Anakreón napilappal

49.

Förtelmes egy világ ez:
a bűze lett az íze —
fuldoklom benne egész nap,
hogy este borba fojtsam.

50.
Hogy a holnap biztatóbb lesz?
Igazolja majd reményünk?
Ahol ennyien hazudnak,
ki hisz el ma itt akármit?

51.

Gazdagok közé sorolnak,
mert ma is még van mit ennem…
Kéne tán a mások éhe?
Két pofára — hallgatok.

 

 

52.
Ez ma az ember: tésztafej. ürgevigyor, dagadó has —
     lukban megszorul, és kis potyadékra kiles .

 

53.
Kéjben fürdik a szem s a száj,
fickándozni ma nem tilos,
csurgathatjuk a szennyvizet
     szomjas gyermekeinkre.

54.
A közélet (nemi élet?)
nem az élet, nem a közjó
akarója — takaró csak:
be-beroggyan, ki-kilátszik,
hogy alatta marakodnak.

 

55.

Pártfigurák váltják egymást, és vesznek az űrbe:

történész, költő, pap, közgazdász, filozófus…

 

56.
Eszme nincs. A szolgaszellem

hordaszagba mártja orrát:
merre mennyit ér az érték —
hízelegni vagy harapni.

57.
Hol a rendes úriember?
Hol a tisztességes élet?
Csalok. Úgy, mint más. Piszokban
     pusztulok én is.

58.
Mint légy a levesben,
vergődik az ember,
hörpöl vagy okádik,
s végül belefullad.

 

59.
Úgy kellene élni,
hogy este a számban
a bor megízesedjen,
a szívem elnyugodjon,
s betöltse tar fejem
a bölcs tapaszatalat.

 

60.
Volt, mikor azt hittük, rabság nyomorít, szegi szárnyunk…
     Tudjuk már, a nyomor fészke: az emberanyag.
Romlott környezetünkben megsüppedt a szabadság:
     súlyos síremlék, kőszeme semmibe néz.