Pótital

 

Lefelé megy sorsban a csönd.

             Jót iszom.

Húzzák mások több haszonnal,

            Mordizom!

 Lelkendezni sincs erényem ­—

            Hallgatok.

Túlbuzogni, fölnyomulni

             Balga fog.

 

Mind harsog, hogy így meg úgy a

            Pátria ­ —

Egyre megy már, csak viruljon

             Putrija!

Finnyásabbja finoman rág,

            S fanyalog ­ —

Acsarkodni akad elég

            Magyar ok.

 

Egy ezredév, meghitvallom

            Magyarán,

Sok hagymázos agyrémeket

            Hagya rám!

Áldumással más köti az

            Alkut, ó —­

Lettem álmot, s nem államot

            Alkotó...

 

Korom alján meggyűl s megül

            A seprő:

Bank bánt játszik bármely mellék-

­            Szereplő!

Magyaroznak s magyaráznak

            Elvileg:

Anyagilag, s főleg anyany­-

            Elvileg!

 

Magyar poét' mit tehet? Túl

            Völkisch ő,

S túl urbánus, hisz olykor tán

             Költ is, ó!

S kutyálkodván hírli Vörös-

­            Martynak:

 „Tört gerincek, tépett szájak,

            Mart inak!

 

Néhány vakkan, többi sutban

            Sanyarog ­ —

Vicsordulnak, mert mindenkik

            Magyarok!

 Cifra hév ráz, undor, fanyar

            Unalom ­—

Heverünk még a nagy magyar

             Ugaron!"

 

Sűrűsödik sorsban a csönd.

            Jól teszi.

Fogy a szózat, s gyarapodnak

            Váteszi...

Csalogányim s pacsirtáim

            Hallgatom ­

Szánalom szánt, töri lelki

            Parlagom.