(Ezt az írást a R.Ö.F.I. című diáklap közölte, 1996 tavaszán. Galambos Péter, volt diákunk, remek barátom, mára már profi újságíró, intézte hozzám. Sok dolog történt azóta. A R.Ö.F.I. (az akkori diákújság) rég meghalt, épp mostanában próbáljuk létrehozni a mostanság lehetséges, jelentősen lebutított változatát. De az se lesz teljesen rossz. A Versdallam is elhunyt vagy négy évre, de mostanában megint van, és jobb, mint valaha. Ezeket üzenem Péternek, aki értett engem.)

 

Versdallam FOREVER

 

Tudom, tudom. Annyian írtak már a Versdallamról, hogy mindenkinek a könyökén jön ki. Igazatok van. Erről nem beszélni vagy írni kell, nem kell nagy szavakat használni; oda kell menni, szavalni vagy hallgatni, mindegy. És érezni. A verseket, a hangulatot, egymást.

Hogy miért írok róla mégis? Oravecz Barna tanár úrhoz szeretnék egy pár szót szólni, aki tudomásom szerint a szülőatyja az egésznek.

Nem tudom, mi lesz jövőre, lesz-e R.Ö.F.I., lesz-e Lász1ós Fesztivál, Ki Mit Tud, március 15-i műsor, stb. Lehet, hogy mindegyik meghiúsul, sose tudni. Pedig — szerintem — mind jó dolog, van bennük fantázia, fontosak (több szempontból is). Ha nem is nélkülözhetetlenek, de sokat veszítene az iskola, ha nem lennének. És mégis, nincs semmi garancia rá, hogy a megteremtésükhöz szükséges energia, kedv, elszántság megmarad jövőre is. Hiszen minden bizonytalan, miért pont ezek lennének kivételek?

Egyszóval tisztában vagyok a helyzettel, nincsenek illúzióim. De szeretnék valamit kérni, tanár úr. Kérni? Nem: követelni. Az ígéretét követelem, a magam és az emberiség nevében. Meg kell ígérnie, hogy Versdallam lesz jövőre is, bármi történjék. Sőt, azután is — amíg csak van valami köze az iskolához. Szeretném, ha megértené, amit talán már önmaga is érez: mindent feladhat, mindent abbahagyhat, mindenbe beleunhat, kivéve ezt. Most, hogy a műsor megy és úgy megy, ahogy, nincs joga abbahagyni, mert már közkincs. Vegye olybá, mint a közösség egy megbízását,. mely meghatározatlan időre szól és visszautasítani nem lehet. Remélem, amúgy sincs szándéka ilyet tenni.

Ez a Versdallam elnevezésű kis sziget mindennél fontosabb. Akik ott voltak, ott szoktak lenni, azok tudják, miről beszélek, tudják, hogy nem üres frázisokat pufogtatok. Kár, hogy soha nem tudhatjuk meg pontosan, mit jelent egy-egy embernek az a két óra abban a légkörben. Elképzelni sem tudjuk.

                      Bízom benne, hogy érzi, mi a „kötelessége”, tanár úr. Sőt, az az érzésem, mindenkinél jobban

tudja, különben nem alkotta volna meg ezt a gyertyafényes varázslatot.

Annyi mindenről tudnék még írni ezzel kapcsolatban. A jövőről, a szereplőkből áradó tehetségről, tanári hivatásról, költészetről, emberiességről, rohadt világunkról. De mára legyen elég ennyi. Várom az ígéretét, akkor is, ha csak négyszemközt, bizalmasan kapom meg.

            És még valami. Kívánom mindenkinek, hogy sejtse meg a következő Versdallam alatt azt a

valamit, amit majd' két kéziratoldalban én még csak körülírni sem tudtam. De érezni most is érzem.

                                                                                                                                    Galambos Péter

 

Kedves Péter!

Lesz Versdallam. R.Ö.F.I. is lesz egyébként, amennyiben bizonyos, itt nem részletezendő ígéretek nem felejtődtek még el teljesen. Sokszor úgy érzem, értelmetlen minden, de ez csak hangulat. Mostanában győződtem meg ugyanis arról, hogy ebben az iskolában mindent meg lehet csinálni, feltéve, hogy igazán akarjuk. EI tudtad volna képzelni, hogy száz ember összejön csütörtökön este, csak úgy magátó1, és egymásra figyel, nem pedig a másik szemének a kikaparásával van elfoglalva? Magyarországon ez ma elképzelhetetlen, a Lászlóban viszont megtörtént. Vagy: a lapunkat jópáran szidják, de hiheti azt komolyan bárki, hogy sok ilyen elmélyült, tehetséges, érzékeny diáklap van még az országban? Ti csináljátok ezeket, Péter. Én csak észrevettem, hogy lehet csinálni, mert van kikkel. Nekem van sok-sok köszönnivalóm. Kötelességeim pedig akadnak, ez világos. "Ha ígértél, adj; akit felbátorítottál, azon segíts." Valami keleti bölcs mondta ezt, alighanem egyenesen nekem. Tartom is, amíg bírom.

O.B.