Ich habe genug

 

Magyarán: elegem van. Torkig vagyok.

Nem mintha mérhető lenne keserűségem, pláne tehetségem

a halhatatlan kántortanítóéhoz, de egyben hasonlítunk

egymáshoz: csak egyszer éltünk. Te nagy B -vel, én csak kis p-vel,

vagyis zöngétlenül.

Te már ott vagy, én még csak tuszkolom magam

bele a művészetek történetébe. Te kántortanitó voltál,

az mégiscsak valami. Mi vagyok én? Próféta? Lángoszlop?

Oszlopszent? Koldus, koszlott?

Hideg szakember? Műkedvelő? És mi van, ha nem kedvelem a művem?

(Tanács kartársaimnak: ne kedveljétek műveiteket!

Jóllehet az önszeretet mindig jól jön, de eredménye hígfosás,

és ez a hasmenés mélyünkig leás...)

Ez képzavar volt, mesdames et messieurs, pardon,

hozzák, hadd dőljek bele már, a kardom.