeként használhassák fel. És éppen ez volt a valódi célja a baloldali radikalizmustól a bolsevizmusig minden romboló irányzatnak, és nem a hírhedt frázis: ,,szabad nép". Ennek az erõnek a szervezetei azok, amelyek ,,gyilkosai lesznek a munka isteni rendeltetésének és a munkáshoz méltó és jogos emberi egzisztenciának".37 Zadravecz nemcsak a munkások jogairól, hanem kötelességeirõl is beszélt: ha keresztényien élnek és dolgoznak, akkor ,,már nem csupán kétségbeesetten jogokat kiáltozók" lesznek, hanem duplán erõsek, hiszen így követeléseikhez végre megteremtették a jogalapot is.

Összegzésképpen megállapíthatjuk, hogy a Páter Zadravecz István által képviselt ellenforradalmi eszmeiség - pár lényegi kérdéstõl és néhány megfogalmazástól eltekintve - pozitíve értékelhetõ a baloldali felforgatás erõivel vívott harcunkban. A már elhalványult jobboldaliságnak, melyet a fellázított proletár tömegek szinte ellenállás nélkül el tudtak söpörni a vesztes háború és a szociális elégedetlenség teremtette összezavarodást kihasználva, új lendületet adott. Ezen lendület erejével újra létrejöhetett a legitim Magyarország, és a világfelfordulás közepén mintegy huszonöt évig ismét létezhetett. Ez a világ - a már említett engedm&eacuutee;nyekkel - jobboldalinak volt nevezhetõ, és megszülethettek belõle a szélsõjobboldaliság radikálisabb formái.

Zadravecz Páter kiváló szónoki teljesítményével és tántoríthatatlan elszántságával jelentõsen emelte az ellenforradalmi erõk harci értékét, és intellektuális ellenállását a mindig beszüremkedni akaró baloldali ,,eszmékkel" szemben. Így, ebbõl a szempontból volt õ harcosa az ellenforradalmi magyar igazságnak. Meg nem szûnõ lelkesedéssel bíztatta harcos testvéreit: a szikla szilárdságával álljanak a felforduló világban, ennek minden egzisztenciális következményétltét felvállalva. Bebizonyítva azt, hogy harcolni, háborúzni nem pusztán a materiális területén lehet, hanem valóban isteni irányultságú politikai ideákat magunk elé tûzve is, amelyeket õ a ,,szent ellenforradalom"-ban talált meg. ,,Az Eszme él, az Eszme örök, bár apostolai, hõsei kidõlnek, meghalnak� Testvéreim! Bajtársak! Élõk! Elõre, törhetetlenül a szegedi munka magyar útján! � "38

Jegyzetek

1 In: P. Zadravecz püspök a szegedi Kapisztrán, szerk.: Nagymihály Sándor, Budapest 1942., Helikon Kft.

2 Itt el kell tekintenünk ezen személyek esetleges egymás közti konfliktusaitól, és meg kell próbálnunk meglátni azt a közös motívumot amely õket a baloldallal szembeni reakció vezetõivé tette.

3 In: Páter István, a mi kapisztránunk a forradalmi évben, Szeged 1920, Juhász István Könyvnyomdája

4 In: P. Zadravecz püspök a szegedi Kapisztrán

5 In: uo.

6 In: Páter Zadravecz titkos naplója, szerk.: Borsányi György, Budapest 1967, Kossuth Könyvkiadó

7 In: P. Zadravecz püspök a szegedi Kapisztrán

8 In: uo.

9 In: Páter István a mi Kapisztránunk a forradalmi évben

10 In: uo.

11 In: uo.

12 In: uo.

13 In: uo.

14 In: P. Zadravecz püspök a szegedi Kapisztrán

15 In: uo.

16 In: uo.

17 In: uo.

18 In: uo.

19 Olyan engedményekrõl van szó, amelyek egy koherens jobboldali szemlélet számára elfogadhatatlanok. Megjegyzendõ, hogy a forradalom során tett engedményeit késõbb maga Zadravecz is szégyellte, és azokat a hallgatóság megnyerésére használta csupán fel. Ezekre itt nem érdemes kitérnünk. Voltak ellenben olyan kérdések, amelyekben a késõbbiekben is felfedezhetõk bizonyos ellentmondások. Ilyen például - elvi szempontból - a földi uuraalkodó teljesen és kizárólag földiként való felfogása, és íly módon szembe állítása az Égi Királlyal, Krisztussal; vagy - gyakorlati síkon - Habsburg-Lothringen dinasztia legitimit&&aaacute;sának vagy uralkodásra való méltóságának kétségbevonása. Zadravecz történelmi retrespekcióiban is ezen engedmények köszönnek vissza, mikor olyan személyeket ítél meg pozitívan, mint például: Mátyás király, II. Rákóczi Ferenc vagy akár Kossuth Lajos. Természetesen itt meg kell említenünk azon történelmi alakokat is, akik a mi szemléletünk szerint szintén megérdemelnek minden vagy szinte minden elismerést. Ilyen egyaránt pozitíve megítélt személyek voltak például: Kapisztrán Szent János, Hunyadi János, Tomori érsek, I. Ferenc József császár és király vagy a magyar asszonyok elé példaként állított Árpádházi Szent Margit. Látnia kellett volna, hogy az egyébként jobboldalisághoz közelítõ - késõbb deklaráltan legitimista - szemléletével az elõe;bbbi személyek elõnyös megítélése inkoherenciát mutat. Az általa rendkívüli módon favorizált Horthy Miklós, mint kormányzó legitimitása nem vonható kétségbe, de kétségtelenül alacsonyabb fokú volt, mint IV. Károly császár és királyé, hiszen Õ a Magyar Apostoli Királyság megkoronázott királya volt. És a legitim magyar királynak még egy katolikus tábori püspök sem szabhat feltételeket trónja elfoglalásához�

20 In: uo.

21 In: uo.

22 In: Páter Zadravecz titkos naplója

23 In: Páter István, a mi kapisztránunk a forradalmi évben

24 In. Páter Zadravecz titkos naplója

25 In: Páter István, a mi kapisztránunk a forradalmi évben

26 In: uo.

27 In: P. Zadravecz püspök a szegedi Kapisztrán

28 In: Páter István, a mi kapisztránunk a forradalmi évben

29 In: P. Zadravecz püspök a szegedi Kapisztrán

30 In: uo.

31 In. uo.

32 In: uo.

33 Máté, 6.33., In: uo.

34 In: uo.

35 In: uo.

36 In: uo.

37 In: uo.

38 Elhangzott: az ellenforradalom huszonkét éves évfordulójára rendezett fõvezérségi vacsorán, In: uo.