Róma, 2

(CCXXVI szonett)

 

 

Itt vasárnap kiülnek az utcára

a vendéglői asztalhoz, ahol

pletykálnak, isznak, nevetnek, hiába

van kormányválság, gyilkosság, nyomor,

 

csalás, államcsőd, maffia - mert élnek,

ahogy lehet, míg világ a világ,

értik, hogy a sors ellen mit sem érnek

káromlások, sóhajok meg imák.

 

Irigylem őket, mert sosem tűzték fel

bal mellükre hazájuk bánatát,

nem bánják, hogy más francia vagy német,

 

nem álmodnak maguknak bűvös Édent,

Európától nem várnak csodát,

viszont pontosan tudják, kicsodák.