Aki bújt, aki nem bújt, buék

 

Vendégség? Csapdahelyzet.

Ha már mindenképpen muszáj,

akkor inkább mi megyünk vendégségbe,

a kötelesség letudható

a házigazda társadalmi rangja szerint

whiskey-vel, tokaji aszuval vagy fél liter

bundapálinkával, és mi méltányos időhatáron belül

- másfél-két óra - lelécelhetünk.

 

Merőben más a helyzet,

amennyiben hozzánk jöttek vendégek.

Nagyon kifinomult

szertartásmesteri érzék szükségeltetik

a vendégek kellő, ámde mégse bántó,

rugalmas kirúgásának kezdetéhez:

a vendégeltávolítás terén

tapintatosnak és méltányosnak kell lennünk.

Például a notórius szófosót

rábízzuk egy amúgyis hallgatag félrészegre;

a gátlásos, de kibontakozni vágyó társaslényt

rábízzuk egy csupafül hölgyre

(hátha egyéb konkáv szerve is megnyílik az illető felé),

ám ha semmiképp sem akar senki kirohadni

a látó-, halló- és főleg alvásteremből,

akkor jöhetnek az erősebb eszközök:

falhoz vágunk egy üveg vodkát

(közben titkon kinyitjuk az összes csapot,

mígnem a lakás elárad, ja, és ne feledjük,

bele minden sampont, hogy hab is legyen),

ha ettől se mennek el: gyors bemetszés szikével

a hangulatlámpa zsinórján,

s reá egy pohár sert!

Olyan kék szikrák fognak pattanni,

s akkora durranás lesz,

hogy a legelvetemültebb vendégek is

riadtan kászálódnak és hülyén hebegnek,

hogy kellemes ünnepeket, meg BUÉK,

és ha mind kirúgvák, nejem ellenőrzi még a klozett-termeket,

felsóhajt: tiszta a levegő,

végre elővehetjük a whiskey-t,

meg a kilencéves konyakot,

azt a még Párizsból hozott

Grand Marnier-t.