Nászének, égetett agyag

Nippuri tábla.

Neked szól, fénylő, földi szerelmem!

Ez a leszorított húros rész.

Jól van. Szorítsd le itt.

Úgy-úgy! Szorítsd le itt. De könnyedén fogd,

Lassan váltogasd a fürge hangzást... Hirtelen szorítsd le!

Itt. Keményen tartsad itt a húrt - szorítsd le most...

Ahányszor kérlek, csak szoríts, csak engem pengess, életem!

A húros rész másképpen zeng Etámban.

Jó... Jó... Még jobban... Csak szoríts le még... Jó!

Úgy-úgy... Szoríts le, vágyak lantosa! De vadra váltsd a

Lomha dallamot! Akkor kettőzötten feszül... Szoríts le itt!

Itt fogj! Szoríts le most... Majd szétpattan pupillám!

A testem izzó húr, szoríts, lelkem tebenned messzependül!

Lantlecke volt.

Bevégződött ma, mindenem... Kezdődhet az ének.

Ur, Uruk hallja! Lagas, Eridu hallja!

Bevégződött... Hát kezdődhet az ének!

Sumer bősége hallja! Bő Buranunna hallja!

Beteljesült... Hát kezdődhet az ének! Agade hallja! Idigina hallja!

Teljessé lett... Hát kezdődhet az ének!

Menny, Szent Akol s az Élet Háza hallja!

Egésszé lett... Hát kezdődhet az ének!

Ajtód előtti ének, égi Szajha!

Engedj magadhoz, Innin, égi Szajha...

Engedj magadba innen, Innin, nyílj te meg,

Engedd, Innin, kiinni fényes kelyhedet,

Engedj magadba innen, Innin, kérlek én,

Engedd, Innin, elérnem titkos lényeged,

Engedj belőled innom, Innin, mámorom,

Engedd, Innin, széttárni büszke combodat!

De ezt Akkádban még szebben dalolják.

Párzó üszők, kutyák és részeg pásztorok.

Adj innom, Innin, holdas lepledet leszaggatom,

Adj innom, lnnin, lenge ingedet letépem én,

Adj innom, Innin, mert itatlak én is társadul,

Itatlak én is férfimód a fájó messzeség levével,

Itatlak én is bolydult távolokkal, csillagok tejével,

Itatlak én is, Innin, innom adj!

Dumuzi vagy Enkidu könyörgése.

Nem tudni már - melyiküké? Szerelmem...

Segíts szavadba hinnem, Innin, légy enyém!

Eressz magadhoz innen, Innin, éjszakám vagy!

Fogadj magadba, Minden! Innin, tárj kaput!

O, Ninegala, Ninsara, Ninegala, Ninsara, Ninegala, szépem!

Nem kell, szilaj, hogy szétfeszítsd az ajkaim - tiédek.

Nem kell, te hím, mert nélküled nem élhetek - kiégek...

Nem kell, szilaj, ha nem szeretsz, nekem halál, sem élet.

Nem kell, te hím, tovább toporzékolj - szélesre tárom

Én magam, kanocskám, minden kapum, magas szemérmem ajtaját!

Ó, Ninegala, Ninsara, Ninegala, Ninsara, Ninegala, vágylak!

Dumuzi vagy Enkidu örvendezése.

Niszan havában, nőstény, Innin ölelget.

Ágyékom néked hajnal, égi bárka:

Forgassad benne nagy kormányrudad!

Ágyékom forró, dús folyamnak árka:

Gázolj belé, de mélységét ne érjed!

Ágyékom vastag, termékeny barázda:

Kifordult föld, sötét, meleg göröngy!

Ágyékom öntözd! Érted gőzölög...

Szántson a kőkemény!

Öled a kőkemény alá való!

Vágd bele, vágj, vad ekéd sose szánjad,

Szánts tova, szánts bele ékes ekéddel,

Vágd bele, bődülj, mint buta barmok,

Szánts tova, izzadj édes örömben,

Vágd bele, görnyedj durva parasztként,

Szánts tova, szertepörögjön az áldás —

Húsomba szánts, vesd el belém magod!

Szántson a kőkemény!

Öled a kőkemény alá való!

Hű tehenecskéd hágd bika módra, nyomj le, teperj le:

Törd föl ölem már, tedd örökössé!

Fájjon a bőség, mert teveled fáj, támad az élet:

Törd föl ölem már, tedd örökössé!

Jöjj, nehezülj rám, drága vadember, gyakva vonítsunk!

Törd föl ölem már, tedd örökössé!

Hágj meg örökre, hágj bika módra, mint hegyi szélvész!

Ó, Ninegala, Ninsara, Ninegala, Ninsara, Ninegala, csókolj!

Eggyé tettük a nyelvünk, eggyé!

Innin csábos éneke, én szerelmem...

Szél földje szülte költőd, szépem, úrnőm!

Nem Gudea ő, nem Girszu királya!

Írónáddal, náddal íródott, úrnőm!

Eggyé tettük a nyelvünk, eggyé!

Ó, Ninegala, Ninsara, Ninegala, Ninsara, Ninegala, fénylő!

Tisztel a szűzi, a távol E'anna, te Szajha, te tiszta!

Föltöri, gyötri, öntözi tested örömmel urad, kilövelli a nedvét!

Tisztel a nippuri nád meg a tág Baradurgara-szentély!

Ó, Ninegala, Ninsara, Ninegala, Inninem, égi lazúrkő!

Eggyé tettük a nyelvünk, eggyé!

Inninem éneke lantra.

Szoríts le megint, de erősen!

Jöjj! Ragyogó ölű, mély köpű: tündökölj, köpüllek!

Újra ölellek! Majd megitatlak, lelkem, a csenddel.

Létünk fölisszák láthatatlan

Istenek... Dús vaj a vágyunk - fénylő, sűrű tejföl

A nyelv hegyén. Kis kortyokban fogyunk el, kedvesem!

Eggyé tettük a nyelvünk, eggyé!

Azonban többek voltunk itt a szomjnál! Szónál is többek:

Némán perzselődtünk, fölizzó gödrök, túlfűtött kemencék.

De lángjainkban annyi költemény, vers: szerelmi himnusz, bölcs

Rovátka, heg! Kirajzolódott bennünk annyi írás! Mert minden

Áthat... Így önnön tüzünknél többek lehettünk, mint a könnyű

Sár! Súlyos nászének, égetett agyag.