A régi költők

 

A régi költők!... ők még fent kalimpáltak a lombok közt a fákon,

s nem drótkötélen függtek, de ezüst holdsugáron,

s nem vitaminokon éltek, s nem gabonákon,

hanem mindenféle tündéri babonákon.

 

Az ám, a régi költők!... nem látta senki gázálarcban őket,

s nem láttak ők se kvarcórákat, atomtemetőket,

mikrohullámú sütőket, savas esőket,

se képeslapok címoldalán pucér, bronzbarna nőket.

 

Az ám!... a régi költők sose hánytak repülőgépen, és egy sort se

írtak mozgólépcsőn, és noha költők voltak persze,

azt se tudták, mi fán terem a Toyota, a Porsche,

nem adatott meg nekik még egy jó karambol se.

 

A régi költők!... nem maradt utánuk személyi szám, se hajlakk,

csak egércincogás, szú-percegés, tücsök-ciripelés maradtak,

helyettük tollas hátú madarak szövegelnek a lombok közt a fákon,

s csak sejtem én, hogy rokonok vagyunk mégis fekete-macska-ágon.