Csokonai-rögtönzés, némileg átigazítva

 

  Mint devizában a drága halikra,

Bennem is úgy nyüzsög ám ama szikra!

Pfuj, pökök én a nyöszörgő báva palikra,

Búra, kebelre, reményre, fenyérre meg árva csalitra  —

­Másra aligha.

 

Mert vagyon énnekem énekem, ihletem, isteni

                                                                         szikrám:

Tőle kigyullad az elme, begyullad a versbe, de ritkán...

 Isteni, isteni, isteni, megvan a szikrám!

Néha kipattan —

 ­Néha baszik rám.