Az alábbiakban részleteket olvashattok az évkönyvből. Az érdeklődésetekre számot tartó és a „hirhedt” osztályunkkal kapcsolatos részeket kurzív piros betűkkel kiemeltem.

Bláthy Ottó Titusz életrajza

A XIX. század második fele a nagy elektrotechnikai alkotások létrejöttének kora. Egymás után születnek a műszaki tudományt forradalmasító találmányok: 1861-ben a dinamó-villamos gerjesztés elve 1867-ben a soros és sönt gerjesztésű dinamó, 1876-ban az ívlámpák, 1879-ben pedig az első villamos izzólámpák.

Ennek a jelentős kornak az elején, 1860. augusztus 11-én született Bláthy Ottó Titusz, Tatán. Középiskoláinak elvégzése után a bécsi műegyetemre iratkozott be és már 21 éves korában gépészmérnöki diplomát szerzett. Ekkor megkezdődött egy nagyszerű életpálya, melynek minden állomása egy-egy új alkotás. Amihez ő hozzákezdett, ott valami új jött létre. A feltaláló zsenialitása, s a mérnök felelősségteljes alapossága egyesült benne. Csodálatos emlékező-tehetsége, kivételes fejszámoló képessége segítette őt munkájában. Gépeinek főbb jellemző adatait és a mérések eredményeit jórészt fejből tudta, és számításainál mindig visszament az egyszerű alapfogalmakra. Nem szerette a hosszú képleteket; természetes ez, hiszen a hosszabb számítást ő gyorsan, fejben végezte el. Fejszámoló készsége már gyermekkorában megnyilvánult. Később - az elbeszélések szerint - műsoros előadás közben nem tudta kivárni, míg a fejszámoló művész válaszol a közönség által feltett kérdésekre, mindig előre megmondta a helyes eredményt. 78 éves korában cédulát adott át egyik régi munkatársának azzal hogy „na most kérdezzen ki: az éjjel nem tudtam aludni, s kipróbáltam, tudok-e még számolni”.

Kiszámította az nⁿ értékét n = 1-től egészen n = 14-ig. Az eredményeket felírta, s most azt akarta megmutatni, hogy emlékszik is az egyes értékekre. Az elektrotechnikát nem könyvből tanulta, hiszen ilyen irodalom még nem is volt akkor. A villamos gépek belső fizikai folyamatait, melyekről ma már köteteket írtak, ő mérési eredményeiből olvasta ki.

 Igen nagy kár, hogy eredményei közül csak keveset közölt a nyilvánossággal, s így legtöbbnek elsőbbségét - tudományos szempontból - más szerezte meg magának. Irodalmi munkáássága nem nagy: az alkotás teljesen lekötötte idejét.

A gépészmérnöki oklevél megszerzése után, 1881-1883-ig, a MÁV Gépgyárban dolgozott. 1883. július 1-én mint gyakornok helyezkedett el a Ganz és Társa Vasöntöde és Gépgyár villamossági osztályán.

A Ganz gyár élén akkoriban Mechwart András állott aki felismerte a villamos energia sokoldalú alkalmazhatóságát, ezért 1878-ban létrehozta a gyár villamossági osztályát. Az osztály vezetésével Zipernowsky Károlyt bízta meg, akihez 1882-ben Déri Miksa csatlakozott munkatársul. Amikor az egész világon úgy gondolták, hogy az egyenáramú rendszeré a jövő, a Ganz gyári elektrotechnikusok a váltakozó áram használata mellett foglaltak állást.

Zipernowsky és Déri a Németországban is szabadalmazott öngerjesztésű váltakozó áramú generátoron munkálkodtak. Ebbe a munkába kapcsolódik Bláthy 1883-ban, és igyekszik megoldani a váltakozó áramokkal kapcsolatos problémák sokaságát.

Az 1884. évi torinói kiállításon a Ganz gyár már a Bláthy által szerkesztett és a mágneskör helyes kialakítása folytán számottevőn javított öngerjesztő kompandált váltóáramú generátorral szerepelt, és nagy sikert aratott. A második díjat az elektrotechnika terén addig még alig ismert Ganz gyárnak ítélték. Ezen a kiállításon Bláthy üzemben látta a Gaulard és Gibbs-féle váltakozó áramú elosztó-rendszert. Felismerte ennek jelentőségét, de tisztában volt azzal, hogy e rendszerrel - miután a feszültség szabályozása lehetetlen volt - gyakorlati eredmény nem érhető el. E rendszer ugyanis nyitott vasmagú 1 : 1 áttételű indukciós tekercsekből állt, melyek közül a primer oldalon több sorba volt kapcsolva, s így nagyobb feszültségre volt köthető. A szekunder tekercsekhez külön-külön csatlakoztak a fogyasztók.

Bláthy 1885-ben Zipernowskyval és Dérivel együtt kidolgozta a primer oldalon is párhuzamosan kapcsolható, zárt vasmagú 1 : 1-től eltérő, tetszőleges áttételre is alkalmas váltakozó áramú transzformátoron alapuló elosztó rendszert., és benyújtották erre vonatkozó szabadalmukat. E megoldásban először használták a "transzformátor" elnevezést. Ezzel a mai villamos energiaelosztás legfontosabb alapjait rakták le.

Az új rendszert, nagy nyilvánosság előtt, először az 1885. évi budapesti Magyar Országos Kiállításon mutatták be. A Ganz gyár építette meg a kiállítás egész területét behálózó világítási berendezést és itt valósította meg első ízben gyakorlatilag az energiaátvitel újonnan feltalált módját. A világítási berendezés a kiállítás egész tartama alatt üzemben volt, és minden iránta támasztott követelménynek megfelelt. Ez a nagyjelentőségű találmány tette lehetővé később nagykiterjedésű területek energiaellátását, a vízierők kihasználását, az elektrometallurgiai ipar megteremtését és a modern elektrotechnika számtalan egyéb problémáinak megoldását.

A Zipernowsky, Déri és Bláthy eszméi alapján megteremtett berendezés az egész szakvilág érdeklődését felkeltette. A külföldi szakemberek és érdekelt körök képviselői nagy számban jöttek Budapestre, hogy az új áramelosztó rendszert megismerjék. Elsősorban Galileo Ferraris olasz tanárról kell megemlékeznünk, aki korának egyik legtekintélyesebb fizikusa és kutatója volt. 1885. júliusában előadást tartott az új rendszerről, mely a nagy tudós megítélése szerint megoldotta az energiaátvitel keresett problémáját, és kifejezetten Zipernowsky, Déri és Bláthy érdemének tulajdonította az elért eredményt.

Az első nagy külföldi rendelés a római villamosmű, a Cerchi-telep, mely 1887-ben került üzembe. Ezen a telepen Bláthy párhuzamosan kapcsolta az egyes generátoregységeket s üzemeltette őket akkor, mikor más szakemberek ezt lehetetlennek tartották. A párhuzamos kapcsoláshoz külön, úgynevezett kapcsológépet is szerkesztett. Az első római telep létesítése hirtelen fellendülést váltott ki a villamos központi erőtelepek és energiaátviteli berendezések építése terén. 1889-ben a Ganz gyár már az ezredik, tíz év múlva pedig már a tízezredik transzformátort gyártotta. Több olasz várostól kaptak megbízásokat telepek megépítésére, melyeket rövidesen sok európai és tengerentúli berendezés építése követett. Igen jelentős ezek közül a Tivoli vízerőmű, melyet 1892-ben helyeztek üzembe. Ez volt az első energiaátvitel, mely városi áramelosztó-hálózatot nagy távolságból táplált, és a Tivoli erőmű volt annak idején Európa legnagyobb szabású hidroelektromos áramfejlesztő telepe. A generátor feszült­sége 10 000 V volt.

Bláthy ezzel egyidejűleg más nagyjelentőségű művet is alkotott. Még 1884-ben higanyedényes feszültségszabályzót készített, azt követte 1885­ben az elektrodinamikus wattmérő. Ez volt az első olyan műszer mellyel váltakozó áramú teljesítményt, a feszültség és az áram közötti bármely fáziseltolás esetén mérni lehetett, 1889-ben alkotta meg elsőnek a Ferraris-elven alapuló wattóra számlálót.

Hogy az új váltakozó áramú erőátviteli rendszernek az akkor már elterjedt egyenáramú elosztó hálózatokba való beilleszkedését elősegítse, 1891-ben egyfázisú kommutátoros motorokat szerkesztett, melyekben a korszerű villamosmotoroknak már számos lényeges eleme megtalálható volt. E motorok egyik 10 LE-s példányát a müncheni Deutsches Museum őrzi.

1896-ban hozta nyilvánosságra a váltakozó áramú generátorokban terheléskor fellépő, úgynevezett többletveszteségekre vonatkozó vizsgálatait és megállapításait. A később végzett tudományos külföldi kísérletek is az ő eredményeit igazolták.

1900-ban, a párizsi világkiállításon, az egyéni Grand Prix-t nyerte el, váltakozó áramú generátorokon alkalmazott, addig ismeretlen, úgynevezett tört-horonyszámú gombolyításával (40 pólus, 288 horony, 7,2 pólusonkénti horonnyal).

Közben állandóan emelte transzformátorainak és generátorainak teljesítmény- és feszültséghatárát. 1905-ben 30 000 voltos generátoraival keltett óriási feltűnést.

Az 1900-as évek elején kezdett foglalkozni - a gőzturbina építés fejlődésével együtt haladva - a nagyfordulatszámú turbógenerátorokkal. Olyan turbógenerátor típust alkotott, mely forgórészének szerkezetében és tekercselésének sajátosságában egészen eredeti, egyéni alkotás.

Az első világháború utáni években fő munkaterülete és érdeklődési köre két szélső végletben mozgott: az egyik a több mint 50 000 kVA-es nagy turbógenerátorok kérdései, a másik az áramszámlálók kérdései. Rendszerint egyik nap a számlálógyárban dolgozott, a másik nap generátorkérdésekkel foglalkozott. Tökéletesítette wattóra számlálóit. Ezeknek súlya 1889-ben még 20 kg volt, és 1934-ben már 1,3 kg-ra csökkentette. A számlálók hitelesítésére még 1912-ben szabadalmaztatta az úgynevezett stroboszkópikus eljárást, és elsőnek épített olyan számlálót, mely kétszeres túlterhelésig helyesen mutat.

Kandó Kálmánnak 1931-ben bekövetkezett tragikus halála után átvette a félbemaradt villamos mozdonyok fázisváltójának számítását, és a munkát befejezve, az új magyar villamos vontatási rendszert , a teljes sikerhez segítette.

Érdemeit, munkáját méltó közéleti elismerés kísérte; 1917-ben mind a budapesti, mind a bécsi műegyetem tiszteletbeli műszaki doktorrá avatta, 1927-ben pedig a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává választotta.

Élénk, minden iránt fogékony szelleme azonban nem maradt a gépszerkesztés rabja. Felfogta minden újítás hasznát és jelentőségét. A sportszerű kerékpározás első úttörőihez tartozott. Bejárta Olaszországot és más nagy utakat tett kerékpáron. Ezt a sportot tartotta egyik legnagyobb élvezetnek. Figyelme ezután az autózás felé fordult, ő volt az első autóvezetők egyike.

Szórakozásaiban is az észt foglalkoztató sakkozás, főleg a soklépéses sakkfeladványok érdekelték. Bláthy "Boldog Újévet" kívánó kártyáján mindig egy új, nehéz sakkfeladvány volt. A sakkfeladványokról 1930-ban Leipzigben könyve is jelent meg.

Jól beszélt németül, olaszul, angolul és franciául is. Olvasta e nemzetek szépirodalmi termékeit.

Bláthy Ottó Titusz 1939. szeptember 26-án halt meg. Halála nemcsak a magyar tudománynak jelentett nagy veszteséget, hanem az egész világnak.

Fáradhatatlan, folyton munkálkodó egyénisége példaképe lehet iskolánk ifjúságának. Méltán tiszteljük benne a magyar erősáramú elektrotechnika világhírű úttörőjét és iskolánk névadóját.

Kovács István igazgató.

A technikum első tíz esztendeje

A felszabadulás után hazánkban minden téren, így az iskolaügy területén is hatalmas munka várt azokra, akik már az összeomlott bűnös múlt anyagi és szellemi romjainak eltakarítása közben világosan látták a célt. Ez a cél egy olyan oktatási rend gyors kialakítása volt, amelyben minden magyar dolgozó gyermeke előtt megnyílnak a tanulás lehetőségei a nyolcosztályos általános iskola elvégzése után, a legmagasabb fokú tudományos képzettség elsajátításáig. A tervgazdálkodás megindulása csakhamar forradalmi változásokat idézett elő, főleg középiskoláink rendszerében. Az ország egyre fokozódó ütemű iparosítása mind több és több materialista világnézetű, szocialista társadalomszemléletű és szakmailag kiválóan képzett technikust kívánt. A fővárosban és vidéken sorra alakultak a technikumok. A klasszikus műveltséget nyújtó gimnáziumok hívei - köztük még olyanok is, akik szívvel-lélekkel meneteltek a haladás irányába - eleinte nem nagyon ismerték fel az új iskolapolitika óriási gazdasági, politikai és kulturális jelentőségét. Az elmúlt, küzdelmekben gazdag tíz esztendő azonban minden homályos pontra fényt derített, minden kételyt eloszlatott, s a szülők ma már boldogok., ha gyermekük valamelyik technikumban tanul. Ma már sok ezer végzett fiatal technikus dolgozik az üzemekben, a termelőszövetkezetekben, gépállomásokon és szerte az országban, a termelés minden frontján. Sok százra tehető azoknak a fiatal mérnököknek a száma, akik kiváló képzettségük alapjait technikumokban szerezték.

Ilyen céllal és ilyen körülmények között alakult meg ezelőtt tíz esztendővel a mi iskolánk is. Akkor még 1. sz. Gépipari Technikumnak nevezték, sem saját épülete, sem tanműhelye nem volt. Azt lehet mondani, hogy a III. ker. Áll. Árpád Gimnázium egyik kialakulatlan körvonalú, sokak szemében bizonytalan jövőjű kísérleti tagozatának látszott. A gimnázium korszerű épületében - amelyen még erősen meglátszottak a felszabadítási harcok nyomai - ez idő tájt több iskola működött: maga, a most már csak négyosztályos gimnázium, a gimnázium általános iskolává minősített alsó tagozatának néhány osztálya, a Dolgozók Esti Gimnáziuma, egy újonnan szervezett Testnevelési Gimnázium első osztályai és a technikum. Mindegyik iskolatípusban az Árpád Gimnázium tanári kara végezte a tanítást, Vörös István - jelenleg a Trefort utcai Gyakorló Gimnázium igazgatójának - irányítása alatt. e nyitotta meg tehát a később sűrűn váltakozó igazgatók sorát a technikumban.

Az 1950-51-es iskolai évben három technikumi első osztály indult. Az A)-ba és a C)-be csak fiúk jártak, a néhány leányt a B)-be osztották be. Ez az elrendezés azután állandósult is, ma is a B) a vegyes osztály.

A mi leányaink voltak az első leánytanulók az épületben. Ma már elmondhatjuk, semmilyen tekintetben nem hoztak szégyent sem az iskolára, sem azokra, akiknek a gondoskodása következtében ide kerülhettek. A munka technikumi szempontból a lehető legmostohább körülmények között indult meg. A műhelyoktatás inkább csak üzemlátogatás volt a római-fürdői Szállítóberendezések Gyárában, mérnökök és technikumi szaktanárok még nem voltak, mégis a tanulók kiválasztása olyan szerencsésen történt, hogy 1954-ben, az első képesítővizsgálaton a tanulók tekintélyes hányada átlagon felüli, sőt jó néhány esetben egészen kiváló elméleti és gyakorlati felkészültségről tett tanúbizonyságot. Az évenként megismétlődő állami tanulmányi versenyeken tíznél több diákunk jutott be a döntőbe. Elektrotechnikából és műhelygyakorlatból felülmúlták a legjobban felszerelt technikumok versenyzőit, de figyelemre méltó eredményt értek el magyar irodalomból is. Hagyománnyá vált a magyar nyelv és irodalom lelkes tanulása. Nem hanyagolták el a történelem tanulását sem. A Matematikai Lapoknak sok előfizetője és példamegfejtője volt még az első osztályosok között is.

A második nagyjelentőségű esemény az iskola életében 1951 júliusában történt. A technikum igazgatásilag különvált a gimnáziumtól. Az épületet a minisztériumok között kötött szerződés alapján megosztották.

Az új igazgató, Füszfás Jenő mérnök, kitűnő szervezőképességű ember csak néhány hónapig állott a technikum élén, csakhamar a minisztériumban kapott beosztást. Ez alatt a rövid idő alatt megteremtette a technikum mai szervezettségének az alapjait. A gimnáziumtól átvett, ezenkívül ideiglenesen, kisegítőként alkalmazott néhány tanárt. A szaktárgyak tanítására megjelentek az első mérnöktanárok. A túlméretezett első elektrotechnika tankönyv nehezen kiismerhető labirintusában megkezdődött a küzdelem a rendkívül fontos szakmai tudásnak az elsajátításáért.

Volt már gondnoki és irodakezelői állás is. Komoly műhelymunka indult Gajdács András műhelyfőnök vezetésével. Az első műhelyoktató Kovács Gusztáv volt, a tanulók szeretett Guszti bácsija, aki 1957. áprilisában váratlanul bekövetkezett haláláig szívvel-lélekkel oktatta a lakatos és kovács mesterségben a gondjaira bízott ifjúságot.

Az igazgató a dolgozók számára esti gépipari technikumot szervezett, amelyet azonban csakhamar áthelyeztek a Tímár utcai iskola épületébe.

A technikum így elhatárolódott, különvált a gimnáziumtól, de a közös bejáratú épületben egymás mellett élő két iskola közötti jó viszony kezdettől fogva példás volt. A gimnázium a technikumot nagy pedagógiai gyakorlatú óraadó tanárokkal, a technikum a gimnáziumot a politechnikai oktatás megindításában segítette. Torzsalkodás, veszekedés, áskálódás soha nem merült fel a két középiskola tanulóifjúsága vagy nevelőtestülete között.

Amint említettük, Füszfás Jenő még 1951 őszén megvált a technikumtól. Helyét Molnár Béla mérnök foglalta el, aki mindenben igyekezett az elődje által megkezdett munkákat sikeresen folytatni. A fiatal mérnök-igazgatóban figyelemre méltó pedagógiai érdeklődés rejlett. Híres egyéni beszélgetései a tanulókkal valóságos baráti hangulatot teremtettek a tanulóifjúság és az iskolavezetés között. Ugyancsak ekkor került iskolánkba a távozó Gajdács András helyére a jelenlegi műhelyfőnök, Csimcsa Ferenc.

Megkezdte működését az ebédeltetéssel egybekapcsolt tanulószoba is. Először a gimnázium ideiglenesen átengedett kis szülői fogadójában ebédeltünk. A helyiséget délig gondnoki irodának, tanári szobának és szülői fogadónak használtuk. "Ebédlőnk" később kiszorult az alagsori folyosóra, majd a rajzteremben kapott helyet. Néhány hónap múlva az alagsor egyik helyiségébe költözött. Évek múltak el, míg az alagsori műhely gépeit átszállíthattuk az új épületbe, és helyén az új, egyre szépülő ebédlőt berendezhettük.

A harmadik iskolai év elején ismét új igazgatót kapott a technikum. Szentirmay János dr. tanár Újpestről került hozzánk, és két évig (1952-53, 1953-54) állott a technikum élén. Szakmailag igen képzett és technikumi oktatásban jártas tanárokat, műhelyoktatókat hozott magával. A gyors elhatározású új igazgató a gimnáziumi kölcsönszobából leköltöztette az irodát és a tanári szobát a legutolsó földszinti tanterembe. Innen nemsokára a legelső tanterembe költöztünk. Először egy teremben volt minden. Az egyik sarok volt az igazgatói dolgozó. A másikban a gondnok, mellette az irodakezelő uralkodott, illetve dolgozott, azaz dolgozott volna, ha "hivatali helyisége" nem lett volna egyszersmind tanári szoba, szülői fogadó is, ahol szükséges és szükségtelen beszélgetések, folytonos ajtónyitogatások, ki-be járások közepette csak kötélidegzetűek tudtak dolgozni. Úgy látszik, az idegek valóban kötélből voltak, mert a munka szakadatlanul és eredményesen folyt, pedig mindezeken kívül. egy ideig ebben a teremben volt még a fizikai, a vegytani szertár és a könyvtár is.

Az első két évben sok volt a más iskolához vagy valamilyen üzemhez tartozó, nálunk csak vendégszereplő tanerő. 1952 szeptemberében azonban a nevelőtestület döntő többsége teljes óraszámban működő, főhivatású munkaerőből állott. A jó hatás megmutatkozott a tanulmányi színvonal emelkedésében. Iskolánk technikumi jellege nagymértékben erősödött. Nevébe is belekerült a "villamos-gépgyártó tagozat".

A technikumban már 9 osztály működött, s a gyakorlati oktatáshoz új műhelyeket kellett létesíteni az alagsorban. A III.. osztály megkezdte a villamos-gépgyártó tagozatnak megfelelő munkát. 0,6 LE-s indukciós motorokat, egyfázisú transzformátorokat és irányváltós kapcsolókat készítettek.

Közben teljes erővel megindult az új tanműhely építése. Minden jel arra mutatott, hogy az Árpád Gimnázium épületében nem iskolapolitikai kapkodásból származó, múló jellegű kísérletezés folyik, hanem jól átgondolt, hatalmas terv gyönyörű, sokat ígérő kibontakoztatása.

Annál megdöbbentőbb hatást keltett a nevelőtestületben 1953 nyarán az a hír hogy a minisztérium átadja a technikumot; helyét, minden jogát, az iskola teljes berendezését, az épülő tanműhelyt stb., átadja a Munkaerő Tartalékok Hivatalának, amely nagyszabású mesterképző iskolát szándékozott szervezni 18-22 éves, szakmában dolgozó fiatalok számára.

Ez a váratlan fordulat valóban eleve bukásra ítélt kísérletezés kezdetét jelentette. Hivatalos értekezleteinken, amelyek jegyzőkönyvi nyomai ma is megvannak, ismételten rámutattunk arra, hogy a létesítendő MTH-iskola leendő tanulói éppen tanulmányaik kezdetén lépnek a katonaköteles sorba, és így az iskola állandó benépesítési gondokkal fog küzdeni. A folyamatot azonban semmi sem állíthatta meg. 1953 őszén már nem nyithattunk első osztályt, sőt egyik második osztályunkat át kellett adnunk a Kandó Kálmán Technikumnak. Néhány tanár feleslegessé vált máshol kellett elhelyezkednie. Majdnem mindenki a távozás gondolatával kezdett foglalkozni. Voltak azonban, akik bíztak abban, hogy a fejlődés folyamán a dolgok logikusan visszaterelődnek a helyes mederbe. Ezek szilárdan kitartottak, és a fejlemények őket igazolták. E munka eredménye hogy az országos műszaki tanulmányi versenyen a IV/C osztály egyik tanulója műhelygyakorlatból az első helyen végzett.

1954 tavaszán lezajlott az első képesítővizsgálat, amelynek magas színvonaláról már szóltunk. Ez sem segített, a technikum tovább haladt a megszűnés útján, az új intézmény megkezdte működését. Senki sem csodálkozott, hogy ilyen körülmények között Szentirmay János dr. megvált az iskola igazgatásától.

A vezetést Miltényi Györgyi az orosz nyelv eddigi tanárnője vette át aki finom pedagógiai érzékkel az ifjúságot megértő de határozott intézkedéseivel igyekezett a fegyelmet megszilárdítani. Különösen sokat foglalkozott a leánytanulókkal.

Az 1954-55-ös iskolai évben már csak öt osztályunk volt: három III. és két IV. Két tanterem berendezését így nyugodtan kölcsönadhattuk egy akkor szervezett budai iparostanuló iskolának. A bútorokat egy év múlva megjavítva kaptuk vissza.

Ebben az évben zajlott le a KGM technikumainak nagy országos kultúrversenye, amelyen csonka technikumunk valamennyi számával bejutott a döntőbe, és igen szépen szerepelt.

Az alig néhány éves és máris kihalásra ítélt technikumnak neve és tekintélye volt. Az MTH-iskola már az első behíváskor elvesztette tanulóinak 80 százalékát. Ezzel a költséges közjáték véget ért.

Senkit sem lepett. meg, de mindenkit örömmel töltött el, hogy 1955-ben a KGM ismét kezébe vette iskolánk ügyét. Amilyen szomorú volt látni a szép kezdet váratlan sorvadásnak indulását, olyan öröm volt tevékenyen végigélni az újjászervezés nem is remélt nagy arányokban kibontakozó, lázas ütemű munkáját.

Két új I. osztályt nyitottunk, sok-sok egyszerű, paraszti származású fiúval, köztük olyannal, akinek szülője akkor látta először Budapestet. Vidéki tanulóink zömét az újpesti Landler Jenő kollégiumban helyeztük el. A két tanintézet között csakhamar meleg barátság fejlődött ki. Kaptunk azonkívül két II. és egy III. osztályt a Kandó Kálmán Technikumból. Az előbbiek gyorsan, az utóbbiak bizonyos zökkenőkkel, de megszokták otthonukat.

A magunk neveléséből itt volt a három IV. osztály, így délelőtt nyolc osztályban folyt a tanítás. Az ismét megnövekedett iskolában az I. és II. osztály részére az épülő műhelyépületben kellett helyet biztosítani. Ugyanekkor megnyílt a Dolgozók Esti Technikuma is. Az újonnan szervezett I. osztályokon kívül hozzánk került a megszűnő Jurányi utcai és Márvány utcai esti technikum néhány felső osztálya is.

A megnövekedett nevelőgárda hatalmas feladatok elé került. A következő évek szép eredményei bizonyítják, hogy ez a nevelőtestület - tanárok mérnökök, műhelyoktatók - becsülettel megállta helyét a munkában.

Ámbár a tanműhely építése még nem fejeződött be, de addig már eljutott, hogy a gépeket és egyéb berendezési tárgyakat át lehetett szállítani az alagsorból az új épületbe. Csak a jól működő villamos mérőterem maradt egyelőre a régi helyén. A földszinti második tantermet tanári szobává alakítottuk át, az elsőből egy közfal segítségével igazgatói és gondnoki irodát létesítettünk.

1955-ben kedves kultúrműsor és bensőséges ünnepség keretében - amelyen részt vettek az Oktatási Főosztály vezetői is - új nevet kapott iskolánk: Bláthy Ottó, a világhírű feltaláló nevét vette fel. Ettől az időtől iskolánk neve: Bláthy Ottó Erősáramú Ipari Technikum. A fellendülésben iskolánk élete új színekkel gazdagodott. Kitűnő karnagy vezetésével énekkar alakult, amely sok kedves percet szerzett tanulótársainak és a szülőknek. Az iskolai könyvtár kb. 200 kötetét szakmai, ideológiai és szépirodalmi részre bontottuk, és olyan gyors ütemben fejlesztettük, hogy két év alatt egyedül a szépirodalmi könyvtár 1100 kötetre növekedett. Évenként 3000 kölcsönzés történt és egyetlen könyv sem sérült meg, vagy tűnt el. Nagyarányú sakkélet indult. A Szikra tehetségkutató versenyén több tanulónk III. osztályú minősítést szerzett. Labdarúgó csapatunk szerepelt az országos középiskolai bajnokságban.

1956 nyarán Miltényi Györgyi igazgatónőt más technikumba helyezték át. (Amiben nekünk is részünk volt. - Webadmin -) A technikumot mint megbízott igazgató, rövid ideig Krajcsovits Márton vezette. A jelenlegi igazgató Kovács István villamosmérnök 1956. szeptember 1-én vette át hivatalát. Elődjét igazgató helyettesnek nevezték ki.

Három I. két II. két III. és egy IV. osztályban indult meg a munka. A tanműhelyben ebben az évben kezdődött meg a villamos szerelés oktatása. A technikumi tanműhelyi oktatás mellett az Árpád Gimnázium tanulóit is foglalkoztattuk a politechnikai oktatás keretében.

A Dolgozók Esti Technikumában 8 osztályban folyt a képzés. A Magyar Optikai Művek 1956-ban külön három osztályt szervezett dolgozói számára. Ezeket az osztályokat ideiglenesen nálunk helyezte el, majd egy év múlva az üzem területén berendezett saját iskolájába vitte át.

Az októberi események következtében itt is huzamosabb ideig szünetelt a tanítás. Nyugtalanság, rendzavarás azonban sem előtte, sem utána nem történt. Az iskolában, egyetlen tanulónknak sem esett bántódása. Az épület nem sérült meg. A negyedikeseket már decemberben összegyűjtöttük, hogy a képesítőre való felkészülésben súlyos pótolhatatlan hiányok ne keletkezzenek. Törekvésünket siker koronázta, mert a Kandó Kálmán Technikumból két évvel ezelőtt áthelyezett, nehezen fegyelmezhető és kissé gyenge előmenetelű osztály talán éppen ennek az áldozatos gondoskodásnak a következtében úgy megemberelte magát, hogy a képesítőre bocsátott tanulók mindannyian megszerezték az oklevelet. Az iskolai év második felében az orosz nyelv mellett németet és angolt is tanítottunk. Ez ugyan növelte a túlterhelést, a tanulók mégis szívesen tanulták a maguk választotta nyelvet, és igen szép előmenetelt értek el, ugyanakkor emelkedett az orosz nyelvi tanulmányok színvonala is. Az esti tagozaton is sikeresen képesítőzött mind az erősáramú, mind a műszeripari tagozat osztálya.

Az 1957-58-as tanévben lassan, de biztosan tovább folyt a műhelyépület belső építése, melyet végül is 1958 októberében teljesen befejezve adott át az építő vállalat. Azután kezdődött a rendezési munka minden területen, s immár a végleges helyen, az egyes osztályok gyakorlati oktatáshoz szükséges felszerelési tárgyak választékának bővítésére is sor került. A több modern géppel kiegészített műhelyberendezés. lehetőségét nyújtott a tanműhelyi termelvények választékának bővítésére is. Az esti tagozat mellett, megindult a dolgozók levelező tagozaton való képzése is az 1957-58-as tanévben.

Az év végén két nagy létszámú nappali osztály és két esti osztály (erősáramú és műszer tagozat) tett képesítővizsgát.

A villamos laboratóriumok műszerekkel való felszerelése fokozottan haladt előre az 1958-59-es tanévben. Tanulóink önkéntes munkájával szépen rendeztük udvarunkat is. Korszerű kispályák segítik az iskolai sportélet kibontakozását, valamint a testnevelő órák eredményességét. Az 1958-59-es tanévben ismét bővült az esti tagozat. A KGM oktatási osztályának határozata alapján az iskolához csatolták az addig önállóan működő 25. sz. Gépipari Technikum Esti Tagozatát. így a tanév végén a két nappali tagozatú osztályunk mellett végzett még az esti tagozaton két erősáramú és két gépész osztály is. Az országos műszaki tanulmányi versenyen iskolánk III. osztályos tanulói (Palatinszky László és Pál László) nyerték el az első és második díjat.

1958 decemberében Kovács István tanárt - aki csaknem kezdettől fogva tanította a különböző műszaki tantárgyakat - a Kohó- és Gépipari Minisztériumba helyezték át szakfelügyelőnek.

Az 1959-60-as tanévet a jubileumi év jegyében nyitottuk meg, teljes létszámú tantestülettel, szeptember 1-én. Az iskola igazgatója ünnepi beszédében számolt be az eddigi fejlődésről. Rámutatott arra hogy a tanítás feltételeinek nagymérvű javulása és a már végzett tanulóink helytállása lehetőséget ad és egyben kötelezettséget is ró mind a tanulókra, mind a tanári karra a munka további javítására illetve fokozására: