75 haiku Oravecznek
(Költői versenyünkben ezek a
haikuk voltak Reuter Lajos válaszai. Kb. kétszer ennyit írt egyébként — volt
miből válogatni. Szeretem ezeket a verseket.)
(1)
Madársuhanás
az
égen. Fehér lapon
fekete
vonás.
(2)
Minden
csak látszat.
Csukott
szemmel folyik az
örök
halászat.
(3)
Amit
nem mondok,
nincs.
Világot fecsegnek
üres
bolondok.
(4)
Nem
hazudok mást,
mint
a többiek. Játszom
hát
Judást, Tamást.
(5)
Tizenkét
bohóc
egy
tucat. Honnan ennyi
festék,
kolomp, kóc?
(6)
Létszakértőnek
felcsapok.
Lére váltok
létfilléreket.
(7)
Régen
is így volt.
Eszmét
váltottak pénzre.
Csak
ma jobb a bolt.
(8)
Téged
nem követ,
faszikám,
ricsajozó,
őrjöngő
tömeg.
(9)
Eszmét
pénzre vált,
aki
modern. Nagy balfasz,
aki
rezervált.
(10)
Az ember
végül
tanár,
tévés vagy paraszt.
Így,
úgy: leépül.
(11)
Önmagát
adja
a
világ. Az ember csak
pótlékát
kapja.
(12)
Kabátot,
cipőt
kéne
venni. Vagy korty lé-
lekmelegítőt?
(13)
Ő
se jobb, mint én.
Ilyen
töketlenkedik
sok
a földtekén.
(14)
Van,
ki házat rak,
gyűjt.
Én egész népemnek
rakok
légvárat.
(15)
Török
és tatár
ma
már mese. De most is
pusztít
a tanár.
(16)
Te
is? Vagy neked
másként,
ugyanaz? Bírod
élve
esetleg?
(17)
Mindig
mondtad, hogy
legfontosabb
a derű.
Sörből
így lesz húgy.
(18)
Örülsz?
Diadal
vár?
Biztos, hogy te vagy a
halász?
Nem a hal?
(19)
Hát
alapvető,
létkérdés
a derű, ha
már
nincs háztető.
(20)
Száz
tündöklő lét
veszti
el mámorító,
fanyar,
vad ízét.
(21)
Földre
est hajol.
Ablakra
csendes árny hull.
Lélek
vándorol.
(22)
Szél.
Sűrű eső
pászmákban.
Bolond, zilált
szakállú
festő.
(23)
Semmi
dobjára
vonva
peng lelkem. Vagy csak
úgy
zeng magába?
(24)
Mindenség
forog
gyémánttűhegyen.
Csak az
ember
tántorog.
(25)
Csak
csodálkozom.
Nektek
nem hiányzik vágy,
kétség,
fájdalom?
(26)
Talán
egy másik
nő.
Egy másik élet. A
kilencszázadik.
(27)
A
lé(t)ről köztünk
nincs
vita. Az asztalon
bor
van előttünk.
(28)
Égi
teremtmény?
Szellem?
Vagy elhajított
éjjeliedény?
(29)
Te
hogy bírod ki,
hogy
naponta, óránként
nem
vált meg senki?
(30)
Szerencse
forog.
Beveted
a hálót, s rád
akad
a horog.
(31)
„Haltárs
– szóltam én, -
vízben
üdvöt az lel, ki
bátor,
bölcs, serény.”
(32)
Halsors
akit tép,
szálkáz,
filéz: jövendő
tepsiben
lesz szép.
(33)
Hozzá
nincs közöm,
Istenhez.
Vak arcában
állati
közöny.
(34)
Kövek
a kútban.
Kiégett,
puszta táj. Tart
a
tarthatatlan.
(35)
Kívül
és belül
csillagos
égbolt. Kín és
kéj
átszellemül.
(36)
Ha
kéred Istent,
megkönyörül.
Megkapod
az
üres mindent.
(37)
Valaki
engem
álmodik.
Lágy hullámok
sodorják
testem.
(38)
Sötét,
pokoli
lényünket
fényes isten
meg
nem szenteli.
(39)
Pokoli
dudás:
részed
a túlvilágon
isteni
tudás?
(40)
Egy
korty szabadság
ember
nélküli tájon.
Nap,
szél, föld, ég, fák.
(41)
Elveszni
egy szem
kútjában,
bolyongani
kék
íriszében.
(42)
Száz
virág táncol
a
fényben. A sötétben
száz
lidérc lángol.
(43)
Sörhabos
égen
pufók
angyalok. Szarszag
száll
a vidéken.
(44)
Kívül
és belül
csak
a semmi. Az ember
lukba
menekül.
(45)
Semmi
alakul
semmivé.
Emberként fáj,
érez,
silányul.
(46)
Bírj
ki még egyszer
húsz
évet! Lüktet benned
vér
helyett vegyszer.
(47)
Annyi
pojáca,
bolond
elvan. Mért kapok
én
a pofámba?
(48)
Le
kell menni a
keserű
gyökérig. És
föl,
a magasba.
(49)
Mint
kések, metszik
az
élő húst a versek.
Fáj,
vérzik. Tetszik?
(50)
Ötven
haiku.
Mit
látsz? Nem félsz, amikor
villan
a vaku?
(51)
Istennel
beszél,
aki
magányos. De hús-
vér
nővel kefél.
(52)
Tömény
szesz a lét.
Vagy
istenasszony? Vadul
kutatom
ölét.
(53)
Szeress,
szeress, te
Fájó
kéj, halálszirmú
szerelemeste!
(54)
Tisztul
az elegy.
Csendben
ülepszik a zagy.
Két
nő jobb mint egy.
(55)
Jó,
hogy van pina.
Van
az embernek magát
hova
raknia.
(56)
Van-e
nemesebb,
szebb
tett, mint haikurászni
nőket,
verseket?
(57)
őrület
lakik. Vagy az
arcom?
Te meg én?
(58)
Tűrni
rossz viccet,
szégyent.
Lenni bohócnak,
pöcsnek.
Ó, Hamlet!
(59)
Munka
és haszon,
új
világ. Én nyugtatom
kezem
a puncidon.
(60)
Egy
arc. Az arcom.
Kis
pénz, kis kefélés. Szép
hízott
kudarcom.
(61)
Kegyetlen,
fájó,
vad
év. Szívedbe ütütt
gyászfehér
zászló.
(62)
Elfojtott
sírás.
Kegyetlen,
kopár tájon
meddő
virágzás.
(63)
Út
üres. Tudom,
sehol.
Szép kegyetlenem,
arcom
eladom.
(64)
Titkos
szeretők
szétvetett
lábbal a nagy
mindenség
előtt.
(65)
Milyen
távolság
választ
el önmagamtól!
S
tőled – egy világ!
(66)
Kertedben
fehér
virág.
Öreg szívemben
bagoly,
denevér.
(67)
Száz
halál talál
célt
minden percben. Száz jaj
születésre
vár.
(68)
Le
a pokoli
mélybe.
Talán ott még van
némi
emberi.
(69)
Micsoda
malőr!
Halak
játszadoznak, míg
alszik
a halőr.
(70)
Ím
a jutalom:
égi
szellentés, örök
nagy
szesztilalom.
(71)
Most
nyit a söntés.
Sivatagi
szomjúság.
Hic
sunt leontes.
(72)
Pohár
bor. Rátok
se
rántok, könny, emberség,
nyál,
ideálok.
(73)
Kis
ostoba vers,
mint
a mák, fogaim közt:
fanyar,
komisz, nyers.
(74)
Univerzális,
perverz
gazember. Vonz még
a
versírás is.
(75)
Csiga,
aki mász.
Húzódik
a nyomában
ezüst
kulimász.
Kik majd kinyitják
könyvecskédet: általad
választott balgák.
*
Magadnak írtad
őket. - Vagy ámulnak majd,
kik már leírtak?
*
Akkor is szépek.
Sok-sok különc, finom, vad,
gyűszűnyi ének.