Mélyles

 

A verstelep vasárnapnak vége van,

és immár szárazat vizelnek sótorkú hentesek

 Európában, akárhol. Szaladgál föl-alá a

Nord Orient, akácfák közéből üveg-nap elillan,

 széjjelrobbant szódásszifon drótvázai: akácfák.

 Minden nagy kígyó hazaér, bőre nélkül hazaér,

békésen és hatalmasan dohogó

szivattyú-városokba,

ahol sziréna fészkel, pihés és jóllakott

sziréna fészkel sztereo-téglák közt, őrült

 fésűmuzsikákkal, agyvérzéssel, kibelezett

ékszerüzlettel randevúzik, szaladgál, nyargal

 a Nord Orient, gargarizáló alagutak fölébe futnak,

hideg tejúti tengerek fölébe futnak,

melltartók és epizódszerepek

végig egész Európán

zuhanórepülésben, mikor az ölebnek elég volt

és kiszalad az antarktisz-járdára házmesternek:

átmos a tenger, ó ősök ó aranyát ó beleimben

ó, dehogy találja, a holdból gázolaj szivárog,

és merthogy holdsütés van, látni,

higanyszép tavak

sását elfésülő horgászzsinór peng ha peng,

elfut a Nord Orient,

elfutnak a sárga, kása-virágos

táviratok, kiürülnek a drótok, csak az alfőnök

cimbalomozgat néha, leginkább a

Krasznojarszki őzbarna babámat, közel az

összespórolt nulla óra, sótorkok rendben,

szivattyú rendben, parkok tolvajai rendben,

ölebek rendben, tavak higanya rendben,

Európa rendben, lepihenhetünk.