Mráz István jelenleg harmadikos. Több mit egy éve ismerem az írásait: verseket, prózát egyaránt.
Az
írások nagyon jók, a szerző fejlődőképes. Sokat remélek tőle. De nem is kell a
jövő idő.
Már
most is össze lehetne állítani a munkáiból egy értékes kötetet.
Ezen dolgozunk.
— éjszakai jegyzet —
a
XIX. kerületi panelsrácok nekivágtak a betonsíknak. az állomás épületein
csorgott
lefelé az éjszaka. nagy cseppekben. rá a hajléktalan pupillákra. ott
kiüvegesedtek.
kémia az egész. alkohol + éjszaka = kiüvegesedés. legtöbbször a
tekintetekben
veszem észre ezt a gyors, üres folyamatot… a szél borzolni próbálja a
hajam.
de túl zsíros.
szemben velem a régi iskolám. kábé… egy évig jártam oda. mára
játékterem
lett és parkoló. lehet ott dugni. általában Fortunát szokták, de ő
perverz.
csak a játékautomaták előtt szereti csinálni… na most túloztam…lepattant,
üres
hely.
tócsában
áll az éjszaka egy fej körül. a buszra még várni kell. ez az utolsó. a
sofőr viccből mindig túlhajt a megállón. ismerem. a
panelsrácokra gondolok.
elmentek
verekedni,
aztán nő után néztek. hidrogénbomba lányok robbantak szét a
karjaikban
a stroboszkóp-fényben. később részegen megmásztak egy panelt, és a
tetejéről
ugráltak bele a tengerré duzzadt éjszakába. én is ezt tenném a helyükben.
de nem
vagyok panelsrác. soha nem akartam az lenni.
a lány a
fal mellett feküdt,
a meleg,
nedves sarokban.
az első
napsugarak áttáncoltak
a szemeken.
teát
főztem.
a hűtőn
szomorúan bámult rám
a
macska.
Mester és Margarita
vagyunk.
a hajnal
kiszárította az agyunk.
szikkadt
kezeimmel a hajába túrtam.
ő még
mindig a vizes lepedőn feküdt.
kortyoltam
a bögréből.
az arcát néztem.
nem
ismerem.
valami
még mindig nem történt meg.
gyémántlabdák
gurulnak
isteni
kezek között.
ez egy
gémeskútpuszta arc.
a
kutyádra gondolok.
már
a gondolat is megmar.
féltem a
kutyádtól.
de
inkább elviseltem,
csak
hogy henteregjek veled.
ha
csúnyán nézel, megértelek.
de így volt. nem tagadhatod.
anyád a
konyhában cigarettázott.
egyedül.
titeket
magatokra hagytak sokan.
mikor
elküldtél,
én is.
zizeg a
lelke.
evez a
saját folyóján.
hangok
csobbannak
az
arcüregében.
régen
volt vele egy lány is.
de az
most egy akropolisz lakója.
a
villamos hideg.
felszáll
rá.
különös
szépségű panelházak.
különös
arcú lámpaoszlopok.
azzal a
bizonyos másikkal…
azzal
megy el.
egy
szeletnyi remény.
egy
marék apró.
a
kávéautomata hányni kezd.
akar egy
együttest.
majd
haláltáncolnak,
sikítanak.
egy
milliót érő papírdarab.
arról
álmodozik.
a
délutáni napfény pengéi
miatt
nem lehet kimenni az utcára.
a
galambok hülyék.
mindig
megvágják magukat.
ő
gondolat- levest főz,
de
túlsózza.
a
panelházak a múlt szögletes gyermekei.
a
panelsrácok a lépcsőn ülnek.
lazulnak
az olcsó rap-zenére.
a
lányok…
a lányok
mind egyformák.
mindegyiket
barbie-nak hívják.
mindegyik
rágógumi illatú.
ezek a
lányok nem lesznek angyalok.
nem
fognak repülni.
az a
rengeteg fém, amit magukra aggatnak
csak
horgonyként láncolja őket a betonhoz.
vándorlok
a „bódék” közt.
egy
cigány srác a táskámba bokszol.
aztán…
aztán csak mosolyog.
üssek ha
akarok.
de nem akarok.
sohasem akartam.
a
következő sarkon jön egy másik gyerek.
szájában
cigarettacsonk,
— mint a
levágott lábszárcsont —
szemében
ijedten simul el a tenger.
félreáll
az utamból.
órákig
matat szimatszatyrán.
pónik
keringenek
körbe-körbe.
betegen,
aszottan, öregen.
vidám
kisgyerekek hajtják őket vissza
ugyanarra
a pontra
állandóan.
zúgó
vízesések,
mintha
szárnyaik lennének
a magas
hegyekben.
alant a
király és a királynő nézik őket,
stoppolás
közben.
majd egy
benzintől szédült kamion megáll nekik.
így
vágnak neki a szájrákos hajnalnak.
én a
sínek mellől figyeltem az egészet.
két
napig vagyok csak vándor,
mint a
madarak.
rühes a
levegő.
éjjel
zsákokon alszom,
egy
ismerős ismeretlen lánnyal.
a hajnal
úgy tépi fel a szemeket
és
gyalázza meg,
mint a
poros, falusi utcákat az eső.
idős
asszonyok állnak az ablakban,
s
szemeikkel küldik boszorkány
üzeneteik
a
szemközti házba.
onnan
majd csak valaki tovább postázza.
a levegő
kémiája furcsa dolog,
de ők ezt barázdált bőrük mélyén érzik,
ismerik
rég.
talán mióta
együtt háltak az idővel.
de ezt
tagadják mind.
érzékeny
patkány-kezeik uralják e földeket.
errefelé
a Nap is rút.
reggel
meglátja magát a pocsolyákban,
s inkább
behunyja szemét.
ezért
jár oly bizonytalanul.
az
olajkutak tövében
a gonosz
kisgyerek dalai
játszanak
a húsból faragott bábokkal.
a srác
messziről nézi őket
résnyire
dagadt szemeivel.
lassan
miazmás délibábot szül a lég.
a égen
csőr-maszkot viselő
zokogó pestis-doktorok vágnak át.
nyomukban
ezernyi káros látomás feszít hálót
a tájon.
ma a
húsbábok nyertek.
ma a
húsbábok nyertek.
de csak
egy maradt közülük életben.
s az
most leül, rugón lógó fáradt szemét
visszatolja helyére.
hanyattdől
a puszta sárga színű ölelésében.
meglátja
a kezet, mely mozgatja a szálakat,
és érzi
mögötte a széles bohóc-mosolyt,
mely
élvezi ezeket az átkos
játékokat.
kimászik
a lélek a csontokból.
aztán
placcsan a padlón és
dideregve
átmászik a konyhán a lábad közt.
megpróbál
eljutni a kanapéig,
a test
sérülékeny szikla,
amikor
pedig odaér,
felmászik
rá,
megkeresi
a távkezelőt.
csak az
első reklámnál jut eszedbe,
hogy
elhagytad magad.
sötét
zenészek járnak
az
éjszaka korában.
hamis
kürtjelet adnak a tudatlan vándoroknak.
a tűznél
ülők csak hallgatják lépteik.
az a
szürke arc ott ül a sarokban.
az a
nehéz test ma végleg nem felel.
álmaim
vizéből fuldokolva bukkanok fel.
talán
menekülök.
talán
nem.
lehet,
hogy csak a mélyben lévő nyomást nem bírom.
mert nem
bírom. a fülem egyre jobban fáj, ahogy merülök lefelé.
de nem
ér semmit a kapálódzás a felszín felé.
ébren
álmodom.
vagy az
álmok szövik be a valóságot.
például
mikor megérintem őt.
nem
álom.
egyszer már megtörtént.
csörömpölnek
a mondatok.
állsz
mint villanypózna
a búza
mezőben.
arcodat
kettéhasítja a magány
másfélkezes
pallosa.
valahogy
úgy mint földút a rétet.
egy
borostás rózsához dörgölőzik
a
tündér, nem hozzád.
látod?
csak fal vagy az árnyékon.
egy
megfoghatatlan szerkezet tart
össze
vissza.
nyikorognak
a madarak tollai.
te
összeszorítod a fogad.
várod,
hogy az a bogár
átmásszon
a szemeden.
az a
bogár olyan mint egy seb.
aztán
ülsz a tűz mellett.
kőbunkós
agyad választ keres.
elveszett,
elfelejtett
lehetetlen, eretnek
vagy
csupán
odúban.
de
kitörhetsz.
a zaj
kúszik.
a zaj
gyönyörű rút állat.
lábad
szőrén
csimpaszkodó angyal.
virágoskert
rákos tüdőkben.
kinyitotta
az ajtót és beléptem.
szeretem
a nők szobájának illatát.
kábulatnyi
falat az intimitásból.
az
ablakon itt is behallatszik
a
fűnyíró
körbe-
körbe hangja.
zaja.
görbe
kép a hangfalakban.
a zaj az
ének khaddisa.