Intés kutyámnak

 

Fekete vagy s itt állsz fehéren

a februári fagy derében,

hű őrizőm.

Reánk van gondod, semmi másra,

nem csábulsz el csatangolásra

tarlón-mezőn.

 

Jelezd a völgybe érkezőket,

kirándulókat, gallyszedőket,

erdei neszt.

De a fácánkakast, a szépet

s az érre szomjas őzikéket

el ne ijeszd.

 

Ha vaddisznót érzel közelben

vagy róka jár a rőt ciherben,

riaszd, csahold.

(S azt se bánom: üvölts, ha éjjel

rézsárga óriás szemével

rád néz a hold.)

 

Ha támad szomszédunk kutyája

s nagy szemfogát húsodba vágja,

ne hagyd magad.

S ha rabló törne ránk merészen

fogadd farkasugrásra készen

s torkon ragadd.

 

Ha rossz Halál sunnyogna erre

s telkünkre is bejönni merne,

el ne inalj.

Kerüld meg némán és orozva,

rohanj a nesztelen gonoszra

s csontjába marj.

 

De ha a jó Halál megállna

s behívó intésemre várna

kapunk előtt,

nehogy reá mordulj, ha látod,

illőn fogadd, mint jó barátot

s bocsásd be őt.