5-lett-könyv

 

1995-ben gondoltam először arra, hogy a László annyira jó hely, hogy itt talán könyvet is lehetne írni a diákokkal. És valóban. Igaz, négy évbe telt. Csodálatos négy év volt.

          Csináltuk a R.Ö.F.I.-t. Ennek anyagából eleve egy teljes kötet jöhetett volna létre. De közben irodalmi és filozófiai tanulmányokat is írogattunk. Ezekből megint kijött volna valami. Kedvünk támadt még ehhez-ahhoz: nos, azokból is. Elhatároztam, hogy — Szerb Antallal versenyre kelve — a tanítványaimmal összeállítom a mai 100 verset, 1945 utáni magyar költők műveiből; ez már önmagában is kitett egy kötetet, a másodikat.

          1999 tavaszára összeállt egy kétkötetes anyag. Magától öt ciklusra osztódott (részben ezért öt-lett-könyv). Minden részhez hívtam segédszerkesztőt. Ez is jó „ötlett”-nek bizonyult: legtöbbjük sokat segített.

          De nem értettünk akkor még alapszinten sem a technikai kivitelezéshez. És — kevés ilyen ajándékot kaptam eddig az élettől — Papp Laci vállalta, hogy összerakja a dolgot. Eddig szokásos a történet (vállalni sokmindent szokott) —, de amikor meg is csinálta! Elképesztő volt.

          Mindenki gépelt, mindenki nekünk dolgozott (Strasser Éva volt iskolatitkár előtt utólag is le a kalappal), Sárkány Péter igazgató vállalta, hogy az összes esetleges anyagi veszteséget finanszírozza valamilyen forrásból (nem került rá sor, hálistennek); az egész történet maga volt a csoda. Már nyomták az első kötetet, előfizetőket gyűjtöttünk: csaknem kétszáz példány kelt el így. Ujjongtunk. Mi fog még történni?

          Az első kötet megjelent, eljutott a megrendelőkhöz, talán még sikere is volt. N. Kósa Judit írt róla a Népszabadságban. (Véletlenül jutott el hozzá egy példány.)

A második rész megjelentetésére azonban még így sem volt pénz. És akkor az Önkormányzat azt mondta, majd ő kifizeti. És ki is fizette.

          Hát ez a csodák vége.

 

(Kétkötetes irodalmi antológiánkból egyébként még mindig van példány bőven. Vehettek belőle az igazgatóhelyettesi irodában.)

 

          Azok a diákok, tanárok és jóbarátok, akik részt vettek ebben a vállalkozásban, a maiak számára már csak nevek. Én mindegyikükre emlékszem.